Munkás Ujság 1. évfolyam, 3-52. sz. (Pápa, 1919)
1919-01-25 / 4. szám
r. évfolyam. Pápa, 1919 január 25. 4. szám. POLITIKAI LAP E3 A PÁPAI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT HIVATALOS LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papa, Kossuth Lajos utca 13. szám. £ címre küldendők a lap szellemi, valamint anyagi részit illető küldemények. Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. 4 Szerkeszti h: TORMA LAIOS és KEREKES JÁNOS Felelős szerkesztő: MOLNÁR ÁRPÁD ''"', V v 'J Kiadja a pápai szociáldemokrata párt. Megjelenik minden szerdán és szombaton. Előfizetési ár: Egész évre 20 kor., fél évre 10 korona. Egyes száin ára 20 fillér. Hirdetéseket jutányos áron felvesz a kiadóhivatal. Dragovics úr vértanúkat nevel Isten a vallások tanítása szerint az az örökké élő személy, aki a világot teremtette, fenntartja és kormányozza. Dragovics űr pedig, mint róm. kath. pap és hitoktató, Istennek az a szolgája, aki hivatott az Istenre vonatkozó vallásos igazságokat tanítani. Isten mindent tud és mindenütt jelen van, mindennek dacára a szociáldemokrácia még soha összeütközésbe nem került vele, sőt mivel mindeneket 5 alkotott, mindenható hatalmával és bölcsességénél fogva nyilván ő alkotta a szociáldemokráciát is, melyről, már tudniillik a szociáldemokráciáról, még egyetlen kinyilatkoztatás sem állítja, hogy azonos volna az istentagadással. Annál csodálatosabb, hogy Dragovics űr, a hitoktató, aki viszont nincs mindenütt jelen és épen nem tud mindent, sőt a mindennél lényegesen kevesebbet tud és a bölcsességére sem lehet elmondani, hogy valami végtelen volna, — hát ez a Dragovics nevű hitoktató úr Istennel ellentétben azt vitatja, hogy a szociáldemokraták istentagadók. Hogy honnan veszi ezt, nem tudjuk. Nem is törődnénk vele, akármit beszél, mert a szociáldemokraták már szokva vannak hozzá, hogy a papok szamárságot beszéljenek róluk. Azonban Dragovics űr ezt a hamis vádaskodást nem ám valamely politikai körben, hanem iskolában követte el. 10—12 éves gyermekeket biztatott Dragovics ár arra, hogy inkább legyenek vértanúk (!), semminthogy valaha az istentagadó szociáldemokratákhoz csatlakozzanak. Hát kedves Dragovics ur, a szociáldemokrata pártnak immáron számos róm. kath. pap tagja van. Hogy a sok közül a legkiválóbbak egyikét említsük, szociáldemokrata párttag többek között Pompéry Aurél, r. kath. áldozópap, a budapesti egyetem teológiai fakultásának könyvtárosa, aki nem lát összeütközést a katholikus vallás és a szociáldemokrácia között. Legutóbb Pfeiffer Károly kassai kanonok ismerte el nyilt levélben, hogy a szociáldemokrácia és katholicizmus között ellentét nincs. Ha ön a hasból-beszéd helyett tanulna egy kicsit, ön is rájönne, hogy a szociáldemokrácia nem istentagadás. De ön a könnyebb végét fogja a dolognak és nem tanul. Rendben van. Mi nem akarjuk önt tanulásra kényszeríteni. Legfeljebb, ha nem tanúi, majd ott hagyja az állását. Hanem azt kikérjük magunknak, hogy addig is, míg az ilyen elmaradott tanerők sorsa eldűl, iskolában, gyermeki lelkekben kövessen el kútmérgezést. Az iskola és a gyermeki lélek szent hely. Azokhoz ne közelítsen ön az ön szellemi szegénységének sáros saruival. Az iskolába a mi elvtársaink gyermekei is járnak ( s önnek nincs joga ahhoz, hogy a gyermeket szüléje ellen lázítsa, s figyelmeztetjük, hogyha legközelebb ismét hasonló „tanításról" fognak az elvtársaink panaszkodni, gondunk lesz rá, hogy j tanítványai helyett ön szenvedjen egy j kis, ha nem is testi, de legalább szel- I lemi vértanúságot. I Már a közoktatásügyi. miniszter is 1 i istentelen szociálista, hazátlan-bitang. I Uram Istenem, hát Te magas mennyei trónusodon ezt nyugalommal tudod nézni?! Miért nem szakad le rájuk a magasságos ég? Miért nem küldesz a bűnös hitetlenekre kénköves tüzes esőt, mint egykor Sodomára és Gomorára ?! Miért nem bocsátasz rájuk földrengést?! Miért nem nyeli el a sátánfajzatot a föld?! Ezt már nem lehet kibírni! Ebből az országból ki kell vándorolni. De nem lehet. A csehek, románok, szerbek nem eresztenek semerre. Vagy ha már nem lehet itthagyni ezt az országot, melyet Lucifer szövetségesei kerítettek hatalmukba, — hívjuk be a cseheket, szerbeket, románokat, szállják meg ők inkább az egész országot, csak szabadítsanak meg bennünket az Ősgonosztól. A csehek, románok, szerbek azonban odamennek, ahová ők akarnak és nem oda, ahová a hatalmuk vesztén siránkozó rettegők akarják. Azonban vigasztalódjanak! Az istentelen szociálisták keresztényiebbek lesznek, mint régi, istenes üldözőik és rágalmazóik. Magas gondolkodásmódjuk nem ismeri a bosszúállást, a gyűlölködést, hanem csak a megbocsátást és szeretetet. Hiszen ezt Önök is hirdetik uton-utfélen! Hát miért félnek annyira tőle? iTermészetesen ők azt is követelik, hogy az iskolákban a korlátozás nélküli szeretet hirdettessék és nem tűrik, hogy így neveljenek: Ezt az embercsoportot szeresd, mert ugyanabba a templomba jár, mint te, a másik embertömeget pedig gyülöid, mert más templomban imádkozik, vagy mert egyáltalán nem imádkozik. Ezért csak nem kell valakire haragudni, mert ilyen szép, emberséges dolgot követel. igaz, másra is fog törekedni, mig uralmon marad. Meg fogja követelni a tanároktól és tanítóktól, hogy a sok haszontalan lim-lom álismeretet vessék sutba és a növendékeket reális ismeretekre tanítsák, aminek az életben hasznát veszik. Taníttatni fogják, hogy ne tégy különbséget ember és ember között másképpen, mint jó és rossz, becsületes és becstelen, munkás és munkakerülő, hasznos és haszontalan ember között. Taníttatni fogják, hogy becsüljék meg első sorban azt a szorgalmas, jóravaló munkást, aki akár testi, akár szellemi munkájával fenntartja a társadalmat és vesse meg azokat a heréket, akik munkanélkül akarnak megélni. Taníttatni fogják, hogy szeressék azokat, akik szeretetet hirdetnek és .gyakorolnak és küldje a javító-intézetbe azokat, kik gyűlöletre akarják a tömegeket uszítani. Hisz ez mind csupa keresztényi erény! Miérf kiáltanak tehát kigyótbékát azokra, akik ezeket az erényeket a gyakorlatba át akarják vinni ? Talán azért, mert ez irány az államot az egyháztól el akarja választani ? Hát mi köze az államnak az egyházhoz, vagy az egyháznak az államhoz? Mi szüksége van a leikiatyának a világi hatalom támogatására? Kell a gyóntatáshoz, a miséhez katona, finánc, kormánybiztos, vagy szolgabíró? Önöknek nem elég a lelkek fölötti hatalom ? A világi is kell? Hiszen szegénységi bizonyítványt állítanának ki magukról, ha azt mondanák, vagy sejtetnék is, hogy csak a világi hatalom segítségével tudják fenntartani a leikekfeletti hatalmat? Talán elvesztik a leikekfeletti hatalmat és a hivek kevésbbé lesznek vallásosak, ha egy püspök nem fog negyvenezer holdon gazdálkodni,