Pápai Lapok. 45. évfolyam, 1918

1918-05-05

XLV. évfolyam. r,;s ••-:-> -- -t——~Í-Í •- - ~.' PÁPAI Pápn. 1918 május 5. 18 szaru. Pápa varos hatóságának és több pápai 8 pápa-videki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkes/toiéir ét kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkeraskedése. FS-tér 23. szám. Talefon 112. szim. Felelős szerkesztő 6a laptulajdonos: GOLDBERG GYULA. RIRflzi téiek <•» hirdetési dijuk a lap kiadóhivatalából küldendők. A lap ara: egész évre 12 K , félévre 6 K., negyedévre 3 K. Nyilt-tér toronként 40 fillér. — Egyes szám ára 30 fillér. kürtön át, harsány hangon szeretném össze-, toborozni e vármegye minden polgárát,' hogy szemtöi-szemben állva kinek-kinek j élőszóval mondhatnám el: milyen veszte-! ség fenyegeti e vármegye népét, főleg min1 ket falusi gazdákat, a hadiözvegyeket és árvákat, a gyámol nélkül álló szegényeket^ Lapunk legutóbbi számában már hirt adtunk arról, hogy vármegyénk szeretett főispánja: dr. Rainprecht Antal beadta le-! mondását s ott akarja hagyni főispáni mél-; tóságát. Az okái is megírtam: mert más lesz a minisztérium, mert változás áll be a kormányban, ő nem akar útjában állani a kormánynak — hát szerényen félreáll — • lemondott. Itt akarja hagyni azt az állást, amelyről eddig a legtöbben csak annyit tudtunk, hogy létezik, de hogy miért létezik: soha senki sem tudta, nem érezte; fénylett mint a téli nap, melynek sugara jégmezőkön csillámlik, de soha nem melegít. "Nekünk"* ís voltak" főispánjaink, ragyoghattak, felettünk állottak, de létezésüknek áldó melegét, jótékony szeretetét soha sem éreztük. Jött dr. Rainprecht Antal telve szeretettel, nemes hevülettel, szent eltökéléssel, hogy vármegyéjének boldogulását, javát szolgálja. „Aki ti közöttetek az első akar lenni, az legyen mindeneknek szolgája" — mondotta egykor az emberiség Megváltója. Rainprecht a magyar apostoli király legfelsőbb parancsára elfoglalta azt a helyet, amely őt e vármegye legelső emberévé emelte. Rainprecht azonban, bizonyságot kívánt nyújtani arranézve, hogy őt nem az az állás teszi e vármegye első emberévé ezért, mint igazi jó keresztény követte az Urnák parancsát: első kívánván lenni, lett mindeneknek szolgájává. Amerre járt, nyomában áldás fakadt. Áldották őt a szegények, akikkel jót tett, áldották a búsongok és árvák, akiket megvigasztalt, áldották a támasz és gyámol nélkül maradottak, mert tanácsával, nyájas beszédével, btztató szavaival új reményt ébresztett bennük. Az a fény és derű, áldó melegség, mely ma a főispáni állást körül sugározza, mind-mind Rainprecht egyéni-: ségéből árad ki. Nem Rainprecht nyert a főispáni állásba jutása folytán, de ez az állás nyert, lett szebbé, értékesebbé azáltal, hogy azt Rainprecht töltötte be. Hiszen alig 10 hónapja annak, hogy elfoglalta a főispáni tisztséget és e rövid néhány hónap alatt többet dolgozott, alkotott, mint 10-20 esztendő főispánja, de sőt több áldást árasztott e vármegye polgárságára, mint e megye összes főispánja. És most — menni készül. Búcsúzni akar tőlünk, hogy árvául hagyjon benünket. Nem! Ennek nem szabad megtörténnie. Rainprechtet mi nem veszíthetjük el. Rainprechtet mi nem bocsátjuk el! Ne bocsássuk el. Álljunk elébe: kérő szóval, meleg, Szerető hivogatással, hűséges ragaszkodájstfjik marasztaló beszédével. ,< Mutaftönk meg, hogy mi sie re tjük őt, ragaMSBech^oV Hozzá, Tőle meg nem válunnk. Polgártársak! Nincs e vármegyében község, amely ne érezte volna szerető gondoskodását, jószívűségét dr. Rainprecht Antalnak, Nos: ne legyen község, amely most kifejezésre ne juttatná iránta való ragaszkodását, szeretetét. Ezért arra kérem lapunk hűséges táborát, minden olvasóját: mihelyt e cikket elolvasták, kezükben e lappal, keressék fel a község érdemes bíráját és a jegyző urat s kérjék meg őket, hogy haladék nélkül hívják össze a képviselőtestületi gyűlést és ott egyhangúlag mondják, ki, hogy a község szeretettel ragaszkodik az ö főispánjához, dr. Rainprecht Antalhoz, akit arra kér, hogy maradjon meg főispáni állásában, ne hagyja árvául azokat, akik őt megszerették. Azután mondja ki a közgyűlés, hogy felír a törvényhatósági bizottsághoz és felkéri ,hogy ez is lépjen közbe s bírja megmaradásra a főispánt, egyben pedig forduljon a kormányhoz, hogy ez a főispán lemondását ne fogadja el, mert ez a vármegyére oly veszteséget jelentene, melyet különösen a mai viszonyok között elviselni nem tudnánk. Ezeket a határozatokat aztán küldjük be a főispánhoz. De gyorsan cselekedjünk. E felhívás kézhez vétele után nyomban határozzunk. Tegyünk meg mindent, hogy dr. Rainprecht Antal távozását meggátoljuk, őt maradásra bírjuk. Ezt parancsolja a szeretet és a hála, de ezt parancsolja e vármegye jól felfogott érdeke is. Tavasz felé. Nyugaton, a flandriai fronton tovább i folyik a rotteuetes, véres birkózás, benii; az országban tülekedés folyik nagyobb'. állásokért és közben elérkezünk a leg-j nagyobb, legfontosabb probléma, a ter-. iués problémája elé. A háborús viszonyok természetszerűleg mind nehezebbé és nehezebbé válnak, az élelmezés kérdései mind több és több gondot okoznak az illetékes hatóságoknak és tényezőknek és akkor rni hiába, kénytelenek vagyunk a föltl leié fordítani u tekintetünket. Az előzetes jelentések és becslések úgy mondják, hogy az idei gabonatermés, az Kg jóvoltából még a tavalyinál is jobb iesz és így a legnagyobb probléma, a kiéhezlelós problémája, ismét megoldatlanul fog rávigyorogni a nagyhangon frázisoló eutotitere. örömmel és büszkeséggel állapítjuk ezt meg, kielégítő ^jjigalinat ad a véres harcok közepette ez az előzetes becslés mindenkinek, de ugyanakkor a legnagyobb szomorúsággal és kedvellenséggel kell konstatálnunk, hogy a' legilletékesebb tényezők minden más problémával foglalkoznak, csak azzal a nagy kérdéssel nem, hogy miként lehet biztosítuii ennek ez országnak az ellátását olyan esetben, ha véletlenül nem sikerül a termés. Amit az orsz.

