Pápai Lapok. 39. évfolyam, 1912

1912-01-07

évben összesen .'}"(), HZ 1910. évben pedig IÍÖ4 halálozás tortént. A múlt évben tehát 22-vel töb­ben haltak meg, mint 1910-ben. Az elhaltak rész­letes statisztikája ez: Meghalt 172 férfi, (86nö, halvaszületett 18. Ezek közül róm. katholikus volt 226. református ,'IS. evangélikus ;J4, izraelita 60. Kor szerint legtöbb egyén halt el az f»0—90 évben, vagyis számszerint 1Ő0, a 90 — ICH) éves kort azonban esak ő egyén ért el, 100 éven lr­lüli pedig 1 volt. A betegségek neme szerint a tüdövész elpusztított 4G egyéni, elaggulásban meghalt 6ő, szivbaj'ian 2"), e K yéb tüdőbetegség­ben pedig 42, vagyis a tüdöbajban elhaltak az összes halálozások 26 ?o-*t teszik. Legtöbb ha­lálozás volt (45j augusztus hóban, legkevesebb (23) decemberben. — Egy fegyelmi ügy vége. A P. ós V. laptársunk nemrég mint, delikatesz csemegét adta b» olvasóinak, hogy Ballá Miksa fogy. föügyuök ellen Szita Gyula és Novak Ödön súlyos vádjai alapján a legyeimi vizsgálatot elrendelték s végül hozzátette, hogy „kíváncsian várjuk az ügy el­intézését". Mi a magunk részéről nem emlékez­tünk meg erről az ügyről. Nem pedig azért, mert lévén ez a város adminisztrációjának belső ügye, nem tartottuk a nagy közönség elé tartozónak. Laptársunktól vártuk, hogy az ügy befejezéséről épp ug3', mint a kezdetéről, híven beszámol a közönségnek. Az Ígéretéről azonban megfeledke­zett s az ügy mikénti elintézéséről bölcsen hall­gat. Pedig abból a forrásból, amelyből a fegyelmi elrendeléséhez jutott, a befejezését is megtud­hatta. Mi most felmentjük laptársunkat Ígérete alól s a jövedéki bizottságnak december 22-én tartott ülésében hozott határozatából kivesszük a következőket: „A jövedéki bizottság (a tiszti főügyész általi megejtett vizsgálatból arról győ­ződött meg, hogy a Szita Gyula és Nóvák Ödön által Ballá Miksa föügynök ellen felhozott vádak alaptalanok s Ballá Miksát az ellene emelt vádak •és következményei alól felmenti. Nem mulaszt­hatja el azonban a jövedéki bísottság a legna­gyobb nyomatékkal figyelmeztetni a fogyasztási hivatal személyzetét, hogy mindannyian a föügy­nök alá vannak rendelve, annak az üzlet, érdeké­ben kiadott utasításait mérlegelés nélkül tartoznak teljesíteni, vele szemben a köteles tisztelettel tar­toznak viseltetni, mert ha még csak egyetlen egy esetben is tapasztalni fogja a bizottság, hogy kö­zöttük az egyénétletikedés folytán a hivatal te­kintélye csorbát, szenved, ugy állásukból azonnal el lógja őket bocsájtani. mert éppen nem tűr­heti, hog}- tisztán boszuból eredő alaptalan vá­dakkal bárkit is meghurcoljanak". A jövedéki bizottság a fent érintett határozatában még Szita Gyula és Nóvák odön vádaskodását minden kri­tikán aluli eljárásnak minősítette. — Szóld Zsigmond nagybérlő, a szeredi cukorgyár egyik alapitója és igazgatósági tagja, újév napján Bécsben G8 éves korában meghalt. A megboldogult tetemét Pozsonyba szállították és helyezték örök nyugalomra. Szóld Zsigmond közgazdasági és társadalmi téren kiváló érdeme­ket szerzett. — Az arabokról. A Munkás-Otthon mü­kedvelötársaságának vasárnap este a Jókai-kör régi helyiségében tartandó esteijén vetített ké­pek kíséretében dr. Lakos Béla töginin. tanár tart előadást az arabokról. A rendkívül érdekes­nek ígérkező előadási amidőn a közönség figyel­mébe ajánljuk, jelezzük, hogy az estély műsora egyeli szórakoztató számokat is fog tartalmazni. Kezdete S órakor. Műsor titán zong mi mellett tánc éjfélig. Belépő dij 40 fillér. — Köszönet. "Wallenstein Dánielné urnö ]() K, Altstütter .lakaimé urnö ó K-t voltak szí­vesek egyletünknek ajándékozni, mely szíves ado­mányt hálásan köszöni dr. Lőwy Lászlóné elnök. — A VERESHAJLL A pápai kath. legény­egylet műkedvelői gárdája február 17-én a vá­rosi színházban ,.