Pápai Lapok. 39. évfolyam, 1912
1912-12-22
£•«•. ai éljen s ezz;»l hozzájáruljon ahhoz, miként a pápai r. k hitközség ügyeinek intézésére e hitközség nagyságának, intelligenciájának és előkelőségének megtelelő iskolaszék válaszrassék. Mielőtt levelemet zárom, a t. szerkesztőség belátására bizom, hogy soraimat teljesen, vagy csak részben közölje, valamint azt is, hogy nevemet kitegye, vagy elhallgassa, de határozottan kijelentem, miként e levelemben loglalfakért a felelősséget bármely irányból jövő támadással szemben, vállalom. Ezzel vagyok a Tekintetes Szerkesztő Ur alázatos szolgája: Pápa, 1912 dec. 18. (névaláírás.) Eddig a levél. Meg kell vallanunk, bogy irója kíméletlenül ront neki a témának, de kilátszik minden sorából, hogy teljes jóhiszeműséggel jár «1. Annyi bizonyos, hogy alapjában véve helyes uton jár, ha a hitközségi tagokat a választói joggal való élésre sarkalja, s épp ezért, miután e tekintetben a saját iuiciativaukból kifolyólag már előzetesen mi is a levélíró álláspontjára helyezkedtünk s azt néhány izban kinyilvánítottuk, semmi okot nem találtunk arra, hogy e levelet szószerint le ne kezöljük. Csak aztán meg legyen a kellő eredménye, vagyis január 13-áu ne 20 uri ember szavazzon. l'OO meg mosolyogjon, hanem 220 szavazzon és egy se gúnyolódjék. Végül kijelentjük, hogy tárgyilagos hozzászólásokat készséggel közlünk ezentúl is. ismeretes memorandumokat. De ilyen előkelő helyről ha jön az éles kritika, nem éppen biz Igö a városi képviselőtestületre, mely a tisztviselők kérelmét annak idején megtagadta. A v. tanács a főispán kifogásaival tegnapi tanácsülésén foglalkozott s igy arról, hogy ezt az ügyet hogyan intézte el jelen számunkban nem referálhatunk. Azt hisszük azonban, hogy a tanács a főispáni „rendelkezést" íigy nevezik U. i. a hiáuyjegyzék ama rovatát, melybe a főispán fennebb citált szavait bejegyeztél legalább is bejelenti a képviselőtestületnek. — PÖuri vadászat. Dec. 10-áii s következő két napján gróf Esterházy Sándor, marcaltöi nagybirtokosnak malomsoki, iuarcaköi és görzsönyi vadászterületén jól sikerült bajtóvadászat volt, melyen (520 nyulat és 78 f'ogolyt lőttek. A vadászaton a vendégszerető házigazdán kivül részt vettek Pápáról és vidékéről is sokan az uri puskások közül, kiket, a gróf löuri villásreggelivel vendégelt meg — Elhunyt urnö. OsaJlókfla-megyertaj Szabadhegy Kálmán, nagydémi földbirtokost súlyos veszteség érte, amennyiben neje. szül. fajszi Ányos Hona. varmegyénk egyik legnemesebben gondolkodó úrhölgye, élete 04. évében e hó lS-áu meghalt. Temetése a környék intelligenciájának s a falu lakosainak nagy részvéte mellett tegnap délelőtt ment végbe a nagydémi családi sírboltban. Ny. b.! — Ma is munka szüuet van. Az Omke idén is felterjesztést intézett a kereskedelemügyi miniszterhez, bogy a vidéken a mai munkaszünetet függessze lel. A miniszter ezt a kérelmet, ellentétben a mult években követett eljárásával, azzal a megokolással tagadta meg, hogy a dec., 22-i vasárnap és karácsony napja között még két egész nap, vagyis oly bosszú időköz van, » mely ulatt a közönség elvégezheti bevásárlásait. Ezek titán tehát ma Papán munkaszünet lészen. — Az Utolsó Borate. Holnap tart jak az utolsó hajnali miséket. A plébániatemplomban ezí a Ü iratét Kriszt Jenő esperes énekli, még ,..