Pápai Néplap – II. évfolyam – 1946.
1946-12-08 / 49. szám
894© december 8 Magyar Kommunista Párt, Szociáldemokrata Párt, Nemzeti Parasztpárt demokratikus hetilapja iskolák Sok szó és vita tárgyát képezik mostanában az áitaiános iskolák. Szülők, pedagógusok, tanulók beszélnek róla. Igen sokan jónak, nagyon kevesen nem megfelelőnek tartják. Ez utóbbiak azok, akik fájlalják a polgárik és gimnáziumok alsó tagozatának megszűnését. Ök azok, akik a kiváltságosok iskoláinak a hivei. Ok azok, akik azt mondják: aki a drága tandijat nem tudja rqegfizetni, az ne tanuljon. Mi leszögezzük, hogy örülünk az általános iskolának, mert ebben az iskolában a nép legszegényebb rétegei is megkaphatják azt a műveltséget, mely nélkül az életben megállni nem lehet. Nem tagadjuk azt sem, hogy a szervezések körül vanuak kezdeti nehézségek, amiket azonban könnyen át lehet hidalni. Üdvözöljük az új iskolát azért is. mevt -egységet visz azokba az iskolákba, melyek az általános iskola nevet viselik. Sajnos ez az egység azonban jelenleg csak látszat, mert teljes csak akkor lesz, ha az iskolák államosítva lesznek. Ma még a különféle felekezetek kezében annak dacára, hogy egységes a tankönyv, a tanítás jól tudjuk, a felekezetek szája-ize szerint történik. Pápán is létesültek általános iskolák, legnagyobbrészt szerencsés megoldásban. Egyről azonban tudunk ez idő szerint, mely igen szerencsétlenül szerveződött meg. Ez a református általános iskola. Itt nem előrehaladást, hanem visszaesést kell megállapítanunk. A látszat kedvéért — mely abban áll, hogy okvetlen két általános iskola legyen, két igazgatással — feláldozta a református egyház osztott elemi iskoláját. A szülők, akik szeptemberben gyermekeiket ebbe az iskolába íratták be azzal a tudattal, hogy minden osztály külön tanul, nagy megdöbbenéssel vették tudomásul novemberben: szótválasztották a fiúkat ós leányokat az előbb említett ok miatt. Ennek természetes következménye a kis létszám miatt az lett, hogy össze kellett tenni az I—II. és III—IV. osztályokat, tehát osztott iskolából lett részben osztott. Mily ideális iskola volt ez a 30 körüli létszámú osztályokkal. Itt azok az igazán jó tanítók, kik ennél az iskolánál működnek, remek eredményt érhettek volna el. Jelenleg azonban két osztállyal összevontan semmiképpen sem érhető el az az eredmény, amit méltán elvárhatnak a szülők egy városi iskolától. Legsajnálatosabb a mi kapnak a a ÜÜOSs karácsonyi akciója sarán A MNDSz pápai csoportja lázas munkával készül az idei karácsony ünnepére. A lelkes asszonycsoport eddigi működésével is bebizonyította, hogy munkája nyomán az elesettek is ünnepelhetik az életet reménytelen hétköznapjaikban. Nincs a városban egyetlen akció, amelyből részüket ki ne vennék és az eddigi tapasztalatok mutatják; eredményesen. A gyermekétkeztetések, a hadif'ogoíyszolgálatok, a munkanélküliség elleni küzdelem szép eredményei után elhatározták, hogy a , vBékesség ünnepét" emlékezetessé fogják tenni azon gj^ermekek számára, kikhez a sors mostaha. Akciójuk eredméacsonyra nye kibontakozóban van: 100pár cipő lesz, gyermeköltönyök, harisnyák, ingecskék gyűltek össze, hogy a tél rémisztő hidege meg ne kínozhassa a kis hadiárvákat. Gratulálunk a lelkes Nőszövetség minden egyes tagja ós e- nemes munka vezetőjének; Kerekes János polgármester feleségének. A kiosztott főném lehet újra felosztani A Községi Földigénylő Bizottságok csak az Országos FöldbirtokrendezŐ Tanács határozata alapján alakulhatnak újjá vagy egészíthetők ki új biiciisági tagokkal. t A Községi Főldigénylő Bizottság a Megyei Földbirtokrendező Tanácshoz jóváhagyásra felterjesztett juttatási javaslatot és felhasználási tervet a jóváhagyás előtt sem változtathatja meg. A