Pápai Néplap – V. évfolyam – 1949.

1949-08-28 / 35. szám

H I lüfc A Magyar Vöröskereszt pápai szervezete f. hó 23-án tartotta a tanoncotthonban még június hónap­ban megkezdett elsősegélynyújtó tan­folyamának ünnepélyes befejezését. Dr. Veress Sándor elnök, OTI-főor­vos megnyitója után Závory Ilona üv. titkár ismertette a tanfolyam fon­tosságát és kérte a hallgatókat, hogy a hasznos egészségügyi ismereteket szívükbe vésve, siessenek ember­társaik megsegítésére. A hallgatók nevében Klózer Károly tanfolyam­bizalmi meleg szavakkal köszönte meg a Magyar Vöröskereszt értékes tanítását és ígéretet tett, hogy mind­nyájan méltók lesznek a jövőben is az itt kiérdemelt bizonyítványra és a Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtó jelvényének viselésére. Az OTI pápai kerületi pénztára folyó hó 31-én, szerdán 18 órakor a kerületi pénztár székházában mun­kavállalói értekezletet tart, melyre az üzemi bizottság tagjait, az üzemek bizalmiait, az üzemek társadalom­biztosítási összekötőit és az üzemek dolgozóit ez úton is meghívja a ke­rületi pénztár. Pápán marad a mezőgazda­sági gimnázium. A 60 év óta Pá­pán működő gazdasági szakiskolát a vallás- és közoktatásügyi minisz­térium mezőgazdasági gimnáziummá szervezte át, és mint állattenyésztési tagozat továbbra is Pápán működik. E kormányintézkedés általános meg­elégedést keltett nemcsak Pápán, hanem három megyére kiterjedő kör­nyékén is, ahol tudvalevően ma az ország legfejlettebb állattenyésztését találhatjuk. E minőségi állattenyész­tés és tervgazdálkodás részére nevel vezető szakembereket a pápai mező­gazdasági gimnázium. Az általános iskola 8. osztályát sikerrel elvégzett fiú- és leánytanulók felvétele szep­tember 8-ig tart. A Lovászpatona—Pápa közötti terménybegyüjtési verseny során a patonaiak az elmúlt héten növelték előnyüket. A jelenlegi helyzet: Lo­vászpatona 6.9 o/o-al vezet. A jelek szerint Pápa már nem nyerheti meg a versenyt, a város dolgozó fpa­rasztsága azonban az utolsó napok­ban biztosan kitesz magáért, hogy legalább a lovászpatonaiak előnyét csökkenteni tudják. A járásban egyébként mindenütt nagy a versenyláz. Az alábbiakban közöljük néhány község leredmén nyét: Gecse 289 o/ 0 j Bakonytamási 235 o/o, Pápanyögér 210 o/o, Nóráp 208 o/o, Marcalgergelyi 155 o/o, Va­nyola 153 o/ 0, Nagydém 151 o/ 0, Ba­konyság 144o/o, Nyárád 139 o/ 0. Dolgozó parasztságunk az egyéni versenyben is szép eredményeket ért el. Fodor Fierenc Takácsi 900 0/0, ifj. Kelemen Ignác Bakonyság 763 0/0, Szabó József Vinár 936 o/ 0 j Mol­nár Lajos Bakonyszentiván 663 0/0, Gergely Lajos Nagydém pedig 430 o/o-ra teljesítette terménybeadási kö­telezettségét. A M. Vöröskereszt Pápai Szer­vezetének nők részére rendezett házibetegápolási tanfolyama folyó hó 29-én hétfőn este 6 órakor a Város­háza nagytermében tartandó megbe­széléssel kezdődik. A tanfolyamra jelentkezettek pontos meg jelenését kéri a M. Vöröskereszt Pápai Szer­vezete. PORT tfizkárosultak megsegítése Ez év március 4-én az éjjeli órák­ban nagy tűzvész pusztított Homok­bödöge községben, melynek követ­keztében 12 lakóház valamint jelentős értékű ingóság semmisült meg. A tüzesetet követőleg akkoriban a községi elöljáróság a népjóléti bizott­ság tagjaival felerősítve egy óra alatt valamennyi hajléktalan azonnali el­helyezésére a szükséges intézkedése­ket nyomba megtette, majd a szük­séges élelmiszerek biztosítása ügyé­ben is intézkedett. A környező köz­ségek lakossága is értékes és jelen­tős támogatásban