Pápai Lapok. 45. évfolyam, 1918

1918-11-03

A háború vége felé járunk. Eunek befejezése után hamarosan sor kerül a belügy minister program mj ára. Kezeljük tehát rég vajúdó kórházügyünket oko­san. A városi hatóság tegye meg a szükséges lépéseket kellő időben, ele­gendő eréllyel és tapintattal. Ha ez meg­történik, biztosra vehetjük hogy a vá­rosnak nyert ügye lesz és a pápai köz­kórház megvalósulás stádiumába fog jutni. H - g. Felhívás. A katonai felmentések meghosszabbítása. A mező- és erdőgazdasági érdekből folyó évi november hó 30-ig engedé­lyezett katonai felmentéseknek meg­hosszabbítása iránt előterjesztett kérel­mek felterjesztését a füldmivelésügyi miniszter ur elrendelte s azok Vesz­prémvármegyébeu folyamatban is vannak. Ezután figyelmeztetem Veszprém vármegye közönségét, hogy a felmen­tések kieszközlése érdekében ugy a fő­ispáni vagy főszolgabírói hivatalba, mint Budapestre a minisztériumokba se ma­guk ne utazzanak, se díjazott vagy dí­jazás nélküli megbízottjukat el ne küldjék Mindenki tartsa hazafias kötelessé­gének, hogy maradjon otthon polgári munkája mellett, mert ezt a kötelessé­get ebben a pillanatban elsősorban az őszi vetés és az őszi munkálatok köve­telik parancsolólag, a legmagasabb cél a hadsereg a a polgári lakosságnak éle­lemmel való elláthatása érdekében. Azok, akik leimentésük meghosz­szabbitása érdekében folytonosan járnak­kelnek, voltaképen nem polgári foglal­kozásuk helyén tartózkodnak, hanem ezt, a számukra katonai őrhely gyanánt kijelölt gazdasági fontos őrálló mást. min­den kényszerítő ok nélkül elhagyják és igy magukat a munkától elvonják. Aki felmentése által határozottan kijelölt tar­tózkodási helyét pedig elhagyja, jófor­mán maga nyújt alkalmat arra, hogy felmentése érvénytelenittessék. Ezért ki-ki a saját érdekében is a legjobban fontolja meg, hogy polgári foglalkozási helyét csak rövid időre is elhagyja-e? Szükségtelen a felmentési ügyeket — főként a díjazott, de akár dijazatlan megbízott vagy a családtag által is — sürgetui, mert: 1. aki november 30-ig fel van mentve s meghosszabbítási kérelmét elő­terjesztette a járási főszolgabíró — vagy a városi polgármester — uraknál, no­vember 30-tól számított 10 (tiz) heti bevárási engedélyt kaphat s igy 1919. évi február hó 7-ig polgári foglalkozá­sában háborítatlanul megmaradhat. — Addigra pedig felmentési kérelmét min­den sürgetés nélkül is elintézik. 2. Ha a felmentett vagy hozzátar­tozóinak férfi és női családtagja felesle­ges okból hazulról eltávoznak, a gaz­daságukat és családjukat elhanyagolás­nak tehetik ki. A hatóságok által felter­jesztett iratokból úgyis kitűnik minden felmentettnek családi s egyébb körül­ménye, épen ezért senkinek siucs szük­sége arra, hogy magának pártfogókat keressen avagy költséges megbízottakat szerezzen. A panasz útja ezután is nyitva áll mindenki számára, nemkülönben az is, hogy — mint eddig - a földmivelós­Ugyi minisztériumból a „Katonai Érte­sítő" hivatalhoz levélben vagy levelező­lapon ezúttal is bárki fordulhat. Névte­len levelek figyelembe nem vétetnek. Igaz ember igaz uton jár. Mindazonáltal legokosabban cselek­szik az, aki panaszát nem közvetlenül a minisztériumokhoz, hanem a jegyző vagy főszolgabíró urakhoz intézi, mert saját ügyében senki sem lehet igazsá­gos biró, meg a felsőbb hatóságok nem is ismerhetnek mindenkit, azért a pa­naszt úgyis vissza kellene küldeni a faluba s onnan az újból terjesztetnék fel a minisztériumba. Ezért igen ajánlatos, hogy a pa­naszttevőket ne csupán jrkálási viszke­tegsóg vezesse, hanem mielőtt levelei­ket elviszik a postára, fáradjanak el mindazokhoz, akiknél a panaszkodó (avagy az érdekeiben magát sértettuek gondoló fél) nem csupán tanácsot kap, hogy vau-e oka igazi panaszra, de egy­úttal tanácsot nyer arranézve is, hogy mit lehetne tenni vagy mit tehetnek a hatóságok, hogy panaszkodás helyett bajára mentől előbb valósággal gyógyí­tást, orvoslást nyerhessen. így elsősorban sok vélt sérelem ki­engesztelődhetik, ós a hatóságok renge­teg felesleges írásbeli munkától meg­menekülnek. A gazdasági termelés első fő piacán: a falukon pedig sok harag csirájában kiengesztelődhetik és ismét gyökeret verhet a társadalmi békesség és az em­berek kölcsönös egyetértésének termő­fája, — mint a háború ellenében leg­erősebb védelmünk. Veszprém, 1918 október 22. Dr. BIBÓ KÁROLY tik. föispáuhelyettea — alispán. VEGYES HÍREK. — Sorsdöntő Órákban. Dr. Tenzlinger József polgármester október hó 31-én táviratot kapott, mely Pápa városát a Nemzeti Tanács­hoz való csatlakozásra felszolitjs. Ezen