Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-05-21 / 21. szám

valóságnak liíí visszaadása a secessió hatása következtében a hangulatok művészetévé, akkor megértheti a vidéki ember, hogy most már nem az a fő, hogy ugy fessék a fákat, a mint kiemelkednek a földből, hanem a tájak rajzában is belelehelni azt, hogy az „ember" látta meg, hogy az ember egyéniség adja vissza és az ő lelkében forrongó érzések bizonyos sajátos emberi vonást nyomnak rá. Innét vannak azok a bizzar szinhatások. Csak igy értheti meg a zöld kosokat és kék testeket a vidék egyszerű embere „mert csak a történelmi módszer uraim, vezethet a tudásra, a dolgok felfogására, egyéb semmi" Halmi Bódog. Rendőrkapitányunk ügye. A színészeink megbüntetésére vonatkozólag, amely nálunk oly nagy port vert föl, egy tekintélyes ügyvédünktől a következő sorokat vettük, melyeket szórói-szóra közölünk a dolog teljes tisztázása végett: Minthogy a színházban a dohányzás ugy élet

7 mint tűzbiztonsági szempontból már rég idő óta állandóan tiltva van, s az erré vonatkozó tilalom a színház minden helyiségében feltűnő helyen kifüggesztve van, mégis a szintársálat tagjai közül többen úgy a próbák- valamint az előadások alkalmával több izben s oly könnyelmű módon szivarozni szoktak, hogy ezen körülményre a rendőrkapitány a színtársulat lelkiismeretesebb tagjai által is figyelmeztetve lett; ez okból tekintettel arra, hogy köztudomás szerint is a városi színház színpadja nem csak a legnagyobb mérvben gyúlékony anyagból készült, hanem ezen kivül a szini igazgató ugy a színpadot, valamint a színpad alját szintén gyúlékony anyaggal tele halmozza, noha a várostól a színházat nem raktárnak kapta, s ennek következtében az, a legnagyobb mérvben tűzveszélyes s igy az ezen helyen való dohányzás könnyen tűzvészt okozhat; továbbá tekintettel arra, hogy úgy a nagymélt. m. kir. belügyministerium által 53888/11. 886. szám alatt kibocsátott tüzrendészeti kormányrendelet 9. §-a valamint Pápa város tüzrendészeti szabályrendelete 6, §-a világos és határozott, semmi kivételt nem ismerő utasítása szerint, az erre hivatott hatóság köteles minden oly cselekményt vagy mulasztást, mely tűzvészt idézhetne elő, megakadályozni, még akkor is, ha e cselekményeket és mulasztasokat törvény vagy szabályrendelet nem tiltaná is, nemkülömben mivel ugyancsak a városi szabályrendelet 9. §-a rendelete szerint tüzélesztö szereket könnyen gyúló tárgyak közelében még tartani sem szabad, tehát ebből kifolyólag használni mégkevésbbé, úgyszintén mivel ugyanezen szabályrendelet 22. §-a szerint a tűzvészt okozható cselekmények és midasztások azonnal meggátlandök, tehát ha másként nem lehet, a törvény szigorának alkalmazásával is, végül mivel a nagymélt. m. kir. belügyminisztérium által még az 1882. évben a színházak tűzbiztonságára vonatkozólag (>1221. sz. a. kiadott rendelet, mely máig is érvényben van a színházakban, különösen a színpadon mindenféle nyilt tűz használatát a legszigorúbban s kivétel nélkül megtiltja s ennek ellenőrzése tekintetéből az ellenőrzésre hivatott hatóságot, szigorúan felelőssé teszi; továbbá minthogy ugyanezen rendelet a színházakban a vasfüggöny alkalmazását is szigorúan és feltétlenül elrendeli, s ennek daczára a városi színház ilyennel ellátva nincsen s igy a gyúlékony anyagokkal túlhalmozott színpadon a dohányzás következtében még a legnagyobb vigyázat mellett is könnyen tűzvész keletkezhetik, s a nagy menynyiségü gyúlékony anyagok közt természetszerűleg is rohamosan terjedő tűz a vasfüggöny hiánya miatt a nézőtérre oly rohamosan átterjedhet, hogy a látogató közönség menekülése lehetetlenné válik: mindezek következtében a közönség életbiztonsága tekintetéből a színházban, illetve színpadon a dohányzás egyáltalában betiltandó s az erre vonatkozó hatósági intézkedést megszegő színészek,,a kihágási büntető törvénykönyv 141. §-a első bekezdése értelmében és alapján büntetendők voltak, s ily cselekmények elkövetése esetén jövőre is büntetendők, akár tetszik egyeseknek akár nem és pedig annál is inkább, miután ezen, a színház látogató közönség életbiztonságát veszélyeztető cselekmény megakadályozására a rendőrség figyelme a városi polgármester által is felhíva lett.. Végül vádlottak, azon kifogása, illetve védelme, hogy az előadás közben a színpad oni dohányzás a színdarabban a szerző által előírva van, figyelembe nem vehető, és pedig első sorban azon okból, mivel a hivatkozott szabályrendeletek a tűzvészt okozható cselekmények elkövetését kivétel nélkül, tehát mindenütt és minden körülmények közt határozottan tiltják, s e tekintetben semmi nemű kivételt nem tesznek, másodsorban pedig azért, mivel törvényellenes cselekmény elkövetésére utasítást adni senki sem jogosult. * ) íme, előttünk van egy, a dologhoz igazán értő tekintélyes jogász vélekedése, a mely végeredményében ellenkezik ugyan az allarmirozott közvéleménynyel, de a rendőrkapitányt okokkal támogatja, hogy azok hatása alól menekülni lehetetlen. Először is igazolja, hogy rendőrkapitányunk a törvényes alapon járt el; másodszor: hogy a tűz veszedelemtől való félelem miatt a lelkiismeretesebb színészek hívták fel erre az ügyre figyelmét; harmadszor: hogy városi hatóságunk vezére, a polgármester is utasítást adott a színpadi szivarzás eltiltására. De eltekintve a dolog ily rideg megokolásától is, a színpadi szivarzást egyszer s mindenkorra eltiltani nálunk s ha valaki áthágja, azt megbüntetni kell, igen sok más körülmény is követeli. Mindenekelőtt színházunk s főkép a szinpad-épités anyaga. Ezek részben fából, részben papírból készültek. Sőt még a páholyok, • azok külső burkolata is, az összes czirádák, ogzlopfők s oszlopok mind fa, vagy kemény papíranyag. Elgondolhatjuk tehát, hogyha egyszer tűz gyuladna ki a szinpaIII. A Hódyak. Hatalmas öklével odacsapott az asztalra és úgy rikácsolta : — És ha százszor szereti is, nem! Az én fiam, az én egyetlen gyermekem, egy Hódy holmi varrólányt soha, soha! Nem bánom, tegye a szeretőjévé, fizesse megi erre adok pénzt neki, amennyi csak kell, de el ne vegye, mert . . . kitagadom, mert megátkozom ! Érti ? Mondja meg neki, hogy arait én kimondok, azt meg is tartom, hogy... hogy Hódy vagyok, egy Hódy pedig nem játszik a szavával. Másnap már ott volt a felelet: —

