Pápai Lapok. 39. évfolyam, 1912

1912-10-20

Papai Lapok 1912. október 20. kóc. továbbá az alsó- ét felsővárosi olvasó körük, a Munkás Olthoil mind vasárnapon e>télyezik éfl ezek között a legtöbb megszakítás nélkül, hétről-hétre áll elő ujabb műsorral. Hol van még kivülök a patronázs, Népszövetség, Nőegylet stb., mint a melyek a délutáni órákban már lefoglalták a közönségüket ? Ezek után már bizonyára világos t. olvasójuk előtt, bogy ti mennyiben súlyt helyezünk arra, bogy az egyes egyesületek sikerrel munkálkodjanak és eredményesen rendezhessék előadásaikat, azon kell lennünk, hogy az előadások tervszerűen, előre megállapított program szerint tartassanak meg. Főleg azonban arra is kell törekednünk, hogy az estélyek előadásai annak a publikumnak megfeleljenek, melyet az előadások meghallgatására hivatunk és elvártHlk. Ha az előadás léniája és tónusa magas, éppen olyan céltévesztett doh.g, mini mikor alacsony. Az előbbi érthetetlen, az utóbbi untató. Mindkettő alkalmas arra, hogy a'jámbor haligatót örökre elzavarjuk körünkből. Igazán nem ártana, ha az egyes körök, méhek a tél folyamán 8, 10 vagy 20, 25 előadásra készülnek, előre megállapodnának (mint a .Likai kör már meg is tette! A szerk.) a felolvasók névsorában és a felolvasás témájában, s különösen az időben, ezeket a megállapodásokat nyilvánosságra hoznák, hogy ezáltal ne esak a közönség, hanem a különböző társegyletek vezetősége betekintést nyerne a téli programba s az egész szezonra nézve összeegyeztetett megállapodás jöhetne létre. Nemcsak a nagyközönség, de az egylet érdeke igy kívánja, mert másképp lehetetlen elvárni azt, hogy az erkölcsi haszon arányban álljon a fáradozásokkal. nemzedéket, amely a műveltség összes attribútumaival lépjen ki az életbe, ismerje a külföldet és legyen széles látóköre. Ez az ami a mai iparosainknál hiányzik. Százával vannak azon iparosaink, kikben megvan a szorgalom ós igyekezet, de alacsony műveltségüknél fogva nem biniak érvényesülni. A száz közül csak egy példát. Állítólag híres a szegedi halbicska. Hát híresnek híres, de meddig terjed a hire? Ne kutassuk. Messze állunk mi még Sc'ieffieldtől ésSzolingentőI. Álljunk szóba a magyar késes mesterrel és váltsunk szót egy angol iparostársával és nyomban látni fogjuk a nagy külömbséget. Az angol tanult, művelt, világlátott, nagy összeköttetésekkel biró iparos, ami alapképzettségének tulajdonítható. A mieinknek látóköre pedig az iparostársulatokon tul nem terjed. Iparosainkat tehát művelnünk kell előbb. Enélkül nem érünk célt, még ha százával rendezzük is az iparkiállitásokat. önálló felfogásra és kompositióra a tanulatlan elme nem képes soha. Evek hosszú során át sürgették az 1884. évi XV1I1. t. c-nek revízióját és lassan már kezd derengeni a láthatáron. A törvény iparoktatási részétől függ igen sok, inert hiszen közel 100.000 tanonc van az országban. A törvény revíziójával véget kell vetni annak az abszurd állapotnak, mely ma uralhodik, mert hiszen ma segéddé avatható az analfabéta tanonc is. Ilven legyen hivatott arra, hogy mint mester megálljaahelyét? Soha! Van pedig belőlük elég sok. Es ez a főbaja a mi iparunknak. Nem lehet célunk e helyütt az iparos nevelés vezérelveit előadni, csak arra kívántunk