Pápai Lapok. 40. évfolyam, 1913

1913-03-09

alkalmas telket kell keresni, vagy valami ELADÓ ház után nézni, jusson az Ctzüukbe, hogyha a szélesviz mellé kerülhet óvoda, akkor magasahh közoktatási intézetek a szószoros értelmében bárhová építhetők s hogy B hatóságok esetleges beavatkozását, illetve kifogásait MEGELŐZZTTK, tanácsos lesz azt elébb magánvállalkozónak KIADNI. Ugy véljük, az alsóvárosi állami óvoda KÉRDÉSE nem került még le teljesen A napirendről. Ha mógegyszer felszínre, jó, jó lesz a mondottakat figyelembe venni. Ha pedig nincs igazunk, akkor a magánóvodái még a mai nap folyamán BE kell zárni! Egy órát sem szabad késni! Tömegsztrájk. Ma, mikor ezeket a sorokat irjnk. még nem tudjuk nem szakad-e ránk a legközelebbi órákban az uj korban megérhető legnagyobb veszedelmek egyike, az általános sztrájk. A külső háború veszedelme lehet mondani elmúlt már A fejünk felől, de helyébe áll egy benső háborúnak közeli és rémséges eshetősége. Az eüész ország hetek óta a nagy P sztrájkra készül elő. Minden gazdasági,' munka megbénul ebben A várakozásban.! mintha a szervezetben megakadna a 1 vérkeringés. Kz a hosszú várakozás 1 szinte több kárt okoz ennek az amúgy J is kifáradt kimerült országnak, mint a mennyit maga a sztrájk okozhatna. Az egész ország szinte mái- várja azt. hogy a központból mikor fog kirepülni a jelszó, amely akárhogyan is. de véget vet ennek a kínos és minden megőrlő bizonytalanságnak. Mikor legelőször hangzott fel az a kijelentés, hogy az ország munkásai politikai cél érdekében a mindent megakasztó általános sztrájkot lógják alkalmazni utolsó eszközként, akkor a közEIM kéretett, a dolog immár nem is olyau életbe1 vágó. Dolga van. Elvégre a tértinek mindig van dolga, elfoglaltsága IIA akarja. A/.ta'n. oh siralmaksiralma, látom magamat, amint levelére válaszolok. K'öbb büszkén, haragosan. K« várom dacosan, fenséggel, hogy mint borii! megint lábaimhoz. Aztán, mikor a harag, a büszkeség nem ér semmit, jön a fájdalom, a bánat, a panasz . . . Majd hirtelen megpróbálom a kaeéraág fegyvereit, hátha feltékennyé tudom tenni . . . Ostoba vagyok és azt hiszem, hogy az ilyesmit lehet csak ugy ötletszerüleg csinálni. Mintha MIN kellene az ilyen alávaló NIE«.ierkc«Iésiiczgyakorlat, tapasztalat, szívbeli aljasság és lelki romlottság. Oh de ügyetlen vagyok, Istenem milyen gyászosan, milyen siralmasan ügyetlen! Maga gunyo-an felkacag és kacagásában már I)tl cseng az ideges harag is. Mikor lesz vége a komédiának'.' Meddig fog még alkalmatlankodni er. a/ ssseony? b»éu —bár tudom, hogy nincs mentség, hár érzem, hogy egyre jobban sülyedek — megfosztom magamat még a bánat szépségétől, A szenvedéa méltóságától is. - én — én nem bimm abbahagyni a rettenetes harcot, melyet a biztos vereség tudatával folytatok. Most jön A regény csúf, gyalázatos vege. Most jönnek a kérő, könyörgő kétségbeesett levelek. Levelek, melyekre már választ sem kap >k. A/tan még egy-két kierőszakolt, kizsarolt találkozás, melyben már nyíltan szemembe vágja, vélemény először felháborodott, azután megrémült a közvéleménytől, ma pedig teljes hidegséggel és iásultsággal várja azt, hogy mikor fognak a tömegek munkaeszközök helyett légyvert fogni. Az egész sztrájk legszomorúbb ténye t. i. nem az, hogy a munkások ölboleszik a kezüket, mert ez nem igaz. hanem épen az, hogy a munkára, dologra termett erőt a rombolás és harc szolgálatába állítja. Akármennyire is fognak vigyázni t munkások vezetői arra, hogy ;> sztrájk Dékés és csöndes lefolyású legyen, a szenvedélyeket megállítani nem tudják. Igen szép jelszó az. hogy békés sztrájkot akarnak, de a munkás sztrájkoknak meg van az a szomorú kisérő jelenségük, hogy felszabadul a csőcselék a rendőrség léi vigyázása alól és felsza»adulva a legvégtelenebb rombolási düh ör ki belőle. Nem a munkások, és nem a proleárok teszik veszélyessé az általános izlájkot, hanem éppen a hozzájuk nem artozó csőcselék, amely nem törődve aj eltének következményeivel, tör és zuz. elidézve a fogy veres erő közbelépésétek szükségét. Az azután épen ehhez a elenséghez tartozik, hogy a fegyveres •rő közbelépését mindig mások szenvelik el, nem a rendbontó. Éppen ezek az elháritatlan következmények teszik szükségessé azt, logyha még vau idő, akkor ebben az itolsó percben a két szentben álló ollaluii minden politikától menten kerekedjék felül a józan meggondolás és a .