Földigénylő Bizottság ezután a földet újból nem oszthatja fel. Mindenkit meg kell hagyni annak a földnek a birtokában, amelyet megkapott. Az 1946. december 1-én fennálló helyzeten a Földigénylő Bizottság nem változtathat. A Községi Földigénylő Bizottság olyan tagja ellen, aki a fenti rendelkezéseket nem tartja be vagy az Országos Földbirtokrendező Tanács intézkedéseinek ellenszegül, vagy határozatának végrehajtását megtagadja, a népbíróság előtt bűnvádi eljárást kell indítani. Ezenkívül az ilyen egyéneket a juttatásból is kizárják. folyik a harc az árdrágítók ellen Legutóbb beszámoltunk arról, hogy a pápai rendőrség sikeres munkával az árdrágítók sorát leplezte le. A dolgozó nép lelketlen kufárai elnyerték büntetésüket, szerencséjükre még nem statáriális úton. Az árdrágítók elleni harc újabb szakaszába lépett azzal, hogy minden árdrágító bűna toékesaeraKŐcléseket A négy nagyhatalom külügyminiszterének newyorki tanácskozásán -2 trieszti megegyezéssel kapcsolatos részletkérdésekről és a kormányzó hatalmi körének megállapításáról tárgyaltak. A magyar, román és bolgár békeszerződések még függőben hagyott kérdéseivel kapcsolatban is megegyezés jött létre. Eszerint a magyar kormány tárgyalásokat kezdeményez a Duna—Száva—Adria vasút részvényeseivel érdekeltségeik méltányos rendezése céljából. Románia kormánya megtéríti a román-német szövetség idején a zsidó tulajdonban okozott károkat, végül Magyarország, Románia és Bulgária vasúti átmenő forgalmat engedélyezzen a szomszéd államok között. A Reuter-iroda, valamint az angol lapok tudósítói kiemelik, hogy — mint a közelmúltban — ezeket az engedményeket is Molotov külügyminiszter békeszerető magatartása tette lehetővé. New-yorki diplomáciai körök szerint a békeszerződéseket abban az időpontban és ott fogják aláírni, ahol a német kérdés tárgyalását megkezdik. Eszerint a szerződések aláírására január első napjaiban kerülhet sor. tett statáriális eljárást von maga után. Vaszaron is hozzáláttak az árdrágítók elleni harchoz. A munkának eredménye van. A vaszari rendőrség elfogta Gorobics Károly és Körmendi Sándor vaszari földműveseket, Máté Elemérné (Máté Virginia) „hivatásos" vaszari feketézőt, Borbély Mátyásné győri, Andorfi Gyula vaszari, Kovács Istvánné és Silber Jánosné pilisvörösvári és Darázs Károlyné újpesti lakosokat, akik liszttel és hússal feketéztek. Vallomásuk szerint a Budapestre íelszállított két forintos lisztért 8 Ft-ot kapnak. Náluk talált nagymennyiségű lisztet és húst elkobozták, az eljárás ellenük megindult. Fontos adóinftézkedésefc Január 1-től fontos adóújítások lépnek életbe. A nagyjövedelmeket és nagyvagyonokat fokozatosan növekvő kulcs szerint adóztatják meg. Kemény intézkedések készülnek az állás- ós jövedelembalmozás ellen, ezen kívül szabályozzák a köztisztviselők összeférhetetlenségét. ! VTf in sin! wsi rt KHiRVffliiviwnnKRnsflsinfnrainDiBni^BHHBnnnHBBBMnHniinnn wn • nmtrmmiiBHiiraimiH u H • 11 bi i lunuuniBPBitBiiBmii • ni it HiiiiwiBtM^ff nvinnsiiBttniMiBitKnniifnisEtBiiBiisitBintiBniiBstBin u^^HHM^mM^ra^ss^mmn^MsitBinnfnfiii nnBiii n szempontunkból az, hogy ebbe az iskolába járnak az alsóvárosi szegény parasztság, munkásság gyermekei. Ezek ne kaphassák meg (azt a nevelést, amire szükségük lesz ? Ha az alsó tagozatból gyenge előképzettséggel mennek a felső tagozatba, soha sem tudják azt pótolni. Ezúton is felhívjuk az egyházi hatóságot, állítsa vissza a régi beosztást és mint egy tagozat, egy igazgató vezetésével, a felsőbb osztályokban, ha kell, párhuzamos fiú, leány osztályokkal follyon a tanítás, ami feltótlen előrehaladást jelent, nem pedig visszaesést. .Reméljük, hogy a tanfelügyelőség sem fog beleegyezni az iskola visszafejlesztésébe.