Munkás Ujság 1. évfolyam, 3-52. sz. (Pápa, 1919)

1919-06-10 / 48. szám

116. oldal. MUNKÁS ÚJSÁG 1919 márci us 16 . Felemelték a viHanydijat. A villamos telep üzemi munkástanácsa a megnövekedett termelési költségekre való tekintettel, szüksé­gesnek látta a villanyfogyasztás óradíjának felemelését. Major Gyula, a telep vezetője ezért előterjesztést tett az intéző-bizottságnak, hogy május 1-től visszamenőleg a villany­áram hektovatt óránként az eddigi 19 fillér helyett 30 fillérben állapíttassák meg. Az intéző-bizottság a felhozott indokok alapján ehhez hozzájárult és így az új díjszabás május 1-től fogva már életbe lépett. A fővárosért. A közellátás biztosítására a népgazdasági tanács tudvalevőleg rendele­let adott ki, amelynek értelmében igénybe veszi az ország szarvasmarha-állományának öt százalékát, a szocializált gazdaságokban nyolc százalékát és a birka-állomány 50 százalékát. A szarvasmarhák beszolgáltatása községenként, darabszám szerint történik. Az átvétel árát levonás nélkül 12 órai kopla­lás után, élősúlyban kell számítani. Ha az átvett állat súlya 300 kg.-nál nagyobb, kg.-ként 15 K, ha pedig 300 kg.-nál kisebb, ;4 K számítandó. Az átvételt a szocializált termelőszövetkezetek pápai kerületének köz­pontja végzi s az eirnult héten 321 drb. vágómarha és 3050 drb. birka került szállí­tásra a budapesti közvágóhíd cimére. SókiutaSás. A járási intéző-bizottság kérésére a közellátási népbiztosság a pápai járás részére 45 métermázsa sót utalt ki. Pápa Veszprémből kapja ezt a mennyiséget, amelyért már el is in­dultak. Mihelyt megérkezik a só, azon­nal kiosztják a községeknek. Halálozások. Carnap Mária bárónő, a helybeli Schulz-Leitershofen család tagja, e hő 6-án elhunyt. Temetése pünkösd vasár­nap ment végbe a gyászközönség őszinte részvéte mellett. Szokoly Sári, néhai Szokoly Ignác volt rendőrkapitány leánya, folyó 10-én életének 36. évében meghalt. Hosszú, gyötrő szen­vedésektől váltotta meg a halál. Temetése szerdán délután 5 órakor lesz a Hunyadi­utcai gyászházból. Az elhunytban Szokoly Viktor városi tisztviselő szeretett nővérét gyászolja. Volt tisztek jelentkezése. A had­ügyi népbiztosság rendelete érteimében a volt tisztek f. hó 14-ig tartoznak nyilvántartásbavétel céljából jelentkezni Győrött és nem Nagykanizsán, sem Veszprémben, ahogy iegutóbb közölve volt. A Hadigondozó Népiroda fel­hívja az Amerikába vándorolt magyar állampolgárok itthon maradt hozzá­tartozói közül azokat, akik munkakép­telenek és segélyzésre tényleg rászo­rulnak, hogy öszeirásuk végett folyó hó 12-én délelőtt 9—2-ig a Hadigon­dozó Népirodában jelentkezzenek. — „Esterházy-szemetek." (Levél a szer­kesztőhöz.) Felkérem, hogy a Munkás Újság legközelebbi számában alanti soraimnak helyt adni szíveskedjék. Megtörtént az alábbi, nem a mai kor szelleméhez illő eset: B. F. kocsit kért V. J. helybeli várkerti főkeríésztöl, hogy fáját a depóból hazavitesse, azonban V. J. nemcsak, hogy kocsit nem adott, holott az •nem is az övé, hanem még kijelentette, hogy „Az Esterházy-szemetek" az őszi termést Iiordhatják haza hátukon, vállukon, ki hogyan tudja. Már most kérdezem V. J.