«.,;..: 0 ór^koi- 1 «LzadiHiiti időszak véget ért. mire másnap megkezdődik a karácsonyi ünnepkör. — A felső kereskedelmiről. Mult csütörtökön délutáu a városházán ankét volt a létesítendő városi felsőkereskedelmi iskola ügyében. A bizottságban Mészáros Károly, polgármester elnökölt, s jelen voltak Dr. Kapossy Lucián, Faragó János, Dr. Körös Endre, Herz Dávid és illan Henrik igazgatok, továbbá Kácz Lajos, alsókubini tanár. Dr. Kapossy Lucián felolvasta előtérjeeatíJSL't a Rács Lajos tanár készítette tervezet felett. Elénk eszmecsere után. melyben a jelenvoltak mindegyike aktív részt vett, polgármester ö-szegezte az elhangzott véleményeket és kimondotta, hogy a bizottság javasolni fogja a képviselőtestületnek, bogy a felsőkereskedelmi iskola szándékolt létesítése körül felmerülő elöintézkedések s a szervezési munkálatok megtételére egy az ipariskolaihoz hasonló telügyelöhizottságot küldjön ki, melynek azonban a polgármester legyen az elnöke. A részletek érdekesebb pontjai, hogy az évi tandíjat 100 K-ban kívánja a bizottság megállapítani, továbbá, hogy nöhallgatók legalább mint magántanulók lel legyenek vehetők, s végül, hogy ugy a ref kollégiumi konviktusuál mint az izraelita népkonyhánál az uj iskola növendékeinek aránylag olcsó élelmezteted biztosittaasék. Megemlitendönek tartjuk, hogy a bizottság Dr. Kapossy Enciánnak, mint a ki a szőnyegen fekvő ügyet alapos tanulmányozás tárgyává tette s annak eredményéről egy részletes, mindenre kiterjedő, reális alapokra fektetett előterjesztésben beszámolt, e kiváló munkaért. jegyzőkönyvi köszönetet szavazott. — Kinevezés. A vallás- ós közoktatásügy i ni. k. miniszter Vajdics Károly, pée.segy házmegyei áldozárt, hasonnevű pápai könyvkereskedő fiát, okleveles egyházi karnagyot a kassai kath. tanitóhépezdéhez a X. fizetési osztályba segédtanárrá i/.eiietanárrá nevezte ki. VEGYES MIEL — A Jókai kör ma este fi órakor saját helyiségében estélyi rendez a következő műsorral: 1. A bűnösök iránt vnló szeretet, irta a télolvassa Kis József. 2. Verdi: Miserere. Zongorán előadják dr. Fehér Dezsöné s Havas Ernöné. 3. Magyar dalok, zongora kiséret mellett énekli Niinik Emília. 4. Szaval Halmi Bódognó László Aranka. — A pápai Leányegyesület december 28 és 29-én tartja l~t éves fennállásának emlékünnepét 28-áu délelőtt díszközgyűlést rendez a Griff szálloda nagytermében. Este 8 órakor pedig előadást n városi színházban. Az első est untsora : Prológ. Irta Sinkó Gábor. 2. Előkép, rendezi Herz Dávid. 3. Nézd meg az anyját. Vigj. 8 felvonásban, irta Bercik Árpád. A második est műsora: Zenés élőkép, rendezi Hirsch Jenő. 2. Rubinstein Kati Füegel müveiből részletet ad elő Fiiegei József zongoraművész és zeneszerző. 8, Bubin Stein, Schubert Brahms műdalokat ad elő Oppler Elza dalénekesnö. Auf lies egyik legkedvesebb és legkiválóbb tanítványa,, akinek legutóbb Bécsben és Berlinben önálló hangversenye volt. 3. Bábjáték. Zenéjét szerezte Dieuzl Oszkár. Mozart. Schumann dalokat énekel Oppler Elza. Jegyek kaphatok Hajnóczky Árpád könyvkereskedésében. — A Leány-egyesület dec. 22-én tartandó rendes előadó gyűlésének műsora: f. Szavalat, tartja Pfeiffer Frida. Fantázia HoÖ'mann meséiből Emilé Tavautói zongorázza Schnitzer Ella. 3. Csavargók Móritz liosenfeldtöl. szavalja Kohn Olga. 4. Dalok, énekli Szöllösi Mici, kiséri Tóth Anna. Műsor kezdete 6 órakor. — A Kath. kör müvószestélye. A pápai kath. kör 1913. január hó 11-én este 8 órakor a Griff szálló nagytermében tartja tánccal egybekötött müvészestélyét. Műsor: 1. Prológ, S/.elényi Józseftől, szavalja TótJi Annuska. 2. Énekszámok, előadja a vegyeskar. 3. a) Peiigolcse: Ária. b) Popper: Chanson Villagoise, gordonkán előadja Berginanu Sándor Budapesti. 4. Liszt: Itigolettó-Paraphrasse zongorán előadja Trombitás Gyula (Budapest;. 5. Bizet: Carmen-jé, énekli zongorakísérettel rajkai Keömley Biucika (Budapest.. fi. Zeneszámok, előadja a pápai vonós ötös társaság. 7. Énekszámok, előadja Szeutgyörgyi Sándor zongorakiséretével Tóth Anna. 8 Popper: Magyar ábránd, gordonkán előadja Bergmanu Sándor ^Budapest j. 9. Händel: Largója, énekli rajkai Keömley Bincike, zongorán kisóri Trombitás Gyula és gordonkán Bergmann Sándor. 