Pápai Lapok. 42. évfolyam, 1915

1915-06-20

XLII. évfolyam. Pápa. 1915. június 20. 25. szám PÁPAI LAPOK . Pápa Város hatóságának és több pápai s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztősei, As kiadóhivatal : Goldberg Gyula papirkereakedéwe, Kő-tér 'JiJ-ik szám. Telefsn 112 szám Felelős szerkesztő és laptulajdonos: GOLDBERG GYULA. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára : egész évre. LH kor., félóvro tl k., negyodevr» 3. Nyilt-tér "toronként 40 fillér. — Egye* szám ára HU tili. Közélelmezés. Állandóan folynak a tanácskozások a kormánykörökben, hogy rniképen lehet biztosítani a nép élelmezését a még beláthatatlan ideig is eltartó, elhúzódó háború alatt. Eleinte csak budapesti, lokális kérdés volt a közélelmezés kérdése, de most már, hogy közeledünk az uj terméshez, országos jelieget vett fel. Mert a közélelmezés alapja mégis a kenyér és a hus. Es ezzel a kettővel el kell látni a nemzetet, mert máskép nem volna meg az ereje és kitartása a háború további folyamán. Meg lehetünk nyugodva. A közélelmezés kérdése mindenkit kielégítő megoldást fog nyerni. A legutóbbi tanácskozásokon az illetékes körök a beérkezett jelentésekből nemcsak azt tudták megállapítani, hogy az uj termésig is nagyszerűen el vagyunk látva élelmiszerrel, hanem megállapították, hogy az uj termés oly bőségesnek és jónak Ígérkezik, hogy keilő beosztással és takarékossággal a jövő esztendőt minden fennakadás nélkül átélhetjük belőle. De ehhez a beosztáshoz és takarékossághoz, majd mindenkinek hozzá kell járulnia. Nem szabad a dolgot kizárólag a kormány és a hatóságokra bizni. A kormány és a hatóságok ugyan hozhatnak bizonyos határozatokat, felállíthatnak bizonyos elveket arra vonatkozólag, hogy miképen osszuk be nz élelmiszereket, amelyek rendelkezésünkre állanak, hanem ezek ínég mindig csak holt betűk, üres fonnák maradnak, mindaddig míg maga a nemzet, maga a nagyközönség be nem látja '-szabályok szükségét és nemcsak azért ragaszkodik hozzájuk, mert megvannak és mert kötelezők, hanem főleg azért, mert érzi az igazságukat és helyesséuüket. Mindnyájunknak a-ra az álláspontra kell helyezkednünk, hogy takarékoskodjunk az élelmiszert kkel akkor is, haj nincsenek szigorú szabályok és parancsok erre a takarékoskodásra. Díszen tulajdonképpen nem is illik és a komolyság hijjával van az, ha valaki ma. világháború és élet-halálban idején nem törődik semuiival, hauen kizárólag arra törekszik, hogy szükségleteit épp ugy minden zÖkkenés nélkül elégítse ki. mint békeidőben. Nem azok idézik elő az élelmiszerhiányt, akik rendesen t-sz-j nek, hanem azok, aki < jelenleg is épen olyan fényűzéssel akarnak élni élelmiszerek dolgában is. mint a háború előtt éltek. Mert igaz, hogy a jómódú embernek mindegy, drágább-e az étel vagy sem, tle ha a jómódú lakosság is megtagadja az eladóktól a magasabb árakat, akkor már a legalsóbb néposztály is megérzi ezt a különbséget. Mindnyájunknak össze kell fognunk abban, hogy a kormány idevágó rendeleteit legszigorúbban megtartjuk ós majd ha a kormány takarékosságra log inteni bennünket, ezt az intelmet megfogadjuk. A kukoricakenyér és az egyéb kellemetlenségek, melyek a közélelmezés terén az országot idén már érték, mind el fognak maradni a jövőre, abban az esetben, ha a kormány intézkedése nem marad semmilyen irányban sem holt betűn, hanem élettel, tartalommal fogja betölteni a nemzet. Magvarország termőereje elég erős a magvar nemzet eltartására. Csak okosan, finoman, takarékosan kell vele bánni. Egy orvos, az orvosok harctéri