Pápai Lapok. 39. évfolyam, 1912
1912-08-04
XXXIX. évfoly am. Pápa. 1912. augusztus 4. 31. szám. PÁPAI LAPOK Pápa város hatóságának: és több pápai s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Goldberg Ujv.la papirkereskedéso, Kö-tér L'3-ik szánt. Telefon 112 e=ám. A szerkesztésért felelős laptulajdonos: GOLDBERG GYULA. Klőfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóiiivatsláhozy 1 ^? * küldendők. A lap ára: egész évre 1'2 kor., félévre 6 k.. negyedévre 3 Nyilt-tér soronként 40 tillér. — Kgyes szám ára :'.<) tiliTJLIFLCiL, A tavasz halottja. — A „Pápai Lapok" erodoti tárcája. — Irta : Balassa Emil. (Ami itt következik, az egy szomorú levél, amelyet e^y feketehajú, babaarcú, okos, édes leány irt egy fiúnak.) ... én már elmondtam maginak mindent, csak azt az egyet nem moudtam el, mert én erről nem tudok szavakkal beszólui, én nem tudok erről beszélni siras nélkül, de mégis akarom, hogy maga ezt is tudja. Est már megoltani egy tiut. Látja, ennyi az egész és én ezt nem mertein megmondani. Nem is tudtam volna megmondani. Maga el se hiszi. Pedig megöltem. Nem vittem a halálba, nem is küldtem, hanem bele ringattam, bele csókoltam, az elmúlásba, lassan, finoman az én két karomból belefektettem a koporsóba és egy kicsit talán mosolyogtam ia hozzá. Ugy-e furcsa? Most tizennyolc éves vagyok. Akkor tizenhat voltain. Ks meg tudtam ölni. Ks ugy szerettein, mint valakit, akit elsőnek szeretünk, akié először voltunk. Mindenki, aki ismert bennünket, azt mondta, hogy megöltem. Meg azok is, akik tudják, hogv kis gyermekkorunk óta ismertük egymást. Nem ugy bukkantunk egymásra az éleiben, mint két elhagyatott, bolyongó ember, hanem gyermekkorunk óta jártunk egymás mellett, egymást kézenfogva sétáltunk a városliget parkjában és kocsikáztunk a Stefániautnn és igy lett a gyermckszerelemből szerelem. Pedig talán nem is szerettem olyan nagyon. Minden megtörténik s az is megtörtént, amit ő akart, pedig én akkor még csak 10 éves voltam, 5 pedig huszonegy volt és én akkor már tudtam, hogy ő beteg és az [orvosok nemsokára el fogják küldeni Kairóba, vagy Lussinpiecolóba, vagy valahová délre, hogy egy kicsit meghosszabbítsák az életét. De nem lehetett. Ket olyan gyerek, mint mi voltunk, nem tud fukarkodni az élettel. Nem is tud takarékoskodni. Hiszen én még most se tudok. Hát még akkor! Titokban találkoztunk mindennap és a legféktelenebb életet éltük mi ketten, pedig akkor már napról-napra soványabb és sápadtabb lett. Ha én nem vagyok, tahiti még két évig is elélt volna. De igy egy év alatt vége volt. Akik tudtak a mi dolgainkról, azt mondták, hogy megöltem. A jobb lelkűek osak annyit mondtak, hogy siettettem a halálát. Nem bántam. Bennem már akkor is derengett, ébredezett, lázongott valami furcsa büszke, ellentmondó gondolat és én már akkor éreztem, amit most, két év multán egész bizonyosan tudok, hogy ez volt a legnagyobb, a leggyönyörűbb, a legboldogitóbb jó, amit én eddig az életemben megtettem. Ugy-e maga ezt nem hiszi. Maga azt gondolja, hogy én most az életem legkegyetlenebb bűnéért mondom el védöbeszéderaet. Mert kegyetlenség a halálba csókolni egy köhögő sápadt, sovány tiut, akit nem is szeretünk olyan nagyon, hanem akihez csak szánalom es az első csók érzése köt, meg az a tudat, hogy ö nagyon, nagyon szeret és még akkor is szeret, ha meg is kell halnia érte. Látja, ő nem sajnálja az életét és maguk sajnáljak, ő adla meg nekem az életben a legudvariasabb bókot, a legalázatosabb hódolatot akkor, mikor azt érezte, hogy jas én csókomért nem nagy ár a halál. Ezt már 'azóta többen mondták, de egyedül csak ő, aki ueiu mondta tette meg. Valami bámulatból és szánalomból összefonódott tisztelettel és szeretettel nézek vissza rá es most már nem szégyenlek erről irni és nem szégyenleni azt, hogy maga ezt a levelemet ugy olvassa, mint a múltért, az első rossz lépésemért, egy gyilkosságért való vezeklésemet. Hat igenis megöltem. Hamarabb küldtem el, mint kellett volna. Most már dicsekszem er.zei ! Soha az életben emberrel ilyen jót, ilyen nemeset elkövetni nem fogok többet. Pedig az én szájam már sokszor csókolta le siró, szerelmes embereknek A/, elrontott irynmrot '.'