Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-06-18 / 26. szám

Értjük a fogyasztási adópótlék szabályrendeletét. Ez tudvalevőleg nagy perczenttel emeli föl ez év jul. 1 -étől a hus, bor, s egyéb szeszes italok fogyasztási illetékét ugy, hogy e czikkek elárusítói, nemkülönben a fogyasztó publikum is megrettentek tőle, mert existentiájuk egy része veszélyeztetve van. Ám, ha a kereskedők egyesülete létezett volna nálunk, fölemelte volna idejében szavát ellene a sajtóban és a város közgyűlésén s ha egyebet nem is, de annyit elért volna, hogy ezen igen nagy perczentet leszállították volna. S ezzel nem csak maguknak használtak volna, hanem a közönségnek háláját is kiérdemelték volna. S ha ezen felfogásunkra azzal felelne valaki, hogy a kereskedőknek nem lehet oly könnyen a közgyűlés határozataira döntőleg még saját specziális ügyeikben is hatniok: válaszul azt mondanók: ennek is az az oka, mert egyesületük nincs és igy annyi tagot kebelükből be nem visznek a a képviselőtestületbe, amennyit a város közjóléte és saját jogos érdekeik megkövetelnek. Mert, csak lenne itt kereskedők egyesülete, azonnal talpra állnának a városi képviselők választásánál s egyöntető eljárásukkal és agitácziójukkal — nem mint most van, csak virilisták, —• hanem több kisebb kartársuk is bejutna a városatyák közé. Igy azonban a legtöbbször a hivatalos liszta kiválasztott és szerencsés neveire adják ők is törekvéseik ellenére, sokszor szerencsétlen voksukat. Ily körülmények között ne csodálják, ha nem úgy mennek a dolgok, amint ők méltán kívánnák, hanem ellenkezőleg, fájdalmukra és örökös panaszukra. Még több ilyen megszívlelni valót említhetnénk fői a végből, hogy kereskedőinkben egy egyesület megalakítására kedvet ébresszünk. Azonban, aki ismeri a pápai kereskedelmi viszonyokat és annak egy pár év « alatti történetét, az ezen pár adatból is fölismeri vezérczikkünk fontosságát és okos czélját. Legföllebb még annyit kell megjegyeznünk e kérdésről, hogy városunk most erős fejlődésben van s ebből következőleg még sok oly ügy merül fel a jövőben, amely kereskedőinket közelről fogja érinteni. Ennek okáért tehát hassunk oda, hogyha a múltban sokat elveszítettünk, a jövőben kárt ne szenvedjünk. Tanuljunk á múltból és igazságos érdekeink jövő megóvása végett alkossuk meg Pápán a kereskedők egyesületét! r. 1. A fogyasztási adópótlék ellen, Nem ismeretlen városunk közönsége előtt, hogy f. é. május hó 25-én városi közgyűlésünk a húsra 25%, a borra 20%, az égetett szeszes italokra 10%; a pezsgőre pedig üvegenként 60 fillér fogyasztási pótadót vetett ki ez év julius 1-től fogva. Ennek a dolognak a története a következő. Az állam ugyanis nemrég a városok és községek jövedelmi forrásaiból a czukor, sör és a szeszesitalok fogyasztási adóját a maga részére lefoglalta, monopolizálta és mikor e miatt az illető városok és községek följajdultak, mert nagy és fölöttébb szükséges jövedelmüktől estek el, megígérte, hogy kártalanítani fogja őket. A kártalanítás azonban abból állt, hogy 1899. évi VI. t. czikkben megengedte, — de csak ideiglenesen — hogy a városok, illetőleg községek a húsra, borra, égetett szeszes italokra meghatározott fogyasztási pótadót vethetnek ki és pedig a húsra legföllebb 25%-ot, a borra szintén legmagasabbat 20°/o-ot; az égetett szeszes italokra hasonlókép maximumot 10V*-ot. E törvény 3. és 4. §-ához illetékes miniszterektől kiadott végrehajtási rendelet II. czikkének 3. pontja azonban e maximalis pótadó kulcsot egyenesen föltételül szabja, melyért állami segítség, esetleg előleg jár az adót szedő városoknak és községeknek. Midőn e ministeri rendelet leérkezett, eleinte tudtunkkal városunk egész hatósága frappirozva volt. Nem tudta, mit tegyen. Azonban, mivel sietni kellett a rendelet végrehajtásával, hamarjában összehívták az áll. választmányt, majd