Munkás Ujság 1. évfolyam, 3-52. sz. (Pápa, 1919)

1919-02-19 / 11. szám

2. oldal. MUNKÁS ÚJSÁG 1919 február 12. oly közel áll szivéhez. A munkásság vérzett, kínlódott a háborúban, de a magyarság ügyét soha el nem árulta; a munkásság kínlódik, vérzik, éhezik, sztrájkol a megszállott területeken, hogy Magyarország ne legyen idegen imperiálisták és kapitálisták zsákmányává, a munkásság képviselői Bernben mindent megmozgattak, hogy Magyarország jövőjét biztosítsák, ellenben a papság egy része, a főpapok, mágnások az évszázados valláserkölcsi oktatás legnagyobb dicsőségére siettek az ellenségnek behódolni, hazaárulókká, esküszegőkké lenni! És ezen tények mellett „T."-nak arca van a munkásságot magyarellenes tendenciákkal megvá-. dőlni! „T." néhány hazugságávai röviden végzek. Hazugság, hogy a dohánygyári munkásnőktől, a szegény anyáktól keserves hetibérüknek jó hányadát elszedjük. Valóság az, hogy nálunk sem fizetnek több járulékot, mint annak idején a ker. szoc.-nál, ellenben gazdasági helyzetüket nagyon is jelentékenyen megjavítottuk. Hazugság, hogy erőszakkal fizettetünk elő a Népszavára és Munkás Újságra. Valóság az, hogy példátlan a Munkás Újság iránt való lelkesedés, amit bizonyít a lap egyre növekvő példányszáma. A rokkantakat érintő azon aljas bántalmazásért, hogy a jótékonyság leple alatt a lehető legnagyobb vérdíjat szedik a szegény rokkantaktól, a biróság előtt fog „T." felelni. Erre még csak azt jegyezzük meg, hogy a rokkantak szervezete nem is szociáldemokrata, hanem gazdasági szervezet. „T." védekezik az antiszemitizmus vádja ellen, és mindjárt melegében kijelenti, hogy csak védekezésből — antiszemita. Szerinte a helybeli szociálista pártnak mind az — öt vezére zsidó. Köztudomásu, a párt egyáltalán nem titkolja, hogy a helybeli szociálista párt végrehajtó és ellenőrző bizottságának, tehát a pártvezetőségnek 19 tagja van, köztük 3 zsidó, akik közül azonban egy sem tekinti magát vezérnek. De „T." szerint mégis öt vezére van a pártnak és mind az öt zsidó. Jaj, de buta-! Végül még egyet. A hazugságok, rágalmak őserdejében félénken, szinte észrevétlenül, mint a szerény ibolya húzódik meg „T." állítólagos programmja, hogy: ellensége a nagybirtoknak, nagytőkének, a hadimiliióknak és főpapi birtoknak. Hogy neki ez csak maszlagnak kell a kisgazdák és kisiparosok megszédítésére, az kitűnik abból, hogy azt már nem vallja programmjának, hogy küzd is azok megszüntetetéséért és bár a P. és V. korlátlanul rendelkezésére állt minden időben és a sajtó, mint a nyilvánosság szócsöve, nagyon alkalmas lett volna arra, hogy annak segítségével propagandát fejtsen ki ezen cél érdekében, ezt nem tette, de ehelyett heteken, hónapokon keresztül 3 hasábos cikkekben a rágalmak és hazugságok valóságos özönét zúdította a munkásságra, mely komoly és elszánt harcot folytat a tőke ellen. A lóláb nagyon is kilátszik. Nem a munkásság, a dolgozó osztály érdeke vezeti Önt és egyívású társait, hfsz az Önök védencei, a szövőgyári munkásnők most is még éhbérért* dolgoznak, hanem az, hogy éket verjenek közéjük, hogy lelki butaságban tartva őket, tovább is a papi pórázon vezethessék, hogy Önöknek kezet csókolva, a tőke és papság hatalmának engedelmes és alázatos szolgái és igavonói maradjanak. A történelem tanulságai, az évszázados leiki és testi gyötrelmek, a mostani négy éves háború borzalmai megtanították azonban a dolgozó osztályokat, hogy annak a bizonyos keresztény világnézetnek a nevében évszázadokon keresztül baromi állapotban, keserves elnyomatásban, rabságban tartották őket azok az uralkodók és uralkodó osztályok, kiknek és melyeknek a kritika néiküli tisztelete volt a valláserkölcsi iskolai oktatás egyik főtanítása. Elég volt az elnyomatás és nyomorúságból ! A forradalom vívmányait az utolsó csepp vérig meg fogja védeni a szociáldemokrata munkásság! Hazafiság és szociáldemokrácia. (Ezután a cikk után sem lehet más irni valónk, mint amit mindig irunk, ha a közalkalmazottakról van szó : „Szellemi munkások foglaljátok