\ vereshaju" cimü közkedvelt népszínművet adja elő. Kendező eauttal is Czi­gány Gyula káplán, egyleti elnök lesz, inig a karmesteri teendőket ismét Szentgyöigyi Sándor karnagy látja el. — Irodalmi pályázat a városnál A ta­nács 10 évenkint pályázatot hirdet egy irodalmi munkára, melyet a Kosstith-alap időközben fel­gyülemlett kamatából jutalmazza. Ez idén o60 K-t tesz ki a pályadíj, melyre legközelebb kiir­Iják u pályázatot. — A kepezdei orgona. Néhány héttel ezelőtt már jeleztük, hogy a pápai áll. tanitó­képzö-intézet még a tanév folyamán orgonát kap, melyet eddig egy pedálharmóniuin helyettesített. Ma már megírhatjuk, hogy a vállán- és közok­tatásügyi miniszter a múlt évben engedélyezett 20UO koronát ujabb 22UÜ koronával megtoldotta | és megbízta az intézet igazgatóját, hogy Kieger Ottó budapesti orgonagyárossal kösse meg a szerződést. Eszerint kb. húsvétra meglesz a ké-j pezdei orgona, mely 2 manuálós, pneumatikus | rendszerű, 19 változatu'hangszernek van tervezve, j Rieger gyáros a napokban személyesen tekinti meg a képezdei zenetermet, hogy az uj mű nagy- 1 ságáról és stíljéről véleményt alkothasson ma-! gának. lfondauttnk sem kell, hogy a miniszter leirata nemcsak a tantestületben, hanem a tanuld ifjúság küié'-ien nagy örömet keltett. — Sok az eszkimó ... és kevés a fóka. A városházán néhány uj állást kreáltak az uj szervezeti szabályrendelettel. Ezekre az állásokra rémsokau pályáztak és pályáznak. Az alispán elnöklete alatt kb. márciusban összeülő uj kép­viselőtestületnek tehát módjában lesz válogatni a sok páljázó közül, kiknek sorából bizonyára a legjobb erőket fogja jelölni a jelölő bizottság. A sok jelölt nyakába veszi most a várost és a szegény városatyák alig gjözik a sok fiataléin­bert fogadni és biztatni, meg nagy ritkán eluta-i sitáni. Legnagyobb harc az adóügyi főnöki és a közigazgatási aljegyzői állás betöltésénéi lesz. Kívánjuk a városnak, hogy mindegyik állásra arra termett erőt nyerjen. t Horváth István. Öt évig volt Pápán r. k. hitoktató és tanítóképző intézeti igazgató, még pedig LS'JU-tul 1904-ig, mely év június ha­vában Ajkarendekre került plébánosnak. Most pedig hirét vesszük, hogy uj év napján este meghalt, múlt csütörtököt! délután pedig meg volt a temetése. Horváth István igen képzett ember volt, különösen kitűnt nagy pedagógiai tudásával és szakismeretével. Irodalmi téren is széji sikereket ért el, sőt zeneművészeti dolgok­ban is volt jártassága. Igen szerette a sportot, különösen a vadászatot, de különben is nagyon ügyes tornászó volt. Az utolsó években gyen­gélkedni kezdett, atléta termete megrokkant, míg végre egy hónappal ezelőtt ágyba döntötte a kór és a napokban megváltotta szenvedéseitől a halál. Áprilisban lett volna 44 éves ember és júliusban 10 éves áldozár, tehát fiatal korában, a férfikor delén kellett sírba szállania. Pápához, hová többször ellátogatott, az őszinte barátság szálai fűzték s bizonyosra vesszük, hog}- barátai, ismerősei s különösön volt növendékei, kiknek körében rendkívül népszerű ember volt, szomo­rodottan vesznek tudomást kora haláláról, li. i. p! — Pásztorjáték. A betlehemi bakter c. pás*torjátékot, melyet Grátzei és Pados tanítók rendezlek a r. k. elemi fiúiskolában, múlt csü­törtökön délután a zárda növendékei számára megismételték, tegnap este pedig, a terv szerinti sorrendnél fogva utoljára adták. Az előadás, noha tetemes költségekkel járt, mint halljuk igen szép anyagi eredménnyel jart, de erkölcsi tekin­tetben is oly sikeres volt, hogy a rendezők öröm­mel láthatják fáradozásaiknak jutalmát. - Uj állatorvos. Kovács György állator­vos működését városunkban megkezdette. Lakása Papa, Flórián-utca 0. sz. — A Perutzgyári Alkalmazottak ön­kepeököre ma d. u. ."