Pápai Lapok. 45. évfolyam, 1918
1918-10-13
11670/1918. iktsz. Pétmr^j^j^^í^ Versenytárgyalási hirdetmény. Pápa r. t. város tanácsa 88/1918 kgysz. határozat alapján a közvágóhíd tetőzetének megépítésére zárt írásbeli versenytárgyalást hirdet a következő feltételekkel: 1. Ajánlatot tehet minden magyar honos vállalkozó, kinek erre hatósági iparigazolványa van, s aki árajánlati összegének 5* -át takarékpénztári betétben, hadikölcsönben vagy más államérvényes értékpapírban Pápa r. t. város közpénztáránál bánatpénz gyanánt letétbe helyezte s az erről szóló nyugtát ajánlatához csatolja. 2. Nyertes ajánlattevő tartozik ezen 5%-ot a városi tanács felhívására legkésőbb 8 napon belül, de mindenesetre a munka megkezdése előtt 10*-ra kiegészíteni, mely összeget az átvételtől számított egy évig óvadékképen kezel a város. 3. Kiköti a városi tanács, hogy a hűtőkamrák fölé készítendő facement tetőzet készítendő először és haladéktalanul, valamint a vele összefüggő parafakőszigetelés, mig a fedélszék felállítása és cseréppel vagy palával fedése — bár szintén sürgős — de az esetleges kedvezőtlen időjárásra való tekintettel befejezhető a jövő év tavaszán is, de mindenesetre felállítandó és a cserép vagy pala felrakandó még ez évben. 4. Arjánlat teendő az árajánlati űrlapon feltüntetett összes többi tatarozási munkálatokra is, de kiköti a városi tanács, hogy azok közül — bármit kikapcsolhasson vagy esetleg házilag végeztethesse. 5. Tekintet nélkül a beadott ajánlatokra a városi tanács a szabad választás jogát fentartja magának. 6. A megbízást nyert vállalkozó köteles a II. és III. fokú nyugtabélyekeket és a szerződéskötés dijait fizetni. 7. Az ajánlat beadandó legkésőbb október hó 25-én. Később érkezett vagy nem szabályszerűen kiállított esetleg távirati uton tett ajánlatokat a városi tanács figyelembe sem vesz, valamint utóajánlatot sem. Az ajánlatot a városi tanács 26-án délelőtt 9 órakor bontja fel, ahol ajánlattevők a vagy kellőkép igazolt meghatalmazottjaik jelen lehetnek. 8. Ajánlatok kizárólag a városi főmérnök által kiadott árajánlati űrlapokon tehetők, amiket a hivatalos órák alatt pályázni óhajtó díjtalanul átvehetnek és tervet betekinthetik és lemásolhatják. 9. Nyert ajánlattevő tartozik a munkát nyomban megkezdeni. Pápa, 1918. évi október hó 5. m Dr. Tenzlinger polgirmtiUr. ZAKOTS ISTVÁN kelmefeslószeteós vegyészeti ruhatisztító intézete PÁPÁN, Szentbenedek-tér 16. izám. (Saját házában.) Vidéki megrendelések gyorsan és lelki ismeretesen eszközöltetnek. AZ ÚJSÁG AJÁNDÉK NAPTÁRA AZ 1919. ÉVRE már sajtó alatt van. Ez a gyönyörű és 300 oldalra terjedő naptár sok illusztrációval, szépirodalmi és közgazdasági tartalommal és a tudnivalók egész tárházával nélkülözhetlen a családban az üzletben, vállalkozásban mindenre kiterjedő tájékeztats val. AZ ÚJSÁG minden előfizetője ingyen kapja KARÁCSONYI AJÁNDÉKKÉP. 9**~ Könyvárusi forgalomban nem kapható! „AZ UISÁG" ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre K 52.— Félévre K 2G-Negyedévre K 13.Egy hóra K 4.SO Ha mrrm az ajándék naptárra A TT TT TO 4 C\ igényt tart fizessen elö ajefT AL UdÄAlj-ra. MEGRENDELŐ CIM: AZ ÚJSÁG kiadóhivatala Budapest, VII., Rákóczi-ut 54. Egy nagyszerű találmány, A nagyérdemű hölgy közönség szíves figyelmébe ajánlom szabadalmazott találmányomat:* „Egészségügyi fűzőimet" (Mieder). Találmányom előnye, liugy a hasonló füzüknél eddig használt sokféle rögzitőszalag és kantár tölösleS issé válik, mert tiizöimet vállszalagok hordják. A haszönek a inelll'üzőtöl való függetletviége lehetővé t-s/.i, hogy a hasfüző bőségét a mellíüzöétöl független ül változtathassuk. Az új fltző célszerűen hask.it.'.vei is látható el, melynek mellső része a hasfüzőhöz van erősítve, pl. hozzá van varrva, mig két hevedere a Itizőtől függetlenül fogja körül a csípőket és úgy van készítve, hogy a has súlyát egyrészt a hevederek révén a csipök, másrészt a fűző mellső része révén a vállak hordják. Az új t'ii/.í a szabad légzést és a törzs mozgását nem gátolja. Megrendelések közvetlen hozzám intézendők: scia:-w-A-Kczi HLOINT^. szabónő Pápa Kossuth Lajos-utca 1. Francia fűzök készítését és fűzök javítását is eszközlöm.