Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-05-21 / 21. szám

don, egy pillanat alatt végig fut az egész színházon s oly óriási veszedelem lesz, hogy ritkítja párját, annál is inkább, mert azt egész színpad, annak alsó, felső része tele van a leggyulékonyabb tárgyakkal. Nem volna menekvés. Ennélfogva is a legszigorúbb intézkedésre van szükség a tűz előzetes meggátlására, még akkor is, ha sokan ugy vélekednek, hogy nem félhetni a színpadi szereplő szivarzásától, hisz eddig sem történt baj. Erre ez a válaszunk : Ki hitte volna, hogy a bpesti műegj-etemen a folyosón, valamikor éppen egy égő szivar eldobásából tűz lesz. S ime megtörtént. 8 a tapasztalásból okulva megtiltották a dohányzást az egész épületben, pedig az nem fa, hanem kő alkotmány. A tűzzel könnyelműen bánni nem szabad ; nem tudjuk, mikor tesz kárt s ha egyszer bajt okozott, késő a jajgatás. Ha az valaha megesnék, a fölzúdult közharag börtönbe juttatná az illetékes hatóságot, mert nem ügyelt föl. De hogy tovább folytassuk gondolatfűzésünket, éppen a tűztől való félelem miatt tiltották meg több vidéki színházban a nyílt szinen a szivarzást. Igy pl. Sopronban és Debreczenben. Sőt, ahol megengedték a szivarra gyújtást, ott is messze menő ovóintézkedéseket rendeltek el. Igy pl. a legtöbb helyen a színésznek egy arra elkészített vizmedenczébe kell égő szivarját és a gyújtót dobnia rögtön a szerepe után. Hiszen, ha nálunk ily intézkedések volnának, akkor a rendőrkapitánynak ily ügye nem akadt volna. De az a bökkenő, hogy nincsenek. A sok védelmi érvek között az is előkelő helyet keres magának, hogy a játék előtt a rendező bejelentette az ott levő tűzoltó tisztnek a játék alatti szivarzást és az megengedte. Lehet, hogy igy történt. De különös volna, ha kapitányunk az olyan dologban, amelyért esetleg állásával és becsületével ——— i I 1 Sokáig nem találkoztam Hódyval és egyszer csak ujjongva ront be hozzám : — Barátom 1 Fiam, fiam van ! És futott és rohant tovább, hirül vinni az ő nagy, az ő igaz boldogságát. Az ablakból kiáltottam utána: — Hát az asszony? A nagy távolság miatt alig értettem a szavát. — Az asszony ? — meghalt! * * * Búban is, bajban is múlnak, telnek az évek. Fiatalon kerültem el a városból és ime most ősz fejjel térek vissza. Be-benézek az ismerősökhöz. Hódy izgatottan járt fel-alá a szobában. —- Nézd, nézd 1 A fiam, az a gazember, egy . . . egy varrólányt akar elvenni! De megirtam neki, hogy . . . kitagadom, hogy megátkozom ! 1 Es én megtartom azt, amit egyszer kimondok, én nem játszom a szavammal: Hódy vagyok ! — Es? — Olvasd ! Összegyúrött papiroson ez állt: — De én is Hódy vagyok apára! Pedig nem volt az! És kezdődik a régi mese új emberrel. (iyulai Béla. csak ő a felelős, — könnyelműen másokra bizná az intézkedést. S tudtunkkal a kapitány sohasem ruházta másra át e kötelességét. Nem kevesen ugy vélik, hogy a rendezőt kellett volna kérdőre vonni s megbüntetni. Ebben a felfogásban csak annyi igaz, hogy ha a kapitány előtt a megidézettek a rendezőre vallanak, ugy ez is megbüntetendő ; de nem olykép, hogy a többi felszabadul, hanem mind. Mert azok sohasem kerülhetik ki a büntetést, akik elkövették a kihágást. Még azon érv is kisért, hogy ha a színpadon éghetnek lámpák, akkor lehet ott szivarra gyújtani is. Ezen felfogás azokat ejtheti meg, akik nem tudják, hogy lámpára föltétlen szükség van, de szivarozásra nincs. Továbbá, ha egy tűzveszélyes anyagra föltétlen szükség van, az nem okolja meg, hogj

r egy másik ilyen veszélyes, de nem föltétlen szükséges dolgot is használhassunk. Aki igy gondolkodik, az könnyelműen veszi a színházi tűzveszedelmek okait. Végül, hogy azon ellenvetésre is reflektáljunk, melynél fogva a színészet külön szini törvények kötelezik és a rendezőnek teljesen alá kell vetniök magukat mindenben : kijelenthetjük, hogy ezen kérdésben egyes-egyedül a tűzbiztonsági törvényes hatóságé, tehát a rendőrkapitányságé az intézkedés joga. 0 őrködik a városi hatóság által a színházi tűzveszély elhárítására hozott összes szabályrendeletek végrehajtása felett, s ő felelős e tekintetben mindenért. ! Legföllebb csak azt a mentséget fogadhatnék el a büntetés kiszabása kérdésében, hogyha előzőleg nem kérte volna fel s utasította volna a társaságot a szivarozás tiltott voltára. De ezt a rendőrkapitány, sőt a rendőrbiztos is több ízben megtette. Különben sokat és sokfélét beszélnek, mint már szokás, e dologról. Azonban