-től, hogyan vett magának annyi bátorságot, hogy 60—70, sőt még idősebb embereket is „szemetek­nek" nevezzen ? Számolt-e azzal, hogy ezen kijelentése majd nyilvánosságra kerül ? Meg­gondolta-e, hogy éppen máma, amikor a fő e!v az „egyesülés" és „egyenlőség", ma lehessen 60—70 éves szegény elvtársain­kat „szemeteknek" nevezni? Ezen kijelen­tése nemcsak B. F.-re, hanem általában az összes volt Esterházy-alkalmazottakra, mint W. F., K. K. stb., kik 30-40 évig állottak a néhai Esterházyak szolgálatában és most ezen tisztességben megöregedett elvtársainknak meg kel! hallani, hogy őket V. J. „szemét­nek" nevezze. Én hiszem, hogy V. j. eme i kijelentéséért e helyen a volt Esterházy nem szemetek-tői, hanem mint tisztességben és becsületben megöregedett elvtársainktói nyil­vánosan bocsánatot kér, amennyiben nem, úgy módot találnak majd ezen elvtársaink a becsületükön esett csorba ki köszörülésére. Tisztelettel: H. I. SZAKMOZGALOM. A Magyarországi Tanítók Szakszer­vezetének pápai csoportja folyó hó 7-én d. e. 10 órakor Nagy Pál elnöklete alatt az ev. gyülekezet dísztermében igen látogatott gyűlést tartott, melyen a vidékről is sok tanitó megjelent. Az értekezlet kimagasló ponija volt Bíau Henrik elvtárs felolvasása Heine prózai munkáiról. Alapos tanulmányra valló összefoglaló áttekintéssel ismertette Heine nézeteit a kommunizmusról, szabad­ságról és vallásról. Élénk vita indult meg Nagy Sándor elvtárs ama indítványa fölött, hogy a szakcsoport kebelében szakosztályok alakuljanak. E vitában dr. Kőrös Endre, Buxbaum Béla, Déri Gyula és Várhelyi Izsó elvtársak vettek részt. A hosszú vita után dr. Körös Endre azon indítványát fogadták el, hogy felmerülő esetekben szakbizottságok választandók. Így azonban az egyedül ered­ményre vezető munkafelosztás eive nem ér­vényesül és sikeres munka sem végezhető. A Szabadoktatási Bizottság ciklusának első előadása, mely a mult szerdán a buda ­pesti kiküldöttek két propaganda-estélye miatt eihalasztatott, folyó hó 11-én este 7 órakor a városháza nagytermében fog megtartatni. Ez alkaiommal Várhelyi Izsó a szocíálizmus és kommunizmus alapelveiről fog beszélni. A munkaadók és a szakszervezetek j vezetőinek közös értekezlete szombaton i d. u. 6 órakor folyt le a városháza nagy­i termében. Egyetlen tárgya a Forradalmi ! Kormányzótanács 64~ik számú, s a közoktatás­ügyi népbiztosság 71.416. számú tanonc­rendeletének ismertetése volt. A gyűlést Szabó párttitkár elvtárs vezette. Megnyitó beszédé­ben rámutatott a tanoncok elmaradott helyze­tére, amelynek előre segítése, helyes irány­ban való fejlődése érdekében jelentek meg a rendeletek. Buxbaum Béla elvtárs az új rendele­teket ismertette és pontonként magyarázatok­kal látta el, amelynek során rámutatott a rendeletek nagy értékére s megjelölte azt az irányvonalat, amelyben a jövőben el kell helyezkedniők, úgy a tanonctartóknak, mint az egész ifjumunkásságnak. Piroth elvtárs szólalt még fel, aki után Raáb Miklós pesti kiküldött elvtárs felelt a jelenlévő munkaadók egyes kérdéseire. Az ülés a 6 órai munka­idő és az 1-50—2 50 K órabérek elvi el­fogadásával oszlott szét. Ifjumunkás gyűlés. Hétfőn délelőtt 10 órakor az ifjúság gyűlésezett a városi színházban. A jövő generációja komoly ön- j tudattal hallgatta végig Makay József meg- i nyitója után Buxbaum Béla előadását, aki ismertette a kormányzótanácsnak a tanon­cokra