Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-06-25 / 27. szám

A jellemszilárdságnak s a jövő iskolájának képe, az önzetlen szereteten, a vonzó példán és az alkotó munkán alapuló, igaz vallás-erkölcs boldog hajléka lesz ez időtlenidőkig. Tisztelt Épitő Úr ! Köszönöm az alapkőletétel ünnepségének meghatóan szép ideáját és alkalmát. Adjon isten erőt, egészséget, hogy a munka létesüljön! Óvja az időjárás mostohaságától, az elemek szenvedélyétől, mindenféle visszavonástól és perlekedéstől. Áldja meg az isten a becsületes munkát s a becsületes munkásokat! A szónok utósó szavai zugó éljenzésbe haltak el. Sürün és hosszasan riadt föl ezután az éljen — a haza, a király, a kultuszminiszter, vármegyénk főispánja, Pápa városa s a derék épitési vállalkozó nevének emlitésére. S e ténynyel lezárult a mult és megnyílt a jövő. Vajha nem zavarná ezt egyéb érdekeknek harcza, mint a magyar nemzeti öntudat felhők fölé emelkedő Turul-madarának szárnycsattogása s a magyar nemzeti kultura épitő munkásai éberségre intő szavainak, dolgozásának és életelevenségének mindent legyőző versenye lent a földben, a földszinén s fönt a levegőben. Adja ezt a magyarok istene! ! Az adó előirányzat, A magyar emberről azt mondják, hogy nem szeret adót fizetni. Hát nem csodáljuk. Mert, ha mindenütt olyképen készitik elő az adó előirányzati javaslatot, mint az idén Pápán, hát akkor nem láthatunk mást benne, mint veszedelmesen igazságtalan embernyúzási kísérletet. Nézzék csak meg, polgártársaim, ezt az előirányzatot. Közszemlére van kitéve, szabad belepillantaniok. Hát majd összecsapják kezöket a fölött a nagy megbecsültetés fölött, amelyben ez a javaslat önöket részesítette. Az embert akkor általában, amikor adót vetnek ki rá, igen megbecsülik. De úgy, annyira magas mértékben még ily kedveskedési szerencse soha sem ért egy várost sem, mint most Pápát. Oly gazdagok, önök Uraim, az előirányzat szerint, hogy azt talán még magok sem hiszik el. Es pedig tavaly óta vagyonosodtak meg oly szépen. Ha nem hiszik, tekintsék meg jól a mult évi adókönyveeskéjöket és a mostani előirányzatot. Majd saját szémeikkel megtapasztalják, hogy erre az évre kétszerháromszor annyi adót javasol az illetékes hatóság előterjesztése, mint tavaly. Már pedig ez a munkálat nem tévedhet. Hisz biztos adatokon alapul. Es ha ez igy van és ha egyszerre fölszökkent önök adója duplán, triplán és quadruplán, — akkor az annak a jele, hogy a jó pápai polgárok legnagyobb része egy esztendő alatt nagyon megvagyonosodott. Istenem ! Ha tiz évig e mértékben haladnak önök, oly jómódba jutnak, hogy maguk sem ismernek a megvagyonosodás gondjai miatt elaggott, elrongyollott és lesoványodott önmagukra. Lám, mégis csak jó intézmény az az adókivetési javaslatkészités. Ha nem volna, biz Isten, azt hinnők mi szegény pápaiak, hogy gyönge lábon állunk. Holott ez az előterjesztés kinyitja a szemünket ugy, hogy még az is szemünk világába esik, ami nincs. Mert igaz-e pl. az hogy egy rémséges rövid és kiadásos év alatt, rémséges hoszszat fejlődtünk és meggazdagodtunk ? Ugy-e nem! Az adókivetési előterjesztés szerint mégis ugy van föltüntetve! No én eddig azt hittem, hogy a fantázia csak a költők és az irók kenyeres pajtása ; azonban most már keservesen tapasztalnom kell, hogy az adókivetés előkészitőiben a legszárnyalóbb képzeletnek legalább is a 10-ik hatványra emelve kell meg lennie. Különben nagyon is megközeliti a valót és esetleg annyi adót hoz javaslatba, amennyit az a szegény polgár talán megbir. Pedig nem azért polgár az ember, hogy adómentes vánkoson aludjék, meleg ételt egyék s néha-néha egy kis sziverősitőt igyék. Oh nem! Ez mind prózai! A polgárnak főleg a pápaiaknak, költőinek kell lennie ! Elgondolnia, hogy ő gazdag, mert sok adót fizet; jövőre még gazdagabb lesz, mert még többet kell adózuia; tiz év múlva pedig azt veszi észre, hogy lába alól kihúzták a talajt. Ah, de ne humorizáljunk e dolog fölött, hanem szóljunk hozzá minden teketória nélkül. Tény az, hogy városunk haladt és fejlődött, de úgy, hogy rövid