Pápai Néplap – IV. évfolyam – 1948.
1948-06-13 / 24. szám
Kongresszustól Kongresszusig Irta: Faragó Mihály A Magyar Kommunista Párt 111. kongresszusának döntő fordulatokat hozó határozatai megváltoztatták a magyar politikai és gazdasági helyzetet. Első jelszava volt: „Ki a nép ellenségeivel a koalícióból". Az akkor még magát nyeregben érző reakció ezen mosolygott, míg a dolgozó nép halálos komolyan véve ezt, szívós harc* cal hozzáfogott a végrehajtás hoz. Eredmény ? Ma már a koalíció a munkás—paraszt szövetség a dolgozó értelmiséggel együtt. Másik jelszó volt a MKP Ili. kongresszusán: „Nem a tőkéseknek, a népnek építiük az^országot", Eredmény? A magyar ipaii termelés 85%-a azé az államé, melynek alappillére a munkás—paraszt szö* vétség, amely állam maga a nép. Harmadik jelszava volt a MKP íí!. kongresszusának: „Előre a népi demokráciáért". Kemény harcok után eldőlt ez a kérdés és a népé lett a haf^em, ? nép vezeti 27 országot. Éppen ezen eredmények elérése után büszkén mondjuk: „Tied az ország, magadnak építed 4'. Ezt elérni csakis annak a marxista leninista elmélet alap ján lehetett, melynek alapián állt a Magyar Kommunista Párt és amely mögé fel tudta sorakoztatni a dolgozó magyar, népet. Győzött a marxista j leninista eszrne. • Ezt a győzet j met igazolja a két munkáspárti Egyesítő Kongresszusa is. A j Szociáldemokrata Pártban meg- i húzódó, magát marxistának álcázó reakció, mint legveszedelmesebb ellenfél eltávolítása után, és a Szociáldemokrata Párt forradalmi hagyományait átvéve, az Egyesítő Kongreszszus új fejlődési szakasza nyílik meg a magyar történelem, j nek. Az új helyzetnek meg- | felelően a jelszó: „Népi demokrácián át a szocialista társadalomba". A két párt egye-! sülése, mely annak a marxista- í leninista elméletnek az alap-; ján jött létre, mely biztosította j az eddig elért eredményeket, naggyá és megdöntlietetlenné tette a munkásosztályt. Ez a hatalmas munkásosztály sző1 veíségben a parasztsággal ve-' zeii a harcot a még meglévő; reakció ellen A hároméves terv kemény végrehajtása, a mezőgazdaság 1 felvirágoztatása máris kézzel-1 fogható eredményeket hozott a| magyar dolgozóknak. Az egye- j sülések megnyilvánulásai ha* f taimas erőt mutattak meg a' munkásosztályok részéről. Ez i az erő szolgál arra, hogy a reakció utolsó bázisát is fel- j számoljuk, mely minden szent- j séget megcsúfolva, az egyház! 1. Nagy összegek az újjáépítésre 2. az egyházak támogatására és templomépítésre. 3. A város parkírozása 4. A városháza munkafegyelmének megszilárdítása A városi képviselőtestület nagyjelentőségű döntései Pápa város képviselőtestü1 leiének ülését Németh ímréné elvtársnő polgármester nyitotta meg. Napirend előtt a képviselőtestület egyhangú lelkesedéssel követelte az iskolák államosítását és erről táviratilag értesítették Dinnyés Lajos miniszterelnököt, Ortutay Gyula kultuszminisztert, valamint a környező dunántúli városokat. A tárgy| hoz a Magyar Dolgozók Pártja ! nevében Béldy Zoltán elvtárs, | a Nemzeti Parasztpárt nevében I Bíró Zoltán, a Független Kis! gazdapártéban pedig Mészáros József szólt hozzá. Az 1948 augusztus 1 -tői december 31-ig szóló pétköltségvetés szükséglete 908X00 forint, fedezete 1,454.000 forint, ! Főbb tételei közül az újjáépítést és a munkanélküliség enyhítését is szolgálja a rombolt épületek helyreállítására szánt 273.000 forint. 50.000 forinttal járulnak hozzá a devecseri hősök emlékművének felépítéséhez, 40.000 forinttal utakat építenek és a közmunkák keretében a munkanélküliség enyhítésére\ 39.000, csaternázásra 20.000 forint áll a város rendelkezé-1 sére. Németh elvtársnő fontos feladatának tekinti a város parkírozását, erre a célra egyelőre 8000 forintot irányoztak elő. Az új polgármester kezdeményezésére | épí.ik újjá a régi városházát. Ezáltai körülbelül 14 lakás szabadul fel és a város 25.000, forintot takarít meg évente. Az egyházak támogatása és templomépítés. A költségvetésben 30.000 fo-! rinttal támogatják az öreghegyi kápolna valamint az izr. temp* iom újjáépítést, a a Szent Anna kápolna rendbehozatalára 2C000 i forintot szavaztak meg. Bácsy Sándor lelkész iiávözőlte ezt az elhatározást mint méltó választ azokra a rágalmakra, amelyek a demokráciát egyházellenesnek iparkodnak feltüntetni. A rom. kath. egyházat 10.000 a reformátust 2200 az evandélikust 1100 és az izraelitát 1000 forinttal támogatja a város a fe lekezetek lélekszáma szerint. A közgyűlés egyhangúlag névszerinti szavazással elfogadta a kiegészítő költségvetést. Németh elvtársnő meg! szilárdítja a városháza munkafegyelmét. | Váczi Károly elvtárs a Magyar Dolgozók Pártja és a vá» ros közönségének nevében bí i rálát tárgyává tette a váreshá! zai munkafegyelem egyes