Pápai Lapok. 40. évfolyam, 1913

1913-01-12

— Hangverseny. A pápai ág. evang. férfi énekkar é* zenepártoló egyesület niult vasárnap tartotta a gyülekezet nagy tanáosterniében felol­vasással és szavalatokkal egybekötött hangver­senyét, melyet az egyesület énekkara nyitott meg. Mi. akik hallottak, ismertük keletkezése idejében, ezelőtt mintegy másfél évvel, ezt az énekkart, valóban elcsodálkoztunk azon a preoiz, fegyel­mezett előadáson, melyet ez as ifjú énekkar pro­dukált. A siker oroszlánrésze persze Nagy Pált, az énekkar lelkes karnagyát illeti, aki az ének­karnak a lelkét képezi. Csányi Károly ügyes szavalata után Bognár János Bpesti hegedüjáté­kábau gyönyörködött a közönség, akit Kis Jó­zsef zenetanár kisért zongorán, diszkréten, művé­sziesen. Bognár játékán kiforratlansága dacára is meglátszjtt, hogy avatott kozü hegedűs, aki szorgalmas továbbképzés után igen számottevő művelője lehet a hegedűnek. Nagy sikere volt, a sajátszerzeményü Nocturne-jével, melyet a kö­zönség zajosan megtapsolt, Dr. Sztehlo Kornél odv. tanácsos a nökérdésröl tartott magaa szín­vonalon álló felolvasást. Tudományos és társa­dalmi szempontból fejtegette a nö hivatását, sze­repét a kokorszaktól kezdve a mai napig, ami­kor a uök állítólagos fölszabadításán fáradoznak külöuösen a szociáldemokraták. Felolvasásából azt a tanulságot szülhette le magának a hallgató, hogj- a nők a világteremtéstói fogva napjaink­ban élvezik a legnagyobb szabadságot. Az illuszt­ris felolvasót a nagyszámú közönség hosszan tartó zajos tapssal ünnepelte, melynek lecsilla­pult ával ismét az énekkar lépett az emelvényre • Huber: Harmónia-indulóját adta elő, sok tap­sot aratván. A hangversenynek egyik fénypontja Eévész Arnoldné énekszáma volt, akit — sajnos — hangversenyeinken nem látunk szerepelni. Erőteljes, szép, behízelgő hangja, most is, mint gyakoribb szereplése idejében, az első pillanat­ban magával ragadta a közönséget. A kétSehuber­dalt oly átérzéssel, finom hangárnyékolással és a képzett énekesnő oly tökéletes művészetével adta elő, hogy bármelyik hangverseny-kőrútra járó művésznő megelégedhetnék vele. Programraja harmadik számának Molnár Kálmán : „0>ondolsz-e rám" cimü bájos müdaltit választotta, amellyel szintén oly nagy hatást ért el, hogy a közönség lelkes, viharos és hosszan tartó tapsa a jelen levő szerzőt is a dobogóra hivta. Beveszné mű­vészi énekszámaihoz a finom zongora kíséretet szinten Kis .lózset z»ne tanár szolgáltatta. E'.u­táu Piri Lajos és itju Nénik Pál .,A goromba •házmester" cimü humoros dialógot adták elő kacagtatóan s a szépen sikerült, hangverseuy az énekkar záró énekével ért véget. — Este a Griff­szállóban társasvacsora volt. amelyen ott láttuk a város számos előkelőségét. A társasvacsorát tánc követte. — Dr Kende Ádám Városi képviselő­testületünk egyik legtevékenyebb tagja bejelen­tette a városi tanácsnál, hogy a képviselőtestü­let bizalmából viseli állandó választmányi, jog­ügyi bizottsági, vízügyi bizottsági es villanytelep­telügyelöbizottsági tagságáról lemond. A tanács a bejelentést sajnálattal vette tudomásul s ajánlja a képviselőtestületnek, bogy Ür. Kende Ádám helyére a tanti négy bizottságba Dr. Horváth Józsefet. Dr. Saáry Tibort, Dr. Domonkos Gézát és Herz Dávidot válassza be. — A veszprémi hangverseny. Testvér­városunkban, Veszprémben mult kedden folyt le a Veszprémi Dalegyesület hangversenye és bálja az ottani Nemzeti Színházban. A hangver­senyen, mint ismeretes, pápaiak is szerepeltek, ig}'Holler Konrád, Boksay Endre és Szentgyögyi Sándor, kik Németh József, sümegi tanítóval és Keres/.' es Ferenc, veszprémi takarékpénztári könyvelővel egyetemben vonósnégyest, illetve vouósötöst játszottak — nagy sikerrel. Ugyan­csak sikerrel szerepelt külön számban még Szeutgyörg) i Sándor karnagy. A müior többi szamát a