Munkás Ujság 1. évfolyam, 3-52. sz. (Pápa, 1919)
1919-06-22 / 52. szám
1919 március 23. MUNKÁS ÚJSÁG 3. oldal. a munkásnak kell megfizetni a burzsoázia hadikölcsönei kamatját, majd tőkéjét, az öszszes államadósságokat és a hadisarcot is. A magyar tanácskormány azonban kimondta, hogy a hadikölcsönöket fizesse a kecskeméti öreg templom nagy harangja, miként Kun Béla irta, csupán a kisemberek kis jegyzéseit téríti vissza, elhárított magától minden anyagi felelősséget a háborúért, hadisarcot nem fizet, tehát adósság nélkül áll stb., ellenben az elrekvirált 2000 K-n felüli aranytárgyak és ékszerek révén hatalmas aranykészlet felett rendelkezik és papírpénzének kellő fedezete van. A papírpénz azonban csak akkor lesz újból értékes, ha ipari, mezőgazdasági téren megindul a termelés. A munkások a háború alatt elszoktak a rendszeres munkától, idegzetük megőrlődött, hajtsár nem áll mögöttük, úgy vannak, mint némely munkás hétfőn, amikor lanyhán megy a munka, mig szombaton délután — a vasárnapi pihenő tudatában — serényen dolgozik. Ugyanez a helyzet mindenütt a külföldön is- De nekünk most úgy kellene dolgozni, mintha mindig szombat délután lenne, hogy a pénz becsületét helyreállítsuk, hogy a termelés ne csak folyjék, de több termelés legyen. Ezt kell a munkásoknak megmagyarázni, biztatni, serkenteni kell őket, mert csak a munka az, ami az értékeket növeli. Fel kell világosítani az elvtársakat, hogy: „Ez a harc lesz a végső, Csak összefogni hát És nemzetközivé lesz Holnapra a világ." (Éljenzés.) Pauer azt panaszolja, hogy az Erzsébetvárosban levő tejelosztó helyre előző este a belvárosiak kiviszik a kannáikat és reggel megtöltve kapják vissza, úgy hogy ez által az oltani lakosság nem jut elég tejhez. Nóvák István közli, hogy ezután egy állandó megbízott fog járni a tejelosztók üzletében a kellő ellenőrzés gyakorlása "céljából. Neumann a munkások szabotálásának vádjával szemben felemlíti, hogy a helybeli nyomdászok csak azért, hogy két munkanélküli szaktársukat elhelyezhessék, önként ajánlották fel, hogy napi 8 óra helyett 6 órát dolgozna... Felvilágosítást kér arra nézve, hogy a Hangya csereakciója révén összegyűlt nagymennyiségű élelmiszer hova fordíttatik, mert úgy tudja, hogy azt nem Budapest egész proletáriátusának közellátása, hanem egyes gyárak munkáscsoportjai kapják, amelyek ugyanakkor éieimiszerjegyeik alapján máshonnan is ellátásban részesülnek és ekként kétszer jutnak feleslegesen élelmicikkekhez ugyanakkor, amidőn más inunkástársaik talán egyszer sem. Kérdi, nem lehetne-e módot találni arra, hogy a csereakció révén összegyűlt élelmicikkek felét Pápa közönsége kapja, mert a városi publikum a piacon napok óta nem jut tojáshoz és baromfihoz. Piroth elvtárs a felszólalásra válaszolva bejelenti, hogy a csereakció ügyében illetékes helyre felterjesztést intézett, amely az egész ügyet előreláthatóan közmegelégedésre fogja rendezni. Kerekes a fürészreszelök hiányát panaszolja. Szükségesnek tartja, hogy Schön büchler pápai reszelő üzeme sürgősen rendbehozassék, mert a famunkások reszelő hiányában nem lesznek képesek munkájukat ellátni. Varga Lajos helyénvalónak és fontosnak tartja, hogy a szakszervezetek vezetősége saját szervezetében hetenként legalább egyszer oktató előadást tartson, ahol főleg a kommunizmus ismertetésével foglalkozzanak. A munkások egy részében hiányzik a szociálista öntudat, mert ismereteik fogyatékosak és főleg mert kicsinyes, anyagi önző érdekektől vezettetik magukat. Tanulhatnának a szellemi munkásoktól, akik elismerésre méltóan igyekeznek belehelyezkedni az új rendbe, mindenütt ott vannak, ahol felvilágosító, oktató munka folyik és a hivatalokban is becsületesen dolgoznak. Schnóbel Ferenc szintén kiemeli a szellemi munkások példaadásra alkalmas viselkedését, noha a közalkalmazottak fizetése máig sincs rendezve. Ismerteti a kedvezményes trafikra vonatkozó szakszervezeti bejelentéseket. Kiss a villanytelep állapotait ismerteti és visszautasítja Rózsa elvtárs vádjait. Rózsa István bejelenti, hogy az egész ügy a szakszervezet elé tartozik, de amit mondott, azt fenntartja. Egyébként a vasés fémmunkások szakcsoportja ezután ellenőrizni fogja a villanytelep munkásait. Piroth az értekezletet azzal a felhívással zárja be, hogy a jelenvoltak fejtsenek ki kellő agitációt az elvtársak között és hassanak oda, hogy minden munkás megtegye a termelés terén kötelességét a Tanácsköztársasággal szemben. A gyűlés 10 órakor ért véget. Mitől függ úgy az egyén, mint az egész társadalom boldogulása ? Első sorban attól, hogy az élet lehetőségének feltételeit meg tudja szerezni. Kellő mennyiségű és minőségű táplálék, ruha és lakás nélkül az embernek vagy lassú, kínos vergődés, vagy gyorsan ölő szenvedés után el keli pusztúlni. A kapitalista termelésnek