Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914
1914-05-03
saját anyagi szempontjaikból is káros uralmát, vessenek véget a komniunalizálás őrületének, — ha nem akarják azt, hogy végleg megrendüljön bizalmunk a küzszállitási pályázatok realitásában, hatóságaink iparpolitikájának jóindulatú voltában. , „F. L. u Válasz egy névtelennek. Ertem e cini alatt, azt a személyt, a ki a mult heti Pápa és Vidék* vezető cikkében nagy neki lutsultan telelni akar a Pápai Lapok azon két cikkére, am-Ivekben Igazmondó leleplezi a bordélyházak ügyeben akadékoskodok vezetőinek pötl'eszkedö I a bizonyítékokkal ellentétes vakmerő eljárását,. Igazmondó tulajdonképpen alig tesz többet, mint annyit, hogy egybeszedve csoportosítja az írott okmányokat, határozatokat az ö összes valótlan állításaik ellen. Igazmondó abban a jóhiszemben cselekedett igy, mert hitte, hogy belátván legalább is tévedéseiket, elhallgatnak és bocsánatot kérnek a hatóságunktól azért, mert, felterjesztéseikben okokkal nem igazolható eljárással vádolták. Ámde mint a vásott nebulók, ha rajta lógják osinyjeiken, nemhogy beismernék hibáikat, hanem még nekik áll föllebb: éppeu ugy a mi névtelenünk is, rajtakapatváu talán tiibbedmagaval is a tilosban járáson, iukándo/.ík-fickándozik, harapdos, rug-kapál, nagyot ordit és kérdezi kihívóan: hogy merek én egyáltalán velük ellenkezni és valódi keresztényi szeretettől átpárologtatott mérgelödéssel a városi tanács tiszteletbeli ügyészévé emelvén, gúnyosan szememre hányja, hogy „ragadós betegségben szenvedő szerecsen gyereket" akarok teherre és egészségesre mosni. fb'gy j° magyar kiszólással éljek: „No, no. Lassan páter, a kereszttel!" A szerecsen, ha fekete is, de azért tiszta lehet; inig a nem szerecsen, ha még oly fehér fajta is, mosás nélkül szutykos mara.d. És mi a cikkeinket nyugodt lélekkel^ bocsát* k a liigg.adti.es komoly Rondo4kozó olvasó pv ükuin elé a végett: vájjon hol a mosdatlan gyerek: ott-e, ahol minden eljárást a törvéuy és jogerős határozat, tisztára mos, — vag}- ott, a hol ily adatok hiányában ötölnekhatoluak, kegyes csalafintasággal lódítanak és előkelő embereket is : grótot, főpapot, szekerökbe fognak és miniszter elé járulnak elbizakodottságukkal bepermetezett naivitással. A névtelen hős, a Pápa és Vidéke névnélküli irója. eljárásomat szitakötő módhoz hasonlítja. Elfelejti-e röpke szellemű egyéniség, hogy az egész dologbau szitát ők kötöttek a jámbor olvasók szeme elé és én nagyon is átláttam a szitájukon s fölhívtam városunk közönsége figyelmét előre a kancsal tervezésekre, HiZ fáj önnek és az ön kebelbéli társainak, nem az én felszínen vergődésein. Nem mondásaikból, hanem saját írásaikból, minden eltorzitás és hamis beállítás nélkül, mutattam be Unt és Önöket maguknak ós az olvasóközönségnek ugy, a mint megérdemlik. S aki eltorzitással és hamis beállítással vádolja eljárásomat: vagy nem tud olvasni, vagy oly jól tud olvasni, hogy leleplezése miatti elpirultábau inaga-mHgát is kendőzni kénytelen, hogy megnyugtassa lelkiismeretét. Egyébként: Gyepre magyar! Lássuk sóiban az egész szellemi kiruccanást, amellyel igénytelenségünket tiszteli meg a teljes névtelenség homályába burkolt iró. Mindenekelőtt a Felelet gyártóját arra a sarkalatos botlására kell figyelmeztetnünk, hogy midőn közhatósági intézkedésekről vau szó, nem abból szabad kiindulnunk, hogy mii}- határozatnak kellett volna létre jönnie, hanem, hogy mit határozott a