Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.
1947-01-12 / 2. szám
JCéthly jlntia : Vigyázzunk a inert vele demokráciára élünk vagy halunk egyénileg és nemzeti!eg is Vasárrjap délután a £e/]cés gimnázium tornaterméberj hatalmas tömeg előtt a munkásosztály régi harcosa Xéthly JJnna nemzetgyűlési képviselő tartott átfogó politikai beszámolót. £éldy elnök üdvözlő szavai után felkérte Xéthly JJrjnát, hogy a központ gyakrabbarj küldjön Pápára neves előadókat a rjagy érdeklődésre való tekintettel. J{éthly elvtárs rj ő válaszában kihangsúlyozta, hogy az a sokrétű muqka, ami a megrqaradt vezetődre hárul és egyéb nehézségek miatt csak meghatározott időben tudnak előadókat /(üldeni. jYlajd előadását következőképen folytatta: „A demokrácia nem jelent egy intézményt, vagy egy olyan rendszert, arait csak felülről kell diktálni. A demokrácia nemcsak életformát, magatartást, hanem egy közösségi élnitudást jelent és ebben az országban, ahol hozzászoktatták az embereket, hogy mindent felülről intézzenek, nagy eredmény az érdeklődés. A demokráciát nemcsak intézményeiben, de szellemében is vállalni kell. A felszabadulásnak leglényegesebb ténye, hogy felnőttekké tett minket és megteremtette a történelemben először annak a lehetőségét, hogy önálló, szabad életet éljünk. Saját magunk intézhetjük sorsunkat, felnőtt emberekhez méltóan és ezt nem tudjuk eléggé meghálálni a felszabadító orosz hadseregnek. De a háborúért sajnos fizetni kell anyagiakban, szellemiekben és erkölcsileg is. Mindezt a háború előkészítése idején, mint a háború alatt és utána, a dolgozók tömegének kell megfizetni. A háború által előidézett szellemi rombolást nehezebb felépíteni, mint az anyagi pusztulást, ezért van az, hogy sokan oly nehezen, vagy egyáltalán nem értik meg a demokráciát. Pedig, ha nem lenne más értéke a demokráciának, mint csupán az, liogy soha többé háborút, hanem örök békét akar, ez magában elegendő ok lenne arra, hogy tíz körömmel védjük eredményeit, intézményét. Ha az emberek nem döbbennek idejében arra, hogy ez az életforma, amely embernek méltó életet ad és amely egyedül hivatott arra, hogy értelmet adjon életünknek, akkor a technika mai állása mellett, az atombomba korszakában eljönne a végítélet. A technika és a tudomány mai állása mellett biztosítani tudná az emberiség jobb életét és még ma is milliók élnek primitív életkörülmények között. Hogy ez így van : a mult bűne, mert olyan tudatlanságban tartották a népet, mint az kitűnik Mikszáth egyik regényéből is, amelyben a tanítót megkérdezték, hogy sok munkája van-e? Ő azt felelte, hogy nem sok, mert az utasítás szerint elég, ha csak annyit tanít, hogy a paraszt tisztelni tudja az nrat és az adóját meg tndja fizetni. Ez a szellem, amit évtizedeken keresztül el akartak hitetni a dolgozókkal, hogy ne foglalkozzanak a társadalom kérdéseivel, ma már nem állhat fenn. Ugyan egyeseknék ma is az a céljuk, hogy azoknak adják át az ország vezetését, akik ezer éven át csinálták; ma már meddő kísérlet. Felnőttünk. Tudjuk, a magunk mnnkáját kell elvégeznünk, mert akik eddig csinálták, sok bajt és szenvedést hoztak csak, Mindnyájunknak érdeke, hogy a demokrácia megerősödjön, először is az^rt, mert a dolgozó nép békéjét jelenti, megvédését mindannak, amit a dolgozó nép vérével felépített, A demokrácia nem kényszerít, hanem mindannyiunk felelőssége, hogy a magunk sorsa kialakításának érdekében, azt építsük. Ebben a felelősségben dolgozott a felszabadulás óta a Szociáldemokrata Párt minden intézményében, de az elnyomatás 25 éve alatt is. És ennek köszönhető, hogy a felszabadulás után léteztek demokratikus erők, akik szembe tudtak szállni a sötétséggel és a felszabadulás után pedig hozzátudtak látni a szétrombolt ország felépítéséhez és megakadályozták, hogy az országot sötét erők polgárháborúba sodorják. Munkánk első szakaszán a stabilizáció megteremtésével túljutottunk. Ez volt az a korszak, amikor a dolgozóknak a semmiből kellett felépíteni az országot. Megfizették ezt éhezéssel és a meglévő jószágaik eladásával és ha valaki ma a demokrácia hibáit és hiányosságait kritizálja, mutassuk meg neki, hogy honnan indaltnnk el és ha nem is teremtettünk paradicsomot. de elindultunk a felemelkedés útján. Ebben