Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.
1947-04-27 / 17. szám
Levél a pápai diáho&nafe Magyar Nők Demokratikus Szövetsége az értelmiség jüB&jérfii a ialu kultúrájáért Kedves Barátaim ! Közeledik a tanév vége, s a pápai iskolák ismét egy újabb rajt bocsátanak ki az életbe. Tudom, hogy legtöbbikőtök tanácstalanul áll a jövőjével szemben. „Mi jön ezután? Kapok-e állást? Hogyan tanulhatok tovább? Milyen pályát válasszak ? Ez régen is kérdés volt. De annak, hogy most „még tájékozatlanabbá álltok mint a régiek, az az oka, hogy bizalmatlanok vagytok a magyar népi demokráciával szemben. Nem mindig politikai bizalmatlanság ez, hanem sokszor az újjáépülő ország gazdasági erejében való hitetlenség. Barátaim ! Az igaz, hogy ma még sokkal alacsonyabb az értelmiségi dolgozók fizetése, mint a háború előtt. De hiszen ezt már fölösleges is magyarázni, mert mindenki tudja, ez annak a következménye, hogy a reakció a zsarnokság védelmére, vállalkoztunk a hitvány szolga szerepére. Az ország pusztulását nemcsak az értelmiség koplalta meg ! Hazug rágalom tehát, mely azt állítja, bogy „a kommunisták ki akarják veszejteni az értelmiséget." A munkásoknak és parasztoknak olyan szükségük van az értelmiségi dolgozókra, mint egy falat kenyérre. De csak azokra, akik velük tartanak. Ezt bizonyítja a munkáspártok 3 éves terve, mely iskolák és tudományos intézmények létesítésére óriási összegeket áldoz,. Az építkezések megindulása hány értelmiséginek is ad kenyeret ! S ahogy nem leszünk megelégedve azzal, ha már a munkások és parasztok életszínvonala eléri a békebelit, úgy a tanárok, mérnökök, orvosok stb., életszínvonala sem állhat még a Horthy-reodszer életszínvonalánál, hanem mindig magasabbra kell emelkednie. *S a dolgozók Magyarországának, amint erősödik, mindig több értelmiségire lesz szüksége. Több mér'nökre elsősorban, hogy gyáriparunk, falvaink, városaink, hídjaink, vasutaink kiépülhessenek. Több orvosra, hogy népünk egészségesebb legyen, több tanárra, több mezőgazdászra, közgazdászra, stb. Soha olyan perspektívák nem álltak a magyar értelmiségi ifjúság eló'tt, mint a n£pi demokráciában. Mi volt a múltban a magyar Ha jól és nyugodtan óhajtja aludni álmát, úgy Epernél vásárolja, javíttassa ékszerét, óráját EPER JÁNOS precíziós őrsmester Pápa, Fő-tér 12. A MNDSz pápai csoportjának szociális munkája melleit — mely sok-sok szegény fázó testre adott ruhát a tél folyamán meleg ételt a szegény gyermekeknek és hadifoglyoknak, — komoly kultürális munkát is végez. Itt Pápán is többször találkoztunk általuk rendezett műsoros estékkel, melyek a sok gyenge ponyva és giccs műkedvelő előadásokkal elleniéiben, komoly tanító és művészi tartalommal birtak. Most az MNDSz. vezetősége elhatározta, hogy falujáró kultúrmunkát indítanak meg, amivel a falu népét szórakozás mellett tanítani fogják. E hó 27-én indul eteő útjára kultúrgárdájuk dalárdávsfegyütt Dabronyban és minden vasárnap más és más falut látogatnak meg. A jövő tanévre leány népi kollégiumot állítanak fel városunkban. Ennek a munkának zömét is az MNDSz. vállalta magára. i miniszter A munkásoknak és diákoknak A közlekedési kiállítás 40 termében modellekkel és grafikonokkal mutatják be a közlekedés újjáépítését és a jövő fejlődésének útját. A kiállítás iránt igen nagy érdeklődés van. A kiállítás irodájában, a~ közlekedésügyi minisztériumban sorra jelentkeznek az egyes üzemek és a fővárosi iskolák, hogy beosszák őket, mikor tekinthetik meg május l-e után az Egyetem-utcai Károlyi palotában a nagy kiállítást. Erre a nagy érdeklődésre való tekintettel Gerő Ernő közlekedésügyi j miniszter elhatározta, hogy az • üzemek dolgozói és külön az if; júság részére pályázatot ír ki: ^„Mit láttam a közlekedési kiállításon ?" címmel. A pályázatokat a közlekedési minisztériumba kell küldeni akár postán, akár személyesen. A miniszter 6 pénzjutalmat oszt ki a díjnyertes munkás és hatot a díjnyertes diák pályázóknak. A pályázat beküldésének határideje június 10. Nőnap a Szociáldemokrata Pártban Hangulatos légkörben, telt ház előtt nyitotta meg