Pápai Lapok. 40. évfolyam, 1913
1913-01-12
A temesvári kereskedelmi és iparkamarát illeti meg az elismerés azért, hogy a maga illetékességének a súlyával azok mellé állott, akik látni szeretnék, mint nyitnak meg a középiskolák kapui a közgazdasági irányok előtt és mint törnek utat az itjtiság nevelésének alapvető tényezői között — a reális tanulmányok. A temesvári iparkamaráé az érdem, amiért egyik ülésén határozattá emelte azt az indítványt, hogy fölterjesztést intéz a közoktatásügyi miniszterhez, amelyben a közgazdaságnak a középiskolákban való tanítását javasolja. Az iparkamara ezáltal döntő érvényt szolgáltatott azoknak az óhajoknak, amelyek a helyesen gougolkodó emberek egész légiójában élnek és a melyek mind a középiskolai oktatásnak — az éle, a gazdasági fejlődés szellemében való — újjáalakítása elé irányultak. Fontos momentumot latunk az iparkamara állásfoglalásában, mert beune a nagy területek viszonyait ellenőrizni a nagy tömegek érdekét istápolni és egy jelentős országrészt materiális fejlődésében iránytmutatni hivatott intézménynek a tapasztalatok sorozatából leszűrt meggyőződést véljük telfedezni. Lépéseket fog tenni a kamara javaslatának érvényesithetésére és alkalmasint eltaláltuk ezeknek a lépéseknek az irányát, amikor ugy gondoljuk, hogy a temesvári iparkamara az ország valamennyi kereskedelmi és iparkamaráját is fel fogja hívni hasonló álláspont elfoglalására. Es ha mindegyik iparkamara a maga országrészének kereskedelmi és ipari érdekeltségét ebben a meggyőződésben, ebben a határozatban egyesíti, amiben ne,, kételkedhetünk, mert a városokban, tehát a reális tudományok avatott területén, az iparos és kereskedő társadalom adja a lakosság adóbiró gerincét, akkor kell, hogy méltánylásra találjon a legfőbb forumok előtt is az a felfogás, amely a jövő nemzedék nevelésében az uj és a valósághoz, a jelenhez, az élethez közelebbiek vő rendszer életbeléptetését tartja — erőteljes haladásunk szempontjából — célravezetőnek. I Nem tagadható, hogy a középiskolai oktatás reformja és közgazdasági ismeretekkel való kiszélesítése ma már egyik legelsörangu szüksége és érdeke az országnak. Es tagadhatatlan, hogy az erőteljes gazdasági haladás utja telé csakis az terhelheti a nemzetet, ha az ifjúság gyakorlati nevelését életre hivjuk. A reális tudományok úttörése azonban korántsem jelentheti azt, hogy ezzel egyidejűleg megszűnnék a mult tisztelete és becsülése és hogy azoknak az eszméknek a fontossága, amelyek idáig vezettek, veszítene súlyából és jeleutöségéböl. Es mindazok, akik a közgazdasági irányok bevonulását sürgetik a középiskolai oktatásba, épen arra igyekeznek rámutatni, hogy az a tisztelet, amellyel itjuságaiik a mult, a történelem iránt adózik, kiegészítésére, sőt tokozásra szolgál. A gazdasági haladás törtéuelmének tisztelete az. amelynek utat kell nyitni a tudás csarnokában. Azoknak az eszméknek a fontosságával, melyek a békés munkásságot irányították, kell, hogy mélyebbé, tartalmasabbá tegyék az ifjúságnak a múltba való visazaemlékezését. A közgazdasági irányok bevonulása az oktatásban nem csorbit. a történelem megbecsülésén, hanem tiszteletet követel mindazok számára, akik a nemzet fejlődésén serényen munkálkodnak. Kellő megértéshez vezethet csak a reális tudományok úttörése a történelem szempontjából és arra a magaslatra, amelyen a jövő nemzedék szélesebb látókörrel és biztosabban