Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914

1914-01-25

Irodalmunk és az újság, Egy neves m fik ri tikosunk moudtl nemrég a magyar irodalomról, hogy as osak , újság-irodalom,* vagy jobbat mondva: „újságpapír-irodalom." Es saj nos, igaza volt, mert. mai napság min den irodalmi tern ék a rövid életű, l hatás nélküli újságpapíron lát előszói napvilágot. Leginkább tapasztalható ez a nagy ünnepek, pl. karácsony alkalmá­val. Abban i versenyben, melyet a kü­lönböző heti és napilapok ádáz tusa módra folytatnak egymással olvasó kö­zönségük szaporítása érdekében, mind­egyik a lobbin túltenni igyekszik. Mint­hogy szenzációs feltűnést keltő liir- nin­csen annyi sok: az élelmes újságkiadók az irodalom ernberoihez fordulnak no­vellákért, versekért és az olvasókat aján­dékképpen bőven látják el az ünnepekre szórakoztató, sokszor vegyes olvasmány­nyal. A lapszámok ilyenkor horribilis aranynak: a napilapok 1 ."»11-200 oldalas terjedelemben jelennek meg. 8 a közön­ség, a hirlapéhes közönség szívesen kap a vastag újságszámok után, jóllehet ren­desen beiecsürnörlik a sok versbe és kü­lönféle elbeszélésbe s jóllehet az ilyen hatalmas lapszamok után már alig várja az ünnep utáni első számot, mely vé­kony ugyan, de nem regény-, vagy no­vellatár, nem versfüzér, sem hirdetés­halmaz, hanem igazi újság: elejétől vé­gig friss újságokkal, szenzációs hírekkel. A magyar lapok karácsonyi mellék­letei impozánsak, dus válogatott tartal­múak voltak most is, de — sajnos — a magyar irodalomnak nincs haszna belő­lük. Az irodalmi termékek az ujságcsi­náláa mesterségében csak másod-, vagy harmadrangú szerepet játszanak. Sokszor csak amolyan „laptőtelők u gyanánt sze­repelnek - hir vagy hirdetés hiányában. J)e a közönség sem fogadja ugy. mint egy jeles költő, vagy egy kitűnő iró ötökre szóló alkotását, hanem csak ugy, mint valami napihirt: elolvassa, ha Ugyan elolvassa - és a lapot eldobja. - el­dobván vele a tartalom, a hatás emlékét Igaza lewz-e, lia ezt mondja V Nein lesz igaza. Csikvt eltemetik holnap, de ű még egyszer visszajön Ott lesz ö azon az estéu és még egyetlen egyszer beszélni fog mindnyájunk­hoz. Ez árnyék ott fog zuhogni a nézőtéren és a szintűink között. Egy hideg széluram beoson az aj­tókon. Ott lesz ti. Mi legalább látni fogjuk ott — és még azou­tlll is, egyebütt is. Míiveit, pályáját, sikereit, diadalait, küzdel­meit méltányolja, lefesti az irodalomtörténet, egyéui­eégét kidomborítja, — de az ember Csiky t osak mi ismerjük eléggé néhányan é» sokszor kiássuk az ciiiliLr/.|!,, i, pattng<; kandallóiul! vidám baráti be­Mélgetéa kö/t sokszor elővesszük az „öreg" alakját. „Oreguek u hittük egymás közt, de inkább érdemei, mint évei miatt. Rideg modorú volt, begombolt, szófukar, bi­zalmatlan, de melyen alul meleg, u lüktetett a szive t- akii megszeretett, az meg volt szeretve. • >lvan volt ó, mint azok a régi rézgarasok, amikbea arany volt elrejtve. Valaha gyakran voltunk együtt, a múlt év« tized e'a'i felébni, mikor az úgynevezett Ábrányi — Csiky - Bartók—Miksr.