Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914

1914-08-09

XLI. évfolyam. 32. szám PAPAI LAPOK Pápa város hatóságának es több pápai a pápa-videki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Goldberg Oyula papirkereskedése, Fő-tér 'Jli-ik szám. Telefcxi 2.3.2 szám Felelős szerkesztő és laptulajdonos: GOLDBERG GYULA. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: egész évre li! kor., félévre '! k., negyedévre 3 Nyílt-tér soronként -10 llllér. — Kgyes szám ára 80 HU Ima a kultúráért. Magasságos Isten! Te, aki a népek sorsát intézed, aki szomorúságot, veszélyt, gondot bocsátottál mindnyájunk fejére, aki adtad azt, hogy remegve, lehajtott fűvel nézzük a világ összeomlását, hallgass meg bennünket. Minden idegünkkel, minden érzékünkkel, minden erőnkkel tudjuk, hogy ezt a nagy beláthatatlan harcot végig kell harcolnunk. Tudjuk azt, hogy ami ma előttünk áll, az harc az életért, a világosságért, mindenért, ami szent és nag3' dolog előttünk. Tudjuk azt, hogy ebben a harcban nekünk és azoknak, akik mi mellettünk állanak, elbukniok nem szabad, nem a mi egyéni vagy nemzeti érdekünk miatt, hanem sokkal nagyobb, magasabb, szebb szempontok miatt sem. Ezt tudjuk, érezzük és ebben az órában mégis hozzád fordulunk, Istenünk, ki mérhetetlen magasságból tekintesz le reánk, nyüzsgő hangyabolyra. Legyen a végzet az, aminek jönnie kell. Sorsunk elvégeztetett, ha mi inég| nem is tudjuk azt. De bármi is legyen a végzet, egyet kérünk tőled, Istenünk. A kuliuráért emeljük fel szavunkat. Ez a háború a kultúra háborúja a barbarizmus, a zsarnokság, a középkor ellen. Eddig még minden háborúban azok győztek, akik a kultúra zászlóját vitték maguk előtt. Eddig te. jóságos Isten. uem engedted soha, hogy kulturérdekek végleg elpusztuljanak. Minden kataklizmából, minden világkatasztrófából a kultúra került ki győztesen. A kultúra hatalmas erkölcsi ereje bennünket segit, bennünket támogat, add te Mindenható isten, hogy ez a kultúra valóban erős és hathatós hátvédje legyen ennek a háborúnak a mi részünkön. Tebenned van a mi legfőbb reménységünk. A kultúra, amin vállvetve dolgoztunk évtizedek óta, most éli át erőpróbáját. Most kell megtudnunk, hogy fáradságunk, költségeink, buzgólkodásunk a háború ellen, a kultúra lejlesztése érdekében, megtenui-e a maga gyümölcsét, vagy el kell-e veszítenünk minden bizalmunkat, reményünket, csalódnunk kell minden ideálunkban, minden eszményünkben. Add meg. Istenünk, hogy ezt a csalódást ne kelljen megérnünk, add meg, hogy a kultúra megmaradjon nekünk és a kultúrába vetett, bizalmunkat ne csorbítsa meg semmi és add meg a mi fegyvereinknek, melyek az igazságért, az igaz érdtikért, a kultúráért és annak eredményeiért harcolnak, a megérdemelt igaz győzelmet. Jóságos Isten, légy velünk! Világháború. Sok szenvedésben, megpróbáltatásban volt részünk és mi mégis a legnagyobb türelemmel és elnézéssel voltunk kiváltképen a kis Szerbiával szemben, mely egyre merészebb lett, pökhendiségében, elvakultságában és alávalóságában elment a legvégsőkig. Türelmünk elérte a végső határt. Mi békét akartunk de kívántuk, hogy oly elégtételt kapjunk azért az egész civilizált világot megdöbbentő cselekedetért, melyre csak oly niartalóez had képes, mint a szerb. Nem kaptuk meg ezt az elégtételt és ezért kirepült kardunk hüvelyéből, hogy végleg megtanítsuk azt a csordát a tiszteletre, a megbecsülésre, s arra, hogy bennünket a végtelenségig megbántani nem lehet. Mi leszámoltunk volna a mi nagy ellenségünkkel s már azt hittük és az egész müveit világ, mely mellettünk volt. reménykedett, hogy ez kettőnk ügye marad. A legutolsó órában következett be Oroszország Pálfordulása és pártfogásába vette a martalóezokat. A béke érdekében az igazán müveit nemzetek, elsősorban hű szövetségesünk, Németország 1 mindent t.