Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-04-02 / 14. szám - Melléklet

Emlékezés. Kicsi ablakomból Ki-kinézek fájón, . . . Elmerengő lelkem Átrepül a tájon. Tova száll — oda száll Abba a kis házba : Beröppen ablakán Titokban, vigyázva. Annak a kis háznak Egyszerű a népe : Hit, remény a kincse, Szeretet az éke, Nincsen fényes pompa Körülötte, r.\jta, Sóvárgó panaszra Mégse nyilik ajka. Arról a családról Ugy-ugy elmerengek . . . — Hisz az én bölcsőm is Ő közöttük rengett, Onnan repültem ki Vágyón a világba, Oda vonz epedve Szivem, lelkem vágya. El-elszáll közéjük Elmélázó lelkem, Körülnéz szerelve, S visszarepül menten, Visszarepül menten Gyors repülő szárnyon, Hogy vágyódó szivem Sokáig ne várjon. Elmondja édesen A mit látott hallott . . . — Végtelen szeretet, Törhetlen hit van ott. Megnyugtatja szépen Sóvárgó sz'vemet. Nem is eped aztán, Egyedül csak szeret. Nagy Vince. Egy 48-as honvéd mint népköltő, A hányszor egy-egy öreg embert látok, aki fejét délczegen hordja, testtartása egyenes, járása biztos, léptei könnyedek és rugalmasak, mindannyiszor bizonyos megilletődés vesz erőt rajtam, önkénytelenül a csodálat és tisztelet egy neme születik meg bennem, és vonzódom hozzá akaratlanul is. Mi kelti bennem ez érzelmeket ? Részben az talán, hogy ma holnap kivész e faj, mert a mai satnya nemzedék, kivált ha erkölcsei és szokásai meg nem változnak, aligha fog az utódoknak ilyet produkálni ; de egészben mégis az az édes gyanú szüli ez érzelmeket, hogy ismét látok egyet azok közül, kik a szabadságért lelkesedve végig küzdötték azt a titáni harczot, mely Klió márvány tábláján arany betűkkel van feljegyezve a magyar nemzet dicsőségére. N-^gv idők dicső férfiai, meghajlok előttetek, és tisztellek benneteket ! Félszázad mult azóta el, s a névtelen hősök száma évről évre jobban megapad. Az az országos alapítvány, mit a nemzet hálája nem elég bőkezűen rakott össze az ő számukra, mert mig sokan voHak, egynek egynek bizony kevés jutott, ma már nemcsak emelhetné a segélyezést, de juttathatna azoknak is, kik eddig nem részesüllek belőle. Mert, vannak ilyenek is ! Ilyen az is, akiről e czikkecske Íródott, s a kinek folyamodványa annakidején azért lett elutasítva, mivel az illető földbirtokos, lévén neki Takácsi községben 1, (egy) kat. hold földbirtoka. Mennyi humor rejlik e belükben! Egy 48-as honvédnek elég egy katasztrális ho'd, hogy megéljen, mig sok nagy urnák, köztük talán olyannak, ki szintén e meggyőződést vallja, a megélhetéshez ezer hold is kevés. Ha igaz, hogy az a takácsii 48 as csak azért lett elutasítva, mivel e^y hold fö'dje van, akkor a takácsii elöljáróságnak legyen kötelessége most évek múlva ismét lépéseket tenni, és felvilágosítani az intézőket, hogy egy hold sok ugyan az éh< nhaláshoz. de kevés a megélhetéshez. Hátha nem vész kárba fáradozásuk, és a mi régebben nem sikerült, az most sikerülni fog 1 De hadd ismertessem meg az olvasót ez érdekes öreg honvéddel. A mult héten beteghez vittek Takácsiba. Mikor végeztem, egy asszony megszólított, hogy nézném meg az ő betegét is. Eleget tettem kivánságának. Egy háztelek udvarának végében van az a kis kunyhó megépítve, a hová betértünk. A beteget Kozma Já

no

snak hívják, övé a kunyhó, illetve csak a feleségeé, mig neki egy hold földje van. A látottakból azt következtettem, hogy itt nem rakott fészket magának a meg elégedés. A beteg mégis elégedett volt sc 3á\al, sőt kedélyesnek is mutatkozott.. Megtudtam tőlejiogy 48-ban honvédti