hatóság. Vagy tetszik valakinek a meghozott, határozat, akkor hallgat; vag}- nincs megbékülve vele, az esetben ha akarja a felsőbb forumokhoz füllebbez ellene. Természetesen a törvényesen megállapított időben. Ha ezt elmulasztja, maradjon csendben, nyugodjék bele a sorsába. Azt sem a róni. kath. iskolaszék, sem Heck Zsigmond, sem Böhm Simon, sem Blau Henrik és sok más izraelita urak, — akikre a cikkíró hivatkozik — nem tagadhatják, hogy az 1913. évi június ,'J-iki közgyűlés határozatát nem fellebbezték meg. Pedig ugy a r. kath. iskolaszék tagjai, valamint. Beck Zsigmond. Böhm Simon, Blau Henrik és a sok más izraelita urak igeu jól tudták, hogy miké** szól a határozat és hogy hol van-i*r Irhasmtfcsvff : tügatás •— beleegyezés, tartja a közmondás is. Hát még a teljes három hónapi hallgatás mennyire erős és súlyos beleegyezés ! Pedig a r. kath. iskolaszék ós a nevezett urak mind ilyen hosszú ideig hallgattak. Sőt az egyik ur, Blau Henrik, az izr. elemi és polgári iskolák igazgatója — tudtunkkal — még az 1913 uov. 22-iki közgyűlésen sem szavazott, ahol a képviselőtestület másodszor is nagy többséggel megszavazta azoknak a bizonyos házaknak az Irhás-utcát, illetve helyben hagyta az 1913. június 3-iki határozatot. Holott ha az izr. tanulókra oly nagyon sérelmesnek látta volna az Irhás-utcának az emiitett célra fölhasználását, most már csakugyan kardoskodhatott volna ellene. Hiszen láthatta már, hogy hol állanak azok a tanyák. Bocsánatot, kérünk, ha a nevezett urakkal e sorokban foglalkozunk. De a cikkíró kényszerit rá, mikor az Irhás-utca ellen éppen ö rájuk hivatkozik név szerint is, mikor ezt mondja: „Az tény igazság, hogy a másik ny. háznak a Bástyautca sarkára való helyezése meg az izraeliták érdekeit sérti, amint ezt Beck Zsigmond, Höhm Simon, Blau Henrik, az izr. elemi és polgári iskolák igazgatója és sok más izraelita hangsúlyozták a belügyminiszterhez tett felterjesztésben." Itt rögtön ki kell korrigálnunk a cikkíró rossz értesülését, amennyiben a három nevezett uron kívül egyetlen egy más izraelita sem irta alá a belügyminiszterhez intézett felterjesztést. Ez éppeu oly rossz értesülés eredménye lehet, mint az a mende-iuouda is. mintha Blau Henrik ur a hitközségtől nyert felhatalmazással és annak nevében vett volna részt azon küldöttségben, amelyet a mult szombaton Önök Budapestre, a belügyminiszterhez vezettek. Biztos értesülésünk szerint ez a valósággal ellenkezik. Blau Henrik ur erre jogot nem nyert. De visszatérve a cikkírónak arra a gyermekies lelfogására, a mellyel értelmezni szereti a közhatósági határozatokat, előkelő példáját találni ennek a cikk azon részében, ahol az 1913> évi uov. 11-iki és nov. ^2-iki közgyűléseknek a bordélyházakra vonatkozó határozatát kifogásolja. Nem azt nézi, hogy micsoda határozatban ért véget a vita, hanem azzal bíbelődik, hogy kik hogyan szólaltak lel ama közgyűléseken az ö kedvükre. S végül arra a zárógondolatra jut: „A uov. 22-iki közgyűlés tehát csak azért szavazta le a sérelem orvoslását, hogy pótadó ne emelkedjék.