Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-06-18 / 26. szám

Ime 3 nap alatt végezte el azt a város, a minek megfontolásához talán félév vitája és sok-sok megbeszélni valója is szükséges lett volna. Tudomást vettünk mi mindnyájan erről és fájlaltuk ez esetet, de hallgattunk róla, mert a legilletékesebb tényezők, a direkt megadózottak sem mozdultak meg; Azonban legnagyobb örömünkre, ezen passivitás csak rövid ideig tartott, mert e hó 10-én, d. u. majdnem az összes pápai mészárosok, hentesek, fűszeresek, vendéglősök és kávésok összegyülekeztek körülbelül 130-an a Dreisziger-féle vendéglőben, hogy állást foglaljanak az uj nagy adóprés ellen. Dreisziger Károly, a vendéglős hivta össze a gyűlést, ő elnökölt is azon és ő adta elő gyülekezés czélját. Egyhangú lelkesedéssel vették tudomásul előterjesztését, sorra egymásután kifakadtak az uj adóztatás ellen és végül elhatározták, hogy megföllebezik az ügyet a törvényhatósághoz és ha kell, a nméltóságu Belügyministerhez is. S ennek a föllebbezésnek elkészítésére városunk egyik ügyvédjét kérték fel, aki azt elkészítette és már föl is terjesztette. A megföllebezést ügye, az ellenakczió tehát folyamatban van. Dicséret ezen gyűlés összehívójának és ezen gyűlésen megjelenteknek és az ott hozott határozatnak! Nemcsak a maguk jogos érdekeit, existentiájukat akarják és talán fogják is e lépésükkel megvédeni, hanem a közönségét is. Es ezért városunk lakossága köszönettel tartozik majd nekik. Hisz oly drága már az élet, hogy tehetnek arról, hogy született aristokraták nem léteznek, csak született parvenuk. Mind inkább kijózanodva feljebb haladtam, s hogy a Stefánia ut végére értem, ahol a palotákat házak, villák s végül kunyhók váltják fel, a közönség képe meg is változott. Azaz csak külsőleg. Igaz ugyan a selyem és muszlin toilettek karton ruhákra, az elegáns zsakettek és redingotok többnyire felismerhetetlen ruhadarabokra változtak, de a bennük rejlő meztelen ember a régi maradt. Ijedten léptem hátra, amint véletlenül egy szeles karimás szalma kalap alá tekintettem, hisz ez az én Andrássy uti ismerősöm, csakhogy erősen lesoványodva, kikopva, megaszalva, de arczában és modorában a réginek látszani akarás nyomaival. És a többi! mind szánalmas szurrogátuma a kiélt, megvénült, de legitim jogon uralkodó filiszter burzsoáziának, hogy ugy tetszett, mintha mindezekkel az alakokkal már találkoztam volna mintegy 5 perczczel vagy 5 évvel ezelőtt s hogy vándorolhatok esztendőkön, időn és tereken át a nélkül, hogy a látvány valamikor megváltozna. Eddig csak láttam, most megfordultam és végig néztem a Stefánia uton le az az a szegény lakosság, amely benne , tengődik tulajdonkép, már tovább nem adóztatható, legföllebb csak papiroson, de valóságban nem. És ennek a szegény népnek utolsó betevő falatját, föltétlenül szükséges italkáját drágábbá teszik ismét, talán azért, hogy hust ne egyék, bort ne igy ék, hisz elég jó annak a krumpli és a száraz kenyér és a viz. Mert bizony előbb-utóbb az lesz a következménye, jó urak, hogy ha ez uj fogyasztási adópótlék csakugyan életbe lép és uralkodni fog Pápán, hogy rövid idő alatt közönségünk nyögni fog és — látom előre — zugólódoni az élet drágasága miatt. Ne tagadjuk: nemcsak az alsóbb, hanem a középső és intelligens osztály is már alig birja az élet terhét nálunk is és minden élelmi czikknek csak egy fillérrel való megdrágulását azonnal megérezi zsebünk. Hisz a hitelszövetkezetek eszméjét ez a szomorú állapot tette kedveltté nálunk. Azzal hitegetjük ugyanis magunkat, hogy majd, ha pár krajczárral is, de a hitelszövetkezetben olcsóbbak lesznek az élelmi czikkek. Míg tehát közönségünk erejét megfeszítve ilyen társulatok utján akar enyhíteni sorsán, addig városi határozatunk még jobban megterheli a megélhetés úgy is súlyos feltételeit. Hogy ez a két törekvés homlokegyenest ellenkezik egymással és logikai kapcsolat köztük nincs, azt bővebben nem kell magyaráznunk. Ennyit és ne többet arról a hátrányról, ami a közönséget érni fogja az uj fogyasztási adó pótlék miatt. Mert az elkerülhetetlen, hogy e Andrássy uton egész addig, hol az emberek még jobb ruhákban járnak, s mig zárt sorokba vonultak ki a víztorony felé, hol már a város „gyanúsabb" elemei tartották a sziesztát, önkéntelenül megmutatták igazi