átli-féleirói klikk fújta együtt a követ. Azt hitték a literaturábao, hogy ez dac­is. Egy szenzációs sikkasztás vagy gyil­kosság jóval szerencsésebb, mert erről napokon át folyik a szó, mig egy-egy jó novellát, egy-egy kitűnő verset még aznap ellclejtenek. Az újságot mindig <-sak a ma szá­mára irják.. azért szépirodalmunknak aprópénzzel, avagy sehogy sem fizetett napszámosa is kénytelen csak a ina szá­mára alkotni. Nincs olyan hatása az Írá­sainak, mint hogyha kötetben jelennének meg a művei. De ki olvas mai napság kötet-irodalmat a néhány irodalom-bará­ton kiviil? Hiszen a magyar olvasókö­zönség irtózik a könyvtől: őt csak az újság érdekli. Ki venne mai napság egy versfüzetet, novella- vag\ regénykötetet két-három koronáért, amikor tiz fillérért oly hatalmas újságszámot kap. hogy alig bírja elvinni. Van sok és jeles írónk, költőnk, de alig ismerjük őket. mivel ők a ma szá­mára irnak s nevök csak egy-egy napra ékeskedik egy-egy alkotásuk alatt! Sok­ról meg azt sem tudjuk, hogy egyálta­lában léteznek, mivel minden lapnak más és más az olvasóközönsége. Ezért káros a magyarszépirodalomra nézve az ujságirodaloni. amelynek révén sok nagy alkotás tűnik el az ismeretlen­ség homályában. A hiba azonban nem az írókban keresendő, hanem az olvasó­közönségben, az álltdános könyviszony­ban. Vájjon mikor fog ez a szomorn helyzet megváltozni-' S vájjon lesz-e va­laha a mai uj ságpapi rí rodalomból — iro­dalom ? A magyar színművészet fejlődése. Valamikor a nemzeti ujjaébredés kezdetén • -ziuinüvés/.et nagy hazafias ügy volt. a színé­szek télig nyeglén, de inkább öntudattal a nemzet napszámosainak nevezték magukat. Abban a kor­ban volt az, amikor a nemzet jobbjai teltették önállóságunkat, féltettek a nemzeti karraktert, azt a kincset, amely • népek erőforrása, amely egyedül foglalja magában mindazokat a tulajdon­ságokat, amelyek alapul szolgálhatnak egy nép kultúrájának tovább fejlődésére. Az elnyomatás és védszüvetség a dicsőségre. Nem volt pedig semmi más, mint az őszinte elismerés Csiky iránt. Ragasz­kodtunk az öreghez, sőt fogadtunk neki: az „öreg" pedig szeretett bennünket és gorombáskodott ve­lünk. Ez volt tőle a >i • niiiniini.. Mi tudtuk csak. milyen nevetséges vád volt ellene, hogy elnyomja a tehetségeket. Bartók dráma­írói sikerei egész lelkesedésre hangolták. De másoké is. Egy napon ragyogd arooal jött a kioszkba: — Van mar ember! — kiáliá. — Van már versenytársam ! — Miben? — Epen a társalgási darabokban. Es pedig erős dougáju. — H"gy hívják ? — Murai Károly. (Aznap olvasta el a „Virágfakadást"). Ar utolsó években ritkáu érintkeztünk. Nem jártam sem a Kmfaludv-társaságba, sem az Aka­démiába, neki pebg ez volt otthona s a politikusok közé nem szeretett elegyedni: ^Ravasz emberek azok. u Kgvetlen egyszer kerestem fel öt év alatt otthon, tudtára adni, hogy a Teleky vígjátékokról uem iroui meg a jelentést. Az okot akartam vele közölni, miért nem. idejében a színművészet szabadsága éppen ugy le volt nyűgözve, mint a toll embereinek szabad mozgása, mint a szónokok szava, mint a rajzolók ceruzája. Az elnyomatást követte a hatvanas évek végén és a hetveues évek elején a nemzet fel­lélegzése, minden téren a jelszó ez voltra haza 'mindenek előtt. Azért túlnyomó eleme volt a köl­'tészetnek a hazafiság, ami természetesen néhol hellyel-közzel az izlés.aművészi felfogás,k»ncepció és a nyelvi esztétika rovására ment. Bizonyos, hogy ez a kor adta klasszikusainkat, Vörösmarty és