Pápai Lapok. 39. évfolyam, 1912
1912-12-22
köles z-s. ..tt uem is |éh*t várni semmit, la eddigi nyomás is katasztrofális jellegű volt, hiszen a kereskedelmi körökben előkelő és gazdag cégek fizetésképtelenségéről, mint pozitív tényről beszéltek, amely események még eddigi bakátok* nál is szenzációsabban fognak hatni, Eleket az elszomorító eseményeket a háborúnál is rosszabb bizonytalanság szülte, mely a/.onkivül. hogy al nyugtalanságot a végsőkig fokozta és pusztulás-1 sal fenyegetett minden ipart, kereskedelmet,! egész Európa előtt aláásta piacunk tekintélyét,! A budapesti tőzsde egynapos sztrájkot ren-l dezett állitólag elnöksége elleni tüntetés céljából, a beavatottak azonban jól tudják, hogy a sztrájk azt a szomorú tényállást takarta, hogy a tőzsde életképtelen volt, nem volt pénz, nem akadt üzlet s a világra szóló blamázstól kellett ezzel a trükkel megmenteni, A városok kongresszusa, mely a közelmúlt napokban ült össze Budapesten, ugyancsak megdöbbenéssel tárgyalta azt a körülményt, hogy mai viszonyok mellett, olyan pusztítással íenyegetö paragrafusok lépjenek életbe, mint. az uj adótörvény. A betegápolási pót adók lehetetlen terheket rónak a városokra és az egész adótörvény rendszere, kezdve, az adókulcstól az adminisztratív intézkedésekig, minden józan szociálpolitikának ellentmondanak. Azok. akik a törvényt megalkottak nem számoltak azzal, hogy nem elég javaslatokat, megszavazni, mert vannak a lehetőségeknek határai. A terminust ki kell tolni, talán a jövőben inkább lehet vállalkozni a lehetetlenre, ezidoszerint hiába rendelkezik a törvény: szükség törvényt bont. Ki'thetö ez az állásfoglalás, hiszen a inni helyzet télelmességét támogatja minden körülmény és mindenütt vigasztalan hírek fogadnak. Akkor Hiúikor a foldmivolésügyi miniszter hivatalosan konstatálja azt a sajnálatos és kóros tünetet, hogy az emberek nem bízván saját országunk életerejében, H pénzintézeteket, megrohanják és kiszedik betéteiket. Ugyanakkor pásztói levelet ad ki a csanádi püspök melyben ígv ír: .Vegyesek ki a betéteket, mert az a veszély tenyereti nz egyházi pénzeket, hogy az idok prédájává lesznek !" A tökeelvonás súlyát minden kereskedelmi ágazatban érezzük. Úgyszólván még nem is volt tél és a szénnek az ara újból felszökött s még jól jár az, aki drága szenet kap. mert egyáltalában bajos szénhez jutni s ha holnap tényleg benne leszünk egy szigorú télnek a közepében, akkor meg nagyobb alanyokban emelkedik a szén ára, mert a kis kereskedők, bár a régi árak mellett veszik a portékát, vagy csekély összeggel drágábban, spekulálnak, uzsorái űznek. Itt volna az ideje, hogy hatóságaink elejét vegyék annak, hogv egy.es szénhiénák a máris minden oldalról kizsákmányolt polgárokat még jobban kit>sszák. Ezek azok a körvonalak, melyek megelőzik HZ uj adótörvényt, melyet, most akarnak életbe léptetni. Szomorú újévi ajándéka lenne a megbénult üzleti világnak, hiszen más evekben ilyentájt már hatalmasan hullámzóit az üzleti-elet. amely as évi forgalomnak a legjelentékenyebb részéi képezte, úgyannyira, hogy ilyenkor a rendes körülmények között a személyzetet általánosan szaporítani szokták, míg most a pangó üzem folytán személyzetük egy részét elbocsátani kénytelenek • igy még e munkátlanokkal mivé. kedik a nem produktív emberek tömege, Hkik az általános szegénységnek mértekét fokozzák. Növekszik a proletariátus, meginog egy „'társadalmi osztály alapja, nem csoda, h .gy , kivándorlás, statisztika ijesztően emelkedett, ni- legújabban minden kivándorlást be nem tiltott a minisztérium, ami által ide vannak ugyan kötve a magyar röghöz, de existenoiájnkrol gondoskodás nem törteink. Kz azonban nem ved ,„..