* S hozzáteszi még: Tagadja le ezen igazságokat az Igazmondó, ha van hozzá bátorsága." Ez utóbbi megjegyzésre csak annyit mondunk, hogy a határozat meghozatalában legkevesebb része volt a pótadó emelésétől való fé— Laueelot Breakaperz ! — Mi'.' A helybeli poéta.' Az nem piszkítja be ihlet kezeit ilyesmivel. — Ha pénzről van szó és barátságról, megteszi. — De ne mond meg neki, hogy verseuytakaritás lesz. — Bizd csak reám. Egy hét inulva Lanoelot nagy kötényben állított be a r Maria-iak"-ba. Körülnézett a két szobában gondosau. Fölvette az egyik székről a tollseprőt és gondosan letörülte vele az asztalt, szekrényeket s a többi fényes fabútort. Mikor készen volt, a tollsepr't jól kirázta a szoba közepén. — Ugy, — mondta magában — menjünk tovább. Elővette a porolót és dühösen kiverte vele a díványt és a székeket. Olyan porfelhő keletkezett, liogy a poéta Lanoelot ködöt sejtett benne. De azért rendületlenül dolgozott tovább. A linóleum pasztával megdörzsölte a bútorokat, a hrunolinnal bekente a linóleumot, majd mind a kettőt megdörzsölte a padlótörlő ronggyal. — Még csak az ablakok vannak hátra! — gondolta magában. Elővette újra a padlótürlő ruhát és vízbe mártva, gondosau megmosta vele ar. ablakokat. Most elhatározta, hogy pihenni fog. Az ég olyan kék volt és az erdő ugy hívta ... A madarak daloltak, a bogarak zümmögtek. Poétánk nem bírta tovább. — Csak egy pipát szívok el, — tette fel magában és hátat fordított a „Marie" villának. Ezalatt a varos felől megérkezett Violet. Kicsit csodálkozott, mikor látta, hogy a szobákban milyen külöuös rend van, de aztán megnyugodott, gondolván, hogy az utolsó lakó hagyta itt a lakást. — Úgyis elég későn jöttem, — gondolta inagáhau, — jó lesz dologhoz látni. Képzelhető Lanoelot meglepetése, a mikor visszatérve az ablakon keresztül egy feltűnően osinos lányt látott súrolni a szobában. — Halló! Mit keres ön itt? — kérdezte. Violet fölagrott és legyűrte a ruhája ujját. — Mit keres maga itt? — kérdezte haragosan. — l.u nagytakaritok, — felelte Lancelot. — Azt teszem éu is. Azért vagyok ilyen rendetlen. Mindig leesik a hajam, ha nagyon el vagyok foglalva. — Nem csuda — felelte a poéta — hiszen olyan dus aranyhaja vau, mint egy sugár-eső. Violet nevetett. — Maga dugta el a különböző törlőruhákat a székek meg az ágy alá? — kérdezte. — Hát ott voltak! — mondta diadalmasan a férfi. — Elvesztettem őket mindjárt a munkám elején s igy egy öreg rossz ruhával tisztítottam meg mindent. Violet újra nevetett. A szája szélén két gödröcske jelent meg ilyenkor. A poéta lelkében már rimek születtek meg róla. — Tudja mit, — mondta kedvesen a leány, — én azt hiszem, valamelyikünk eltévesztette a házat. Melyik villába küldték magát? — At „Anue"-lakua. — Sebaj, — kacagott Violet. — Majd segítünk egvmásuak s igy hamarabb készen leszünk. Most pedig jöjjön pihenni. — Van egy pár saudwiehem — kínálta meg vele az erdőben Lancelotet. — Magának nem adtak semmi ennivalót? — Nem. Csak cigarettát. — De hiszen ez pompás! — ujougolt Violet. — Éljen a nagytakarítás ! Elfogyasztották a sandwioheket, aztán rágyújtottak mind a ketten. Lefelé kezdett már menni a nap, amikor a nagytakarítás újra eszükbe jutott. Hét órára mindegyik a saját villájában egyedül dolgozott. Violetnél megjelent a néni. Vizsgál 'dva nézett körül. Megcsóválta a fejét. Végighúzta az ujját az asztalon, ott maradt a nyoma. Majd odameut a kandallóhoz és egy pipát emelt le róla. — Azt tudtam, hogy eigarettázni szoktál, Violet, — mondta élesen — de mióta pipázol is? A lány hangos nevetésben tört ki. Az ablakon megjelent Bompas ur és Lanoelot feje. Azok is nevettek. — Mit jelentsen ez? — kérdezte szigorúan Bompas néni. — Egyikünk sein nyerte meg a fogadást, kedvesem — mondta a bátyja. — Ezek együtt takarítottak. A tíz Iont ni majd véstünk nekik nászajándékot.