rámutatni, hogy iparunk felvirágoztatását nem fogjuk elérni mindaddig, mig népünk lelkében meg nem gyökeredzik inat, ahoi az emberek szintén annyira szeretik egy- I in;»-: agyonvédeni. Leliet-e jellemzőbb esetet tel- j hozni, niMit a budapesti autótaxik ügyét, mely | évek --/.ii sora óta vajúdik a koncessziók kinos' kérdése körül, különösen, mióta néhány okos eni-j ber kútba dobta azt a bizouyos követ, liogy esak i Magyarországon gyártott kocsikat szabad eugedé- j lyezui. Azóta elkeseredett küzdelem fóly a koucessr.iók, na meg egy bizonyos elkraeliolt „magyar" [ poteiukinstihi autógyár részvényei körül és ezért' késuek Budapesten az autótaxik, melyek már uiiu«leu közepes nemet sötj kisebb nngol és francia városban aggkorukat élik. Ürüljünk még, aiuig késnek, inert lia egyszer ezeket az „iparvédett" kocsikat ráeresztik a közönség bőrére es ers/.ényére. akkor látjuk majd csak, liogy uz ugyuevczutt „közérdek** nem mindig jelenti a közönség érdekét. Ilyesféle gondolatukat ébreszt az ember lel* kében egy lassan távozó gőzös füstje. Nem akarván og>-«z napomat összehasonlító nemzetgazdászati t-inödésekkcl tölteni, újra a dookok felé fordultam , ezuttal a pályaudvart baltélői hagyva és csakhamar szemben találtam magamat a tulajdouképpeui szeutély főbejáratával, a hol tila'omtáblák egész erdeje Jiaiái veszélyes, pénzbírság és fogházbüntetések ijesztő tömegével sújtja az idegeu betolakodását. Egy kis ideig haboztam : itt biz nem hasznai az újságírói igazolvány: összeszámítottam hány elgázolá*, hajókötellcüté*. csavaraitali elkapas. hauy ezer Iont bírság és hány száz év börtön feuycget a legcsekélyebb kudarc esetén és őszintén megvallom, pár pillauatig haboztam elhatározásomban. De csakhamar megjelentek lelki szemeim előtt zilált pénzügyi helyzetem sötét felhői és az öt font, mely veszteség esetén végképp megdöuteué az egyensúlyt; a kétségbeesés hősiességével {elővettem zsebemből egy levélcsomót és látszólag annak tanulmányozásába elmerülve, mintha én volnék Anglia legszorgalmasabb kereskedője, uekivágtam egy gá/.o.ónak, ahol a Miitengert legkeskenyebbnek láttam. Magatuba feltettem, hogy ha egy rendőr megosip, azt mondom, a .. M i • -i L.' - - i keresem, amely már bizonyara a nyilt tengeren füstölög. Végnélküliuek látszó raktárak tömkelege között haladtam tova; mellettem MIHI csoportban tolongtak a vonatok és automozdouyok ; reugeteg emelődaruk poiiphoujai mázsás csomagokat lóbáltak orrom előtt, csupa gép mindenfelé, oly kevés az ember. Es moudhatom. ennek nagyon örültem ; egy gép mindig hálás, ha az ember udvariasan kitér előle, egy kikötőőrt már nem lehetett volna ezzel lekenyerezni. Most egy derékvastagságú • . lant derekatértek; kifeszített kötél alatt kell átbújnom ; ha ez leüt, legalább tudom, miért haltam meg. Nem ütött le és én szembeu találtam magamat egy medencével, melyben egy óriási luxushajó, a Balmorai, nyújtóztatta rézveretes világoskék csillogó testét Aztáu mind BÜrübben jöttek egymásután a medencék, az uszó Hzöruyctegekkel; némelyiken semmi élet nem volt, mások szenet vagy árut raJkodtak. Sajátságos, mily kolosszális hatást tud kelteni egy part mellett fekvő személyszállító gőzös roppant arányaival, melyek a nyilt tengeren