Pápai Néplap – II. évfolyam – 1946.
1946-12-08 / 49. szám
Váradi Józsefi rövid előadásban emlékezett meg József Attiláról „Művészete magasan szárnyaló, élete sorsa; proletár sors volt. A társadalom, az iskola csak gátat akart emelni a fiatal, kibontakozó költői lélek elé, de harcos öntudattal, amit verseiben látunk, a sok igazságtalanság nyomása alatt megtört; halálba kergették őt. De műve itt maradt ós ez utat fog mutatni a munkásosztály további harcához" fejezte be nívós előadását Yáradi elvtárs. Bartha Gábor elvtárs ,,Európa balra tart" címen politikai beszámolót tartott. Ismertette az európai választások eredményeit, amelyek hű bizonyítékul szolgálnak, hogy a fejlődés nem jobbra vezet. A bulgáriai, Irancia, román és olaszországi választások után a jan. 19-én megtartandó lengyel választások is előreláthatólag nagy csapást fognak mérni a reakcióra. Ismertette a magyar belpolitikai helyzet kibontakozásának lehetőségeit és akadályait. Bartha elvtárs előadását értékes vita követte, majd az internacionálé eléneklósével ért véget a pártnap. Lezajlott egy nagyon nívósnak Ígérkező műsoros est, mely a ,,SzlM" által megrendezett kultúrverseny bezáró előadása volt. Nagy várakozással néztünk e-műsor elé, azonban megvalósulásakor kissé csalódtunk. Versenynyertes előadókat vártunk, ehelyett — tisztelet a kivételnek — a színpadon ügyetlenül mozgó, a szavalást túlzásba vivő és a zongora mellett hevesen gesztikuláló szereplőket láttunk. Különösen feltűnt több szavaló lehetetlen előadási modora. Bizonyos, hogy Petőfi az „örült" című versét nem távgyaloglás és vonaglás kíséretében írta és Vörösmarthy sem ilyen előadási modort szánt a ,,Vén cigányának. Nem tudjuk, hogy kik lehettek a zsűri tagjai, de ez mellékes. Mi tudunk a verseny nyerteseinél sokkal jobb szavalókat is!!! Csodálkozunk a zongoraverseny nyertesein is. Az első és második helyezett viselkedése után, — mit a rivalda fényében tanúsítottak — azt kell gondolnunk, hogy . . . ! Egyet azonban ban tanácsolunk: próbáljanak zongorázni egyszer a tükör előtt is. A műsor egyes számai közül azonban ki kell emelnünk néhány szereplőt: Győrök János a hegedűverseny győztese, művészi tudással játszotta Hubay : ,,Mazurká"-ját és Brahms : ,,A dur keringő"-jét. A női szavalóversenj T második helyezettje, Jrfolqár Jda remeÉrtesítem a nagyérdemű közönséget, hogy műtermiet és amatőr laboratoriamot Pápa, Fő-utca 20, szám alatt megnyitottam Mindennemű felvételt és amatőrmunkát nagy gonddal készítek Kérem az n. é. közönség pártf., tisztelettel SZŐKE GYÖRGY fényképész - mester bármilyen mennyiségben kapható házhoz szállítva _ foríoi KAKAS FERENC g» tüzelő és építőanyag nagykereskedő •• Pápa, Pozsonfi-úf B, szái&s. Közhivataloknak, iskoláknak, tisztviselőknek és nyugdíjasoknak rés^Ieífí^eíés! kedvezmények. December 3»án volí 9 éve, hogy a magyar munkásosztály harcos költője önmaga végei ve= ieii anyagiakban és lelkiedben agyongyötöri éleiénekterseiben liűen tükrözi a mun= kásosziály problémáii, amiéri is oly mélyen elhallgatták- G. nép= bői fakadt, a néppel éli és mű= vészeíe, melyben kő hull és a kastély ablaka zörög; úímuíaíás egy olyan müvészeíi kultúra felé, amelyben a