> órakor tartja előadó-ülé­sét a volt Jókai-kör helyiségében a következő műsorral: Íj Szaval Deutsch Elza. 2' Zenésfelol­\asás. tartja Szentgyörgyi Sándor. Székely Imre : Magyar ábránd. Zongorán játsza Kiss Vilma. 4 Az ügyetlen ember, monológ irta Mitzger Imre. Hloadja Németh János. Helyárak: I. hely nem­tagoknak 40. tagoknak 20 fillér. II. hely nemta­goknak 20 fillér. — Berzeviczy Albert válogatott beszé­dei. A magyar szónoklat klasszikus hagyomá­nyainak egyik legkiválóbb képviselője és tovább­fejlesztője a mai közélet kiválóságai közt Berze­viczy Albert Közel harminc evei közpályáján, melyen mindig előkelő pozíciókat töltött be ugy a politika, mint a tudományos élet terén, mindig első szónokaink sorában volt s beszédeivel nagy hatást tett a közvélemény alakulására. Szónok­latai mint irodalmi müvek, a torma szempontjá­ból is a legkiválóbbak közé tartoznak az érvelés gazdagsága, a stílus kifejező ereje és nyugodt­sága, a gondolatok bősége kiemeli őket a bizo­nyos alkalomra születő s az alkalommal el is tüuü szónoklatok sorából. Beszédeiből most becses be­cses gyűjteményt válogatott össze Beöthy Zsolt, Badó Antal kitűnő vállalata, a Magyar Könyvtár számára. Berzeviczy szónoki pályája minden te­réről való beszédek vannak a kis gyűjteményben: politikai beszédek Trefoit középiskolai törvény­javaslatáról, az egyházpolitikai relormokról, — az ujabbak közül •— képviselőházi elnöki szék­foglalója s az olasz állam jubileumi üdvözlése. A másik csoportban az irodalmi beszédek van­nak, szellemi életünk különböző nevezetes ünne­pein mondott szónoklatok. Berzeviczy első sorban kulturpolitiktis, — mint, Beöthy mondja a gyűj­temény szeretettel, melegséggel irt, előkelő for­májú előszavában — az ö politikai beszédei so­hasem csak politika, hanem irodalom is; irodalmi beszédei viszont sohasem csak irodalom, hamun mindig nemzeti politika is. Irodalmi formájuk tekintetében pedig stíljük csiszoltságával, művészi arányaikkal magasan kiválnak a mai magyar szó­noklatból; mindig látjuk benne a fegyelmezett gondolkodású tudóst é» a finom, művészi érzékű stilisztát, ugy, hogy szónoklatai valóságos példái a mai művészi magyar szónoklatnak. A minden­képen nagyon becses gyűjteményi a l.ampel R. (Wodianer F. és fiai) cég adta ki; ára Ii0 fillér. — Akinek hashajtóra van szüksége, ne kísérletezzen mindenféle mesterséges szerrel, melyeknek többnyire kellemet­len, sőt áttalmas utóhatásuk van, hanem használja a világ összes orvosai által rendelt természetes „Ferencz József" ke­serüvizet, mert: A párisi orvosi akadémia vizsgálata szerint a magyar Ferencz József keserű­víz „hashajtó sókban különösen gazdag". Dr. Gerhardt tanár, a berlini világhírű tudós kijelenti, hogy a Ferencz Józsof vizet gyakran rendeli, „mindig megfe­lelő biztos sikerrel." Prof. Attfield, Lon­don egyik legkiválóbb vegyésze megál­lapítja, bogy a „Ferencz József viz a legerősebb az összes Angliában árusított keserüvizek között." Még Amerika egyik legismertebb orvosi szaklapja, a Cana­dian Journal of Medicine is konstatálja, hogy ;i valódi Ferencz József keserűvíz használata Amerikában .kíméleteshatása miatt az utóbbi években különösen elő­térbe nyomait" Félre tehát a mesterséges hashaj tú­szerekkel! Kérjünk a füszerüzletekben és gyógytárakban kifejezetten valódi Fe­rencz József vizet. — A szerelem gyermeke. Henry Bataille nagysikerű színmüve, mely a Nemzeti Szinház idei saisonjának legnagyobb tetszéssel fogadott újdonsága, most jelent meg könvvalakban a Fő­városi Színházak Műsora cimü ismert és kedvelt népszerű vállalatban. A drámai erőben gazdag cselekvényii darabot legkitűnőbb műfordítóink egyike, Ábrányi Emil fordította művészi magyar­sággal és az öt jellemző lelkiismeretes gonddal. A füzet a Lampel R (Wodianer F. és Fiai) cég kiadásában jelent meg: ára 1 korona 20 fillér.

Next

/
Thumbnails
Contents