el helyeteket az osztálytudatos munkások küzdő soraiban". A szerk.) Minthogy a közalkalmazottak mindig az osztályuralom zsoldosai voltak, nevelésük is ekép irányíttatott, melynek eredményekép elérni vélték fenntartóik azt, hogy a szociáldemokraták úgy tűnjenek fel szemükben, mint a hazátlan bitangok, akik előtt a haza történelmi hagyományai mind-mind értéktelen rongyok volnának s mint ilyeneket el kell vetni, ily nevelés mellett nagyon nehezen lehet a közalkalmazottak lelki világát átalakítani s meggyőzni arról,, hogy ezek az állítások ocsmány hazugságoknál nem egyebek. Ha csak egy pillantást vetünk a szociáldemokrata párt egyik sarkalatos elvére, hogy senki munkanélkül jövedelemben ne részesüljön, tehát minden jó csak a produktív munkától eredhessen, már ez megcáfolja és lemossa a hazátlanság, a bitangság szégyenfoltját róluk. Mert a munkásoknak, legyenek azok fizikai vagy szellemi munkások, főcéljuk a jólétre való törekvés munkájuk által. Minthogy munkanélkül nincs élet, tehát az állam, ha élni akar, akkor minden egyes tagja a jólét, a boldogságot elérte, miután az állampolgárok összesége képezi az államot, úgy az állam jóléte és boldogsága is el van érve; tehát a szociáldemokrácia közvetve az állam, a haza jólétére törekszik. Már pedig, akik erre törekszenek, azok hazátlan bitangok nem lehetnek. Hogy a haza előttük is nebántsvirág, megmutatták a berni konferencián, ahol kifejtették, miszerint egy nemzet csak kialakuló határain belül állhat fenn, mert a munkás társadalom nem nélkülözheti hazája terményeit, megállnának kőszén, fa, érc anyag hiányában összes gyáraink, velük a munkáskezek is, amely az állampolgárok, közvetve pedig a haza pusztulását eredményezné. Nemzetgazdasági igazság lévén, hogy a tőke a munka halmaza, tehát a szociáldemokrácia, mely a munka élő erejét teszi a jólét s törekvése bázisává, úgy a tőke létjogosultságát is elismeri, egyedül csak annak létrehozását akarja szociálizálni akkép, hogy az előálló tőke, mely a munka által hozatik létre, aránylagosan osztassák meg a tőke és munka között. Vagyis ne úgy legyen, mint eddig, hogy a munkások által előteremtett nagytőkét a vállalkozók seperjék be, a munkások pedig aránylag éhbért kapjanak. Tehát nekünk, közalkalmazottaknak az eszmei magaslatra kell helyezkedni s onnan kell megitélni a szociáldemokrácia nemes törekvését, amely minden dolgozó ember érdekében tesz és cselekszik, mert minden emberi egyformának és fontosnak tart a maga helyén. Minthogy pedig politikai hatalom nélkül a cél el nem érthető, a közalkalmazottaknak mindaddig, míg a kitűzött cél el nem éretik, a szociáldemokrata pártot teljes erejével támogatni erkölcsi kötelessége. Ha azonban a közalkalmazottak azon meggyőződésre jutnának, hogy a szociáldemokrata párt nem az összmunkásság, a termelő erők érdekében fejtené ki tevékenységét, hanem osztályuralomra törekedne, úgy utaiknak el kell válnia, mert a közalkalmazottak tudásukat, munkaerejüket csak az összlakosság munkáin alapuló jólétének megteremtésére, fejlesztésére bocsájthatják rendelkezésre. Csoknyay Károly. PROLOG A KERESKEDELMI ALKALMAZOTTAK ÉS MAGÁNTISZTVISELŐK ADY-ESTÉLYÉRE. Magyarnak lenni, kiváló magyarnak, Csapás ez, átok, bánat, gyötrelem. Költője lenni sok új, drága dalnak Ott, hol csak átok s durvaság terem; Túlnagy kereszt egy embernek cipelni, Tülnagy kereszt, göröngyös Golgota, Ady cipelte, Ady végigjárta, Nem is felejtjük Adyt el soha. Magyar ugarnak büszke sarjadéka, Falu termettje, Páris nagy fia, Csak negyven évig kínzott ez a séta. Négy évtized! S meg kellett halnia Megálmodott időknek kezdetén, már Lehunyt örökre látó két szeme, Most, hogy hatalmas muzsikára zendült, Mit ő akart, az új magyar zene. A szenvedő, bús, proletár sziveknek Zsoltársirója meghalt, vége lett. Most, hogy szabadság friss szellője vágta: A romba döntött kis ország felett. A „Vér s Arany" csodás költője elment, Egy zajló vulkán égett ki vele, Súlyos szivét, bús lelkét elragadta Mesék szárnyán az „Illés szekere"