alkalom­ból a polgármester a pápai erkölcsi testületek vezetőit, néháuy városi képviselőt és minden foglalkozási ág képviselőit, ugyan az nap d. u. 3 órára a Grifi-szálló nagytermében bizalmas értekezletre hivta össze. Jüluöklö polgármester előadta, hogy a kapott sürgönyön sem hely, sem idő nem volt megjelölve, hiányzott a feladó nevének aláírása is. Tudomására jutott, hogy a délelőtt folyamán sem Győr, sem Szombathely hasonló tartalmú sürgönyöket nem kaptak. Fel­hívja az értekezlet tagjait a hozzászólásra. Fe­lelős állásban levő főtisztviselő korrektül és he­lyesen cselekszik, midőn óvatosan jár el ilyen életbevágó, sorsdöntő dologban. Az olvasó azon­ban tudja, h..g\ a távírda akkor már a Nemzeti Tanács rendelkezése alatt állott és ennek iuteu­eiójával ellentétes sürgönyt nem vesznek fel." Dr. Ballá Róbert, Győri Gyula, Trócsányi Dezső, Kőszegi Jenő, Kis. József, Mesterházy László, dr. Kende Ádám, dr. Hoffner Sándor, Kötse József, Torma Antal és Blau Henrik felszólalása után az értekezlet elhatározta, hogy november I- én népgyűlést hiv össze, melynek hivatása a döntés és a népgyűlés elökészité ;ére dr. üalla Róbert eluöklete alatt 10 tagu végrehajtóbizott­ságot választott. A gyűlést azonban a folyton tartó esőzés miatt nem lehetett megtartani. Helyette vasárnap d. e. 11 órakor a polgármes­ter elnöklete alatt a Griff nagytermében dísz­közgyűlés tartatik, ahol ünnepélyesen bejelentik hogy a városi tanács a Nemzeti Tanácshoz csat­lakozik és megalakítják a helyi nemzeti tanácsot és a következő sürgönyt küldte a Nemzeti Ta­nácsot : „Nemzeti Tanács Budapest! Pápa város tanácsa hazafias lelkesedéseitek leguagyobb me­legével csatlakozik a Nemzeti Tanácshoz, mely Magyarország teljes függetlenségét, a népjogok legmesszebbmenő kiterjesztését, az azonnali béke­kötést, határaink megvédését, a közrend és nyu­galom biztosítását tűzte zászlajára. Az Isten ál­dását kéri hazafias munkájára. A városi tanács." — Rendkívüli közgyűlés, A vármegye törvényhatósága f. hó 7-én a Nemzeti Tanács megalakítása céljából rendkívüli közgyűlést log tartani. Veszprómvármegye orsz. képviselői t. hó 4-én megelőzőleg e tárgyban Veszprémbeu értekezletet tartanak. — Eljegyzés. Székely Kató és Losonczi Simon jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — Köszönet. Franki Hermán ur Gicz­Hathalom, 50 K-t, Fürst Autal Dabrony, 50 K-t, Felluer Dávidné urnö 20 K-t voltak szívesek a szegényeink számára adományozni, amelyet há­lásan köszön az izr. Nőegylet nevében özv. Krausz Vilmosné elnök. — As iskolák megnyitása. Hétfőn okt. 28-án dr. Tenzlinger polgármester elnöklete alatt ülést tartott, melyen a polgármester referált a spanyol járvány leküzdése tárgyában tett intéz­kedésekről. Dr. Cseh-Szombathy főorvos jelen­tést tett a járvány állapotáról, mely szerint a járvány betegeinek száma városunkban csökke­nést mutat. Javaslatára a bizottság kimondta, hogy az iskolák megnyitását egy héttel, uov. II- ig elhalasztják. — Drágább lett a villamos világítás. Október 23-án a villamos telep felügyelő bizott­sága ülést tartott dr. Tenzlinger polgármester elnöklete alatt, amelyen a villamos világítás áramdíját november hó elsejétől kezdve hekto­watt-óránként 15 fillérre emelték fel. — Az Uri Kaszinó köréből. A tartalék­kórháznak Pápáról történt elhelyezése folytán a helybeli Uri Kaszinó 4 év óta lefoglalt helyi­ségei is felszabadultak, melyeket a mult héten a kaszinó elnöksége teljesen rendbehozatott, ugy hogy már vasárnaptól — november 3-tól — kezdve a kaszinói tagok régi helyiségeiket láto­gathatják. A renoválási munkák közül különösen kiemeleudöuek tartjuk a kaszinó helyiségeinek festését, a melyet Regner Pál, ált alánosán ismert jónevü festő készített, ugy hogy a legkényesebb igényeket is kielégíti. A főapátság betöltése. Mint értesülünk, a szent Benedek-rend tagjai a váratlanul meg­üresedett főapát i méltóságot. rövid idöu belül betöltik. Két-három hónap alatt rendszerint meg szokott történni a választás, ez a feladat most. a rendet készületlenül találja, mégis a mai rend­kívüli viszonyok mellett kiváuatos, hogy a rend kormányzata mielőbb állandó késbe kerüljön. Hajdú Tibor dr. utódjának személyét illetőleg a reudtagok véleménye körülbelül a következő egyéniségek közül fog kialakulni: Jándi Ber­nardin perjel, Bárdos Rémig dr. kőszegi igazgató, Mázy Engelbert dr. kassai tankerületi igazgató, Teli Anasztáz dr. csacsi plébános, Zoltvány Irén főiskolai igazgató. Fiatalabb kora az akadálya ,Serédi Jusztinián dr. jelöltségének, aki több évet

Next

/
Thumbnails
Contents