az országban két veszély van: a fasizmus és a reakció. A fasizmust fegyveresen leverték, de a szelleme még itt van. A másik veszedelmesebb, a reakció, amely minden haladásnak alattomos ellensége. A reakció azt várta a felszabadulástól, hogy visszaállíthatja uralmát. Ma be akarja fészkelni magát rákfene módjára mindenhova és bomlasztó kísérletekkel vissza szeretné szerezni zsarnoki hatalmát. Szervezkedik, rágalmaz és a tőle származó hibákat rá akarja fogni a demokráciára. Ezzel a reakcióval a lappangó, szervezkedő ellenforradalommal, amely 19l9-ből táplálkozik, számolni kell. Ezeknek üzenhetjük, más volt a világ 1919-ben, mint ma, Akkor az egész kapitalista világ állt szembe a forradalommal, míg a mai demokratikus átalakulás Európa-szerte folyik. A szocializmus gondolata elültetődött a világ munkásainak lelkében és azt elnyomni, vagy kiirtani többé nem lehet. Angliában az államosítás ölt nagy méreteket, Amerika rádöbbent arra, hogy Európától távolmaradása nem oldja fel a veszélytől, Oroszország sem küzködik belső ellenforradalommal, mint a mult háború után és ma már eldöntött tény, hogy Oroszország nélkül az Egyesült Nemzetek Szervezetében nem lehet dönteni semilyen kérdésben. Vájjon mire épít a reakció ? Arra, amiből 1919-ben elindult, többé nem számíthat ós nekünk még azt is meg kell akadályoznunk, hogy ezek a gonosz lelkek pár órára is lélekzethez jussanak, mert 1947-ben még a csecsemőknek sem kegyelmeznének. Ezért álljunk kettősen e feladat mögé, vigyázzunk a demokráciára, mert vele éliink, vagy halunk egyénileg és nemzetileg is. A demokrácia az a rendszer, amely nemcsak a gyilkosság ellen küzd, hanem annak okait akarja kiirtani. Intézményesen akarja a munkásság életszínvonalát emelni és meg kell minden dolgozónak érteni, hogy érdekei azonosak a demokrácia érdekeivel. Ne csüggedjünk a nehézségek láttán, hanem gondoljunk a Marsailles gytinyürü szép szavaira : „Látjátok amott a láthatáron a jövendőnek napja kél" — fejezte be nagyhatású előadását Kéthly Anna elvtársnő. Kisgazda gyűlés = domok riiciíi ellenie lázítás Mihály házán December 30-án gyűlést tartott a Kommunista Párt, hogy megbeszéljék a falu fontos problémáit és a politikai eseményeket. A gyűlésen megjelent egy „pesti suhanc" marhakupecnak adván ki magát, aki természetesen résztvehetett a gyűlésen. Gondolták a mihályházi parasztok, hadd tanuljon a „pesti". Másnap, szilveszter este a Kisgazdapárt tartott gyűlést, hol ezúttal a „marhakupec" a Kisgazdapárt sajtóosztály titkárának mutatkozott be. A gyűlés szónokaként — a Viáoviis, Vértessy, Fillér, Futó, Gyulay, stb. szellemében — csepülte a demokráciát a tőlük. már szinte megszokott formában. „Azért kell a Kisgazdapártot támogatni, mert megvédi a magántulajdont. Nem lehet segíteni a drágaságon, mert nálunk nincs semmi, az oroszok mindent elvittek, — puffogott a frázis, lőtte a mérgezett nyilait a hontalan bitang a Kisgazdapárt helyi elnöke, vitéz Nádasdy úr helyeslő fejbólogatása közben. Arról persze egy szó sem esett, hogy a német fasiszta banditák voltak az okozói nyomorúságunknak, elesettségünknek. De még arról sem, hogy a munkások és dolgozó parasztok véres verejtékkel felépített demokráciáját tíz körmünkkel védeni kell. Hát hogy is várhatjuk ezt azoktól, akinek Horthy vitézséget adott! A vitézek és a demokrácia ezen ellenségei; egy családnak tagjai. Akik vitézei voltak annak a rendszernek, ahol érdemnek számított a gyilkosság, a népnyúzás, a paraszt sötétségbe tartása, ezek — még ha ma elnök is, — megbízhatatlan elemek a demokrácia számára. Tehát azt sem csodáljuk, hogy az elnök úr nyakizma szinte belefájdult a nagy helyeslő bólogatásba a demokráciát káromló suhanc beszéde hallatán. De még azt sem csodáljuk, hogy a „sajtó titkár" vlgécet Mihályházán jól helybenhagyták. Azt hisszük a tapasztaltak után, hogy a falu e hívatlan prókátora Mihályházán nem fogja mégegyszer a demokráciát szidalmazni. IIIIIIIIIII1II!I1I!IIIIIIIIII!II!IIII|!|||IIIII!!II!IIIII!I!IIIIII!I^ A MADISz Jókai-utcai otthonában januá 14-én, kedden 7 órai kezdette nyitja meg IFJÚSÁGI SZABADEGYETEM-ét Sflég az új évben is Szövetek = ^JTÍVij UJ UUU&'il = Szövetek Selymek = r Selymek Pamutárufc MIK.A dÍVOltházban Kossuth-u 16. p«"»«táruk