Pápai Néplap – II. évfolyam – 1946.

1946-10-20 / 42. szám

1946 október 20 PÁPAI NÉPLAP 5 §r mefifo tartott előadást dr. Tarján Imre elvtárs a MKP pártnapján Az a reakció-szította mestersé­ges válság, mely az utóbbi hóna­pokban állandó háborgásban tar­totta a magyar belpolitikát, im­már áthidalhatatlan szakadékká mélyült. A népi demokrácia felé törfí baloldali pártok cél­jai hátráltatásait, melyekkel el akarják gáncsolni a népi jövőt. A MKP III. kongresszusa szabatosan fogalmazta meg a népi erők pro­grammját és követelését, meiyek mögé felsorakoztak a Baloldali .Blokk pártjai, melyek a megva­lósítás útján lévő munkás-paraszt­szövetség és a megbonthatatlanná edződött munkásegység szerveze­teinek segítségével kellő elhatá­rozottsággal és elszántsággal ren­delkezik a küszöbönálló politikai harc megvívásához. Ha szükség mutatkoznék rá, a tömegek fel­gyar munkásosztályt és az össze­csapás kimenetele nem lehet ké­tes — fejezte be előadását dr. Tarján elvtárs. A pártnapot, igen nívós vita és az Internacionale fejezte be. l!ll3!'E!lill!lllll!lilllll!l!!H Általános örömet keltett a vá­rosban a cipő olcsóbbodása. Erre nézve megkérdeztük a város egyik jó nevű cipészét Szalay Ferencet, aki következő felvilá­gosítást adta; Sajnos a lapok a cipő olcsób­bodásáról írnak, ugyanakkor a belföldi bőrök a kereskedőktől eltűntek és helyette 130—150 sorakoztatásától sem riad vissza j °! 0-al drágább külföldi bőröket a munkáspártok erős köteléke, j hoznak forgalomba. A reakció mellett a legutóbbi napokban nyiltan kiálló Független Kisgazdapárt hiába mozgósítja a maga reakciós szövetségeseit, hiába, lépnek harcba a nagytőke érdekeinek védelmére az örök érdek-társak — folytatta az előadó. Ezt a küzdelmet a maga teljes tisztaságában kell látni. A nagjr­tőke és a munkásosztály mérkő­zik itt meg, a küzdelem azonban teljes fegyverzetében találja a ma­Kisiparosok helyzete nagyon I szomorú, mert a vidékről beszi­' várgó elemek felvásárolják a bőr­anyagot és ma-holnap odajutunk, | — mondja a cipészmester — | hogy a polgárság cipő igényeit nem tudjuk kielégíteni. Ezen a téren radikális revíziónak vau helye. Lehetetlen állapot ugyanis, hogy az eddigi 11 forintos bőrt 27 forintért kell majd megvenni a rászorulóknak qwadrátonként. pápai csoportja igen érdekes kulturális eseménnyel lepi meg városunk társadalmát: ^gész esz­tendőre kidolgozott, terv szerint kulturális előadás-sorozatot ren­dez. A minden hónap utolsó szombatján megtartandó előadó­esten egy-egy kultúrtörténeti egységet mutatnak be városunk pedagógusai. Az első alkalommal f. hó 26-án. szombaton este 6 órai kezdettel a barokk és ro­kokó kor szellemét és muzsiká­ját idé/.ik elénk a bencés gimná­8 sn nivsie f ? lilllllllli líillülllü! II ÜIIIII (* " ^Pvsk®őszekben minden van Főutca 23. MARTON JOLI- BECK VERA f zium tornatermében a következő műsorszámokon keresztül: 1. Be­vezetőt mond dr. Temesy Alfréd tanár, a Szakszervezet elnöke, 2. Hándel szonátáját hegedűn és zongorán játsszák Kalmár Mi­hály zeneiskolai igazgató és Kalmárnó Bocsánczy Erzsébet, 3. „A rokokó az irodalomban" címen előad dr. Hencze Béla tanár. Az előadással kapcsolat­ban költeményeket mutat be Gimesné Böröczky Katalin ta­nárnő, 4. Énekel a Pápai Ka­marakórus, vezényel Kalmár Márton tanár, 5. Mozart: „egy kis éji zene". Előadja Szabó Sándor zenetanár vonós kvin­tettje. Az előadáson belépődíj nincs. A műsorismertető 1 fo­rintba kerül. t drb. zománcozott kályha 1 drb. fehér, lakkozott, három­ajtós szekrény. 1 drb. politúros álló óra. t drb. horgolt csipketerítő ebédlőasztalra. 1 drb. uj férfi zakó. t drb. fonott kerti asztal. 