Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914

1914-05-24

Mert az adós itt nem állott meg. Hall valamit olcsóbb pénzről beszélni, kapja tehát magát és visszafizeti a fővárosi intézeti kölcsönt akkor, amikor még alig melegedett bele. A legújabb kölcsönét már ügyvéd csinálja. Tegyük fel, hogy az ügyvéd semmi közvetitési dijat nem számit, még ez esetben is még szaporodik a költség. Íratok beszerzése, kötelezvény bélyege, bekebelezési illeték, bekebelezés körüli bélyeg költség és munkadíj az ügyvéd számlája szerint legkevesebb kitesz 200 koronát. Tehát most már 520 koronám rúgott a veszteség. A legújabb kölcsön talán látszólag egy igen kevéssel olcsóbb kamatlábú, de feltételeiben sokkal hátrányosabb, mint a fővárosi intézeti kölcsön volt. Itt nein készpénzben, hanem árfolyam értékű záloglevélben kapja a kölcsönt, mi már a folyósítás alkalmával kerek 300 korona hiányzatot jelent. Végeredményében léhát azt látjuk, hogy attól az időtől fogva, mikor az adós az első takarékpénztári kölcsöneit hozta rendbe, a budapesti intézeti kölcsönt felvette, visszafizette és uj kölcsönhöz folyamodott, szóval ezen nem is egy évi idő alatt 020 koronát fizetett rá a konvertálásra, tehát inig vagyoni előnyt akart szerezni, magát, családját és gazdasági átlagát 020 koronával rövidítette meg, amely igen nagy összeg olyan vagyonhoz mérten, amelyik csak 2000 korona kölcsönt bir el. Igaz, hogy talán a kevés kamat különbözetben némi kárpótlást kaphat, igaz, hogy az utolsó kölcsöne első megterheléseit hosszú éveken át valamennyire elviselheti, de éppen olyan emberekről van HZÓ, akik nem jól számítanak, nem jól gondolkoznak s igy szinte várható, hogy ha még olcsóbbnak látszó kölcsönt sejt meg rövid idő alatt, legújabb kölcsönét is visszafizeti és mindig csak további veszteséget okoz magának, mig ő vagyoni gyarapodást akart, addig rossz számítással elkonvertálta az egész vagyonát. Az emberek olyan meggondolatlanok! Hányszor kell tapasztalnunk, hogy az adóst nem is az olcsóbb kamatláb biztatja, hanem személyeskedés vagy ellenlábaskodás. Valamiért megharagszik és más helyről vett pénzből, dacból is visszafizeti kölcsönét, melyre pedig oly sokat költött és amelynek előnyeit csak ezután élvezhette volna. Kinek csinált kárt? A pénzintézet, az ő leglöbbször kis kölcsönének elvonását meg sem érzi, de megérzi a kárt ő maga. i\ki vagyoni gyarapodási akar, ne felejtse soha szem elől, hogy ésszel gazdálkodjunk. ! Furdok es fürdőzök. Tavasz végén nyári szezon közeledtével, miről volna időszerűid* beszélgetni, mint a fürdőkről és a fürdözökröl. Társaságban, családban az érdeklődés a nyaralás, a fürdőhely felé fordul, az újságokban, prospektusokban, reklámoszlopon csábító szépséggel kürüllouva jelent kéznek a nagyfürdők és a kis fürdők s néhány hét múlva előkelő bőröndök milliói repülnek szerte az országba. Et szomszéd Ausztriába s az egész világba, szétliordani a verejtékkel vagy fürge könnyűséggel összeszedett bankókat. Ilyenkor aktuális a fürdő Kérdés és ilyenkor lehet megállapítani, mennyire fürdőző nemzet a magyar. Ha ezekből a látszatokból következtetni lehetne