keresheti föl a boldogulás útját. Bizony László. Bál igen sok mondani valónk volna, külöuöseu azok után. hogy a Pápa és Vidéke p, laptársunk olyan élesen nekünk rontott, hogy különösen a zsidórabbira, meg a felelős szerkesztő vallására és egyébb dolgaira is kitért, s hogy általában olyan különös előszeretettel és ha nem is éppen gyengéd, de annál következetesebb figyelemmel kiséri minden sorunkat, ezúttal még elhallgatjuk véleményünket. Ráérünk választás után is beszélni, ha éppen szükségesnek találjuk. Most egyébb dolgok közlését sokkal fontosabbnak tartjuk. Nevezetesen figyelmébe ajánljuk a hitközség minden szivazópolgárának, hogy szavazati jogosultságának a megállapítása után holnap, azaz január 1,'3-án reggel X órától este 8 óráig a belvárosi r. k. fiúiskolában leszavazhat az újonnan választandó iskolaszékre. (A szavavazatszedés, illetve szavazás rz ebéd idejére fel lesz függesztve.) Miután pedig a szavazati jogosultságra nézve a püspöki kar által elfogadott s érvénybe lépett uj rendelkezések az eddigi gyakorlat, felfogás és szokástól merően eltérnek, fontos annak a megállapítása, hogy a névsor karácsony előtt az alsóvárosi iskolában ki volt téve közszemlére, de ellene telebbezés nem adatott be. Megszűnik ezúttal az a gyakorlat is. hogy azok, kik hitközségi adó fizetése alól tel vaunak mentve., nem választhatnak, nem is választhatók. Vagyis ezentúl papok, igy pl. a káplán, karnagy, gouduok stb. szavazhatnak. iA tanítók azonban nem. mert úgyis küldenek két tagot a saját kebelökböl az iskolaszékbe). Egyelni kell arra is, hogy a szavazólap helyesen legyen kiállítva, mert ha azon akár több, akár kevesebb név szerepel, minta mennyiről kell kiállítva lennie, az elnöklő plébános által visszautasítandó, s illetve megsemmisítendő. Megbízásból is szavazhatni, de a megbízás csak bizonyos esetekben adható és választás előtti napon, tehát ma a plébánián bemutatandó. Eléggé élénknek ígérkezik a választás lefolyása, inert miül eddig? tan soha, meglehetős élénk érdeklődéssel viseltettek a hitközségi tagok a választási mozgalom iránt. így több helyen népes értekezleteket tartottak, melyeken jelölesek is történtek. Általában az a lá'szat, hogy békés egyetértéssel olyan iskolaszéket fognak választani, a minő a hitközségnek megfelel, vagyis megtelelő arányban lesz képviselve a hitközségi tagok minden rétege. Ami >ar az u. n. uriosztálytól általában m-g most sem várják az eddiginél fokozottabb érdeklődést, egyes körökben (itt nem társaskört, hanem osztályt, hivatalt értünk 1 mégis megmozdultak. Sokkal nagyobb s a választást erősen befolyásoló mozgalmat indítottak meg az iparosok, kik számbeli túlsúlyuk arányában nem lettek jelölve. Mindenesetre kívánatos, hogy bármint üssön is ki a választás. íitáuua a kedélyek ismét lecsendesedjenek, mert csak igy várhatják el az uj hitközségi elöljáróságtól, hogy a hitközség javát szolgálja. Végül megjegyezzük, hogy a plébániahivataltól nyert értesítés szerint, ina a plébániatemplomban a szentbeszédet tartó lelkész a tudnivalókat ki fogja hirdetni a szószékről. VEGYES HÍREK. Választás előtt. A pápai r. k. hitközségi választás, mint arról már régebben és többszörösen megemlékeztünk — holnap, január 13-án losz. — A Pápai Takarékpénztár r. t. éltessiti ugy e régi. mint uj részvényeseit, hogy 19.18, január hó lb-tól kezdődóleg az „Ideiglenes részvényjegyek" végleges részvényekre lesznek