Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-01-22 / 3. szám

lettek ahoz a nagy elvhez, a melynek érdekében használták. Az egyes felszabadítása, az ebből önkényt folyó szabad verseny, sajnos, nem termette meg az emberiség számára azt az édes gyümölcsöt, a melyet attól vártak. A nagy eszméhez hiven, az egyén önállóvá, nagykorúvá lett, de egyidejűleg magára is hagyatott azon az óriási téren, mit életnek nevezünk, s nem maradt más oltalom számára, mint a törvénykönyv holt betűje, a melynek az erő mindenkor olyan életet adott, a milyet az ő érdeke kivánt meg. A társadalom régi rendjében minden osztálynak meg voltak sáncai, a melyen belül jó létet szerezhetett magának. A nemest védte az alkotmány és saját kardja, a polgárt — a céh rendszer, a parasztot — a nemesség, az uj társadalmi redben minden egyén egy különálló egészet képezett, s a szabad versenyben az erős legázolta a gyengét. A midőn az egyént szabaddá tették, nem találkozott az egész világon egyetlen egy állambölcs sem, ki vizsgálatának tárgyává tette volna azokat az okokat, a melyek a bukott rendszer óvó szabályainak felállítását kívánták. Nem volt állambölcs, ki felismerve a természet örök rendjét, előre látta volna azt a pusztítást, a mit az uj rend az emberi társadalomban előidézni fog. Az uj eszme csillogása annyira elkápráztatta az emberek szemét, hogy sem a multat nem látták tisztán, sem pedig a jövőbe nem voltak képesek bele pillantani; a múltban nem födözték fel azt a bölcs intézkedést, a mely védelmet nyújtott a gyöngének az erős ellen, a jövőbe nézve nem látták meg az erős uralmát a gyönge felett. Csak midőn a rövid látás következményei jelentkeztek, midőn a társadalomban a kórtünetek sűrűen merültek fel, csak ekkor ébredtek tudatára a társadalom betegségének s állották körül tanácstalanul a beteg ágyát, vagy kezdték gyógyítani a viz iszonyt — hideg vizzel. Az állambölcsek kedves eszméje a társadalom betegségét muló jelenségnek tekinteni, de aki nem akar csalódásban élni, a ki a társadalom ütö erén rajta tartja kezét, az érezi ezt a sorvasztá lázat, n mely a társadalom szervezetét emészti és napról napra emelkedik; az tudja, hogy az a láz,— ha ideje korán a kellő gyógykezelésben nem részesül — katasztrófával fog végződni. A fenianizmus, antiszemitizmus, szocializmus, anarkizmus, nihilizmus, national zmus nevek alatt ismeretesek a társadalom betegségei. Ne engedjük magunkat azonban különféle nevektől, sem pedig azon körülménytől, hogy azok a betegségek különböző időkben és helyeken támadtak — megtévesztetni, mert ezek a látszólagos különféle bajoknak kútforrása, kóranyagja egy ós ugyanaz és pedig a gyöngének elnyomatása az erőstől s az ebből származó elégedetlenség a fennálló társadalmi renddel. Azt hiszem nem árulok el titkot és nem mondok ujat, midőn állítom, hogy az a nagy épület, mit társadalmi rendnek nevezünk, minden eresztékében recseg és ropog. A vallás mindent kibékítő hatalma meg van törve; az állam tekintélye hanyatlik; az uralkodók hatalmának isteni eredetébe vetett hit, eloszlott; a parlament, mint a nép valédi képviseletéről szőtt illúziók foszladoznak ; az arisztokraczia jogosultsága kétség tárgya, a tulajdonjog erős támadásoknak van kitéve; a házasság szentségéről terjesztett legenda hitelre nem talál s a mai társadalmi rend épületének a régi alapokra lerakott többi szárnyain is a, szu rágódik. De nem kívánok kimerítően szólni a mai társadalomról s csak röviden jelezni akartam azt a helyzetet, a melybe az ember vezetőinek vaksága miatt jutott az egyén felszabadítása után. Az egyéni jog eszméjének mint egy száz évig tartott uralnia ma már véget ért és a'csalhatatlanságról felállított dogmák az ószerek raktárába kerültek. De minthogy sem az egyén, sem a társadalom nem nélkülözheti az eszményt, nem bolyonghat czéltalanul az élet tengerén, mint az iránytűjét vesztett hajó, keresni kellett uj czélt, uj eszmét, a melynek eléréseért küzdeni és fáradni kell, a melyért lelkesedni lehet s amelyért lelkesedve szebb jövőt vél látni és teljesiti a jelen nyomorúságait. Ez az uj eszme a nemzeti eszme lett. A egyéni jog eszméje az előbb uralkodott vallási eszme ellenére és romjain fejlődött ki, a nemzeti eszme azonban mint az egyéni jog eszméjének szükségszerű, természetes következménye jelentkezett. Az egyén jogának kivívásához és a kivívott jog biztosításához társakat keresett s ezeket megtalálta a hozzá közel állókban, a vele egy államkőhez tartozó egyénekben, honfitársaiban,, kikkel ezenfelül, még a közös mult, hasonló gondolkozásmód, egyforma vágyak, azonos nyelv, érzület szokások, és erkölcsök, gyakran a vallás kötelékei is Összefűztek. A diadalra jutott egyéni jognak a gyakorlati életbe való átvitele és