-lk<"<\ etett, de eredménytelen mai ladt és elkövetkezett az. hogy Oroszország lelkészük ellenünk. A jó Isten a megmondhatója, hogy hová fejlődnek a viszonyok. Annyi tény hogy mi a béke mellett dolgoztunk és hogy ez nem sikerült, az Oroszország lelkiismeretét terheli. Minthogy minden mi elkövetkezni fog, a népek, a nemzetek nyugalmának, a békének felbontásáért, a tömérdek kiontott vérért, az egész világ felbontásáért, szóval mindenért Oroszországot terheli a felelősség. TÄHCÄa A béke jegyében. Kgy remete éjszakán álmodtam . . . Felém jöttél, DyujtOttkd S kezed. Ks mosolyogtál is, ugy. mint akkor, Amikor még hü, jó voltam neked . . . 8 e csillagtalan, kisért ö éjjel Ugy rémlett, hogy az csakugyan te vagy. Ugy tűnt löl, hogy még mostan is szeretsz Ks csókolni akartam ajakad. Iáméi akácvirágok közt jattunk, Nyáresti üdvösségek idején. Eleinte közelbe se menteni. Féltem: rossz szóval fordulsz majd lelem. Klöre is dideregtem töle, |{eszé|m meg aiig-.ilig inertem. S béke szava suhant ajkadról Kg\szerre, — egy őrizetlen percben . . . Melléin léptél, egész közelembe. Akácvirág illata csapott meg. Nyári esték igézete éledt . .. 8 is.nideseii nioutad, hogy még ne menjek ... Poron megállt előttem az idő, Boldogságom irigyelve uéite. Fojtott bangón, suttogva beszéltem, Hogy meg ne hallja más,— de becézve ., Elfelejtem, bogy szivemnek vérén I látványokat emeltél magadnak; Amig én haladtam szárny-szegetten, Atnig jártam tövises utakat . . . Ahitatta! emeltem rád szemem. Kérve, hogy tekints nun ugy. mint régen. Mintegy némán könyörögtem hozzád. Némán, félve, — a béke jegyében . . . A/, elmúlt ekáoiilatos órák Nem támadnak föl többé solisem. (,'sak éjszakákon járnak el hozzám Es üdvről mesélnek majd énnekem. Nem vádollak, magam vagyok hibás: Mert vesztettem el józan eszemet, Mért lett olyan esendő a lelkem ?! Áldás kísérje minden lépt eilet! L I J 3. i. A huszaivsapat a poros országútról letéri a városim vivő útra. A tikkasztó nyári bőség szinte elviselhetetlenné vált. A hosszú higyővonalu csapatban egy hang se hallatszott. A rettenetes meleg megnémította a nyelveket, megbénította az agy.clöt. Az elől lovagló őrnagy felemelte kardját. A kürtösök vigyiúzt fújtak. Egy pillanatra mozgás támadt. A holtra fáradt emberek kihúzódtak u nyeregben, aztán csend lett, csak a lovak patainak tompa ütödése hallatszott. A kürtösök egyhangúan fújták a iiiarsot. A kis városka máskor csendes, néptelen utcái most egyszerre zajosak lettek. A kíváncsiak tömege, figyelte a mind közelebbről hallatszó trombitaszót. A porfelhőből lassan bontakozott ki az elöl lovagló huszár alakja. A csapat a főtérre ért. Az őrnagy kaik, -zaraz hangon parancsokat osztott. A szazadparancsaokok végiglovagoltak az. arcél előtt. Csak egy-egy éles liang sivított át a levegőn. Aztán oszlott > csapat. Egy-két perc múlva mar újra csen.les. néptelen lett az. utca, csak itt-ott lehetett egy a lovát kantáron vezető huszárt látni. II. Dr. Galosné a nyitott a'daknál állott s ahogy elnézte a h usza resapat ot, látta az aranysujtásos tiszteket, ugy érezte, hogy a mult újra felelevenedik. I.eike messze, a távolba repült. Lehajtotta a fejét, a szemeit lehunyta és aztán vadul odadobta magát a múltra való visszaemlékezésnek. Látta magát, mint ifjtl leányt. Igen ö ae. Hófehér ruhában, kezében egy sárga rózsa, kihajol