idő alatt hatalmasan megnövekedett városi adója. Tény az is, hogy épült a város, több közintézettel nagyobbodott, azonban ez nem kis összeg pénzünkbe került, ráfizettünk és különösen ráfogunk még majd a képezdére fizetni. Most Pápa bárhogy is dicsekedik, nem oly szerencsés még, hogy igen csekély költséggel, vagy esetleg ingyen, mint más városok, nyernének középületet. íme most is akarnánk egy pósta épületet ; megérdemelnők, mert a postának körülbelül 40—45 ezer frt. tiszta jövedelme van nálunk és mégis vagy magának a városnak kell áldoznia rá, vagy nem lesz belőle semmi. S csak úgy remélhetünk valamit, ha akad egy kegyes szivü vállalkozó, aki megkönyörül rajtunk és amortizációs bérösszegre fölépiti a palotát, de ott, ahol kereskedőink és iparosaink nagy részének absolute semmi haszna sem lesz, hanem csak kára, mert a város fejlődése czimén kétszeres adót fognak kivetni rájok. Ez fejlődés-e, kérdem az adót kivető bizottság tagjait. Vagy fejlődésnek nevezhető-e az, hogy• aszfaltos gyalogjárón koptatjuk lábbelinket ? Hisz ezt a polgárok keserves, véres verejtéke öntözi. Oh, ez nem az erős, anyagi fejlődés jele, hanem a czifra nyomoruságé. Igen, külsőleg akarunk mutatni, hogy belsőnket ne lássa senki. Takarni akarjuk a mizériát, a nagy városi és pótadót, amelynek a terhe alatt roskadozunk. De ezt a kincstári képviselet nem veszi észre. Ő csak a külsőt nézi. S mivel az tetszetős és haladást mutató, tehát fölsrófolja az adókövetelést. Önöknek, Uraim, városunk megbizottai, kötelességök rámutatni a belső bajra és megmondani: nem mind arany, ami fénylik. Önöknek kötelességök nyiltan kijelenteni, hogy nagy adót nálunk kivetni ugyan lehet, — de beszedni nem. Kereskedőink küzködnek a létért a nagy verseidben, iparosaink egy nagy része a bukás szélén áll, életök tengődés és oly nyomorúságos, hogy városunk képviselője is kénytelen volt azt beismerni és ezért nemes szivével segíteni akar rajtok ; az intelligens osztály szégyenli kimondani, hogy igen nehéz adósság nélkül megélnie ; a földmiveseket pedig csak a hit biztató reménye táplálja már és kétségbe esni ezért nem tucl. Mondják ki az adót kivető bizottság tagjai ezeket bátran, mégha erősebb viták lesznek is belőle. És ne alkudjanak, ami magában véve dicstelen dolog és az alkuszok közé való: — hanem követeljenek. A kincstári képviselő bátran állította föl az ő tételeit; önök bátrabban, — mert jogos alapon állanak — szállíthatják le azokat kellő fokukra. A kincstári képviselő oldalán legföllebb téves informáezió hamis fegyverzete csörög, az önök derekára pedig az igazság sújtó kardja van kötve. Használják e fegyvert következetesen és diadalt aratnak. És e jogos diadaluk annál szebb lesz, mert városunk közönsége tapssal kiséri működésöket. Es e taps a kenyérért éhezőknek, a tisztességes megélhetésért küzdőknek hálás tapsa leszen. - Ó. Innen-Onnan. Humoros sir-feliratok. XIV. E sirra nézzetek És sirjon szemetek. Mert itt nyugszik Péter, Ki meghalt e télen. Hogy hányadik évben? Ott van e sirképen. XV. Itt nyugszik a tehenecske, Tehenes Jóska a gyermeke, Ezt az Isten nem engedte, Hogy tehén legyen belőle. XVI. Egy fazekas epitaphiuma. Ugy bánt itt az Isten szegény Gyuk Mátyással, Mint ő életében bánt a sárgyúrással. Fölmarkolt a sárból edénnyé égette, De eltörvén ismét a sárba vetette. XVII. E sirban nyugszik Tarnalián Márton, Kinek nyaka törött a szőllosi gáton. Sirat feleségem és három kis árvám, Titeket halandók kerüljön ily járvány. XVIII. E sirhant fedezi néhai Tóth Jánost; Fia is meghalván nem maga van már most. Édes felesége végre ide tért be, A padról leesvén, lába törött térdbe. Hirek. — Személyi hirek. Főt. és Mélt. Antal Gábor, dunántuli ev. ref. püspök, főt. Körmendi) Sándor egyházkerületi e. főjegyző és Kecsheméthy Jenő almási ref. lelkész, igazgató tanácsi tag e héten a fogymnasium vizsgálatainak és a theologiai akadémián tartott kollégiumok meghallgatása czéljából városunkban időztek. — Rácz Gyula enyingi ügyvéd, dunántuli ref. egyházkerületi tanácsbiró, e héten városunkban időzött.