zede

s volt, részt vett a Komárom melletti csatákban, s aztán mikor vége ^TÁ

RCZAJiEgy- és más a Napról. — Irta é» a Szabad Lyczeumban felolvasta —• Kardhordó László. (folytatás) Vegyük Tapolczafő távolságát Pápától, mely körülbelül egy mérföld s gondoljuk, hogy a pápai indóháztól egyenesen ellátunk Tapolczafőre ; tegyünk ez útra egy mérföldnyi hosszú póznát s ha meggyőződtünk, hogy az van ily hosszú, állítsuk fel a pápai indóház mellett, Nézzünk már most fel, (hogy lássuk mily magas! Mily magas? hiszen ezt tudjuk: egy mérföld! Persze tudjuk, s mindamellett nehezen alkothatunk magunknak róla helyes képet, ha nem használunk hozzá némi segédeszközöket. Képzeljük tehát, hogy ugyanezen pózna mellett egy szobor áll; tehát egy oly szobor, mely egy méríöld magas s ha a következőket elgondoljuk, helyesebb fogalmat fogunk szerezhetni e magasságról. Az emberi talp tudvalevőleg behajlással bir; a mi szobrunkon e behajlás oly magas volna, hogy róm. kath. templomunkat mindkét tornyával együtt alája lehetne tolni. S ha a láb felső hajlását is megakar, nók nézni, akkor vagy hat-hét tornyot kel- i lene egymásfölé raknunk s mindezen tortornyokon felmásznunk, mert a felső lábhajlás 1200 láb magasan volna. Egy mérföldnyi magasságú szobron a térd negyed mérföldnyi magasságban van, tehát 6000 lábnyira s ha egy-egy torony magasságát 200 lábra tesszük, akkor 30 tornyot kellene egymásra tennünk, hogy a térdhez érjünk. Ha már most megemlítem, hogy 25 egyptomi gúlát kellene egymásfölé állítanunk, hogy e szobor derekát elérjük, ugy világos, hogy hegyekre volna szükségünk, melyeken ezen szobor magasságát megmérhessük, mert csupán a legmagasabb hegy a földön a Mont-Everest, a Himalaya-hegységben egy egész és egy nyolczad mérföld magas. De térjünk vissza azon póznához, melyet a pápai indóháznál felállítottunk és gondoljuk, hogy ettől egy mérföldnyi távolságra tehát Tapolczafőnél szintén van egy ilyen felállítva, szegezzünk most deszkákat e póznákra az egyiktől a másikig, ugy hogy egy mérföldnyi hosszú deszkafalat nyerjünk s mivel a szegezéssel mindig magasabbra jutunk, végre oly falat kapunk, mely egy | mérföld széles és egy mérföld magas, de i ez még csak csupán egy négyzetmérföld. Van tehát egy felálló deszkafalunk De képzeljünk magunknak négy ilyet és szegezzük őket össze egy ládába s mivel a láda fenrit még nyitva van, képzeljünk egy mérföldnyi széles deszkafalat fedél gyanánt. Ezen láda egy köbmérfóld területét foglalná el, vagy jobban egy koczkamérfőldet Mivel már most tudjuk mi egy köbmérföld, lássuk csak mi fér belé. Tehát leemeljük a láda tetejét és megkísértjük azt megtölteni, bele rakván mindazt, a mi kezünk ügyébe esik. Felkapjuk Budapestet s mindenestül, mint a gyerekjátékot belevetjük; azután bejárjuk vidékit s az összes falvakat, melyeket utunkban találunk, szintén beledobjuk, természeteser Pápa rendezett tanácsü városának és vidékének sem kegyelmezünk meg. De mivel mindez a ládának még csak a fenekét sem borítja be, tovább kell mennünk. Beletesszük egész Páris városát, minden tornyaival, oszlopaival, diadalkapuival és templomaival; de mivel mindez még alig látszik meg, hozzádobjuk egész Londont. Hogy Bécset, Berlint és Szent-Pétervárt sem