Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914

1914-05-10

mányt nemesebb fajuakkal felcserélni és buzdítsa a gazdákat takarmány terme­lésre és a fold termőképességének a fokozására. Támogassa a gazdákat jó vetőmag­vak és gazdasági eszközök beszerzésé­ben, ismertesse meg őket az okszerűi gazdálkodáshoz szükséges, kisgazdák­nak való gépekkel és egyébb eszközök­kel, kisérje figyelemmel a gazdálkodás terén előforduló njitásokat, azok ered­ményét, egyes gazdasági termények ve­tésével e célra közösen bérelt kisebb te­rületen tegyen kísérletet. A kisgazdák ügyét felkarolni kell, mégpedig komoly szándékkal és mielőbb. Ha lesz oly intézmény oly szervezet, a mely irányítja vezeti majd a kisgazdá­kat a helyes uton, jobban fognak ra­gaszkodni iöldjükhöz, mert az a kis föld okszerű gazdálkodás mellett, megélhe­tésüket, kenyerüket fogja jelenteni de nem a nyomorúság kenyerét, hanem a tisztességes, becsületes munka után mél­tán megérdemelt nyugodt, boldog megél­hetést. Ingyenes jogvédelem. A szegénység nem zárja ki azt, hogy a mostoha élet rend és viszonyok közt élő ember ne legyen legalább is épp oly derék, jellemes és hasznos tagja a tár­sadalomnak mint a milliókkal rendelkező bankár, földbtrtokos, sőt azt sem zárja ki, hogy a kis egzisztencia ne legyen lángész, aki hatalmas tehetségével nagy szolgálatot tudna tenni az emberiség közösügyének, a haladásnak a tökélete­sedésnek, a mely fel' örökös útban van. Nem érdektelen tehát annak a fej­tegetése, hogy a polgároknak az állani beleavatkozására szoruló jogviszonya be­rendezésénél fogva jelenleg mennyire uralkodik a jogegyenlőség s mi volna a teendő arra nézve, hogy az e téren uralkodó visszaságok eltűnjenek vagy kevesbedjenek ? Ismeretes dolog, hogy az életviszo­nyok mai mozgalmas és fejlődő állapo tában a törvények, rendeletek és egyéb szabályok oly számosak és bonyolultak, hogy azokban a szakember is nehezen igazodik el. Epen ezért megbecsülhetet­len a hivatalos egyének abbeli szolgá­lata, amelyet ezek a közönség, a felek érdekeinek megvédésében hatóságok előtt gyakorolnak, mert nincs az a birói j függetlenség és pártatlanság, amely mind­két fél érdekét egyaránt megóvná, kü­lönösen a jogviták folyamán s igy ren­desen a járatlanok, a kevésbé közléke­nyebbek, legtöbbször tehát a gyengébb felek húzzák a rövidebbet. A jogegyenlőség szempontjából szükséges tehát, hogy a szakszerű jog­védelem minden ügyben és minden egyénre egyaránt kiterjesztessék. Ennek lehetőségét elvben minden jogállam — hazánk törvényhozása is — elismeri, de a gyakorlatban alkalmazását a jogügyek nagy csoportjára éppen a legkisebb ügyekre és a jogkereső egyének jelen­tékeny részére, épen a legszegényeb­bekrenézve megnehezíti, sőt legtöbbször lehetetlenné teszi a szakszerű jogvéde­lem drágasága. Hogy tehát maga az elv ne legyen puszta szó, a szakszerű jogvédelmet min­denkire s minden ügyre nézve hozzá­férhetővé kell tenni. Aki tudja azt, hogy a szegény embernek néha pár garasnyi követeláse reá nézve épp oly fontos, mint a gazdagok százakra vagy ezrekre menő peres vagyona; aki tapasztalta mennyi herce-hurcával, költséggel, idő­vesztéssel jár a munkás idejét mulasztó embernél a perlekedés: az belátja néze­tünk helyességót. A szegényvédők rendszere, melyet törvényünk elfogadott, nem elégíthet ki minket, mert egyrészt nagyon sok és megalázó formasággal jár, mésrészt pe­dig csak a teljesen vagyontalanokra ter­jed ki. Aztán, ha már rá fanyarodik is a kispolgár erre a keserves útra, cse­berből-vederbe esett, mert idejét a bíró­ságok helyett a községi elöljáróságoknál kell elvesztegetnie, ahol jól össze is szid­ják, hol mondjuk busz különféle, egy-két követelése miatt husz hivatalos bizonyít­ványt kell kiállítaniuk. Ez a módja te­hát a szakszerű jogsegélynek nem felel meg a jogegyenlőség követelményeinek. Célszerűbb módja volna az ingyenes jogvédelem szerepe állami alapon, ugy, hogy azt bárki igénybe vehesse. Utcák és utak jókarbantartása. > Hosszú tapasztalásom alapján arra a meg­győződésre jutottam, hogy a városok legnagyobb részében az utcatestek és utak még ma is siral­mas állapotban vannak, dacára annak, bogy te­temes költséget ibrditanak rájuk. Ennek okát a városok rohamos fejlődésében s korlátok közé nem szorított külterjes építkezésében látom. Alig van város, amely ne a perifériákon fejlődne. Ez az irány abban leli magyarázatát, hogy mig a város belterületén a házak és ház­helyek értéke tulmagas, addig a széleken néhány koronáért lehet házhelyekhez jutni. Ily körült­mények között a város szélein gomba módra