ig ma csinál, az olyan mint a huszonegyes játék. Minden évben tavasz felé e.kezdünk gusztálni, vájjon a tízesre jön-e egy ász, lesz-e huszonegyünk, lesz-e az idén jó termésünk. Gusztálásra bizui egy ország éleiét, nagyon furcsa dolog. Már bedig akkor, amikor csuk uS Eglől és a Magyarok Istenétől fiiior, houy a termés bevág-e, akkor ez gusztalás. A háború eddig eltelt évei ezerszeresen megtanítottak már bennünket arra, hogy I többtermelés nagyjelentőségű kérdésével minél intenzivebben kell foglalkoznunk. A többlermelés ügyét és kérdését annyi oldalról és oly alaposan megvitatták és megvilágították már az elméleti iiemzetg.izdászok, bogy ezun az alapon, már igazán könnyű,játékszerűen könnyű dolga volna a gyakorlati politikusoknak és nemzetgazdákuak, hogy valamit legyenek az ország termelésének tokozása vagy biztosítása érdekében. Nincs olyau problém i, amely fontosabb volna ennél, nincs olyan kérdés, amelynek megoldása sürgősebb volna, mint a löbbtcrmelés. Teljesen lehetetlen helyzet a mai, amikor lónyleg az Ur kéuykedvére van bizva az qgész ország és különös hanyagság az, hogy amikor vau megoldás, van ki út ebből a mai helyzetből, akkor minden más plobléma, minden más közügy jobban lefoglalja az illetékesek és a közvélemény érdeklődését, mint a többtermelés ügye. Nemcsak arról vau szó, hogy ma a világháború kellős közepén, annak negyedik esztendejében milyen rettenetes nagyjelentőségű ez a kérdés, hanem arról is, hogy mi lesz háború után. Egy egészen új nemzetgazdasági berendezkedés fog bekövetkezni, amelyben csak az az ország fog megállliatui a maga