Pápai Néplap – V. évfolyam – 1949.

1949-09-25 / 39. szám

Ők dolgoztak volna a kuláknái... .Meg, nagyjohb Undülettel dolgozunk, a mi jövőnket: a boldog életet építjük — Beszélgetés a MIka-gyár dolgozóival — dolgoztak vol Rajk és bandája meg akar­ták semmi síteni ti magyar népi demokrácia minden „Rajk és bandája meg a kar­ták semmisíten i a magyar népi demo krácia min den nagy vívmá­nyát, vissza akarták adni a bányá­kat, a gyárakat a nagytőkések­nek, a dolgozó nép kezét úira bilincsbe akarták várni és újra hatalomra akarták juttatni a magyar nép nyugatra szökött ellenségeit" (Vádirat.) Az államosított Mika-gyár dolgo­zói alig több, mint egy esztendeje tudhatják csak maguknak az üze­met, de ez alatt az idő alatt minden téren hatalmas fejlődésen mentek keresztül. Az államosítás pillanatá­ban egyszerre megváltozott a hely­zet. Talán még a gépek is gyorsab­ban mentek. A munkások lelkiisme­retesen, jobban dolgoznak, mert tudják, hogy az ő érdekeikről van szó. Nagy József üb. titkár, a gyár egyik legrégebbi dolgozója komoly eredményekről számol be ezzel kap. csolatban, s világosan látja a még elénk táruló perspektívákat. • —• Sokan megijedtek attól a ha. talmas összegtől, am : az államosítás során adósságként, mjátidékuh itt. maradt nekünk. Csak a dolgozók, akiknek verejtékéből jól éltek a tő. kések, nem rettentek meg és még lelkesebben láttak munkához. Az adósság legnagyobb részét már le. törlesztettük egy év után. Maradt azonban idő arra is, hogy fejlesszük üzemünket. Új géj>eket állítottunk be, áj munkásokat Vettünk jel, s ma közel 150 dolgozóval építjük a szo­cializmust. —• Eredményeink láttán azonban nem állhatunk meg. Még nagyobb lendülettel, még fokozot­tabb lelkesedéssel kívánunk tovább dolgozni. Újabb géjyek kerülnek hoz­zánk ia legközelebbi jövőben. Újabb dolgozók kapnak nálunk munkaalkal­mat, s mindez bizonyítani jogja azt, íwgy a dolgozók kezében jó helyen pan az irányítás, jól és eredményesen tudjuk építeni a dolgozók országát — mondja Nagy elvtárs. Polgár Klára a szociálpolitikai bi­zottság tagja sem hagyja szó nélkül az eredmények felsorolását. — Szociális eredményeink is kor. szakalkotóak. Soha nem volt lehet­séges az, hogy a dolgozók ingyen mehessenek üdülni. Az államosítás után ezt is elértük. Ezen túlmenően kaltúrális vívmányaink is komoly ér­tékűek. Színjátszó csoportunk, falu­járó csoportunk, könyvtárunk van„ 'amit a jövőben még tovább kívánunk fejleszteni, s az eddigi eredmények táttán mindez biztosítottnak lát­szik, mert az üzem dolgozói egyre fobba/t tudatára ébrednek annak, hogy mit jelent a saját gyárukban, saját maguknak dolgozni — hang­zanak Polgár Klára szavai. Bódai Lajos is a jövő nagy fel. adatairól beszél. — Eddig újjáépítettük a gyárat, s megteremhettük a fejlődés alap­jait. Most tovább megyünk. Az ön­költség csökken téssel, se le jt csökken ­léssel, újításokkal, munkamódszer átadással emelni fogjuk a terme­lékenységet. Biztos, boldog jövő áll előttünk, aminek megvalósításáért még PMgyobb lendülettel jogunk dolgozni. A 3 éves terv két és fél év alatti sikeres befejezéséért, az 5 éves terv sikeréért valamennyien még nagyobb lendülettel folytatjuk a munkát, mert tudjuk, hogy a mi jobb jövőnket, a boldog életet, a szocializmust fogjuk építeni, — mondja Bódai elvtárs. így dolgoznak a Mika-gyari dol­gozók. Ilyen eredményeket értek el és ilyen hatalmas lendülettel és lel­kesedéssel kívánják tovább építeni a szocializmust. S ezeknek a dol­gozóknak a bőrére spekulált Rajk és fasiszta kémbandája. Ezektől a dolgozóktól akarták visszavenni az .