Pápai Lapok. 39. évfolyam, 1912

1912-03-31

látóköre vau a nemzet öncélja, feladatai terén, mint olyannak, ki minden .szellemi táplálék nélkül sajátította el mesterségét. Egy nemzet-iparos lelki szemei előtt nem tisztán az a törekvés lebeg, bogy megrendeléshez, avagy a felmerülő szükséglethez mérten éppen vsuk előkészítse munkáját, amiből életét fenntarthatja. Ez az irány legkezdetlegesebb stádiuma a nemzet-ipar életének. Ennél a pontnál nemzet-iparos még nem alhat, mert a nemzetállam ennél többet követel. Követeli ugyanis azt. hogy minden ipart érmékben a nemzet karaktere, jellege tükröződjék vissza. Minden ipartermék a nemzet sajátos szokását adja vissza ugy hogy eképen a belföldi fogyasztói minden igényt kielégítve, visszaszorítsa a külföldi ipar jogtalan betolakodását. Ezen törekvésben az ([tarost ama tudat kell, hogy vezérelje, hogy ezzel a nemzetállam nagy eszméjének anyagi és kulturális céljainak megerősítéséhez Ing hozzájárulni. Hogy eként az egész iparos osztályt a nemzet öncélja irányában és szellemében átformálhassuk, nem elég ennek elérésére csupán az, hogy az itju iparos nemzedéket mesternél leendő, hosszabb vagy rövidebb ideig tartó gyakorlati tanonckodásra, inaskodásra* szorítsuk. Ezzel a a rendszerrel csak minden lélek és öutudatuélkiíli modern rabszolga munkás hadat nevelnénk. Távoi legyen tőlünk még gondolata is annak, mintha nem volnának kellő műveltséggel, szak- és általános képzettséggel bíró kisiparosaink ! A mai kisiparosnak az élet. nehéz küzdelmei közepette azonbau fizikai lehetetlenség annyi időt szentelni magának, hogy tanulóját modern nemzetiparossá nevelhesse. Ez tény, melyet hiába próbálgatnak megcáfolni. Ha a kisiparos osztály egymaga gyenge, képtelen erre a feladatra, álljon oda melléje teljes erejével a magyar törvényhozás ! A niühelybeli oktatást a mesterre hagyjuk, Azt majd elvégzi. Az iskolai oktatás magának a nemzetnek : a törvényhozásnak kötelező leiadata. Az iparoktatás szerintem két irányban fejlesztendö még pedig általán és speciális szakirányba'!. Az általános irányt a népiskolától egészen a leglelsöbh iskoláig, az egyetemig kell meghonosítani. A mai élő nemzedék minden egyes tagját — sajnos — nem lehet megnyerni az ipar tántoríthatatlan hívének. Meg kell tehát akkor nyernünk a jövő nemzedéket. ! A nemzetállam örökké élő organizmus, mely nem csupán a jelenért, hanem a jövőért is él. A jövő pedig ott van az iskolában ! Már az elemi iskolás nebulónak lejébe is bele kell oltanunk az ipari foglalkozás tisztes, becsületes, nemzet és élet fenntartó voltát. Meg keli magyaráznunk ezeknek az apró gyermekeknek is, hogy az iskola teremben minden amit szemük lát, kezük érint, amit magukon hordoznak a kérges tenyerű iparos izzadságos munkája. Nélküle nem léteznének, mert ö maga a természet. Sárból, porból, piszokból, hulladékból alkot ö a fenn szethez hasonló szépet, eszményit. Meg kell értetnünk már ezekkel az apró fülüekkel is, hogy sz iparos nem nézi, vájjon az anyag, mit fel akar dolgozni szép-e, rut-e, alacsony vagy magas szárniazásu-e. Csupán arra törekszik, hogy mindannyiunknak használjon, s az emberiség millióit étellel, itallal, ruhával elláthassa. És ezt. a tanítási rendszert folytatni kell egészen a világ megteremtőjéig: az Istenig, ki a legnagyobb iparművész volt, mikor a világot hal nap alatt teremtette. . . . Az iparos az Isten munkása, tehát tisztelnünk kell, mert ha ennek ellenkezőjét tesszük, ugy Isten ellen vétkezünk. A Teremtő minden országba széjjel árasztotta munkásait, hogy minden'ország szeresse első sorban a maga iparosait. Ep ezért kell nekünk, magyaroknak szeretnünk, |támogatnunk első sorban a magyar iparost. . . . Ilyen elbeszélő, mesélő és oktató rendszerben kell elvetnünk a