Korcsmáros elvtársnő a Szoc. Detn. Nőmozgalom f. hó 20-i nőnapját. Megnyitója után lelkes éljenzés között tűzte ki Sas elvtársnő mellére a Nőmozgalom kitüntető jelvényét, a „Nömunkás-"t. Méltatta Sas elvtársnö munkásságát és élő példaként állította őt asszonytársai elé, mint az igazi, szocialista íelfogásu magyar munkásasszonyt. A nőnapon Horváth János SzIM tag tartott előadást „Politizáljon-e az ifjúság" címmel. Előadásában rámutatott azokra a téves felfogásokra, melyeket az elmúlt éra hagyott ifjúságunk lelki világában hátra. „A politika, — mint mondotta, — eddig csak a felső tízezrek huncutsága volt és ez adta azt a lehetőséget, hogy kizsákmányolják a népet. Ezelőtt a magyar népnek, benne ifjúságunknak nem állott módjában, hogy politizálhatott volna. Ezen segít most a magyar demokrácia. Mindenkinek politizálnia kell, jrnert a jövő politikuiainak az értelmes magyar proletárifjuságból kell kiképződnie, kik a nép nyúzása helyett a magyar munkásság érdekeit fogják képviselni diplomáciai körökben" — fejezte be értékes előadását Horváth elvtárs. Szalay Antal hozzászólásában munkára buzdította ifjúságunkat és helyes irányt mutatott demokratikus életünk folytatására. Felső József szavalata nagy tapsra ragadtatta a közönségét. A fiatal munkásifju átérzéssel adta elő Petőfi : „Respubüca" című versét. Pék Katalin szavalatát nagy tetszéssel fogadta a közönség. A műsor további részét zeneszámok és szavalókórus szereplése töltötte ki. ** Szolgáljon bizonyítékul ez a nőnap és mutassa meg az utat, hogy milyen formában neveljük ifjúságiinknak, mert a magyar jövő fő-támasza az ifjúság, mely ha demokratikus, akkor magyar és az a harc, melyet most vívunk, végső diadalra viszi népünk szabadságának zászlaját. — szi. Az UNRRA segélyakció részéről érkezett több értékes bunda és prémgallér kisorsolásra kerül május 4-én Veszprémben a Vármegye házán. Sorsjegyek 2 forintos árban Kiss Rózsa szociális titkárnál kapható Fő-tér 16. sz. fdsz. 2. értelmiség? A földbirtokosok, iparmágnások és bankárok uralmát biztosító és kiszolgáló gerinctelen szolgahad. Ma egyenrangú félként, nem mint külön osztály, de mint a munkásság és parasztság értetmiségije, a demokrácia egyik tartóoszlopa lehet. Ehhez azonban meg kell változni. Az egyetemre jövő szegénysorsu. jótanuló diákokat várják a népi kollégiumok. A népi kollégiumokban nevelődik a népi demokrácia új típusú értelmisége. Ez nem jelenti még azt, hogy a többi egyetemi hallgatókból nem lehet jó demokrata. Hisszük, hogy a magyar értelmiségnek mindazon része, amelyiket nem kompromittált a régi rendszer maga mellett, (szóval a többsége) megnyerhető a népi demokrácia számára. A többi meg kihullik az idő rostáján. Kedves Barátaim ! A pápai diákok többsége a nép fiaiból került ki : parasztok, munkások, altisztek, kistisztviselők, kisiparosok stb. gyermekei. Pápán .mindig is élt a diákok között valamely demokrata hagyomány. Nem min* denki helyeselt annak a tanár úrnak, ki Ady Endrét ki akarta vágni az irodalomból. Petőfire is emlékeztünk. A népi írók is nagy becsben álltak előttünk, bár gyöngeségeiket még nem tudtuk kritikával kísérni. Higyjétek el, én sokat várok még a mai pápai diákoktól is. Bízom benne, hogy keresni fogják az igazságot és a mai nemzedékek is megtalálják az utat a nép feíé. Bízom benne, hogy van elég hit bennetek, ami az ország újjáépítéséhez és a dolgozók jobb jövőjének megteremtéséhez szükséges. Üdvözlettel: SIMON PÉTER.. BOimSBOL eladó Épületfák, gerendák, ajtók, ablakok tokkal, padlás és egyéb deszkák. Ugyanott megvételre keresek DKW LUXUSAUTÓT Ajánlatokat, ármegjelöléseket kér TOMPA SaHDOH Salétrom-u. (avít-piac) Ismét azúrahozbalunli a HflDOSHflBftH Zene Tánc Füredi Mihály és zenekara muzsikál Hallói Figyelem ! Mielőtt székszükségletét beszerezné tekintse meg a készítőnél, Fényezett támlásfizék már 46 forintért, kerti szék 16 forintért kaphatók ÁLLANDÓ R AKTÁK Csákvári és Roncz géperőre berendezett asztalos üzeme Pápa, Bástra-u. xj. Sz 8 vet el* Selymek Pamuftárul Kossuth-u. 16, n DlVRTHfíZBflM Szövetek S egy m e k Pamutáruk < ® N (9