részesítette a ká­rosultakat. A járási szociális titkár a j tüzkárosultakról, azok vagyoni és I szociális helyzetéről, az elszenvedett károkról készített részletes jelentést felterjesztette a Népjóléti Minisztéri­umhoz, hogy házépítési kölcsön ki­eszközlésével vagy más egyéb meg­oldással a kártszenvedettek részére a szükséges építkezéseket mielőbb tegye lehetővé. A házbiztosítási ösz­szegekkez a Népjóléti Minisztérium 16.000 forint összegű segélyt utalt ki a tüzkárosultak részére, akik közül többnek az építkezése már folyamat­ban van, néhányan az építésügyi minisztérium által kilátásba helyezett hosszúlejáratú állami kölcsön segít­ségével tudják leégett házukat felé­píteni. A tüzkárosult családok igy önerejük, szorgalmuk, valamint ható­sági és társadalmi támogatás révén rövidesen ismét saját lakóházukban helyezkedhetnek el. ilIiEÖITVI HÍREK 1949 aug. 9—15-ig. Születtek: Radics József földmívelő és Tamás Ilona leánya: Erzsébet. — Geri János géplakatos­segéd és Pál Erzsébet leánya: Erzsébet Ilona. — Szakács József cipészsegéd és Varga Etelka fia: Alfréd. — Polgár Ferenc földmívelő és Klesitz Anna leánya: Ildikó Mária. — Limperger István fonógyári fő­mester és Terelmes Anna leánya: Anna Terézia. — Lippai László szövőgyári mun­kás és Roncz Juliánná leánya: Juliánná Veronika. — Varga Sándor szövőgyári munkás és Petrovics Ilona fia: Ferenc. — Hofler János kömívessegéd és Erdélyi Margit leánya: Ilona Margit. — Somogyi József fonógyári munkás és Kovács Terézia leánya: Terézia Erzsébet. — Kocsis Sándor városi sirásó és Őri Vilma fia: Sándor. Házasságot kötöttek: Balogh Gyula (özvegy) cipőkereskedő és Szabó Gizella ipariskolai óraadó. — Tóth Ferenc szövőgyári munkás és Csordós Anna. — Polgár József Mihály szövőgyári szövőmester és Kemény Margit szövőgyári munkásnő. — Csapó Tibor postatisztviselő és Győrffy Gabriella. — Szilágyi Ferenc asztalossegéd és Wéber Erzsébet Gizella. — Hoffmann László szövőgyári segédmester és Nagy Emma fonógyári munkásnő. — Füredi Kálmán fonógyári munkás és Bóka Magdolna fonógyári munkásnő. — Dras­kovics József asztalossegéd és Császár Margit háztartási alkalmazott. Meghaltak: Szakács Alfréd 2 napos, éretlenség. — özv. Joó Józsefné Magyar Anna, 65 éves, végelgyengülés — élelemhiány miatt. — Szabó István, 5 éves, agyhártyagyulladás. — Tóth István napszámos, 69 éves, gyo­morrák. — Karakán Rezső nyug. magán­tisztviselő, 55 éves, csigolyatörés, vése­zuzódás. Perutz—Wolfner 6:1 (3:0). A pápai csapat minden részében felülmúlta ellenfelét és még ebben az arányban is megérdemelten győ­zött a pestiek ellen. Különösen a hazai csatársor volt elemében, nem lehet azonban panasz a védelemre sem. Góllövők: Rauch (4), Vámos és Balogh dr., áll. Nagy II. A pápai csapatból Fendrich majd­nem hibátlanul védett. A hátvédhár­masból Simon játéka emelkedett ki, de meglepően játszott Vastagh is a jobbhátvéd helyén. Eisenbech több­ször zavarba jött, gyengék a felsza­badító rúgásai. A fedezetek szürkén, de megbízhatóan mozogtak. A csa­társor jobb szélén Balogh dr. meg­felelt. Vámos és Orbán nagy aka­rással, s helyenként már önzetlenül játszott, ami a gólarányban jut ki­fejezésre. Rauchnak nem sikerült minden kitörést sikeresen befejezni, de így is megmutatta, hogy jó for­mában van. Perényi gyors, csak ha­mar szabadul a labdától, több ön­bizalommal nagyobb hasznára lesz a csapatnak. Négyes ikrei születtek, házat kapstt ajándékba a gyártól Türkmenisztánban egy askabadi textilgyár munkásnőjének négyes ikrei