üzemeket, s újria a tőkéseket, a nyu­gati imperialisták kapitalista ügynö­keit akarták az élre állítani, hogy az eddigi eredményeket lerombolva me­gint a dolgozók nyakára ülhessenek és verejtékes munkájuk eredményé­iből a más bőrén élősködők dáridóz­hassanak. A dolgozó nép vezetői azonban éberek voltak! S ezt az éberséget üdvözölte a Mika-gyár munkássága is a Rákosi elvtárshoz küldött táviratban és kérte, hogy .Rajkék a legsúlyosabb büntetést kap­ják. Büntetést kérnek a dolgozók a hazaárulókra, undorral és megvetés­sel fordulnak el tőlük, s ennek bi­zonyítására még fokozzák az építő munkát, fokozzák az éberséget, még nagyobb lendülettel építik a szo­cializmust. Az egész magyar dolgozó nép utálattal és gyűlölettel fordul ezek­ben a napokban a budapesti Vasas Székházban lezajló bűnper aljas vád­lottal felé. Férfiak és nők, fizikai és szellemi dolgozók egyaránt a leg­messzebbmenőig elítélik azokat az áruló imperialista ügynököket, akik a munkásosztály bizalmát kihasz­nálva újból szolgasorsba akarták dönteni dolgozó népünket. Szét akar­ták rombolni népi demokráciánk vív­mányait, meg akarták dönteni az al­kotmányos törvénnyel biztosított népi demokráciát. Erről beszéltek Pápa város dol­gozó női. Németh Imréné polgár­mester elvtársnő ezeket mondja erről az aljas tervről: — Azt hiszem valamennyi asz. szonytársam nevében beszélek, ami. kor a legsúlyosabb büntetést kérem Rajk és áruló bandájára, akik ed­digi vívmányainkat akarták megsem­misíteni.. Rajk és bandája kézéit emelt dolgozó népünk hőn szeretett vezetőire, Rákosi, Farkas és Gerő elvtársakra. Mi nők, akik Rákosi elvtársnak köszönhetjük, hogy meg­nyílt előttünk mindazon lehetőség, amely a jelszabadulásig csak a fér­fiak számára volt nyitva, a gazem­ber áruló banda minden egyes tag. jának olyan büntetést kérünk, amit ők nekünk dolgozóknak szántak. — Tudjuk ugyanis, hogy amennyiben tervük sikerül, a dolgozó nőknek újra csak kötelességeik lettek volna, s fogmik megfosztásával csak a ro­bot jutott volna osztályrészül. — Én még egy tyúkot sem tudok levágni, de szemrebbenés nélkül tudnám a kötelet ennek a hitvány áruló Rajk és társainak a nyakára tenni, — hangzanak Magyar Gyu­látié üb. titkár szavai. — 5 így érez velem együtt a Perutz-gyár minden dolgozó nője, mert tudják azt, hogy eddig elért eredményeink forogtak veszélyben, s újból a pusztulás sza. kadt volna ránk. Goda Ferencné elvtársnő, az OTI munkás igazgatója is jól ismeri a Rajk bűnper vádiratát. — Ezek a cinkosok azt a célt is maguk elé tűzték, hogy kiszakítsák országunkat a békeszerető népek tá­nagy vívm ányát, a parasz­toknak a kioaa tott földet visszaakarták adni a nagy­birtokosoknak . . . (A Rajk vádirat indokolása.) Viháncoló, boldog gyerekek ját­szanak a napsütésben. Itt homokvá­rat építenek, amott bukfencet hány­nak. A kis Vörös Jancsi harsány hangján a y>Dús kalászoké sorait énekli. Néha cérnavékony hangok segítenek rajta. Nagy Istvánnénák a kis lánya megéhezett. Anyukája egy nagy szelet zsírozott, fehér ke­nyeret nyújt át neki. A kis lány el­szalad. Nagyné utána néz és moso­lyog. — Hadd egyen, van már mindé, nünk, nem kell koplaltvok úgy, mint nekem kellett... — Ezt is ma hozta Horváth elv. társ — mutat Nagyné az asztalon fekvő ládára, amelyben zsír van. — Szépen gyarapodunk ám! — szegődik beszédünkhöz Horváth néni. A pénz miatt sem panaszko. borából, amely azt jelentené, hogy szabadság, a boldog jövő és béke helyett az imperializmus rabszolgáivá váltunk volna. A dolgozó nők szá­mára pedig egyik legfontosabb kér­dés: a béke megvédése. Tudjuk, hogy az árulók aljas kísérlete, ha sikerül, akkor ránk rémuralom, fék­telen terror nehezedik és újra csak könnyet juttattak volmi szemünkbe szeretteink, legjobbjaink lemészárlá­sával. Mi, dolgozó nők külön kö­szönjük Rákosi elvtárs éberségét és ezt további, jó munkával kívánjuk meghálálni — mondja Goda elv­társnő. így beszélnek dolgozó nőink, így ítélik el az imperialista lakáj, troc. kista kémbanda gaztettét. Gyűlölet­tel és megvetéssel fordulnak el tőlük és a harcban megerősödve, még fokozottabb éberséggel fognak a Párt és Rákosi elvtárs vezetésével 'dolgozni a szocializmus győzelméért. dunk. Az is Van. A gabonából is jó­val ezren felül kaptunk. No meg a tef bői is szakad pár darab tízes ha­vonta. Összehúzott szemében a jókedvű élet fénye csillog. Horváth néni