1 De én is Hódy vagyok, apám! * És elvette. Azután nyomorogtak. A fiúnak abból a csekély aljegyzői fizetéséből még a legénykori adósságait is fizetgetnie kellett. Az asszonyka betegeskedett, patikára is sokat költöttek. Czudar, komisz az élet! Szóba hoztam az öreg Hódy előtt ezt a nyomorúságos küzködést, de gőgösen szólt közbe: — A koldusok ! Pusztuljanak el éhen ! Pedig nem úgy lett; a fiatalok megéltek és az öreg dőlt az ágynak. Soha, soha 9m m ilyen daczos szívtelen népet. A fiatal Hódy még csak feléje se nézett a halódó öregnek és a temetésre is alig-alig tudták elczipelni. Ott állt hidegen, némán és csak úgy közönyösen bámult maga elé. Egyedül az a kis nyirázga, beteges asszonyka sírt, zokogott keservesen a sirnál, pedig oka sem volt rá, hiszen csak annyit tudott az öreg Hódyról, hogy őtet gyűlölte, halálosan gyűlölte. Durván csendesítette az ura; — Ne vernyákolj itt! De az asszonyka csak tovább sirt, tovább zokogott: ő tudta, hogy miért ? Hódy mindjárt a temetés után megtámadta a végrendeletet és hozzájutott a vagyonhoz. írásba adatta ki, hogy: az öreg nem volt épeszű. * * * A városban azt beszélték, hogy Hódy veri a feleségét. Előkaptam az utczán : — Te ! Mi az ördögöt akarsz attól a szegény asszonytól. Vörös lett az arcza, hebegett valamit, hanem azután elszántan, dühösön rikácsolta : — Mit akarok ? Mit? Meguntam! Gyűlölöm . . . útálom! A szegény kis elkényszeredett asszonyka betegeskedett. Beteg volt a teste, betegebb a lelke. Az orvosok — ugyan mit is tehetnének egyebet — fürdőre küldték, ott azután megvigasztalódott. Nem vádolom, nem kárhoztatom. Szegény kis asszonyka, olyan régen nem hallott már egy nyájas szót, olyan régen áhítozott már egy szerető tekintetre, egy dédelgető szócskára, hogy amikor először beszélt vele az a semmitmondó, üres lelkű kis hadnagy, lelkében már elbukott. * Hódy a boldogságtól reszkető hangon jelentette be a kompániájának: — Fiuk! fiuk! Apa leszek, apa! Csak az az asszony, az . . . az! Nagyon gyönge, tán ki sem bírja... Istenem, Istenem. És őrülten kiáltott fel: Oszt' még tán a gyerek, az én gyerekem is elpusztulhat! . . . Láttam, tisztán láttam: itt már vége, tökéletesen vége a szerelemnek. Elpárolgott az egészen, örökre, visszajöhetlenül. Életben maradhatsz kis nyápicz aszszonyka, meg is halhatsz, mindegy az már — csak a gyerek, a gyerek! az maradjon meg.