megvalósítása az általános vonásokban egységesnek jelentkezett ugyan, de a részletekben előtérbe lépett a nemzetek sajátos gondolkozásmódja, nemzeti jelleme, s különleges zománccal vonta azt be. Az egyén joga igy vált nemzeti joggá, az egyéni jog eszméjéből ekként fejlődött ki a nemzeti eszme. Évtizedeken át csak mint homályos sejtelem, mint névtelen vágy, mint megvalósithatlan utópia foglalkoztatta a nemzeti eszme az ember lelkét s csak midőn a franczia trón magaslatáról hirdették ki a nemzeti eszmét, kezdett határozott alakot ölteni a sejtelem és vágy, kezdett testet nyerni az eszme. Az ember, kit előbb csak a vallás közösségének kötelékei fűztek össze, ki embertársánál mindenekelőtt vallását kereste, majd pedig a felekezeti kapcsokat kutatta, megszűnt a vallás iránt érdeklődni s e helyett a némzeti minőséget tolta előtérbe. Ma nem vallás és felekezet szerint sorakozik az emberiség, hanem a nemzetiség lobogója alatt csoportosul. Maga a vallás pedig, a mely egykor czél volt, eszközzé törpült s a nemzeti eszme szolgálatába szegődött, miként ezt a nemrég múltban Németországban, a jelenben Oroszországban s a magyaroszági nemzetiségek körében lefolyt és folyamatban levő tevékenység bizonyítja. Ily körülmények között hiába hirdeti hazánk egyik nevezetessége, hogy előbb való a vallás s cs'ak ezután lehet szó a nemzetiségről mert a vallás maga szállván le magas álláspontjáról, maga hagyván el egykori, minden fölött való helyét, az többé soha sein térhet oda vissza. Nem ismert, vagy félre ismert tényezőkkel számol az, ki a középkort vissza akarja varázsolni. A középkor korlátolt emberét tökéletesen kielégítette a hit érzete s nem kivánt ezentúl menni s mindenkor óvakodott a vallástól megvont határvonalat átlépni; a mai kor és a jövő emberét azonban első sorban a tudni vágy vezeti s a hitét csak oly dolgokra tartja fel, a melyeket véges elméjénél fogva nem ismer és nem ismerhet meg soha. Az ember eldobta magától a megadás szelid hitét, kutat, hogy tudhasson. (Folytatása következik?.) Mucsai levél Tisztelt sógor! Nem oda Mucsa, a hova Rátót! Ti még most is keresztben viszitek a létrát, s az akadályt fejszével irtjátok, holott mi észszel dolgozunk. Csak egy példát említek, de már ebből is okulhattok. A legközelebbi megyebizottsági tag választáskor az első kerületben 3 tagot kellett választanunk. Szinte gondolom, hogy azt mondod magadban: ejnye, ejnye, hát ehhez szükséges az a sok ész? meg kell a voltakat újra választani, s punctum. Az ám, de hátha bonyolultabb a dolog; ha teszem fel: az egyik meghalt, vag}- más okból nem vállal megbízatást? Nos, ugy-e, hogy nem tudsz kádentiát ? Lásd, mi nálunk ilyen eset adta elő magát, s mi a kérdést — daczára a sok daczárandóknak, — fényesen megoldottuk, és abban —- bátran kimerem mondani — oroszlánrésze van a mi anyósunknak. Mert lásd, Mucsa oszlopai is csak a városházán erősek, otthonn mások dirigálnak. A mint anyósunk megtudta, hogy az egyik hivatalos jelölt én vagyok, legott actióba lépett, és egy nagy ozsonnát adott. Ezen aztán kifejtette, hogy mily veszedelmes dolog a férjeket a megyegyülésekre bocsátani, pláne itt, ahol az ut a rossz közlekedési viszonyok miatt két éjjelt és egy napot vesz igénybe. 0 a veje megválasztatása ellen határozottan tiltakozik, és felkéri a jelenlevőket, hogy hassanak oda, miképp férjeik, a város oszlopai e kérdést ugy oldják meg, hogy az se a hitvesre, se a család tagra ne legyen hátrányos. Némi czélzásokat is tett a múltra nézve, és kinek-kinek saját jól felfogott érdekére hivatkozott, i „ jUe a siker nem maradt el. Mire a választásra került a sor, Mucsán nem volt nadrágos ember, a kit jelöltnek lehetett volna megfogni; sőt bevégzett tény, hogy kisorsolása után egyik tag se fogja magát többé megválasztatni. így esett meg aztán, hogy megyebizottsági tagot Mucsa más városból, a megye székhelyéről választott. S hogy a tulajdonképeni oknak híre ne menjen, más okról kellett gondoskodni. A csodálkozóknak tehát az lett mondva, hogy a választás" tisztán nemzetgazdasági szempontból történt; mivel ha Mucsáról választottunk volna, annak — a hány megyegyűlés — anynyi 10 frtja bánja, holott e pénz most mind Mucsán marad és tőkésítve — kamatok kamatjával 200 esztendő alatt nem kis summát fog kitenni. A 200 évről eszembe jut a 200 frt, melylyel a városi főorvos fizetését megjavitottuk. Sógor! ez volt ám a stikli! Ugy lefőztük a vén felcsert, hogy még a szava is elállott ijedtében. De halld! Az utolsó városi közgyűlésen a mérnökkel törJköt fogtunk: fel kellett emelni a fizetését. A mint ezt megszavaztuk, az én szomszédom ki mellesleg valódi finánczkapaczitás, észreveszi, hogy a főorvos méltóságteljesen kezd felemelkedni a helyéről. Nosza, ő sem