magyar ipar iránti szeretetnek magvait már a népiskolában. Az elhintett magvakat szabadjára nem hagyhatjuk, azokat ápolnunk kell. jhogy gyökeret hajtva a középiskolákban törzsekké, a felsőbb iskolákban egyetemes, terebélyes fákká növekedhessenek. A középiskolákban az ipar általános ismereteivel annak nemzeti inissiójával kell megismertetni az ifjúságot. E tantárgyat kötelezővé kell tenni a középiskolában ! Az általános ismeretek elméleti tanítása mellett különös haszonnal jár ipari műhelyekben, telepeknek megszemlélése — nem egyszer-kétszer, mintegy szórakozásból, hanem esetröl-esetre — gyakran és pedig komoly oktatás és tapasztalat szerzés céljából. A felsőbb iskolákban, jogakadémiákon és egyetemeken külön e célra rendszeresített tanszék hirdesse az ipari tudomány szabadságát, dicsőségét. Természetesen itt már magasabb iparpolitikai szempontoknak kell elbírálás alá jutni. Hisz úgyis oly sivár felsőbb iskolai rendszerünk, tegyük azt gyakorlativá iparpolitikai tanszék felállításával ! Ezen általános iskolai nevelésnek kettős iráuybau fogjuk érezni becses értékét. Egyrészt nemzedéket kapunk, mely az ipar iránt érzékével ténylegesen is támogatni fogja a magyar ipart Ez lesz kulcsa majd a mai hazai iparpártolási kérdés oly régóta vajúdó megoldásán k. Másreszt elfogjuk érni azt, hogy az iskolázottak közül is többen fogják magukat ipari pályára adni. Így lesz magasabban iskolázott iparososztályunk, mint van Németországban vagy Angliában, mely helyeken igen nagy az érettségizett, és egyetemet végzett iparosok száma. Az iparoktatás másik nagy utja a tulajdonképpeni szakoktatás ipart űzök részére, minden fokon ingyenes oktatással. Alsó, közép és felső fokit szakiskolák létesítendők. Alsó foknak az ország minden városában s nagyobb községében, középfoknak mindaii gócponton, felsőfoknak az ország geográtiailag felosztott nagyobb területein állitandók fel. A tanrendszer megállapítása és ez iskolák belső szervezetének részletes taglalása ezúttal nem feladatunk. Annyit azonban szükségesnek tartunk kiemelni, hogy ez iskolákban a gyakorlati irány mellett az elméletinek is helyet kell adni. Fontos, hogy az egyes szakok gyakorlati és elméleti tanításán felül gond fordítassák mindazokra az általános tantárgyakra is, melyeknek ismerete nélkül a mai modern ember nem élhet, meg. Végül az ipar története mellett nagy suly fektetendő a magyar nemzet törtenetének tanítására is. Mert jól jegyezzük meg, feladatunk nemcsak az, hogy szakképzett, munkásai, hanem a nemzet, aktiv eleinévé is kell tennünk, emelnünk a magyar iparost. Ez legyen a mi vezérfonalunk az ipari szakoktatás szervezésénél. Ez a körülmény telette nagy horderövel bir, mert a magyar nemzetállam kiépitésénél nem mellőzhető az iparosság. Végül számolnunk kell. már csak nagyszámuknál fogva is. Az ipar nagyon alkalmas arra, hogy a nemzetállam eszméjét megerősítse, de egyúttal veszedelmesen alkalmas arra is, hogy az azzal foglalkozókat nemzetközi és nemzetiségi eszmék karjaiba csalogassa. Egy uj honalapítás lesz az, ha sikerül az iparosság magyarnak megmaradt részét a magyar állameszméhez való ragaszkodásra szoktatni és eltévelyedett részét visszahódítani. Az uj honalapitásnak pedig leuagyohb eszköze az iskola. Általánosan véve a nemzet, szorosan véve az iparosság részére. G- Gy. Féljogászok. Néha pózként, néha gáncsként, de elég gyakran halljuk azt. hogv jogásznemzet vagyunk. Ez is csak egyike azoknak a jelszavaknak, amelyet sokan hangoztatnak, de kevesen győződtek meg a tartalmi valóságáról. Nem igaz az, hogy jogász nemzet vágjunk, sóit annyira szegények vagyunk jogászokban, hogy nálunk elsőMég mindig látszott az arcán a küzdelem, még mindig a torkában akadt a szó, csak a verejtékező arca és a szeme