Aranyt, Madáchot és Katona József télreér­tett Bánk bán-ját is akkor kezdték megismerni. Gyönyörű korszaka volt ez a művészetek lendü­letének a magyar kanakter kidoinborodásának, a nemzeti jellemvonások fejlesztésének, de ez csak addig tarthatott, amíg e fejlesztési folyamat egy olyan fokot el nem ért amikor a nemzeti jel­lem kidomboroilásu már magától értetődik Ha manapság egy városi társadalmi témát dolgoz lel valamelyik író, ha egyetlen sza\ával sem mondja meg hogy nemzeti akar lenni, ha egyszer sem mondja el valamelyik alakjával, hogy a haza mindenek előtt, azért még nagyon ki lehet érezni e darabból annak sajátos nemzeti karrakte­rét. A levegője, az alakjai, a párbeszéd teszik nemzetivé, nem pedig a szólamaok és a putlogo közhelyek. A színház, amióta közjogilag toljesen függetlenek vagyunk, elvesztette azt a karrakte­rét, hogy tisztára és kimondottan a nemzeti ügyet szolgálja. Ma mar a művészetet kell szolgálnia és nem utolsó sorban a színház vállalkozók üz­leti érdekeit, is. Ks ez könnyen összeegyeztethető. Az igazán kvalitásos darab, ha azt igazán jó szí­nészek adják, kétségtelenül elsőrangú üzlet. Ter­mészetesen vannak íölületes silány és a karzati közönség számára írott darabok is amelyek a kassza szempontjából kitünőeknek bizonyultak, de semmi közük a művészethez, ez uem jelenti sem a publikum, sem a színház Ízlésének süly éde­sét. Az emberek nem minden nap eseuek pecse­nyét, olykor nMgelégesznek egyszerűbb táplálék­kal is, nemcsak megelégszenek, hanem jó étvágy­gyal is fogyasztják el. Sőt a fáradt, munkában elcsigázott ember inkább óhajt olyan darabot látni, amelyben nem kell elmélyednie, amely könnyű, játszi humorával elszórakoztatja. Az iro­dalmi darabok azok számára valók inkább, i.kik­nek idejük is módjuk is vau az elmélyedésre és arra, hogy a költőnek minden intencióját átérez­zék ós élvezhessek a miialkotás szépségeit. A sziumüiróiiikat a színház maga és a pub­likum nevelte. Hogy egy érdemes közönség volt az, amely ez íróknak módot adott arra, hogy egy országnak nemesebb értelenibeu vett szórakoz­tatója legyen arra nézve legjobb igazolás a tény hogy színházi termékeink uem maradnak itt az országban, hanem kiviszik a külföldre nemcsak a legjavát, hanem az egyszerűt is Molnár Ferenc. J>e ő már tudta, mert araint meglátta, hogy a szobájába lépek, az erős férfi megrázkódott, hátra ugrott és ijedtei) sikoltott fel: — Ne gyere hozzám Közelebb! — Hát tudod már? — Tudom. Megírom helyetted. Ne gyere hez­zám közelebb. Ez volt hozzám a legutolsó szava. Area szo­morú volt és szemeiben egy könny csillámlott. A szomszéd szobából vidám gyermek-kacaj csengett ki. A kis Csiky Údönke lovagolt ott kautnros fa­paripáján. Visszafordultam szótlanul, lehorgasztott fejjel. Jgaza volt neki: difteritiszbeu haldoklott a kis fiam, azért nem írhattam meg a jelentést. A rettenetes betegség ott lehetett a kezemen, a ruhámon. Azóta sem találkoztam Csiky Gergellyel, akit nálamnál senki sem szeretett jobban. S most utóla­gosan kezd fájni, hogy épen uunak kellett lenni az utolsó s/.aváuak. — Ne gyere hozzám közelebb! l'iileiube zug. Egész szivemet áthatja ... és Mg sem fogadhatom a „tavát — mert ezeutul már napról-uapra közelebb lépegetek hozzá.

Next

/
Thumbnails
Contents