reudezö dalárda töltötte ki. A csaknem teljesen megtelt tágas szinház előkelő közönsége a legnagyobb bámulattal hallgatta a dalárda szebbnél-szebb énekszámait. A dalárda, mely ma­holnap már 10 éves múltra tekinthet vissza, Gaál Sáudor karnagy vezetése mellett oly roha­mos léptekkel törtet fölfelé a mintadalárdák meredek létráján, hogy a gyors fejlődés még azokat is bámulatba ejté, kiknek alkalmuk volt a fejlődést megfigyelni. Miudeu dicséretre méltó az egyesület, mely Horváth Zoltán, törvényszéki biró elnöklete alatt szépen állja meg helyét Veszprém város többi kulturális intézménye kö­zött. A uyárou Veszprémben tartandó dunántúli dalverseny alkalmából a daltestvérek százai bi­zonyára szintén meglepetve fogják tapasztalni, hogy a 3ö tagu veszprémi uridalárda a legjobb uton vau, hogy az ország leghíresebb miutada­lárdái közé kezdje fel magát. Mi szegény pá­paiak, kiknek már módunkban volt a mezőkö­vesdi parasztdalárda, Gaál István vezette ma­tyók éneke hallatára elpirulni, meghívhatnék a másik Gaál dalárdáját, a veszprémi uri dalárdát e gy pápai vendégszereplésre, hogy újra elpirul­junk s illetve tán már tennénk is valamit. A dalárda kiváló előnye, hogy precízen intonál, nem esik, nem száll és a legtökéletesebben érvénye­siti a dinamikai előírásokat. Ha még ehhez hozzá­vesszük az értékes hanganyagot, a nagyfokú lelkesedést a tagokban s ráadásul a müvészkar­mester fáradhatatlan voltát, miudeut elmondot­tunk. — Fegyelmi vizsgálat. A v. tanács meg­bízta a polgármestert, hogy líóvész Arnold v. mérnök ellen indítsa meg a fegj-elini vizsgála­tot, miután a tanács 1858. és 1939. számú mult évi határozatait figyelmen kivül hagyta. Ezen határozatok a vágóhidra, nevezetesen a vasbeton­munkálatok ellenőrzésére vonatkozuak. — Itt emiitjük meg, hogy a Scklick-gyár megkezdette a szerelési munkálatokat. — A K-th. kör jnü voszestelye. Tegnap este zajlott le a Grilloeu a pápai kath. kör nagy­hangversenye és táncmulatsága, mely mindig egyike városunk legsikerültebb elitbáljaiuak. Részletes retérádát majd jövő számunkban ho­zunk. • — Bövitik a városházát. Gsakuem lé­nyegtelen bővítésről vau szó. Az adóügyi jegyző megkapja a végrehajtói szobát, ezek az őrmeste­rét, az őrmester a köuyomdász helyére jön, a kit a szeueskamarábá diszponáltak, hova megfe­lelő ablakot és világító ajtót fog csináltatni a gazda. A leudöri zárkák szintén kapnak uj vi­lágítást, még pedig „Luxfer"-fóle prizmákból szer­kesztett kettős ablakot. — Megjött az államsegély. A belügy­miniszter kiutalta a városok államsogélyét. Pápa városa 23.500 K-t kap, melynek a kir. adóhiva­talnál való felvételét a tanács megbízásából a pénztáros és ellenőr fogja eszközölni. — A pápai Leányegyesület 1913 jan. 12-én tartandó gyűlésének műsora (kezdete 8 órakor). 1. Duraud: Chacaur, zongorán előadja Nuszbauin Hilda. 2. A nőkérdés fejlődése az irodalomban Széchényi ig. Irta s felolvassa Zá­vory Teréz tanárnő. 3. Műdalok. Énekli Náuik Lidike, zongorán kíséri Schöuteld Edit. 4. Bende Vitéz, irta Arany János, szavalja Tihanyi Kiss Sándor. Ö. Tarantella, zongorázza Maurer Ilus zongora-tanárnő. — A Leáuyegyesület 1913 jan. ti-án tartott választmányi gyűlésén jegyzőkönyvi köszönetet szavazott meg mindazoknak, akik az egyesület jubiláris előadásának sikerét előmoz­dították. Hálás köszönetet szavazott még a t. szülőknek, akik semmi anyagi áldozatot nem kímélve a gyerekeket a színdarabban részt venni engedték és köszönetet az előadások minden egyes szereplőjének, akik az estélyek fényét részvételökkel emelték. — A szaloki névnap. Marcelnap előes­téjén kezdik megülni Nemesszalókon Szalóky Géza földbirtokos névünnepét. Ilyenkor közelről­távolról jönnek Géza bátyánk ismerősei és ro­konai, hogy néhány napon át ünnepeljék a nép­szerű nemesember névünuepét s élvezzék köz­mondásossá