többre is, az ember készséggel állapítaná meg, hogy a nyári két űrnapba mindenki fürdik az országban. Pedig lehogy fürdik, dehogy | Csak fürdőzik. Csak Fürdőző nemzet vagyunk, amely az elrontott gyomrát, a fájó lábait, a fogyó erőit kúrálja, k-agy szórakozik, pihen, üdül, a lányát adja férjiez és galambokat lövöldöz, egyszóval fürdőzik, le nem lürdik. Fürdőzni lehet viz és kád nélkül, izappan ós rendszer nélkül, a fürdőzés még nem fürdés. A fürdőzök statisztikájából legfeljebb azt ehetne megállapítani, hogy hány embernek telik trra, hogy nyáron elhagyja a megszokott lakását ás hogy a doktorokat, vállalkozókat, szállodásokat, fürdötulajdonosokat gazdagítsa. De nem lehet megtudni, mennyire fürdenek nálunk az BUiberek. Erre sokkal megbízhatóbb forrásokra van szükség. Csak a statisztika világító számoszlopaiból derül ki, hogy fürdőzök é.s fürdők, üdülök és tisztálkodók számaránya mily messze jár egymástól. Nos, ha azt nem tudjuk is biztossággal, hogy a nyári két-három hónapban hány ember áll be a reménykedő és vidám fürdőzök közé, azt igenis felbecsülték már, hogy mily mértékben fürdik télen és nyáron rendszeresen az ország lakossága. Tehát.: meg lehet állapítani, hogy nem vagyunk fürdő-nemzet. Abból a statisztikai felvételből, melyet a belügyminisztérium a Társadalmi Múzeum és a Magyar Népfürdő-Egyesület együttesen állítottak össze, kiderült, hogy az ország tizennyolc és félmillió lakosa közül 78.7911 azaz tizenhárom millió ember olyan helységben lakik, ahol egyáltalában nincsen nyilvános fürdő. Ez a tizenhárom millió ember tehát, vagy otthon fürdik, a maga angol higiénikus felszerelésű cserép-fürdő kádjában, vagy hintón és Pullmanukocsíu jár a szomszéd uag}* városba fürödni. Akkor tudniillik, amikor ez a tizenhárom millió ember bankigazgató lt>sz, vagy nagyvállalkozó, vagy esetleg néhány ezer hold földnek az ura Aduig egyelőre még nem fürdik. Lehet, hogy némelyik fürdőzik közülök, lehet, hogy pár ezer valamiféle nyomorait teknőben vigasztalódik olykor, egyrésze a nyári két hónapban „lefürdi" az egész évre szóló porciót, de egészben el lehet mondani, hogy az ország minden négy lakosa közül csak egy él olyan városban, ahol bármikor módjában vau türdeni. Három pedig nem fürdik, hogy Eötvös Károlynak adjon igazat, aki tudvalevőleg megállapította már statisztika nélkül is, hogy csak az ur, a zsidó meg a beteg ember fürdik, de a magyar ember nem fürdik. Igaz, hogy a német birodalomban ugyanilyeu pontosságú statisztikai felvétel mást, konstatált. Azt konstatálta, hogy ott a lakosság 42.ő?o-a tehát körülbelül minden második ember él olyan helységben, melyben nyilvános fürdők vannak. I>e — hja a német, az más! Az jómódú, iparüzö. régibb kultúrájú, hol vagyunk mi még azoktól — fogják mondani a kényelmes bölcsek. Azok akik mindent megéiteuek és miudent elintéznek egy iudulatszóval. Pedig hát ha az. mind igaz is, akkor sem következik szükségképen, hogy bele kell törődni. Nem következik, sőt bizonyosan nem igaz, hogy a földművelő-nemzetnek ne lehetne éppen annyit fürdeni s épp oly rendszeresen — téleu-nyáron, — mint az iparü/.