becserélve és azok Utátl Kl l!ll2. «leeeinber Bl-ig járó kamat is folyósítva lesz. Ugyszintén ezen naptól kezdóilóleg a régi részvények nj részvényeké cseréltetnek be. — Küzdelem az alkohol ellen Mult év április hó 21-én a helybeli munkásbiztositó pénztár népgyűlést tartott a korcsmák és páliukamérések vasárnapi zárvatartása érdekében. A népgyűlés határozatát városuuk orszgy. képviselője, dr. Antal Géza utján megküldötték a képviselőháznak s az illetékes minisztériumoknak. E tárgyban Beöthy László keresk. miniszter a következő levelet intézte dr. Antal Gézához: Budapest, 1912. dec. 28. Tisztelt Barátom ! A Pipán 11)12. évi április hó 21-én tartott népgyűlés a többi között azt is elhatározta, hogy a szeszes italok vasár- é< ünnepnapokon való kimérésének rendeleti utou leendő eltiltását kérelmezi. E népgyűlés határozata iránt tanúsítottérdeklődésedre közlöm, hogy e kérelemmel az ipari munkának vasárnapi szüneteléséről szóló 1891. évi NHL t-e. folyamatban levő revíziója során az összes, e részben ligyelembe vehető érdekek mérlegelésével foglalkozni fogok. Szives üdvözlettel igaz hived: Beöthy László s. k. Itt említjük meg, hogy január hó 15-én, szerdán este V 2 7 óraknr dr. Kovácsics Sándor téthi járásorvos az evang. gyülekezet nagy tanácstermében igen érdekesnek ígérkező előadást fog tartani az alkohol káros, pusztító, nemzetrontó hatásáról. A felolvasásra ezennel felhívjuk lapunk olvasóinak figyelmét. — A kir. tábla szaktanácsai. A győri kir. ítélőtábla szaktanácsait az HUH. évre a következőkben osztották be: Közpolgári és úrbéri tanács: Elnök: Dr. Hódossy Eajos kir. ítélőtáblai elnök Birák : Kun Sándor, líác Lajos, Haunig Alajos. Jegyzők : Galló István jbiró, dr. Schannen Alajos jbiró. Közpolgári, váltó, keresk. és csödjogi tanács: Elnök: Jalsovitzky Lajos kir. ítélőtáblai tanácselnök. Birák: Kiss Gábor, Nagy líéza, Proszt János, Szirmay Béla, dr. ltédly Sándor. Jegyzők: dr. Schannen Alajos jbiró, Makláry Dániel j"«yzö. Felülvizsgálati tanács. Elnök: dr. HódoMjr Lajos elnök, elnökhelyettes Jalsovitzky Lajos t. elnök. Birák: Kun Sándor. Nagy Géza, Itácz Lajos, Proszt dános, Szirinay Bela, lianuig Alajos, dr. líódly Sándor. Tanácsjegyzök: Gallo István jbiró, dr. Schanneu Alajos jbiró, Makláry Dániel jegyző. Büntető tanács : Elnök : Jalsovitzky Lajos kir. ítélőtáblai tanácselnök. Birák: Plukovieh János, dr. Üerö Antal. dr. Fei.htinger Ernő, ThirringBéla TtnáosjagJIMűk : Fülöp Jenő jegyző, dr. Heller Erik jegyző. Elnöki tanács: Elnök: dr. Hódossy Lajos elnök. Itendes tagok : Jalsovitzky Eajos. Kiss Gábor, Kun Sándor, Nagy (téza. Póttag >k: riukovich János, dr. (terö Antal. Jegyző : az elnöki titkár. Telekkönyvi vizsgabizottság: Elnök: Jalsovitzky L?jos kir. ítélőtáblai tanácselnök, helyetesse Kiss (íábor ctiriai bíró. Rendes tagja: Szirmay Béla. Póttagok : Proszt János, Hanuig Alajos. Jegyző: Makláry Dániel jegyző. Dijnoki ügyekben eljáró bizottság: Elnök : Jalsovitzky Lajos t. elnök. Itendes tagok: Piukovich János, dr. Gerö Antal. Póttagok: Thirring Béla dr. Kédly Sándor. Felülvizsgálati tanácsjegyző: Plihál Dezső s. hivatali főigazgató, helyetesse (íalló István járásbiró. A polgári tanácsok minden héten, rendszerint héttőn kezdik s folytatólag tartják üléseiket. A sommás felülvizsgálati tanács napjai: hétfő, kedd es szerda, a büntető lelebbviteii fötárgyalások át tanai süM*ek napjai: kedd és szerda.