eltörpülnek. Ellenben a hadihajók, melyek ugyanakkora tonnatartalom mellett léuyegesen kisebbek tnagyobb megterheltetésüknél fogva- éppenséggel nem gyakorolják a várt benyomást és mióta láttam Weymonthban az angol flottát, többé nem vagyok hajlandó az „uszó várak" frázist elfogadni. Egy 20.000 tonnás Dreaduought is legjobb esetben egy nagyobbacska fekete hajó. Persze még sokkal kedélyesebbek a tenger egykori „óriásai" a XVI—XVII századbeli hadihajók, melyeknek hü mását láttam Earls Cuurt-ban es melyek közül a hires „lievenge" faragott falai mögül oly barátságosan mosolyognak az ágyucsóvecskék. Most mindig régebb és régebb konstrukciók jöttek mjra Houthamptonbau vagyunk kérem) már divatból kiment óriási faragott hajóorrok, melyek oly festóiesen meredhetnek ki a hullámokból, midőn a hajó siilyed ; végül a lomha, nagy teliergőzösök kopott, piszkos falai és horpadt, rozsdás kéményei meredeznek sivárou. Természetesen a teherhajőkuál csak a nagy űrtartalom és az olcsóság a fődolog: gyors compojind gépekre, vagy vízmentes reketzekre már nem igen áldoznak ; arról persze nem szól a krónika, hogy évenként hány tehergözös siilyed el egész legénységével együtt. Pedig aháuyszor csak vulami vihar, összeütközés vagy egyébb veszedelem esik, a teherhajó mindig tönkremegy. Természetesen a legénység is uagyobbrész tizeuhárompióbás gonosztevőkből és kétségbeesett exiszteneiskból kerül ki. Azok utan, amiket a szakembercKtöl hallottam nem szeretnék tehergőzósöu utazni, még ha petrnleuiuns hordó vőinek is. Már elfáradok az árhoo- és kéméuyerdök kö~ Iparosok nevelése. Csak az ujabb időben fordítottak nagyobb gondot iparosaink kiképzésére. Ennek javára kell betudnunk, hogy a magyar ipar az utóbbi években nagyobb lendületet vett, de még mindig tapasztaljuk, hogy még mindig szorít bennünket az importált ipartermékek sokasága s sok tekintetben indokolatlan az iparosok feljajdulása, ha mégis a külföldi portékát vesszük és nem a hazait. Miért? Azért, mert nein egy iparcikk van, melyet hazai iparosaink nem tudnak előállítani, vagy ha tudják, az messze mögötte marad a külföldinek. H hogy az ezen a téren mutatkozó hiányokon segítsünk országszerte megindult a mozgalom iparkiállitásokat rendezni. Az utóbbi időben több helyen is rendeztettek ilyenek. Ha ezen országos mozgalmakat és törekvéseket bíráljuk, ug}' tűnnek azok elő, mint egy nagy épület emeleteinek szüntelen és megfeszített erővel való tatarozása. Folyton javítjuk, foltozzuk az emeleteket, nagy és elismerésre méltó igyekezettel azon vagyunk, hogy nagy épületünk emeletei legyenek szépek, csinosak, tartósak, versenyképesek. És minden igyekezetünk dacára folyton azt vesszük észre, hogy nem birjuk a külföldet teljes mértékben elérni, nem bírunk a nyugati müveit ipavállamokkal lépést tartani, még kuvésbbé azokat túlszárnyalni. Hát hol van a hiba? Mitévők legyünk? A hiba ott van, hogy rozoga alapra építünk. Iparépületünk fundamentuma inog. Ezt kell elsősorban megerősíteni. S merjük állítani, hogy amigezen nem segítünk, a mostanában forszírozott iparkiállitásokkal sem fogunk célt érni. Melyek hát iparépületeiuk fundamentumai? Feleletünk egy szó: iparostanoncaink. Ezeket kell nevelni, dobban mondva ezekből kell nevelni olyan iparos-