ennek utánna a közgyűlést és a magas leirat értelmében csakhamar megszavazták a maximális pótadót — talán egyhangúlag, — s hogy minél elébb készen legyen az ügy, a közgyűlés utáni napon a törvényhatóság központjából sietve megérkezett a megbízott, akivel együtt az azon napra összehívott rendkívüli közgyűlés azonnal megalkotta és pontokba foglalta a maximalis — most már minimálissá lett — fogyasztási pótadó szabályrendeletet. megjelentek a porondon programmjukhoz képest, azonnal szakítottak az ósdi hagyományokkal és megszüntették a potya képkiállitást. Es a panemetcireenses és teátrumért örök időktől fogva bőgő plebs contribuens igaz problematikus színház és a nem problematikus (mivel az ugy sincs) kenyér mellé egy darabig tárlatot és káposztásmegyeri vizet is kapott, most, hogy a tárlatot is becsukták, mondhatom, az összes források bedugultak. A secessió győzelme minden vonalon. Ez most a jelszó. Mi pedig, a jelszó tartalmát illeti, arra nézve csak egy rövid megjegyzést koczkáztatok. Ismerik Önök a — már nem uj — csak eddig a legújabb irányt ? — ez a naturalismus. Ismerik Önök a legújabb divatot, — hogy ne ismernék a secessiót! Ha valahol valami igazán nagy eszme időnek előtte kerül felszínre, a t. közönség indolentiájában az eszme érvényesülésének nem tehet nagyobb szolgálatot, mint ha egyelőre meg nem érti s ezzel kapcsolatban nem vesz róla tudomást. Igy megakadályozza azt, hogy egy különben geniális dolog a sok átlagos agyvelőben át saturalva, ki igazítva, lényegéből kiforgatva, a köznapi forgalomban elkoptatva, ellaposodva addig járjon szájról-szájra — mig le nem járja magát. Mert a secessió nem divat és nem irány. A secessió a nihilismus a művészetben. Több annál. Mert a nihilismus a megsemmisített világrend fejében minden lehető kárpótlás híján csak egy fehér lapot nyújt, mig a secessió megköveteli, hogy a ki a „szükséges rosztól," elszakad, szükségképen jobbat is nyújtson. Félreértések kikerülése végett ki kell jelentenem, hogy ez irányt illetőleg korántsem szándékozom további részletekbe bocsátkozni. Ez a bevezetés csak arra való, hogy önökkel stílusom secessiós izét megkedveltessem. Tehát a közelmúltban történt. Egy nyári ünnepnap délutánján ismét megtettem a fővárosi snobbok már szokatlan sétáját a víztorony felé. Magam mentem az Andrássy és Stefánia ut roppant néptömege között, s mint ily esetekben már megszoktam, a tolongó emberek közepette egyszerre váratlanul, szinte fizikai erővel lepett meg az egyedüllét és elhagyatottság szorongó érzete. Magam sétáltam az Andrássy uton és szinte bele bódulva a sok szebbnél szebb lány, asszony szüntelen nézésébe, pillanatra ugy tetszett, hogy csak felcsigázott fantáziám játszik velem és körülöttem lebegő észvesztő visiók valamelyikét meg kell ragadnom, a valósághoz kell kötöznöm, mielőtt elmenekülhetne és akaratom végső megfeszítésére megálltam, megfordultam s embert kerestem, ki ebből a káprázatból kiszabadít. S megálltam s néztem. Körülöttem sétáló párok s pár nélküliek is meglehetős fesztetelenül viselkedtek. Ott lejebb, hol az aszfalt a szokottnál szélesebb carrierban nyúlik át a szomszéd utczára, egy vállalkozó szellemű ur ép e perczben szólított meg egy hölgyet, ki legnagyobb elégtételemre megvetően végignézett rajta és mást tüntetett ki társaságával. Azután tovább haladtam és egyszerre megláttam a flirtelő közönséget valódi képében és tudatára ébredtem tulajdonképeni értékének. Láttam ismeretes torzalakokat, kiknek humoros hányavetiségén oly jól mulathatna az ember, ha az illető nem volna annyira impregnálva, hogy szinte testi fogyatkozás számba megy és ki merne vaknak gáncsot vetni, bénát megütni, vagy hipochondert kigúnyolni? Láttam továbbá lóversenyről hazatérő mágnásainkat, de nem tudtam rajtuk annyit bámulni, mint naiv polgártársaim, mert ugy találtam, ők nem