már idősebb, de öreges bágyadtságnak még csak távoli nyoma 9em látszik, Érthető, hisz megtalálta azt az éle­tet, amelyre a keserves évek hosszú \során vágyott. Magáéban lakhat, ma­gáéból főzhet, s nem kell egy messző lisztér a kuláknak könyörögni. Nern, mert van liszt, van zsír, van tej és kenyér... — Eddig még egy girhes malaca sem volt — emlékezik Nagyné gyű­lölködve a múltra. Pedig 13 éves koromtól kezdve dolgoztam. Most pedig vettem. A tél végére már egy gyönyörű hízó lesz belőle. Szinte gyerekes izgalommal gon­dol arraj hogy saját magáét vághatja le. Boldog. Meséli, hogy wuhát is vettem, cipőt is, ágyhuzatot is«... de akkor vesz még igazán sokat, ha j majd ősszel a munkaegység után is megkapják a pénzt. A szaporán j kimondott mondatok közt a meg­talált életöröm bujkált. Az anyák­nak, a gyerekeknek az arcáról su­gárzik a jelen derűje, s a jövő re­ménye ... — 5 lássa elvtárs ezt, ezt akarták visszacsinálni azok a piszok banditák — mondja ki az igazat Mészáros Lajos bácsi, mikor a hazaáruló Raj­kék kerülnek szóba. Épen ma okoskodtam a dolgon | — méricsgéli szavait tovább —, ' hogy legalább egy hétig dolgozott 1 volna az a bitang a vaszari Varga József kuláknái, ott, ahol én gürcöl. tem, napi 70 fillérért, biztos nem szottyant volna kedve olyan gaz. emberségre, mint amit csinált. Biz. j tos, nem kívánta volna vissza, a gró­fok, a kulákok uralmát, mint ahogy nékem se kívánja a »fűkörnwnt« sem. —• No meg aztán háborút is akaé­\tak — szólal meg Mészáros bácsi felesége — és a Rákosi elvtársat is el akarták pusztítani. — Egyszóval a szegényember el­len dolgoztak. Vissza akarták szedni a jöldet, amit kaptunk s amin dol­gozunk. Mészáros bácsi keze ökölbe szo­rul. Parasztosan, nyersen és őszintén kimondja, amit gondol: »Én szívesen küldök a gazemberéknek &gy jő erős kötelet, mert nem érdemelnek mást. nyereségrészesedési jutalomban részesültek a Perutz dolgozói A Perutz Kultúrházba érve virág, szép dekoráció és az üzem dolgozói fogadnak bennünket. Vasárnap dél­előtt van és mégis a dolgozók közül 5—600 ember szorong a teremben. Diamant elvtárs, az üzem vállalatve­zetője ismerteti a megjelent szaktár­sak előtt, hogy az üzem milyen telje­sítményt nyújtott az elmúlt hónapok alatt. Beszédében elmondja, hogy: Ezt a teljesítményt és azt, amit a magyar munkásság a hároméves terv alatt, jelépített, Rajk és áruló ban. dája meg akarta semmisíteni, nem tekin\tVe azt, hogy a magyar munkás­súg nagy vezetőjével: Rákosi elv­társsal az élen mekkora áld,ozatkész. séggel hajtotta végre. Rajkék újra lángba és vérbe akarták borítani az országot, ami & mi békés építő és termelő munkánknak a végét jelen. te\tte volna. Ezután Fekete elvtárs a Dunántúli' Textilipari Igazgatóság kiküldöttje köszöntötte a Perutz-gyár dolgozóit és kérte, hogy továbbra is ilyen szor­galmasan és jól dolgozzanak a há­roméves terv túlteljesítéséért, az 5 éves terv sikeres elindulásáért és * szocializmus sikeres felépítéséért. Szabó Tibor párttitkár szólal fel, rámutatva, hogy ezeket az eredmé­nyeket pártunk és annak nagy veze­tője, Rákosi elvtárs segítségével ér­tük el. Ezután Diamant elvtárs kiosztotta 41 szaktárs között a nyereségrésze­sedés visszafizetéséből kapott jutal­mat, 'amit a dolgozók nagy lelkese­déssel fogadtak. Koys János és Gaál Józsejné szűnni nem akaró taps és éljenzés közepette vették át a becsü­letes munkájukkal kiérdemelt jutal­!mat. De a többi dolgozók ünneplése sem maradt el. \ Ezután a megjutalmazottak nevé­ben Cser Zoltán tett ígéretet, hogy ezt a munkát, amit idáig folytattak, ezután is lelkiismeretesen viszik to­vább és a munkaversenytől áthatva még fokozni is fogják. Egyben kérte azokat, akik most nem kaptak jutal­mat, ők is fejtsék ki a legjobb tu­dásukat annak az érdekében, hogy hazánk minél hamarabb a szocializ. mus országa lehessen. Szemrebbenés nélkül tenném Rajk és társainak nyakára a kötelet Dolgozó raők beszélnek a Rajk-perrői —

Next

/
Thumbnails
Contents