szaporodnak a házak, melyekből eg sz kis varos­részek képződnek. Amily örvendetesnek látszik a városoknak ily terjeszkedése, fejlődése, épp oly elszomorító is, mert ezen városrészek szintén megkövetelik, hogy utcájukat makadamburkolat­tal lássák el, továbbá épp ugy igényt tartattak járdára, csatornára, vízvezetékre, világításra ós a közbiztonságra, mint város belső része. Már pe­dig ezek a kiadások éppen nem állanak arányban azokkal a jövedelmekkel, melyeket a város a há­zak pótadója után élvez. Tehát képtelenek a vá­rosok minden utcában oly utat létesíteni, mint amilyet a közforgalom s maga a városias jelleg niegkiván. Vannak városok, melyek évente utca­*) A „Városok Lapjá'-hól közöljük Csoknyay Ká­roly városunk főjegyzőjének ezen közhasznú cikkét. aludt. Munkaia közben élte el uz álom. Írásai sza­naszét hevertek körülötte, a tolla még a kezében vuk, és a tinta már rég kiszáradt belőle. A leány lassan közeledett feléje és rá hajolva a férfira, kiálló hajfiirtjével megcsiklandozta a nya­kát. Halk, elfojtott nevetés követte mozdulatát. Ugy hangzott u a nevetés abban, a hideg sötét szobában, mint a madárcsicsergés a börtön fenekén. Uele kacagott a férfi fülébe és az ijedt mozdulat­tal nézett föl. — Jó reggelt, édes ! Az egész arca mosolygott és vérpiros ajka csókra csucsorodott össze. A férfi megdörzsölte előb szernél, mintha ál­mát akarta volna elűzni, majd magához szorítva a leány karcsú termetét, össze csókolt minden kis helyet arcán, a mi a fürtök közül kikandikált. — Jaj de hideg vau itt nálad ! Hogy tudsz igy ülve aludni? Bizonyára egész éjjel lumpoltál valahol és most jöttél meg, — csicsergett tovább a leány. — Dehogy liimpoltaui, egész éjjel dolgoztam s igy nyomott el az alom. — Igazat beszélsz ? — Nem hazudom, — szólt komolyan a férfi. — Hát mit firkáltál itt egész éjjel össze? — kérdi, miközben az asztal tőié hajolt és nézte az egyenetlen sorukat. — liali, nem értek belőle semmit se. A térti kacagva vette ölébe a csöpséget és lejárta ajkát egy hosszú forró csókkal. — Hát igazán szeretsz? — Meddig? — A mig szivem dobog. A leány felkapta fejét és erőszakosan kibon­takozott karjaiból. — Hazudsz ! — kiáltotta szinte félelmetesen. A férfi egy percig megzavarodva nézett rá. — De édes . . . — Hazudsz! — kiáltotia most már szinte sirva a leány. — Te nem szeretsz engem, neked menyasszonyod vau . . . — De édes, igazáu nem értelek . . . Beszélj világosabban. — Igen csaló vagy képmatató vagy. Eddig hittem szerelmedben, de most már meggyőződtem, hogy ki vagy. Mindent tudok. Tudom, hogy vőle­gény vagy és azt a másikat csak pénzéért veszed el. De engem az^-rt még mindig szeretni akarsz. A férfi ámulva hallgatta a leleplezéseket és zavarral küzködve alig birt felelni. — De édes cicáin hisz a/.ért nem fog ü-sze­'"üni a világ. Hisz magad mondtad, hogy csak pei.. ; ért veszem el. ezentúl is csak téged foglak szeretni, csak táged . . . A hány heves zokogásba fakadt, majd ei-el csukló hangon monda. — Hát mégis igazat beszeltem. Pedig csak tréfából gyanúsítottalak és te elárultad magad. — De édes I-lenem ! — kiáltott most már indulatosan fel a térti — hisz előbb-utóbb ugy is megmondtam volna. () belém bolondult s (elaján­lotta a kezét és a pénzét. Hisz tudod édes mily nehezen küzdök azért a nyomorúságos kenyérért. Nincs más menekvés számomra nem birom igy ki az életet. — Mert gyáva vagy ! — Nem, édes, nem vagyok gyáva, de nem vagyok elég erős, hogy megküzdjem a sorsai. Ez az egész emberiség baja. Péuzért még a boldogsá­gunkat is föláldozzuk. Nem igaz, hogy a padlás­szobában Bzáraz kenyér mellett is van szerelem. A szerelmet csak a gazdag, gondtalan emberek élve­zik. Nem a szegény embernek való az. Mihasznom a szépségedből, a mosolyod nem terem ebédet és éhes maradok a csókod utáu is. — liettenetes dolgokat beszélsz — szólt bor­zadva a leáuy. — De igazat. Ez a világrend logikus valami. Megtanit szenvedni és lemondani . . . A leáuy szeméből patakként folyt a köny. — Sírj édes, sirj. Most jól esik, de majd ha kiapadnak könyeid, akkor elfogod felejteni a szép álmokat, miket együtt álmodunk . . . Sirj helyettem is, sirasd elveszett boldogságunkat . . . Most pedig menj, menj édes, mert különben még megbánom amit mondtam. A leány pedig csak állt ott némán, mozdulat­lan. A férfi meg mintha csak magának beszélne, susogott a lomtárba : a szerelem nem nekünk való. Most n vér ugrál bennünk, de néhány év múlva, ha belefárad a bizserkésbe, elalszik, megfásul. Nincs örök szerelem. Kimerülten dült hátra helyére. Arca tűzben

Next

/
Thumbnails
Contents