4 drb. fonott kerti szék. Érdeklődni lehet: TÖrÖk Eállní-U. M-23. IS. em 10. szám alatt. Október 18. Téglagyár 4 óra; Busa Kelemen. Dohánybeváltó 4 óra: Balla Antal. Haladó szeminárium 6—7: Vass Henrik. Vasút szeminárium 4 óra: Dé­vényi. Qkf. 19. Mikagyár 2 óra: Kiss Géza, Belváros 6 óra: Pintér Sándor. Alsóváros 6 óra: Pákai Imre. Felsővá­ros 6 óra: Busa László. Kertváros 6 óra: Mersits Józsefné. Okt. 20. Nyárád 11 óra: Pintér Sándor. Nagytevel 4 óra: Pintér Sándor. Okt. 21. Szeminárium 6 óra: Pintér Sándor, Belváros, Okt. 22. Rendőrség 4 óra : Vaas Henrik. Tégla­gyár szeminárium 4 óra: Busa László. Közig, aktiva 6 óra: Kerekes. Postás aktiva 6 óra: Kiss Géza. Utcabizalmi ülés 6 óra: Vass Henrik. Okt. 23. Corso 6 óra: Kerekes János. Pártnapi értekez­let 5 — 6; Pintér S. Okt. 24. Leipnik 1 óra: Vass Henrikné. Perutz 2 óra: Hor­váth Margit. Vssút 4 óra: dr. Némedi Endre. Dohánygyár fél 4-kor Vass Hen­rikné. Haladó szeminárium 6 — 7. Vass Henrik. Vasát szeminárium 4 óra; Dé­vényi. Választmány 5—7, Október 25. Téglagyár 4 óra; Pákai Imre. Dohány­beváltó 4 óra; Botos Imre. Szemináriumi értekezlet 7 óra; Pintér Sándor. Felső­fokú szeminárium 7 óra; Vass Henrikné. Hirdetmény A Földigénylő Bizottság fel­hívja a házhelyhezjuttatottakat, hogy a műszaki költségek befize­tésére szóló felhívásnak pontosan tegyenek eleget, mert aki a kö­zölt költségeket október hó 31-ig be nem fizeti, azt az Országos Földhivatal utasítása szerint a juttatottak névjegyzékéből törölni fogjuk. . Ihász József elnök. Betoncsövek, kéményajtók, ce­ment és mozaiklapok, szigetelők -ilstFMo^ve&c. Kofon József Pápa, Fő-tér 13, FÉRFI! FIGYELEM Ha elegánsan akarnak járni, akkor keressék fel szabó műhelyemet, ahol kitűnő szabás mellett a legizlésebben Szolid árak, pontos kiszolgálás Németh Ferenc Utó Hunyadt-utca 35. lelyiel Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy líioi szabőmuhelyemet Csatorna-utca 8. szám alól Antal Géza tér í. szám alá (Adamovics ház) helyeztem át A Börczky vendéglővel szemben. A Szoc. Dem. Nőmozgalom ezúton fejezi ki köszönetét Pe­rutz Testvérek, Leipnik és Tsa; Mika Antal, Szalay István (Ma­gyar cipőház), Lengyel István, Gerencsér Antal, Soós András, Nagy Lajos, Rófi Istvánné, Pol­gár Lajosné, Szklász Ferencné, Szabó Emma, Székely Sándorné, Harsányi Józsefné és Szőnyi Károlynénak, hogy adományuk­kal, munkájukkal lehetővé tették, hogy a Szoc. Dem. Nőmozgalom az erra rászorult gyermekeknek ruhát és cipőt adhatott. Vezetőség. Teadélután. Vasárnap, f. hó 20-áu, d. u. 4 órai kezdettel a Szoc. Dem. Nőmozgalom a párt nagytermében taggyűlést tart. Utána műsoros teadélután tánccal egybekötve. Vendégeket szívesen látunk. Vezetőség­Áramszünet. A Városi Villa­mostelep vezetősége ezúton érte­síti fogyasztóit, hogy f. hó 20-án, vasárnap reggel 7 órától délután 2 óráig a főtranszformátor állo­más helyreállítása és tisztítása miatt az áramszolgáltatás szünetel. F. hó 20-án, vasárnap d. u. 5 órakor a MKP Pápai Szer­vezetének Belvárosi körzete a pápthelyiség nagytermében í-sza hó rendez, melyre szeretettel vár mindenkit. Műsor után büffé és hangulatos zene. Orvosi hír. Dr. Csaba Gyula szülész és nőgyógyász szakorvos rendelését megkezdte Boldogasz­szony-útja 53. sz. alatt. Felhívás Pápa m. város adóhivala fel­hívja a házhely juttatásra jelent­kezett igénylőket, hogy az Or­szágos Földhitelrendező Tanács 222.406| 1946. sz. rendelete értel­mében műszaki költségrészlet fe­dezete fejében házhelyenként 50 kg. búza pénzbeni egyenértékét kötelesek a városi adóhivatalnál legkésőbb október hó 27-ig be­fizetni. Aki ezen kötelezettségének az előírt időben eleget nem tesz, an­nak igénye érdemleges elbírálás alá sem kerül. | Szerkesztőségi hír Dr. Tarján Imre lapunknak hosszabb időn át felelős szer­kesztője, majd főmunkatársa ki­vált szerkesztőségünkből, hogy működését szélesebb munkate­rületen folytassa. Ezúton búcsú­zik ,,elvtársaitól, kevésszámú ba­rátjától ós számos ellenségétől. 11 A magunk részéről az eddigihez hasonló lendületes harcot kívá­nunk távozó elvtársunknak s megígérjük, hogy mi sem enge­dünk harcunk keménységéből. j

Next

/
Thumbnails
Contents