hadd szóljon a hamis vádaskodás ajka, az igazságot eltemetni, obstruálni nem lehet. Felszólítom Pápa város polgárait, képzeljék el magukat közhatósági tisztviselőnek s ez állapotban egy rendeletet vagy törvényt hajtsanak végre s midőn e kötelességüknek esküjükhöz hiven eleget tettek: nem fáj-e leiküknek az a tudat, ha ok nélkül, éppen a törvény megtartása miatt megtámadták ? Félünk a socialismustól, káros elveit üldözzük s nem látjuk polgártársak, hogy akaratlanul is legmeggondolatlanabb elveket szórják el azok, akik a sajtószabadság paizsa alatt a közhatósági tisztviselő törvényes eljárását basáskodásnak nevezik s fellármázzák érte a közvélemény tisztességes nyugalmát? A színészt sajnálják az 5 frt. büntetésért; de a tisztviselőt, ha a színház leégne, vigyázatlansága miatt, halálra is Ítélnék. S ez annál különösebb, mert ha a kapitány ily esetben magát a mostani támadás érveivel födözné, azt felelnék rá: minek hallgatott ezekre a beszédekre. S a legelső követ azok vetnék rá, akik mostani törvényes — legalább mi előttünk még a főhatóság nem dönt az, — intézkedését elitélik. Előttem van s olvasom az uj főbiránk üdvözlése alkalmából a jegyzőszónoknak beszédét, amelyben fájdalommal említi fel, hogy nekik sok rossz akarattal s még több előítélettel kell küzdeniük a legtörvényesebb téren is. S fájdalommal látom, hogy e panaszuk igaz. Ha egy város hivatalos lapja is megtámadja minden előzetes tudakozás nélkül a városi tisztviselőt, s törvényes intézkedéseit a közönség eőltt szégyenbélyeggel illeti: akkor Magyarországon ki az a merész, aki remélné, hogy önérzetének épségben tartása mellett fogja viselni mindig tisztét s törvényes eljárásáért becsülni és respektálni fogják? Nem akarunk, de nem is szabad rendőrkapitányunk ítélete mellett lándzsát törnünk. A főbbhatósághoz megfellebbezett döntés előtt kell majd meghajolnunk. Azonban amit irtunk, azt szivünk sugalta s az igazságérzet, melynek törvénye: Quod uni iustum, alteri aequum. A színészeket föltétlenül védeni, s a rendőrkapitánvt elitélni — ha az törvényes alapon áll is, — nem engedi az igazság. U. i. Lapunk zártakor értesülünk, hogy rendőrkapitányunk Dobó színigazgatót 50 írtra büntette azért, mert e hó 15-ikétől kezdve hatósági engedély nélkül játszott. Hir szerint azonban Dobó még e hó 13-án megkapta a polgármestertől az engedélyt a tovább maradásra, de csak szóval s ezt a kapitány nem tudta. Ebből keletkezett volna az affair, amelynek — hallomás szerint — a rendőrkapitány elleni vizsgálat volna a folytatása; amit a megbírságolt színigazgató indíttatott volna ellene. Nem tudjuk, mi a való tényállás s kj a hibás ? Előre sem az egyik, sem a másik mellett a közvéleményben hangulatot kelteni nem akarunk, ez lapunk czéljával meg nem felel. Hanem igenis, mert a hatóságról van szó, az az óhajunk, indittassék meg a legszigorúbb vizsgálat és a hibás, bárki legyen is az, vegye el méltó bünhődését. Színház, Szombaton, (máj. 13-án) „A kornevillei harangok" került szinre Gergely Gizellával, Szerpolette szerepében. A kisasszony a skeptikusokat is meggyőzhette ezen alakításával, hogy benne meg vannak azok a finom elragadó tulajdonok, a melyek a lelket gyönyörködtetik, mozdulatainak rithmikus bája, hangjának kitűnő iskolázottsága, egyéniségének kedvessége a szép számban megjelent közönséget igazi lelkesedésre ragadta. Reméljük, hogy Dobo Sándor felismerte azt a simpathikus hatást, melyet a kisasszony a pápai közönségre gyakorolt és mindent megtesz arra nézve, hogy őt társulatánál megtarthassa. Kitűnő volt Dobó, mint Gáspár apó, hiába a régi iskola még most is hat. Csáky ismét unalmas és boszantóan merev volt, hogy szerepét nem tudja, az természetes. A biró szerepében jó volt Miklósi. Az előadásra városunkba érkezett Gergely István a művésznő fivére is. Előadás után Gergely Gizella tisztelére összegyűltek pápai ismerősei a Griff szállodában s a késő éjféli órákban együtt maradva ünnepelték a kedves művésznőt, kit szeptemberbe viszont óhajtunk látni. Vasárnap d. a. (máj. 14-én) az ismert szereposztással adták a „Szultánt". Mondhatjuk, hogy az előadás rendkívül laza volt s nem egységes darab, hanem az elhagyott vázlat benyomását keltette a szemlélőben. Maguk a szereplők is állandóan mosolyogtak a komikus előadáson. Vasárnap este, Géczynek népszínművét a „Sárdi ház"-at adták nem sok közönség előtt. A mit róla a fővárosi sajtó elmondott, azt szórói-szóra alá kell írnunk.