Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.
1899-05-21 / 21. szám
piaczi forgalma ezen részről Győrbe gravitál. Ugyan micsoda érdeke Pápa kereskedőinek más város szekerét tolni, főleg akkor, midőn ezen könnyen segíthetnének. Tudtunkkal ebben a kérdésben nem kell egyebet tenni, mint szorgalmazni a vasúti igazgatóságnál, hogy a Győrből reggel 3'A órakor Pápára érkező tehervonatot későbben indítsák el Győrből s hozzá egy pár személykocsit csatoljanak. Lám ezzel megváltoztathatnék könnyen piaczunk árfolyamát is, talán több dolog olcsóbb lenne, mint most és a kereskedelmi forgalom sem bánná meg. Csakhogy ide és sok ilyen eszme fölvetéséhez s keresztül viteléhez Uraim, tömörülés kell és pedig első sorban önöknek, akikre a város legfőbb anyagi forgalma van bízva s akiknek nagy intelligencziájára főleg, ha egy testületben szólal meg, nagy szükségünk van. Nem furcsa-e az, hogy ebben a városban, amelyet az egyesületek városának nevezhetnénk, minden elemhez tartozók alkottak maguknak kört, csak a kereskedők nem. Igen, uraim! A város haladása, önmaguk és mindnyájunk jogos anyagi és szellemi érdeke megkívánja, hogy többi városaink példájára, teremtsük meg városunkban is a kereskedők egyesületét! x. Mííkiállitósok a vidéken. A modern művészi forradalom, melynek profétája Hock János orszgy. képviselő, kétségtelen egy kis pezsdülést hozott ebbe a mi bizony fájdalp——— 1— m m — Majd lesz télen hideg is. És szomorúan fürészelgetett tovább, mert hát, nem is élet az élet ital nélkül. A nap forrón sütött, az öreg pedig hajdonfőtt állott a perzselő hőségben. Nem állhatta meg szó nélkül a másik. — Napszúrást kap Gergő bácsi! Csodálkozással kérdi az öreg: — Hát ez miről jő ? Csend lett. Az öreg búsan fürészelt tovább, gőgösen, büszkén még csak egy tekintetre sem méltatta a hívatlan beszélgetőt. Végre is kirukkolt az úr a szándékával: | — Nem jönne el Gergő bácsi felvágni a fámat ? Sértődötten veti fel az Öreg a fejét. —-Hát még mit nem ? Es dörmögött hozzá: — Még majd minden rongyosnak is én vágom fel a fiiját. * * * Ugy beszéltek a parasztok, hogy : Hej! mégis csak az ital tartotta az öregben a lelket, koldusbotra került, ahogy abba hagyta. Bizony úgy van. Az öreg patriarcha képű favágó holdul. Minden szombat reggel niasan primitív művészi életünkbe. ! Helyes és végtelenül megható dolog I volt az is, hogy a disputába belevon- [ ták a vidéket és tőle is megkérdez- | ték, hogy a simbolismus jogosultabb-e e művészetben, vagy anaturalismus? A széles ecsetkezelés vagy a minutiósus mozaik munka; az impressionismus igazabb, vagy a secessió-e az irányzatok ideálja ? Köszönjük a figyelmet, de engedjék meg, hogy azt a naiv kijelentést tegyem én, a ki látom a vidék művészi intelligentiáját, hogy itt nem tudják a jó emberek azt sem, hogy mi az a művészi irányzat. Ők ismerik a szép szines nyomatokat, a milyeneket az újságok adnak, de ha azt kérdik tőlük, hogy a Márk Lajos festőművész ur kék testei vagy Glacz Oszkár ur zöld kosai közül, melyik fejez ki nagyobb művészi igazságot? — hát akkor nem csak a szögedi ember, hanem a dunántuli gazda is azt mondja, — Hát hiszen igazság ide, igazság oda, én azt hiszem, hogy ez a két piktor megháborodott az elméjében. Higyjék el kedes intéző körök, hogy nem satirizálom az uj irányt, melytől én magam is sokat, végtelenül sokat várok, de egy társadalomban, a melynél még a művészi nevelés conturjai sem mutatkoznak, legalább is olyan absurdum egy modern irányzatok által