megnyilvánulásait. ; Dr. Németh Gyula válaszában közölte az új polgármester pozitív intézkedéseit, úgy a munkafegyelemre; mint a hivatali rendtartásra vonatkozóan, amelyeket hivatalbalepése után foganatosított. — Június 1-től -kezdve a munkaidő kezdetén és végén jelenléti ívet kell aláírni a tisztviselőknek. Tájékoztató tábla jelzi, hogy merre találja meg a közönség az egyes hivatalokat. Az üzemekben elfoglalt dolgozók részére panaszláda létesült, amelyet a polgármester naponta személyesen ürít ki. Hogy valamennyi tisztviselő minden esetben felvilágosítást tudjon adni a közönségnek, tiszti értekezleteken fog! ják ismertetni a megjelent ren| deleteket. A lakásügyek terén ; — űgyancsak Németh elvtársnő kezdeményezéséből — "fontos újítást jelent, hogy koalíció bizottság fogja tisztán a rászorultság szempontjából felülvizsgálni a lakáskérelmeket és javaslatuk alapján fognak dönteni. Rendet a pápai piacon ahol nincsenek árjelző táblák, drágítanak a közvetítők és ugranak az árak Pápának jó környéke van — panaszolta, hogy a termelő; ható. A város dolgozó lakossál és az utóbbi időben drága a! 1.50 ért árulta a zöldborsótigának nevében az illetékesek" piaca. A termelő, aki például (ami Cegléden 50 fillér!) mire tői sürgős intézkedéseket és a a burgonyát 2—2.20 Ft-ért olt termelt egy kofa, megvette vásárlóközönség részéről pedig hozza be, errőí nem tehet. Mert tőle. és menten 2.20 ért adta ezeknek az intézkedéseknek táa közvetítő felvásárolja és 3.50 el. Árjeiző tábla, az árus névé- mogatását kérjük. Ft-ért adja. Egy elvtársnőnk nek feltüntetése sehol nem látM ÁLLAMOSÍTÁS A NÉP ÉRPEKE" Kéttornyulak, Homokbödőge, Csót, Ugod, Béb, Nyárád tömegei az egyházi iskolák államosítása mellett A pápai járás községei egy-, másután mozdulnak rneg es! nyilatkoznak az egyházi isko* Iák államosítása mellett. Különösen impozáns volt a| népakarat megnyilvánulás Két- j tornyúlakon, ahol 300 főnyi tö- j meg előtt beszéit Faragó Mihály elvtárs a MDP, Horváth László, a Pápai Kis Újság szerkesztője a Független Kisgazdapárt ne* vében, de felszólaltak a Nemzeti Parasztpárt, a MNDSz, a MINSz képviselői is. A referátumok után a tömegből kivált egy római katolikus vallású földművesember a nép érdekében indítványozta, hogy a gyűlés intézzen táviratot Ortutay Gyula miniszterhez és követelje az egyházi iskolák államosítását. Hatalmas éljenzés és taps után fogadta el az egybegyűlt tömeg ezt az indítványt. Az államosítás mellé állt Nyárád, Ugod, Csót, Báb és Homokbödöge demokratikus érzelmű lakossága is, akik a hitoktatás csorbítatlanul hagyásával követelték az államosítást. és a vallás hátamögé bújik. Innen próbál támadásokat indítani a demokrácia vívmányai ellen, elsősorban az iskolák nevelésén keresztül. Ha a hívő lelkeket máskép nem lehet a demokrácia ellen fordítani, gyilkosságokra vezeti a tömeget a voit horthysta tisztek segítségével, megvillogtatva a véres kardot a kulturában elmaradott tömegek előtt. Ha a magyar demokráciának volt, ereje leszámolni minden rendű i ellenségével, ame y a fejlődést, a nép felemelkedését gátolta, akkor most, mikor a két munkáspárt egyesül, lesz erőnk, van erőnk ahhoz is, hogy le számoljon Mindszenty József feudális főúr által vezetett reakcióval, még akkor is, ha az a vallást szeretné védőbástyának felhasználni. Aki nem hiszi ezt, kérdezze meg a volt egyházi földéken dolgozó újgazdákat. Azt, is kérdezze meg, hogy mikor a fekete reakció ellen harcolunk, bántja-e a demokrácia a mélyen vallásos emberek lelkiismeret szabadságát. I A földreform elle i, az államo-1 ritás ellen, az iskolákon ke-! résziül lehetett legjobban uszí- j tani és ha a népé a föld, a ! gyár, a népé lesz az iskola is.! Olcsóbb és ingyenes tankönyvekkel fogja elősegíteni a demokrácia a tanulás magasabb fokát és az ily megtaka- í rított összegekkel a dolgozó nép életszínvonal emelését. Ezen harc közben építjük a szocialista társadalmat, melynek alapja a béke. Ezért orszá- j gunknak érdeke az a külpolitika, melyet folytat, hogy a békéért harcoló népek táborába állt egyenrangú félként. Méltók akarunk lenni annak a SzovjetUniónak bizalmára, mely áldó > zatokat nem kímélve, verte szét! a fasizmust és most harcol a világbéke fenntartásáért. Mi is j | ott leszünk, ha függetlenségünk megvédéséről lenne szó, azzal a demokratikus hadsereggel, melynek legénységét, tisztikarát á nép fiai alkotják. A MKP III. kongresszusa óta a mai kongresszusig elielí idő és elvégzett munka bizonyítja a marxista-leninista elmélet legyőzhetetlenségét. Ezen elméletnek alapján fog határozni az Egyesítő Kongresszus a magyar nép további fejlődéséről, a jobb, emberibb társadalom megteremtéséről, melv a népi demokrácia útján keresztül a szocialista társadalom. £