azért kell elzülleni, csődbe jutni, mert nem tud elég termékeket produkálni, a népmilliók azért siettetik halálát, mert nem életre való, mert a tőkés gazdálkodási rendszer nem tudja a munkástömegeket sem elegendő élelmiszerrel, sem kielégítő mennyiségű ipari cikkel ellátni. Itt nem lehet 40, vagy 50 percentre megegyezni. Az öntudatos proletariátus nem alkuszik. Tudni sem akar a kapitalizmussal való komprommisszumról. Ez nem az erkölcs, nem a humanizmus, nem a társadalmi fejlődés kérdése. Ez a gyomor és a bőr dolga. Ez az élet problémája. Mindenki élni akar. Mindenki érzi, hogy neki joga van az élethez. Joga van terített asztalhoz ülni és jóllakni. Joga van hideg ellen, meleg ellen védekezni, jól ruházkodni, egészséges épületben lakni. Joga van azt, aki született, az életnek megtartani, a szeretet bíborába betakarni, bútól, bajtól, nélkülözéstől megóvni, emberileg embernek felnevelni. A kapitalizmus mindezt nem tudta, nem akarta nyújtani a dolgozók millióinak, mert nem volt szive hozzá. A kapitalizmusnak nincs is szive, nincs is lelke. Sőt belátása sincs. Ha belátása lenne, akkor többet juttatott volna az életértékekből a munkásoknak, kik az értékeket teremtették. Ha belátása lenne, nem juttatta volna a javakat oly szűkmarkúan a dolgozóknak, akik azokat előállították. A kapitalizmus a maga lelketlenségében, szűk látókörüségében, vakságában leégette a hidat maga mögött, megsemmisítette a társadalom szükségleteinek megfelelő termelés lehetőségeit. A társadalomnak tehát szükségképpen olyan termelési, olyan gazdasági rendszerhez kell fordulni, mely mindenki számára lehetővé fogja tenni az emberhez méltó megélhetést: a szociálista gazdasági tendhez. Ne várjon senki a kommunista termeléstől varázsütésre előálló, szemkápráztató csodát! A szocíálizmus nemcsak gazdasági rendI szer, hanem a legigazibb, mondjuk ki, a legfontosabb tudomány. A tudomány pedig nem ismer csodákat. De ismer cselekvéseket, jelenségeket és kutatja, ismeri és ismerteti a cselekvések és jelenségek okait. Csoda lenne, ha a dolgok és a világ rendje egy kézlegyintésre megváltoznék. Csoda lenne, ha a lelketlen kapitalizmus egy szemhunyorításra lágyszívű humanizmussá alakulna, ha minden ellenállásról lemondva, minden gátat az útból eltávolítva, minden tapasztalatát, szakértelmét, minden anyagi eszközét az egyedül lehetséges szociálista termelő rendnek szolgálatába állítaná. Csoda lenne, ha ilyen módon, kevés idő alatt az inség országából a bőség birodalmába átsétálhatna. Ha azonban még sohasem történt csoda, most a mi szovjetországunkban aránylag rövid idő alatt megtörténhetik e csoda. Csak minden munkás embernek egyet kell akarni. Csak minden dolgozó ember világos szemmel tekintsen vissza és előre. Csak arra gondoljon, mi volt a múltban, mi okozta a jelent, mi vár rá a jövőben? Kitől függ jövője ? Saját magától. Attól, hogy hü világításban lássa a multat és jelent és erejét, eszét, megfeszítve dolgozzék a jövőjéért. A munka! A proletárliüséggei és becsületességgel végzett munka a varázskulcs, mely a boldog, életörömökben gazdag jövő kapuját ki tudja nyitni. A munkásmillióktól függ, hogy igazolják a kommunista termelés egyedül lehetséges voltát. Tőlük függ, hogy hamarosan szilárd alapokra fektethessék azt a termelési rendet, melynek javait kizárólag ők fogják élvezni. A szociálizmust kompromittálja az a munkás, ki lanyhaságával megakadályozza a több termelést. A szociálista világrendnek, magának, feleségének, gyermekeinek ellensége az a proletár, aki a kommunizmust munkájával nem támogatja abban a törekvésében, hogy az egész társadalom szükségleteit kielégítő élelmiszer és ipari cikk mennyiséget produkáljon. Nem igazság, de nem is észszerű, hogy most, mikor magunknak dolgozunk, kevesebbet termeljünk, mint midőn a kapitalistáknak dolgoztunk. Nem igazság, hogy a közömbös, lusta munkás éppen annyit keressen, mint a szorgalmas, igyekvő. Nem igazság, hogy a lustálkodó éppen olyan mértékben vegye ki részét az élet javaiból, mint a serény, a munkálkodó. Hanem az az igazság, amilyen a munka, olyan legyen a bér. Aki keveset dolgozik, kapjon kevesebb bért, aki több és értékesebb munkát végez, részesüljön megfelelő díjazásban. Ha pedig nem lehet hamarjában megtalálni a mértéket, mely szerint a munkát értékelni lehet, akkor át kell térni a darabszám szerint fizetett és akkordmunkára. Csak megfeszített, hozzáértéssel végzett közös társadalmi termeléssel lehet többet termelni és a társadalom szükségleteinek kielégítéséről gondoskodni. Ne panaszkodjunk vénasszonyok módjára a drágaság, az aprópénz hiánya miatt. Mindez a kapitalista termelés lezüllésének következménye. Mihelyt sikerül a valódi kommunista gazdasági rendszer utján több terméket produkálni, e bajok csak a régi kínos emlékek közé fognak tartozni.