vált vendégszeretetét; Kocsira ka­paszkodik ilyenkor minden környékbeli birtokos, bérlő, pap, jegyző, tanitó, postás, vasutas, ispán, gépész, erdész, vadász, korcsmáros, de még a cigáuybauda is, és egész karavánszerüen vonul be a sok ünneplő a szives házigazda szóles por­tájába. Jövő szerdán estétől kezdve igy hát hangos lesz a nemesi kúria házatája, talpon lesz az egész község, hogy, ha mást nem, legalább megtapasztalja, az idén kik jöttek el ismét a népszerű Géza bátyánk nóvünnepére. Mondanunk sem kell tán, hogy a rokonokon kivül meghí­vást nyer a helyi intelligencia is a névnapra, melyről az utolsó vendég ugy harmadnapra szo­kott hazakerülni, ha ugyan addigra előkerült a kocsirúd, melyet bizony néha elduguak a pad­lás szénája közé. — A szalókiak kérelme. Pórszalók és Nemesszalók egyesitett r. k. hitközségének hívei a külsövati plébánia üresedését felhasználva, az­zal a kérelemmel fordultak a veszprémi püspök­höz, hogy az uj plébánost kötelezze, miként az minden harmadik vasárnapon, vagy legalább min­den negyedik vasárnapon és a kettős ünnepek másnapjáu Szalókon tartsa az istentiszteletet, prédikációt és misét, miután a szalókiak, kik vagy 8 kilométernyire vannak Külsövattól, évszám se mehetnek templomba, amennyiben sem az öregek, sem a gyermekek, sem a cselédsorbau levők oda és vissia lü kmt, a mi legalább 4 órát vesz igénybe, nem tehetnek meg. Felaján­lották a hivők, hogy a plébánosért kocsit kül­denek, reggelijéről gondoskodnak és mise utáu ismét hazaszállittatják. — Uj részvények A Pápa Városi és Vidéki takarékpénztár r.-társaság 1!)12. évi jan. lő-töl kezdve, a régi részvényeket ujakkal cse­réli ki s ugyanez időtől kezdve, kiadja az uj kibocsátású részvényeket, a befizetett részvény töke után esedékes 4Vj/é-os kamatokkal együtt. A régi részvények az 1912 évi szelvény nélkül, szelvény ivekkel adandók be, az uj részvények a befizető lapok ellenében adatnak ki. A régi részvények visszatartandó 1912 évi részvényein az osztalék a közgyűlés után fog kifizettetni. — Táncmulatság. Mint azt már a mult heti számunkban is jeleztük, a Perutzgyári al­kalmazottak önképzőköre ezidei bálját folyó hó 18-án szombaton este 8 órakor tartja a Griff szálló nagytermében. A folyton fokozódó érdek­lődésből, mely e mulatság iránt észlelhető, arra enged következtetni, hogy a szövögyáriak bálja, az idén is fényesen fog sikerülni Belépti díj : személy jegy 1 K. osaládjegj- 2 K 50 fillér. A tisztajövedelmet szegéuysorsu gyári munkások gyermekei felruházására és szűkölködő munkások segélyezésére fordítják. — A Lajos-utca megnyitása- A tanács javasolni fogja a képviselőtestületnek a Lajos­utca megnyitását olyformán, hogy özvegy Tálos Istváuné telkéből ő4 négyzetöl kisajátítandó, Hor­váth Pál szladik-utcai háza pedig megveendő 8000 K-ért. — Nyugdíj utalványozás. A tanács Fo­dor István, volt rendótbiztos özvegyének, férje 1", évi szolgálata után járó nyugdiját, évi 4"K) K-t 1913. január 1-étől folyósította. — A mult év negyedik negyede A városi fogyasztási adókezelöség mult évi negye­dik negyedének a forgalmához képest a tanács a kezelöségi személyzet jutalékát a vám-és hely­pénz után 1087. a fogyasztási adó után 14ŐS és a szikviz után 119, összesen tehát 211.71 koroná­ban állapította meg s ezt nyomban kiutalta. — Beszüntették a városi husszéket. A polgármester, miután a húsárak méltányosan csökkentek, a hatósági husszéket beszüntette, ezt a v. tanácsnak bejelentette, mely ezt tudo­mással vette. — Szénhiány? Városunkban ugylátszik nagy a szénhiány. Hatósági intézkedést kérünk annak a megállapítására, hogy tényleg luányzik-e a szénkészlet és miért hiányzik i Továbbá sürgős intézkedést arra nézve, hogy a lakosság ne ma­radjon szén nélkül, annálkevésbbé, mert ugylát­szik most kezdődik csak — a tél.

Next

/
Thumbnails
Contents