nép legmélyebb érzel» mei, politikai vágyai találkoznak. Jíépének íöreílen szeretete. a dolgozó népérí faló felelősségére zete; a csodálatosan szép kifejezési forma, mondanivalójának | kemény valósága; Petőfi és Gtdy 1 melleit a magyar költészet fttndöklö csillagává avatjáktersének ritmusai mini pörölycsapás üínek a haladás ellenségeire, a íőkés kizsákmányo* lókra, de uíaí is muíaínak: ufaf a dolgozóknak szabadságukért vívoíí harcban. Meghalt. Gi dolgozó magyar nép azonban lelkébe záría és krisíályfiszía művészete, harcos lázadása oíí fog ülni lelkében, hogy fényéi és íüzéí az idő rozsdája soha be ne foghassa. kelt. Sándor Jolánka Bartók : „II. magyar népdalok" c. zongorajátékával nagyban megnyerte a küzönség tetszését. A népdalénekesek JYádasdy Xacikával együtt, tudásuk legjavát adták. A műsor utolsó számaként a „Lázadók" cimű drórma került lejátszásra „SzJJft" tagok szereplésével. Nem akarunk minden szereplőt külön megdicsérni, de ha így folytatják tovább kulturális munkájukat, még sok szép eredményt érhetnek el. Reméljük a következő verseny alkalmával igazi nyerteseket ós szavalni tudókat látunk, nem pedig a mozgás művészetének „Nobel-díjjal" kitüntethető pozőreit. — szi — Fái? Jöjjön el a Állandó forróexpress kávé tea, pontos kiszolgálás meghitt helyiségben. Sütemény különlegességek, cukorkák, teasütemény, nagy választékban kaphatókAlkalmi torták és parfék készítése. Hoffmann Alajosát"' Pápa, Fő-n. 2. Pápa megyei város adóhivatala felhívja az érdekelteket, hogy Fischer Salamon, gr. Esterházy Tamás, ifj. Eizler Mór és neje, Beck Mihály és neje megváltást szenvedő juttatottai árkiszámítási kimutatása megérkezett, s az adóhivatalban 1946 dec. 21-ig a hivatalos órák alatt megtekinthető. A kimutatásba íoglalt megváltási ár tartozás jogossága és mérve ellen a kimutatás közszemlére -tételének utolsó napjától számított 15 napon belül |a Pénzügyminisztériumhoz címzett felszólamlással élhetnek. Városi adóhivatal HIRDETMÉNY A Veszprémi Állami Gazdasági Felügyelőség 1438|1946. vgf. szám megkeresésében arról értesített, hogy a Felsődunántuli Mezőgazdasági Kamara Fejér ós Veszprém vármegyék -részére a tél folyamán több mezőgazdasági gépkezelői tanfolyamot fog rendezni Székesfehérváron. A tanfolyam elvégzése rendkívül fontossággal bír azok részére, akik még a mezőgazdasági gépkezelői vizsgát ezideig nem szerezték meg, s mezőgazdasági gépekkel dolgoznak, ugyanis a jövő évben már csak azok csépelhetnek, akik az említett tanfolyamot elvégzik, illetőleg mezűgazdasági gépkezelői vizsgájuk van. Az érdekeltek a járási gazdasági Felügyelőségen kaphatnak a tanfolyamokról bővebb felvilágosítást. Kerekes János s. k. 300 forin t 1 uáa1 o m nyomravezeáőnek Október hó elején iakásomból ellopták fekete alapon fehér, világos selyemruha, fehér vássonruha, bordóruha, kék mintás kartonruha piros dísszel, fehér lame hálóing és több alsó és felső ruhanemű. Minden bejelentést diszkrécióval kezelek Heimlich Sándor kárpitos Kossath-a. 9. Férti és női szövetek, selymek, divatáruk, harisnyák, pipere és illatszerek, karácsonyi ajándékok, nagy választékban a legolcsóbb árban vásárolhatók Weisz Imre és Társainál Kossulh«uíca 7. szám.