önek. Nem igaz, hogy amit a jobb gazdasági körülmények még nem tettek szükségletté, azt ne lehetne elfogadtatni neveléssel, szoktatással. A fürdő nem luxus, a fürdés nem szórakozás, a fürdő a testápolás, az egészség, a munkákéDe nem csalogány epedő dala szól — Felugrik a lányka lekhelyirül — Es éjszaka szárnyán száli fel oda, Hol IT tornyon fenn szobája vala, Megkapva szivét hevesen, hevesen Panaszos dalok suhogó vihara. Csudaédes ez, mint a szerelem, S nehéz, mint, a kétségbeesés, A szívből ez kiszívja a vért, Kgy élet ezt feledni kevés! S elnyelte homály, mint tenger a kart, Mely utolszor tud csak inteni még — Erkély magasán Esztrild lerogyott: „Olaf, szivein álma, áldjon az ég !" Megjött a tél és szólt a király: „Hova lett arnodrul a pír, gyermekem ? liózsát, lehel arra tavasz szele majd, Csak lengene már erdőn, hegyeken!" Elment a tél és jött a tavasz, Rózsák fakadtak a völgyek alatt. Pirosló rózsa, ezer meg ezer. De Ksztnid arcán egy se fakadt. S ismét fagytól dermedt, meg a tél, <>it ült a király lobogó tüz előtt: r

Ki szívta ki lányom szivébül a vért? Ki volt, aki búval megmérgezte meg ölt.. Ki bírja alám itju Olafot, Hogy halljam, amint ó iijra zeneg. Hogy tüune fel ismét régi időm, Vénségtől, kintól mentene meg!" ... S belép ime egy norvég dalia, Sivatag szelétől barna sziue, Kelet fegyverzete rajta a disz: „lfju Olafot ne várjad ide. Hárfával a karján nem jár soha már Norvégia messze téréin át. Mezőn a paraszt, kikötőn a hajós, Palotán a király nem hallja dalát . . . Hol sárga homokra tüz le a nap, Hol a légbe néma pálma mered, Mindent, ami bu, mindent, ami kin, lfju Olaf ott örökre leled . . . Másnapra csatára hitt a pogány — Legyen addig forrásnál pihenés! Azon este dalolt utószor Olaf. Egy élet, azt feledni kevés! . . . Túlról közibénk jött a szaracén : „Holnapra — szólt — a bősz csata jut, De ma hadd figyelünk rád, szőke keresztyén, Te ki zenged a végtelen emberi but.

u S Olaf arra tor litotta tejét, Hol az Észak halvány csillaga ég: „Te messze, te szép, te királyi leány, Esztrild, szivem álma. áldjon az ég!" . . . Lehajtja fejét, Harald, az öreg: „S hol lett siri álma ez élet után ?" „Kérdezd a vihart, mely tépi haját. Kérdezd a sakált, az tudja csupán." Esztrilda szivére szorítja kezét, Odatódul a vére mind, sebesen : „Tudom én a helyét, itt, itt az a hely, Hol ifjú Olaf örökre pihen." Lehanyatlott atyja karja közé, Szeméből a könny szakadva folyt, Sápadt arccal feje félre konyult, Szelíden mosolygott — s nála volt. Szép Adeleid. Ottó császár a trónuson ül: „Ki kívánja leányomat jegyesül? Nos rajta, urak, versengni elő, A szép Adeleid, ki legyen ö *.'" Feláll Nort grófja hatalmasan : „Tízezer hűbéres uralja szavam. A szép Adeleid gyermek vala még, Titkon szivem érte azóta ég; Idestova annak tíz éve lejér, lfju vala az, ki férfi ma már, De vitézségben ifjú kebelem, Add nékem a lányt, gondját viselem." BtgyOgÓ trónján feláll a n.tgyur : „Norf grófja! Ki lenne különb fiamul? Lelkem leányom, addsza kezed, Vilmos, Nort grófja legyen jegyesed." Le>/.egzi szemét a földre a lány: „Vilmos gróf nem kell nékem, atyám S ha férjet akarsz, olyat, ki szeret,