Pápai Néplap – IV. évfolyam – 1948.
1948-06-13 / 24. szám
„ilyest szervezeti §zabáh zatjon épülhet e§ak íel egy osztályharcos párt 4 4 Régi szociáldemokraták nyilatkozata a Magyar Dolgozók Pártja pártszervezeti szabályzatáról Akik nyilatkoznak, azok régi elszabotálták a baloldal osz~ högy a pártke* eteken belül kü; vezeti szabályzatát, amely léuy e* mozgalmi embzrek. Béldy elv» tályftarcos intézkedéseit és a önféle frakciók létesüljenek, ha- gesen és előnyösen különbözik társ 45 évei töltött el a man- laza pártfegyelem mellett még nem a párttagjelöltség beveze- a régi Szociáldemokrata Párt kásmozgalomban, Ozswald elv- j csak félniök sem kellett azok-, tésével már eleve megakadá- j szervezeti szabályzatától. Ez a társ 30 évet, Donáth elvtárs tói a következményektől, ame- lyozza azt, hoay a Magyar: szabályzat magában hordja a mint fiatalember még Bokányi \ lyektől a pártszerűség ellen vé- Dolgozók Pártjába nem való megalkuvást nem ismerő, forDezsö elvtárstól kapott utasitá- \ tőknek félniök kellett " volna, elemek oda besodródjanak. To- radalmi szocialista párt szelle* sokat. Ezek az elvtársak azon- N\o$\. az egész tagság, az ösz-!vábbá a szakszervezeti szabály- mét. Ilyen szabályzat építhet ban kritika alá vették a mun- szes szervezetek kívánságait zat a langyosokat és megalku-: csak fel egy osztályharcos szo* kásmozgalmi hagyományokat, j közli majd velünk a központ vókat is arra készteti, hogy a cialista pártot, ntm úgy, mint nélkül fog' pártéletbe fokozott mértékben j a Szociáldemokrata Párt szerbelekapcsolódjanak és ezáltal j vezeti szabályzatai, amelyek ná a párt célkitűzéseinek és prof iunk és másutt az opportunista részeseivé megtartották belőle a jót és el vetették a rosszat. Valamennyien úgy érzik, hogy a munkásmozgalom igazi, harcos hagyomá* nyalnak a Magyar Dolgozók Pártja az örököse és továbbfejlesztője. A szervezeti szabályzat döntő kérdés: reformista, megalkuvó pártnak reformista és megalkuvó a szabályzata, osztályharcos pártnak pedig osztályharcos és nem ismerő. és azokat maradék juk végrehajtani." í j gramjának cselekvő Dr. Donáth Kornél elvtárs j váljanak." szamegalkuvást i „Az új pártszervezeti bályzatnak fő előnye az, hogy a pártfegyelmef minden körül mények között biztosítja és j nemcsak azt akadályozza meg, Ozswald Ferenc elvtárs „Örömmel üdvözlöm a Magyar Dolgozók Pártjának szermegalk.ivásnak adtak menedéket. Meg vagyok győződve róla, hogy a MDP valamennyi pártszervezete ennek a szervezeti szabályzatnak szellemében fog működni és ez a szellem fogja a népi demokrácia erőteljes működését biztosítani."' BORSOSGYŐRŐN is megrendezték az Ifjúság ünnepét Vasárnap délután nagyszámú közönség előtt rendezte meg a Magyar Dolgozók Pártja borj sosgyőri szervezete és az egyházak az ifjúság ünnepét, j Varga Kálmán, Súghi Károly í tanítók és Szakái Erzsébet Katalin III ker. isk. tanuló kiváló j rendezésükben, Szép látványt | nyújtott az elemisták szabad| gyakorlatai és magyar táncai. Továbbá trétás sportszámokkal szórakoztatta az ifjúság a közön* séget. Befejezésül nősök-nőtlenek futballmérkőzés volt, amit a nősök csapata nyert meg. Béldy Zoltán elvtárs ezeket mondja: „Amit a legnagyobb örömmel üdvözlök az új szervezeti szabályzatban, az a demokratikus centralizáció. A Szociáldemokrata Pártban — különösen Peyer uralma és Széligék befolyása idején — a központban elhatároztak valamit és azt rákényszerítették a vidékre, akkor is, ha az nem volt helyes Vagy pedig egyes helyeken a jobboldali befolyás alatt Százasokben játszanak hazárdjátékot a Somlói-űti cigányok Sürgősen rendezni kell a munkátlan cigányok kérdését A bűnügyi ^ rendőrség pápai kapitányságának tudomására hozták, hogy a Somlói-uton j az ott lakó cigányok, különböző munkanélküli és bűnöző suhan* cokkal együtt, hazárdjátékot űznek. A rendőrség kiszállt és: rajtaütött a társaságon, amely j pénzdobálást és huszonegyezést űzött, olyan nagyban, hogy a álló pártszervezetek egyszerűen jJ 0_ 15tagu bandánál minteg y 800 forintot foglaltak le és helyeztek ietét'ae. A cigányok és suhancok kézrekeritésére meg« lehetős fáradságot vett igénybe, mert-a búzaföldekre menekültek és az egyik nyomozó Borsogyőrön fogott el egv cigányt, aki odáig futott előle. A rendőrségen az elfogottak közül egyik sem tudta igazolni, hogy bármilyen foglalkozása van Ez az esemény is felveti a a cigánykérdést — anélkül, hogy ebben a hitleri fajelmélet alapján általánosítanánk. A nyomozótisztek szerint a bűnI cselekmények elkövetőinek jó 25 % cigány, akikre csak tettenérés esetén lehet valamit rábizonyítani, mert a tagadásban nem ismernek határt és rendkívül összetartok. Sürgős intézkedésre van ezen a téren szükség, nem azért, mert cigányokról, hanem meri munkátlan tolvajokról vait szó, akik veszélyeztetik a város dolgozó lakosságának vagyonát. Üvegek legolcsóbban ímer-tói lévő kertes házamat családi szereplését a kaposvári színtársulat Pápán Deák-u. 5 sz. ár most vásárolja meg téli // elcserélném hasonlóval a felsővárosban Érdeklődni lehet a Munkásnyomdában s z ü ksé gl e tét Részletfizetésre is kapható Grünwald fűrészüzemnél Kisfaludy-u 21. Minőségi paplan-pehely, ágytolí jutányos áron. Vétel, eladás Ugyanott mindennemű nyersbőr és szőrme vétele Löwy sBachrach VÁSÁR-UTCA ?. SZ. TELEFON: 10—48. Fő-tér 23 Goidstein Gyula Díjtalan, előzékeny szolgálat minden pneumatik-szakkérdésben. Rendelések átvétele és lebonyolítása. * A három első előadáson zsúfolásig megtöltötte a közön* ség a Jókai mozgó helységeit, ahol a szinielőadásokat tartották, a további előadásokon szép ház volt. A pápai közönség hamar megszerette a kaposvári színtársulatot, amely nívós és szép előadásokat tartott. A társulat tagjai közül meg kell dicsérnünk a régi színészgárda kitűnő tagját Kompothy Gyulát, a széphangú Antal llát, a jóme^jelenésü Takács * Miklóst. Rendkívül rokonszenves és jómozgású fiatal színésznő Gazsi Erzsi is, de a társulat többi tagjai is a jóerők közzé tar* toznak. Az egerek és emberek előadásán kitűnően összeforrott \ Tisztelettel értesítem a n. é. i közönséget, hogy társamtól 1 (Kovárczik Józseftől) különI vállva 5 a 1 ff 1 rr iparomat I íetoredo Önállóan | tovább FOLYTATOM j Pápán, Nyitrai-u. 13. sz. a. I Kérem a n. é. közönség \ szíves pártfogását | SZAKÁCS KÁROLY tetőfedő-mester. együttest láttunk, amely játé' kával maradéktalanul visszaadta a darab feszült drámaiságát. Kompóthy Gyula Leanije járt az együttes élén, Homokay színigazgató erőteljes Qeorge, Károssá Margit csábító és érdekes Curlyné volt, de a többi szereplők is kitűnőek voltak. A kosztümöket illetően a rendezés mintha feláldozta volna a szereplők dekoratív megjelenéséért a hűséget. A darab szereplőinek inkább a- régi magyar nagybirtok béreseihez mint Tom Mixhez kellene hasonlitaniok megjelenésben. A Pápai Néplap uj telefonszáma 11-35 ÉRTESÍTÉS A zirci járás területén lévő Borzavár község határában egy alacsony sötétpejaló találtatott. Különös ismertetőjele: jobb hátsó lába pártában kese. Felkérem az olvasóközönséget hogy a ló tulajdonosának felkutatása érdekében esetleg tudomásukra jutott adatot a pápai rendőrkapitányságon kö zölni szíveskedjenek. Dr, Tanay Imre rendőr fhdgy ésiv A 10.200/1948. K. Sz. M. szátoú rendelet értelmében Pápa megyei városban nyílt árusítási üzletek záróráját az alábbiak* ban állapítom meg: 1. A kizáróan vagy túlnyomórészt élelmiszert árusító kereskedők az üzletüket április hó l-t§l szeptember hó 30 ig reggel 8 órától fél 1 óráig és d. u. 3 órától 7 óráig, október hő 1-től március hó 31-ig 8 órától'fél 1 óráig és d. u. 2 órától 6 óráig tarthatják nyitva. 2. A többi nyiltárusitási üzletek (pék, hentes és mészáros, virágüzletek, cukorkakereskedők kivételével) április hó I tői szeptember hó 30 ig reggel 8 órától d. u. fél 1 óráig és d. u. 3 órától 6 óráig, szombaton d. u. 1 óráig. Kedden és pénteken a megállapított időben déli zárás nélkül egyfolytában nyitva tarthatók az üzletek. Fenti rendelkezések nem érintik az alkalmazottaknak a kollektív szerződésben munkaidő, valamint a túlmunka és a munkaszüneti napokon végzett munka díjazása tekintetében biztosított jogait. Németh Imréné s. k. polgármester. a pénzügyőrséghez 300 próbapénzügyőri állás kerül betöltésre. Pályázati határidő 1948 VI. 10 tői VI. 25' ig. Részletes pályázati felvételek bármelyik pénzügyőri szakaszon megtudhatók. Női divatszalon Műhelyembe bevezettem a legízlésebb, legdivatosabb francai ruhák készítését a legjutányosabh áron mindenféle anyagbői elegáns ruhákat készítek Janus Antal, Antal Géza-tér SZÖVETEK SELYMEK PAMUTARUK Legjobbat, legolcsóbban Kossuth-u, 16, sz. egyjókarban levé teljes fűszerűzlet berendelés Érdeklődni: Hörömpöly László fűszerkereskedőnél, Papa, Batthyány-u. 9. szám