vonatkozó rendeletét, amely szabad utat enged az ifjúság öntudatos neveléséhez, amitől a múltban teljesen el volt, különösen a fizikai ifjumunkásság, zárva. Buxbaum elvtárs figyelmeztette a jelenlévő ifjumunkás gárdát, hogy a mai idők komoly munkát, tanulást várnak mindnyájuktól, mert az új rendbe csak akkor tudnak beilleszkedni, ha meg lesz a kellő öntudatuk és körültekin­tésük. KÖZMŰVELŐDÉS. Kérjük a tanító elvtársakat, kisérjék állandóan figyelemmel e rovatunkat, mert itten közlünk minden, az iskolák és tanítók érde­keit érintő kommünikét. Az iskolavezetők értekezlete. A pápai iskolavezetők folyó hó 9-én d. e. a nőnevelő­intézet tanítói szobájában értekezletet tar­tottak, melyen a K. N. 100.200/919. sz., az iskolaév befejezésére vonatkozó rendeletének végrehajtási módozatait megállapították. A K. N. rendeletének megfelelően az összes iskolák növendékei e hó 12-én kikapják bizonyítványaikat, melyekben már osztályzat nem lesz, hanem helyette e szók: meg­felelt, vagy meg nem felelt. Javító vizsgála­tot ezentúl senki sem tehet. SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZET. A színtársulat, melynek e hó 7-én már Tatabányán kellett volna játszani, az ottani élelmezési és lakásbeli nehézségek miatt a népbiztosságtól engedélyt kapott, hogy Pápán tovább folytassa működését. A pápai prole­tárok szívesen látják a társulatot és minden este zsúfolásig megtöltik a színházat, bár semmi újat nem mutatnak be nekik. Szombaton a Mágnás Miskát adták. Kállay játszotta Marcsát. Már sokszor méltattuk e ki­váló művésznő kitűnő kvalitásait, de nem hallgathatjuk el, hogy ezen estén durva íz­léstelenségeivel sokszor arcul ütötte a jóizlést. A színháznak izlésfinomító és nevelő missziót kell most betölteni, nemcsak szórakoztatni. Iiyen vaskos durvaságokkal nem igen ne­velik- a proletárokat. Baracsot ezúttal Császár alakította. Ugy játékával, mint szép énekével a iegkényesebb ízlésű műértőt is kielégítette Vasárnap a Piros bugyelláris, hétfőn pedig a Csárdáskirálynő került szinre. HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK. Hirdetmény. Pápa városában 1919 junius hó 7-én a veszettség egy eben megáilapít­tatván, az 1888. évi VII. t.-c. 65—72. és a 40.000. sz. Végr. Utas. 182—192. §§-ai alapján elrendeltetik, hogy I. a városban valamennyi kutya 90 napon át, vagyis f. évi i szept. hó 7-ig otthon állandóan megkötve tartandó, avagy biztos szájkosárral ellátva pórázon vezetendő; 2. az ezen rendelet elle­nére szabadon járó, vagy nem pórázon ve­zetett ebek kiirtatnak és tulajdonosaik szigo­rúan megbüntettetnek; 3. a kutyák minden gyanús megbetegedését és elhullását a vörös őrség parancsnokságához be kell jelenteni. Pápa, 1919 junius 8-án. Rendészeti hivatal. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Csak a papir egyik oldalára kérünk írni. Somogyi István és Társai, Herend. Füredi György és Társai. A szives üdvözletet hálásan köszönjük. Tisztelettel értesítem elvtársaimat, hogy a Fő-téren, a drogéria mellett, a mai kornak megfelelően berendezett BORBÉLY- ÉS FODRÁSZÜZLETET nyitottam. Fő törekvésem oda irányul, hogy elv­társaimat kellőképen kielégítsem, kérem szives támogatásukat. Elvtársi tisztelettel NÉMETH PÁL borbély és fodrász.

Next

/
Thumbnails
Contents