beszélt valami nagyon súlyos tragédiáról. — A bátyáin is altista volt, trapézen dolgozóit. A bátyám . . - Nagy és nehéz uiuukat csinált és amit én tudok, azt mind őtőle tanultam. Sokkal öregebb \olt nálam és sokkal ügyesebb. Özvegy volt mar vagy tiz esztendeje — és volt egy tizenkét esztendős kislánya. Akkor tizenkét esztendős volt. Együtt dolgoztunk — ö oáiuálta a munka nehezét — én még akkor egész könnyű gyakorlatokat csináltam. A kislány pedig sárga sPiyeiurokolyában lent állt és a kezünkbe adta a togkaposot, meg a kolofoniumos kendőt, meg minden egyebet, ami kellett . . . délelőttönként pedig tanult forogni a trapézen . . . ügye- volt és lürge . . . Egyszer aztáu odaszersődőtt hozzánk Mady Brenolt, a műlovarnő . . . akinek lila ruhája volt és vérvörös haja . . . Mady lirenolt erős. egészséges assr.oii\ '. i : e- az a ka olyan \ olt, unni S bíbor csiga, amit egyszer egy a<|i.ai'iuiuhaii láttam. Akkor egyszer egy este mindaketteu egyszerre jöttünk ki a porondra és egyszerre néztünk lei a páholyba, a bat vaui meg én. Mady lirenolt még ott ült a páholyban. Akkor először éreztem, hogy ez az asszony nemcsak engem fogott meg bíborcsiga ajkával és kemény húsos testével. A bátyám szeme is izzó vágvódassal tapadt az asszony testére. A bátyám ment fel legelőször a trapézre — és a könnyű gyakorlatokat nem csinálta meg. Mindjárt a nehezen kezdte. Fellendült magasi a a levegőben és abban a pillanatban a trapéz egyik szára elszakadt és azután csak azt láttam, hogy a bátyám összetörten holtan fekszik a homokban és a barna homokon vörös vérioltok vaunak . . . Ennyi volt minden. Eltemettük a bátyámat és én megnyugodtam a nagy szomorúságomban. Mert nekünk mindig meg kell nyugodnunk, ha valaki fejjel bukik közülünk a homokba és piros vér foltok vannak a barna iiomkon és másnap eltemetjük. III. Gonoszak es rosszak az emberek, minálunk éppúgy, mint másutt. Elkezdtek fecsegni. A trapézba uj szárakat kapcsoltam bele a régit pedig eldobtam. .\tiol Ciszakadl rojtos és kopott volt a szele. Hogy ezt mi nem vettük észre'.'! Az emberek azonban fecsegni kezdtek . . . Nekem nem mondta senki . . . de én mégis tudom ... és később megtudtam eges/, bizonyosan. Különösen, mikor összeálltam Mady lircnolttai, aki lila ruhában lovagolt. Azt neszeitek, hogy ... de nem — istenemre — nem volt igaz, hazug rág.doiu volt, inert Ins/, én esak aznap este tudtam meg, mikor a szerencsét lenség töri> ül. Azt beszélték, hogy a trapéz nem szakadt el, hiiuem elvágták. Es hogy én . . . a piros ajkú I Mady Brenolt miatt . . . Ilyeneket beszéltek . . . 1 Pedig nem volt igaz. A kislány akkor minálunk lakott: nálam, meg Mady Brenoltoál, mert akkor már együtt laktunk . . . Es jókedvű volt, mint azelőtt, mikor este a maiiége; ben beszélgettünk, meg otthon, ha együtt Ültünk a j szállodában, sőt reggel, mikor leuszőke haját fésülte, énekelt is. Tudom, hogy énekelt. Engem nagyon j szeretett, meg Mady BrOBoltot is. Minden reggel megcsókolta a kezét, meg az ajkát is, amely olyan volt, mint a bíborcsiga. IV. Mindig többet ivott es lúiudig zavarosabb lett a beszéde, mar nem is abból éltettünk, amit mondott, hanem abból, ami az álmosan kimondott szavak tuöe.; biijt el, meg a szeméből, amelyben borzadály I üli meg rettegés, attól, amit mondani lóg és a keserűlégtől, hogy beszéljen : — Egyszer egy léggel — megkéstem és a kislány már regen ott várta a próbákat a cirkuszban. Mikor odaértem, ott feküdt a manégeben, egy nagy összecsavart pokrócon es sirt nagyon és haugosan sírt, ugy sírt. mint a nagyok szoktak, na valakijük meghal. Mikor meglátott ,elen talpra szökött, a sírástól pirosra égett szemében valami fájdalmas vádolassal iám nézett és aztán el akart szaladni. — Mi bajod'.' — kérdeztem ijsdlen.