születtek. A gyár házat aján­dékozott a boldog anyának, míg a szakszervezet 10.000 rubellel aján­dékozta meg. Párthírek Augusztus hó 28-tól szeptember 3-ig terjedő héten. Üzemi szervezeteknél: Szakszervezeti napot tartunk. Napi­rend: Ü. B. titkár és vállalatvezető beszámolói a kollektív szerződés vég­rehajtásáról és az élmunkások és kiváló munkások kitüntetése. A szakszervezeti napról jegyzőköny­vet kell felvenni. Egy példányt a SzOT-hoz kell közvetlenül beküldeni. Területi szervezeteknél: Taggyűléseket tartunk. Napirend: Titkár politikai és szervezeti beszá­molója. Figyelem 1 Előadók részére augusztus 29-én (hétfőn) d. u. 6 órakor a székházban előadói értekezlet. Az értekezleten azoknak az előadóknak is részt kell venni, akik e hétre előadónak nincsenek beosztva! Meg­jelenés kötelező! A távolmaradás elő­zőleg — indokolt esetben utólag — a párt­nap felelősnél bejelentendő. Perutz II.—SzMTE 4:3 (3:2). Gyenge játékban a gólképesebb csa­pat győzött. Mi újság az NB III-ba bejutott SzMTE-nél ? A pápai szakmaközi bizottsági csa­pat bejutott az NB III-ba, s a jövő bajnoki évadban itt akar sikereket szerezni szurkolói nagyobb örömére. Ez alkalomból megkérdeztük Grács­mann Pált, a csapat egyik vezetőjét, mik a terveik? — Fő szempont az, hogy a csapatot az NB Ill-ra meg tudjuk erősíteni, és mint szakmai csapat méltóképpen képviselhesse a pápai szakszervezeteket. A másik leg­fontosabb teendő, tovább ápolni a Perutz SC vezetőségével megteremtett jó barátságot, melynek jelentőségét nemcsak a két egyesület fogja érezni, hanem az egész város sportjának fejlődését vonja maga után. Ennek a barátságnak köszönhető, hogy a Perutz átadott nekünk 4—5 olyan játékost, akik az SzMTE-nél hatal­mas erősítést jelentenek. Ezek a já­tékosok most vannak igazolás alatt, ha nem sikerül igazolásuk, nem raj­tunk múlik. További közös feladatunk, hogy a két egyesület szurkoló tábo­rát is összefogjuk. Még annyit, bízva a Párt és a Szakszervezetek támo­gatásában, reméljük jó helyezési érünk el az NB lll-ban. A bajnok­ság megindulása után megkezdjük a játékosok és vezetők elméleti okta­tását, amelyen keresztül még jobban elősegíthetjük demokratikus sportunk fejlődését — mondta Grácsmann elvtárs. Megnyílt a Központi Szálloda városi kezelésben. Elsőrendű ételek, italok, figyelmes kiszolgálás­Szombaton, vasárnap asztalközi tánc. — Ríímus-fazz. APRÓHIRDETÉS szavanként 80 fillér, vastagon, vagy ritkítva szedett 1*— Frt. Szeptember 2., 3., 4. Új utakon Szeptember 5., 6., 7­Csend­háborító Mindkét film orosz. Poels és Társa Bacon és fluskonzengyár kft. pápai két üzletében kiváló és minőségi hentesáruval, elsőrendű hunokkal áll a közönség szolgálatára. Eladó Garbai Sándor-utca 51/a. új ház Érdeklődés Szentilonai-utca 11. Veszek Váltóáramú 220—380 Voltos, 3-tól 20 KW-ig öngerjesztős generátort. Tva­ruskó Ferenc Szepetnek. Feleségemért (Havanyecz Mihátyné szül. Bálint Ilona) semmiféle felelősséget nem. vállalok. Lakásom : Újfehértó, Liptai-tag. Eladó házhely a Leipnik-gyárhoz közel a Hold-utcában 250 négyszögöl. Cim: Vaszari-ut 62. Ugyanott oltottmész, 1 darab tele ajtó tokkal, 1 darab ablak négyszárnyas tokkal. NYOMTATVÁNYAIT ízlésesen, gyorsan és pontosan elkészíti a Főiskolai könyvnyomda Pápa, Petőfi-utca 13. szám Telefon : 12-82. szám. PÁPAI NÉPLAP A Magyar Dolgozók Pártja hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó : Baranyai György Szerkesztőség és kiadóhivatal í Pápa, Fő-utca 2. szám. — Telefon: 11-35

Next

/
Thumbnails
Contents