vképüket. Egyelőre csak egyetlen czélt látszottak ismerni. Mintha egy ellenállhatatlan erő vonta, taszította volna őket ezen az óriási parabolán, melynek fele utján már kezdtek maradozni az óvatosabbak s minél lejebb ért a tömeg, annál színtelenebbé vált külső megjelenésében, annál bizonytalanabb a föllépésében. Ugy tetszett, hogy az emberek a szó teljes értelmében kilökték magukból a hozzá nem tartozókat. • Minden esetre ott hagyták őket s vonultak vissza zárt sorokban redingot mellett az Andrássy útra, a szegény kopott saccok pedig mehettek tovább, ki négy kézláb, ki ráklépésben. Persze, hogy minden ily excursió alkalmával néhány tegnap még jól öltözött alakot is magával visz a leordított áradat; az nem tesz kiilömbséget, hisz utóvégre legnagyobb részt mi is oda kerülünk (sőt talán ott is voltunk, de kigondol közülünk szívesen arra, a mi volt s még kevésbé arra, a J meglepő intézkedésnek csak is a f< gyasztó publikum issza meg a lévét. És pedig azért, mivel e czikkek elárusítói előbb-utóbb — mert egyebet nem tehetnek — kivetik a terhet a vevőre. S ezért őket még csak egy szóval sem szabad érinteni, minthogy joguk és okuk van rá. Azonban addig, mig ők ily módon segítenek magukon, sok, nagyon sok előre nem várt baleset éri őket, legalább is egy részöket. Ugyanis egy ideig a tehetősebb elárusítók a verseny miatt nem emelik czikkeik árát, hanem szótlanul és néma tűréssel inkább elviselik az uj terhet maguk. Amiből aztán következik, hogy a kisebb kereskedőknek sem lehet fölemelniök eladni valóik árát, s igy versenyezve rövid idő alatt tönkre mennek. Oh, hány kiskereskedő, korcsmáros, kávés, hentes és mészáros fogja majd megsiratni ezt az uj rendet! S ez a bukás annál keservesebb lesz rájok nézve, mivel addig is, mig erőlködnek, az uj szabályrendelet miatt igen sok vexaturát, ellenőrzési kifogást kell elszenvedniök. Az illetékes hatóság ugyanis, hogy a becsempészést meggátolja, alig lesz képes a jó fölvigyázat érdekében ujabb és ujabb rendeletek gyártására, aminek kellemetlenségeit természetesen az illető elárusítók tűrik el izzadva. S a legboszantóbb mégis az lesz e dologban, hogy a csempészés virágzani és füszerkereskedőink, korcsmárosaink, kávésaink, hentes és mészáros iparosaink és vendéglőseink egy nagy része — vérig kínozva, a hét szenvedést kiállva, bukni fog. mi lesz.) Nekem eszembe jutott ez tisztelt olvasó, s hogy egyszer rám szakadt a fél vüágfájdalom, nem tudtam többé magamról lerázni. Eszembe jutott, hogy én alighanem egyebet is veszítettem ebben a barátságos környezetben, mint azt, a mi rajtam volt, vagy lehetett volna — körülbelül olyas valamit, a mi bennem tartózkodott — s miután a sz. és fővárosi polgári kedély külső megnyilatkozásától már régen megcsömörödtein, mondhatom csupán eszme társulás révén vett rajtam erőt a nihilista hangulat, ugyanaz a nihilista hangulat, melyet már czikkem elején volt szerencsém definiálni. Most következik a drámai fordulat. Mikor ugyanis végére értem a hosszú sétának és az élvezett impressiók hatása alatt a lehető legrövidebb uton siettem haza, — akkor találkoztam vele. Kivel? Ugyanazzal a kis leánnyal, kivel már Önök is találkoztak tisztelt Uraim! (nem azzal, kit Önök is ismernek). Mint ahogy már minden ember, kinek nemcsak erős meggyőződése és tántoríthatatlan elvhűsége, hanem érző szive és gyönge pillanatai vannak — találkozott már vele, vagy bájos hasonmásával.