10. Énekszám, énekli a pápai vegyeskar. | Belépőjegyek elöjegyezhetök Hajnóczky Árpád 'könyvkereskedésében. Jegyek ára: l-lII sorig ö korona. IV-IX sorig 4 korona, X-XVII sorig 3 korona, állóhely* *2 korona. Jegyek a táncmulatságra is érvényesek. — A pápai bUCSU. Szent István vértaaiu tiszteletére szentelt papai nagytemplomunknak karácsony másodnapján, dec. 2G-án vau e búcsúja. A pápai bucsu. már niiiit a nagytemplomi, tisztán csak egyházi ünnep szokott lenni. Külsőségek, mint mézeskalácsosok sátrai, táncmulatságok és hasonló, még a legutolsó faluban, viszont azonban a fővárosban is úgyszólván elmaradhatatlan kellékek itt nem jelzik a nagy napot, de eiinéi különösebb még az is, hogy sok pápai benszülött jóformán nem is tudja, ha csak igy az újságból nem. hogy Pápán jövő csütörtökön mekkora ünnep lesz. Az istentiszteletekről Karácsony o. hírünkben emlékezünk meg. — Hat év múlva. Akárcsak a pápai bejelentő hivatallal, ugy bántak el a minisztériumban egy másik ügyünkkel. A v. képviselőtestület 1907. január -24-011 megalkotott egy szabályrendeletet, melyet a vármegye jóváhagyott s lelterjesztett a kormányhoz. Most. hat év múlva küldték vissza pótlás végett. Kiadták a rendőrkapitánynak. A szabályrendelet teljes cime ez: Szabályrendelet a ragályos betegségek bejelentéséről, azokkal szemben követendő eljárásról, a j kötelező és önkéntes fertőtlenítésről és egyébb I közegészségügyi intézkedésekről. Hát persze, hogy ennek áttanulmányozásához idő kell! — A püspök Üdvözlése. Mészáros Károly, Pápa város polgármestere. Báró Hornig Karoly, veszprémi bibornokpüspököt Pápa város közönsége nevében áldozári jubileuma ós bibor >ss.i törtéut kreáltHláda fdkaluiábéd iUKöaölu» . — Karácsony. A karácsonyi üunepnapok alatt a r. k. plébániatemplomban tartandó istentiszteletek ig)- leszuek szolgáltatva: Az éjféli mise pont 12 órakor kezdődik, tartja Kriszt Jeuo esperes segédlettel. Karácsony első napján ujyauosak «z esperes celebrálja a 9 órai nagyinisét segédlettel. A szokásos 11 órai csendes misén kivül, miután e napou minden pap ,'j mit<ét moudhat, 7 és 8 óra között is lesznek csendes misék. A szentbeszédet Varga Sándor káplán mondja. Másnap, bucsu napján. i*met 9 órakor Ünnepi nagymise, melyet. Kriszt Jenő espevégez segédlettel, utánna szentbeszéd, melyet szintén az esperes tart, és 11 órakor cseudes mise. Mindkét, ünnepnapon délutáu ,'! órakor barompapos veusernyék tartatnak. — A főispán kifogásai. Hunkár Dénes, vármegyénk népszerű főispánja november íl-án és 4-éu hivatalvizsgálatot tartott a városházán. i\ tapasztalt rendről nyomban elismerőleg nyilatkozott, kisebb jelentőségű kifogásokat, azonban mégis tett s ezeket a hiány jegyzék kiadass, ni az alispán utján közölte a várossal. A legérdekesebb ezek között, az, melyet alább sr.ószeriut közlünk:; „A hivatalos órák egyfolytában va ' behozatala nincs elrendelve. . . . Ennek behozatala előnyére lenne a szolgálatnak, mert a ' marsnak módjában állana a hártalékokkal dolgozó ti szt visel ő knek a hivatalos órákat a délutáni időkre is meghosszabbítani. Szükséges ínég azért is, mert a hivatalok legnagyobb része igy van berendezve és ez által az egymás közötti érintkezés is meg lenne könnyítve. Előnyös lenne a t'dekre nézve is, mert elvégezvén dolgukat el i/bdtnanak. mig igy sokszor egész napot kell veszteniük. S végül fogyasztási anyagokban •-. világítás stb.) tetemes megtakarítás volna elérhető, mely a város javát szolgálja." Ujjat éppen nem mond ezekkel a főispán, mert ezekkel az okfejtésekkel szerelték fel nemrég a városi tisztviselők a képviselőtestülethez intézeti