dominált képkiállítás! vidéken szervezni, (mint a szegedi, aradi és eperjesi tárlatok) mintha az elemi iskola növendékei előtt, kiknek halvány sejtelmök sincs a históriáról, a történelmi előadásokat a franczia forradalommal, Danton egyéniségének jellemzésével kezdenők. Valamint minden tudománynak, bekoczogtat hozzám és megkezdi eredeti mondókáját: — Áldja meg az Isten jöttében, mentében, jártában, keltében, ültében, álltában, fektében; ha pedig elszólítaná az Úristen ebből az árnyékvilágból — áldja meg a haló porában is. És hófehér szakállán végig peregnek a a könycseppek: mert hát nem is élet az élet ital nélkül. De azért a szavát nem szegi meg. Ex tenebris. — Lányok, lányok! Isteni volt, nagyszerű volt! Jaj! az oldalom fáj már a nevetéstől. Izgatottan vették körül. — Ha ! ha ! ha ! képzeljéték csak. De nevessetek, nevessetek I A csámpás Schrőder megkérte a kezemet. A lányok egymásra borultak, úgy búgtak, úgy nevettek. Ha ! ha ! ha ! Téged Idus, téged ? És csak úgy könnyeztek a nagy nevetéstől. A legjobban kaczagott pedig maga Halász Idus. * ! ugy a képzőmesternek megvan a i maga alfabétája, a melynek ismerete | szükséges ahhoz, hogy a későbbi | fejlődést megérthessük. Elhiszem azt is, hogy a vidéki tárlatok anyagi sikere, hála a pár királyi tanácsos és Ferencz József lovag áldozatkészségének, elég szép volt, sőt hogy a secessionisták képei is találtak vevőre ; de az a vidéki ember, az a „nép," a kinek a látkörét, a művészi fogékonyságát akarják felébreszteni ezek az aktiók, mégis csak azt mondja, — hogy íehet, hogy szép az ilyen nyomat, de hogy bolond, az is bizonyos. Azért hát arra kérem alázattal az urakat, ha igazán meg akarják valósítani azt az ideált, hogy a művészetnek, ne csak egy székhelye legyen Magyarországon, hanem a provincz szürkeséget is élénkítsék fel a művész csoportok, a kiket itt megértenek és szeretnek, akkor először küldjenek nekünk másolatokat, a melyektől hemzsegnek az országos képház és muzeum folyosói; másolatokat klassikus mesterektől, Rafí'ael Athéni iskoláját, az ő édes gömbölyű rózsás testű angyalait, Rembrandot, Tiziant a színpompa virtuózait és ha ezeknek a hatása megveti a lelkekben a művészet iránti szeretet csiráit; mikor a régi mesterek megmutatták, hogy mi a szín költészete, mikor egy Van Dick arczkép megtanította őket, hogyan kell visszaadni az „embert", akkor lehet successiv fokozatos egymásutánban bemutatni az ujabb művészi fejlődést, az irányzatokat. Midőn látják, hogy a korszakok művészi felfogásában, mint támadtak változások, akkor megérti a vidék is, hogy mikép alakul át a tisztán technikára törekvés a Nem nevetett aztán sokáig — nagyon sokáig. Az egész menyasszonykodása alatt még csak nem is mosolygott. Szótlanul varrogatott, készülődött az esküvőre. Az anyja kétségbeesetten suttogta: — Mi lesz a gyerekemmel, mi lesz ? Komoran felelte rá az öreg: — Majd megszokja! Soha, soha olyan szomorú esküvőt. Mintha a pap is tudta volna, hogy szivet temet, olyan búsan, olyan szomorúan csengett eskető szava. Ugy sirtak, úgy zokogtak, még a férfiak is bele-bele sápadtak. * Kezét tördelve panaszkodik a csámpás Schröder. — Mit tegyek? mit tegyek? Soha még csak szavát se haliám! Sir az anyja, dörmög az apja rá ... . .... Egyszer aztán újra kaczagott Halász Ida. Ugy trillázott, úgy nevetett, olyan soká, olyan hosszan — hogy a szive sajdult bele annak, aki hallotta. Én hallottam ... És ez benne a legfájóbb, a legkomorabb. Ne nevessétek ki az érzelgős poétát ..