„ bennünket a megfogyatkozástól, hiszen a siau-ztika, hivatalnak most került uy.lvanossagr, „ 1M10. ev, adatgyűjteménye, amely arról tesz Unutigot, hogy •« egyke rendszer az egcsz orizágot kikezdte, de különösen ijesztő arányokat iltött a legnagyobb vidékeken. Ugyan mennyivel gyászosabb számadatokkal szolgál majd az utolsó két esztendő statisztikája és ugyan milyen kilátások újítják meg a következő esztendőket. Gyökeresen megváltoztatott szociálpolitika Miithatja csak meg az általános romlást, amely módot ad aa épkézláb embereknek, hogy dolgozhassanak, hogy produktiv emberekké lehessenek, hiszen nem iehet célja az államhatalomnak, hogy koldusokká tegye, polgárai', hanem jólétüket ós [ boldogulásuknak lehetőségét mozdítsa elő, hiszen a polgárok jóléte az állam jóléte. ____ = __^__^_^^^^^^^^^^^^^^ i Választás előtt. j Lapunk egyik előfizetője, pápai katholikns 1 hitközségi tag a január l.j-i kath. hitközségi| választásokra vokatkozólag alábbi levelet intézte hozzánk, melyet, aktualitásánál és félig közérdekű voltánál fogva ezennel közreadunk. Tekintetes Szerkesztő Ur\ Bár érzem szavam gyenge voltát és legkevésbbé sem áltatom mag,un azzal, hogy jeien soraim nyilvánosságra hozatalával valamicsk t is előbbre vihetném azt az ügyet, melyről eme tán ' gyenge, de minden esetre jóhiszemű okfejtés.el megemlékezni óhajtok, azt hiszem nem fogok I véteni semmitéle illemszabály ellen, ha jelen, a pipái r. k. hitközségi választásokra vonatkozó sorok szíves közlését kérem, miután e lap legutóbbi számaiban megjelent egy-két rövid hir és az azokhoz tűzött komeutárok arra engednek következtél ni, hogy a Pápai Lapok szerkesztőségének a küszöbön levő választásokra vonatkozó véleménye az enyémet csaknem teljesen fedi. Vaknak kellene l.-ui ••m. ha nem látnám, hogy a pápai r. k. hitközság ügyeinek intézésére jogosult iskolaszék kebeleién oly inérvümeghasonlás ütötte lel a fejét, mely kihatásaiban az önkormányzati jogától megfosztott hitközségnek amúgy sem rózsás helyzetét a válság felé fogja sodorni. Noha nem vagyok tagja az iskolaszéknek, részben az újságok revén, részben pedig mások elbeszéléséből, mert érdeklődtem, mindig megtudtam mi történt a gyűléseken A mi történt, az szomorú dolog nagyon. Az az erkölcsi testület, mely kell, hogy a hitközség színe-java legyen, s melyről lel kell tételeznünk, hogy a kath. polgárság bármely osztályából került legyen is ki. az.ui osztály legkiválóbbjaiból van összeállítva s tagjai olyan férfiak, kik minden személyeskedéstől ment, elfogulatlan Ítélőképességgel nemcsak rendelkeznek, de azzal élni is akarnak, különösen utóbbi időben igen sokat veszteti előkelőségéből az által, hogy nagyrészt egy-két tag. mint vezető által befolyásolt, az uri osztály iránt bizalmatlan elem. az iparos-, s még inkább földinives-tagok, mint többség hatalmába kerüli, s ma már csak olyan határozat hozható, mely e fennebb említett egy-két, tag felfogásával egyezik. Hangsúlyozni kívánom, hogy e, felfogás lehe* a legkorrekt dib is és ez esetben tökéletesen rendben van a dolog már csak azért is. mert hisz' ekkor az iskolaszék minden tagja, szóval a nem befolyásolt rész is szívesen járul hozzá it határozat meghozatalához. .\tnde inasként all a helyzet, midőn az illető népvezérek felfogása jóhiszemű ugyan, de helytelen és ilyenkor nem hallgatnak sem az elnökség, sein más. szélesebb látkörü tag felvilágosiió szavára ! Ks különösen másként áll a helyzet, akkor, midőn oly természetű ügy felett határoznak, inéi}- tisztán az iskolaszékre tartozik s a szabályszerűen lefolytatott szavazással a többség akaratának van kiszolgáltatva, mert megfelebbezhetetlen. Ily határozathozatal után halljuk aztán mi egyszerű polgárok, mi hitközségi tagok, X. ur kilepett az iskolaszékből (állítólag azért, mert ott. személyeskedneki, a pénztárnok lemondott i állítólag burkoltan sikkasztással vádolták i, az elnök nem hajlandó tovább elfogadni a tisztséget i'állitólag megunta a sikertelen l.arot. Y. ur s ott hagyja az iskolaszéket állítólag kar abba jedagogus-ember) stb. stb. Ma ez igy folytatódik, mi lesz a dolog vége? íla minden intelligens eleu» kilép s illetve távol •ja magát, mi marad a valamikor elokeio erkölcsi testületből r Egy valós-jgos kupak-tanács. Kgy százezrekre menő vagyonnal, tízezrekre rugó iöltségvetéssel. 