munkájáról. Egy orvos, aki a háború kezdete óta hadba vonul! és a hareléren leljesit szolgálatot, irta haza egyik ismerősének az alábbi érdekes levelet: - Milyen megelégedésen, csapatorvos számára, ha segíthet, ha megmentheti, ami megmenthető. Felemelő tudat, leirhatlan érzés, ha a csapatorvosnak alkalma nyilik az első segélynyújtásra Bokáknál, akik vérüket ontották a hazaTÄRCÄ, Katuka férjhez megy. — Egy fiatiiletnlier naplójából. — Irta Fabriczky Antal. Az ablakom nyitva vau. Friss virágillatus levegő ömlik a szobámba. Messzitől -a patak malom/ligása hallatszik. Néha-néha egy komondor rákezd az ugatásra. Kezdődik a kunéért. Aztán megint csend. Ks ez a csend belemarkol a lelkembe, tépi, szaggatja. A tükörbe pillantok. Iszonyat. Az arcom sápadt, szemeim lázban égnek. Sem ismerek magamra. Az agyam egyre azt kérdi, miért, miért. A szivem őrülten ver. Figyelem a szivem dobogását s egyre csak azt hallom : Katuka. Katóka. Kedvem volna beleordítani a nagy sötétségbe. Magam elé bámulok és suttogva kérdem : — Miért? Miért? Tegnap még boldog ember voltam S ma? irom le a szót. Hogyan? Hát az a nap. meiyért, huszonnégy éven keresztül küzdöttem, ilyen közönyös lett előttem:' Tegnap óta kész orvos v«gyok. Kiértem az egyik célhoz, mi kell még? S a szivem egyre őrültebben zakatolja: — Katuka, Katuka. Leülök az Íróasztalom elébe s látom a multat. Látom magam, mint. apró kis tiut, kit egy jóságos arcú öreg asszony vezet a koporsó után. Az a:.szuny Maii néni s akit temetnek, az édesanyám. S jönnek sorba a többi népek mind. Mikor elődkor küldenek el a városba, hogy tanuljjak. enibe.r legyen belőlem. Aztán egy kis leányt I látok, egy fekete szemű huncut, csitri leányt. Múlnak az évek.. .''Nagy diák vagyok, vakációzni jöttem. Hogy örül jöttömnek a jó Mari néni, a hangos beszédű Feri bácsi és mini | mosolyg reám két ragyogó szem. Ks aztán azok a séták kettesben, lent a patakparti tüzesek kötött, vagy kint a kiserdön... Mindegyre látom az evek múlását, Katuka már nagy leány, én nagv legény vagyok. Ks újra játjuk a jól ismeri utakat, az uradalmi parkot, a pataki tttaeSt, ** erdőt. Leülünk és es beszélünk mindenről, csak egyről nem, ami ott ég mind a kettőnk sz-mébeii. Beszélgetünk. Még egv év és kes/. orvos vagyok s aztán eljö. vök ide. Miért? Azt nem mondom. Katuka nem kérdez. 0 tudja. U ért engem. Kisétálunk messzire, a s/omszéd t'alu haláláig. Zivatar támad, VÍMSatorduInuk. Sietünk, fogorn a Katuka kezét I ugy • saladnak, de az égiháború előttünk jár, az eső ömlik. A pataknál vagyunk, a padló nincs sehol, elsöpörte az ár. Nem marad más hátra, át kell gázolnunk rajta. Megszorítom Katuka kezét,. — Te nem mehetsz át, Katuka. Majd átviszlek. Felkapom az ölembe, a szivemhez szorítom s ugy gázolok az övig én", vízben. A talsO parton vagyunk. Katuka karját a nyakam köré fonta. Feje a vállamon nyugszik. Belenézek a szemébe, mosolyog és még jobban átölel. Föléje hajolok, érzem haja illalát, látom pici száját. Nem bírom tovább. (idatapasztom ajkam az ajkara s csókolom hosszasan. Az első csók . . . 8 aztán csókolom egyre. Súgva kérdem : — Katuka. szeretsz? Reám mosolyog. A szeme ragyog, hozzám simul. — Szeretlek . .. Ks mos! mindennek vége. Katuka nem lesz az enyém. Mi történi ? Mi történt M alatt az esztendő alatt, amig távol voliam? Jön valaki egy ur, pénze volt, csinos ember, szereti a Kalitkát, a kezét kérte. Katuka meny asszony. Katuka férjhez liiegy. Ragyogó arccal ugrottam le a kocsiról, mely a vonattól hozott. Örömmel fogadtak. Katók ára nézek. Az arca sápadt, komoly. Vizs-