>ékés egyezkedésre való hajlam. Össze cellene fogni minden arra hivatott téíyezőuek, hogy megszabadítsa az országot és különösen az ország nagyobb farosait attól a veszélytől, amelyeket rá nézve ez a sztrájk — nem mint sztrájk, Hanem mint zavargás — következményeivel igen erősen sújtana. Maguk a munkások sem szívesen mennek bele ebbe a demonstrációba, éppen azért, mert hogy terhére vagyok, hogy menekülni kivan tőlem. Mit mondhatna nekem az én biztos, pozitív tudásommal szemben? Azzal a tudással, hogy minden szerelemért vétkező asszony életében 'eljön az idő, mikor rettenetes árt kell fizetnie a boldog lírákért. Vaunak bátor lelkek, kik azt mondják, hogy történjen bármi és merészen nvulnik a sors kerekébe. En — éu gyönge lélek vagyok es nem bírom el a vezeklést, a szégyent, a megaláztatást, az ostort . . . I'edig mindez oly kérlelhetetlen biztonsággal jön el, mint a ragyogó napra a sötét éjszaka. Ha nem tudnék, ha nem látnék oly világosan. Ha nem tudnám, hogy a nő szenvedélye ott kezd forrni, ahol a férfié már kiégett. Ha nem tudnám, hogy nincs kegyetlenebb, szívtelenebb hóhér, mint a kiábrándult férfi, aki szabadulni akarna az ölelő karok közül. Szabadulni akar a nőtől, kiért nemrégen még a világot akarta rombadönteni. Kdes barátom, ha fantáziám nem látná tisztán a meggyalázó vesztőhelyre vezető utat, melyet minden szerelméért megtántorodott asszony megjár, mikor elkövetkezik a bűnhődés órája! . . . (lyáva vagyok, Lilék! . .. KII nem akarom megízlelni a csókot, mely után ütés jár és nem akarom a mámortól ragyogó szemeket látni, amint az unalom szürke köde reájuk ereszkedett. Amit On édes barátom ezek után mondhatna nem tudják biztosítani annak békés lefolyását. Nem a sztrájktól kell tehát félnünk, mert az csak egy impozáns és esetleg hasznos demonstráció lenne, hanem azoktól a szomorú következményektől, amelyekkel ez a sztrájk az egész országot létalapjában támadhatná meg. A drágaság okai és orvoslása. Dr. Ágoston Péter kiváló író és jogtanár, Nagyvárad város lakás és élelmezésügyi bizottságának előadója tudományos és gyakorlati értékű elaborátumot dolgozott ki, melyben a drágaság kérdésével foglalkozik. A széleskörű ismeretekre valló elaboratumnak az adja meg különösen érték't, hogy inig egyrészt a városok élelmezése megdrágulásának igazi okait feltárja, másrészt rámutat az orvoslás módjaira is. A drágaság enyhítésére oly intézkedések megtételét javasolja, melyek nemcsak Nagyváradon, hanem más valósokban is foganatba vehetők. Tisztában vagyunk azzal, — mondja az elaborátum — bogy drágaság van. Mindenkit sajt. Mindenki siránkozik miatta. Mindenki ölhetett kézzel várja, hogy csoda történik és egy szép napon megszűnik a drágaság. Ugy vagyunk a bajjal szemben, mint az ismeretlen bacillusu járvány idején, a mikor az orvos és a laikus az orvoslás eszméjétől súlyos fejje] jár, a járvány pedig tovább pusztit. Ha az orvoslás módjai felelt csak gondolkozni akarunk is, tisztában kell leimül.k a tényekkel. A közönség leginkább az élelmiszerek drágasága miatt panaszkodik, jóllehet az iparcikkek árai aránylag nagyobb mértékben emelkedtek* Az élelmicikkek közül azoknak az ára emelkedett nagyobb arányban, amelyeket itthon és Európában termelnek és kisebb aranyban a gyarmatáru. Nézzük meg, hogyan fest. a drágaság számokban. Tiz évre visszapillantva, azt, latjuk, hogy a leveslnts ;{1, a borjúhús 79, a sertéshús (i7. a hentesáru CA), a száraz főzelékek 2."»— 00 ós a kenyér ,'!0 százalékkal, vagyis az összes élelmiszerek 60 százalékkal drágultak. Tudjuk, hogy sem a bérek, sem a fizetések ilyen arányban nem emelkedtek. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a táplálékok legkeresettebbje és lególiajtottabbja a hus. Tudjuk azt, hogy Magyarország állatállománya megfogyott s hogy ugy a föidmivelésügyi kormány, mint a gazdák most minden igyekezettel azon vannak, hogy állatállományaikat szaporítsák. Miután azonban külföldről nem hozhatnak nekem, én már elmondtam magamnak. Az ilyen levelet nem könnyű megírni. Sok-sok átvirrasztott éjszaka és átsirt nappal után ültem le íróasztalomhoz, hogy megírjam. Isten vele, édes, drága, jó barátom! . . . \ny akarom megőrizni képét, amit utoljár i láttam . ..Szerelemtől lángolva, gyöngéd szavakkal könyörögve, boldogságért esdve. A beteljesülés órája nem fog elkövetkezni, mert nem elég nagy és bátor a lelkem arra, hogy a szegánv, szerelmes, bűnös asszonyok váltságdíját fizessem érte. Választ a hosszú levélre nem varok. Hiába is írna, nem bontanám lel, nem olvasnám el. Én akarom elmondani az utolsó szót, én akarom a regény utolsó sora után odaírni: vége. Amit eddig átéltünk, az hus volt, szomorú volt, de tiszta, szép és ragyogó maradt. Ami ezután jönne!. . . Hiszen ez elöl szöktem meg. ez elől riadtam vissza. 8 maga sokkal okosabb ember, semhogy erőszakolná a lehetetlent. Minden ember mást érez s inast, tud lehetetlennek. Eu a megaláztatást nem bimm ilviselui senkitől, de legkevésbbé attól, akit oly mélyen és igazán szeretek, mint magát.