25 elemi és 4 polgári iskolai jsztáliyal bíró és 12 ezer tagot tl&moló hifközlég szellemi es anyagi ügyeinek a vezetésére izoiibau nem kupaktauacs illetékes, hanem egy, i kor mai szellemi fejlődésének a színvonalán illó, mélyebb lélektani ismeretekkel rendelkező, örvényt, szabályt, utasítást nemcsak ismerő, hajéin respektálni is tudó, mindenek felett azontan elfogulatlan 'és m-m minden újítással szénijén eleve bizalmatlan:, egyszóval intelligens f.-riákból álló olyau iskolaszék, milyent falun, eiég lajuos, nem lehet, de városhelyen kell összeáiliaui, ha számot tartunk arra. hogy közoktatásigyunk s hitközségi életünk és szervezetünk a alminál valamivel különb legyen. Pedig utóbbira jizony számot fanunk. Volt eset rá, hogy egy iskolaszéki tag egy skolalátogatás alkalmával sajafkezüleg ezt irta i/. osstályköuyv jegyzetrovatába: N. N. iskolaizéki tag ur elvégezte látogatását. — Egy másik lyen ur pedig, midőn az iskolaszéknek egy dyan kereskedotagja. kinek famíliájából tudót főpapok es neves mérnökök kerültek ki s ki uaga is az egv szerű kereskedőnél sokkal magatabb fokú szellemi kvalifikációval bír. tőt társalaluii intelligencia dolgában akárhány hivataiuokíUlberuek felette áll, a maga és s,>k más ragtáriának hiányos pedagógiai ismereteit szerényen jevallva arra kérte az iskolaszék elnökét, hogy i int községi iskolák évzáró vizsgálataira ne ut. * ne az iskolaszék olyan tagjait, rendelje ki «Inökölui, kik mint kereskedők, iparosok, töldniiresek részben rá sem érnek részben pedig nem ••/.uek magukban elég pedagógiai szaktudást, hogy ily bdeue komoly megbízatásnak, s az ez irányban teljes joggal támasztható igényeknek megfelelhessenek, hanem oly tagokat kérjen fel e asép tisztségre, kik megfelelő képesítéssel bírnak, mint papokat, tanárembereket, vagy tanítókat, — élénken tiltakozott ez ellen s büszkén vágta ki hogy ö S gyermeket nevelt, lel, ergo van olyan pedagogus ö is, mint bármelyik tanító, vagy pap. szóval tökéletesen helyt képes állani vizsgabiztosi minőségben is. — Sót akadt isk daszéki I ig, ki határozottan tiltakozott az ellen, hogy a tanítási időben az iskolában a gyermekek énekeljenek, mert szerinte ezt előadás után kell megcselekedni. — Ilyen iskolaszéki tagok provokáltak azután azt, a határozatot is, me|y eiég lenyes világot vet n változott körülményekre, meg örökké restedül való lesz, hogy t. i. ntasitandók * tanitók az iskolaszék tagjait illedelmesen megsüvegelni. Folytathatnám tovább is, de minek? Hiszen nem csak azzal lehet segíteni az állapotokon, hogy hátrányait és hiányait téltárjuk, hanem azzal is. hogy rámutatunk a követendő eljárásra. Ez utóbbi csak egyféle lehet. A választás alkalmával, l'.Hll. január lo-án talpon kell lenni, össze kell tartani és le kell szavazni "oly tonnán, hogy az uj iskolaszékbe odavaló férfiak jussanak, viszont, abból a magukról sokat tartó, egészen a kerékkötésig elfogult s korlátolt szellemi képességénél fogva köztisztiégre teljesen aik dmazhatat lau elem legalább annyira távol tartassék, hogy abban számbeü túlsúlyra ne emelkedhessek. Ezt tenni nem éppen könnyű munka lesz. de mindenesetre célra log vezetni. Miután pedig végül eső után köpönyeg a választás eredményének publikálása után gúnyos mosollyal, meg télremagyarázhatatlau ajkbigyesztéssel venni tudomásul, hogy megint kik lettek iskolaszéki tagok és teljesen jogosulatlan ama kabátos hitközségi tag részéről az uj. szerinte uem elég intelligens iskolaszék lenézése), időben kell magát elhatároznia arra. hogy választói jo-