-Ii óraalntt teljesen rendbe hozza Kis üveg 40 fillér Nagy üveg 60 Dl. Kapható Pr-pc, és vidékén minden gyógyszertárban és jobb füszerüzletben. Reggelizés előtt félpohár Schmídhauer-féle Használata valódi aldas gyomorbajosoknak, szekszorulásban szenvedőknek. Igmándi keserűvíz Tűzoltóinkról. Abbói az alkalomból, liogy a Pápai önk. Tűzoltó-Testület néhány nap múlva jubiláris ünnepet ül, időszerűnek tartjuk e testületről néhány szóval megemlékezni, hogy olvasóink figyelmét mostanában a szokottnál nagyobb mérvben irányitéuk a testület és annak humánus volta felé. Nemrégen foglalkoztunk Pápa város 1911. zárszámadásával, melyet a városi képviselőtestület egyik júliusi közgyűlésén el is fogadott. Onnan ves3zük azt az adatot, hogy a város az önk. tűzoltótestületét évi 8.(500 K.-val segélyezi. Maga a testület kb. 12.000 K.-s költségvetéssel dolgozik, miből következik, hogy a testület, minden önkéntessége mellett elsősorban városi intézmény, természetesen ugy értve csak a dolgot, hogy anyagi tekintetben. Tény továbbá, hogy, ha az önk. testület nem volna, a város kénytelen volna községi testületet feiitnrtamya mi végtére is aránylag sokkal nagyobb terhet jelentene, mint a minő összeget jelenleg segélyképen fordít a tűzoltásra. Cikkünk megírására azonban nem az anyagi kiadások, hanem a testület erkölcsi nivója körüli dolgok sarkaltak bennünket. Negyvenegy éve áll fenn a testület, s idén ünnepli a tavalyról elmaradt negyvenéves jubileumot. Konstatálnunk kell, hogy a lefolyt négy évtized alatt ezen testület emberségesen megállotta helyét. Pedig. hej. sok bajjal, nemcsak anyagi gondokkal, és a szerény pénzviszonyok miatt a hiányos felszereléssel Járó egyébb nehézségekkel kellett megküzdenie, hanem sokszor bizony a személyes torzsalkodások miatt is főtt a feje azoknak, kik! mintegy élethivatásuknak tekintették ezen emberbaráti intézmény vezetését. Es legjobban csak a vezetők, kik a tagok és a külvilág között képezték az ütköző pontot, a meddig csak lehetett sokszor éveken át eltűrtek minden bántalmat s csak hivatásuknak, illetve vállalt tisztségüknek éltek. Ezek azok, kikről a jubileum alkalmával elsősorban kf 11 megemlékeznünk. Olyan tisztségek,'Jinelyek nem járnak fizetéssel, csak faCiő'Vs;d. - továbbá! kevés babért és elismerést, hanem inkább gáncsot és támadásokat aratnak, nem kapósak. Azokra rátermett embereket alig-alig találni, S hogy a lefolyt 41 éven belül mindig és minden időben akadtak férfiak, kiknek volt annyi emberségük, hogy kitegyék magukat [kellemetlenségeknek polgártársaik javára, az városunknak nemcsak privát 'szerencséje, hanem az ő legnagyobb jutalmuk. Nem szabad felednünk, hogy manapság a tűzoltói intézmény nem az, a mi 41 évvel ezelőtt volt. 11a nem is éppen mérnöki és teknikai készültség, de oly nagy mértékű szaktudás kell ahhoz, hogy az ujabb rendszerű szerelvényekkel nemcsak ő maga, bánni tudjon, hanem másokat a bánásmódra nézve kioktasson, hogy bizony tanulni kell annak a tisztnek, mig állását jól betölteni képes lesz. A tanuláshoz pedig idő kell. Az idő pedig pénz. Szóval mindenféleképpen áldozathozatallal jár az ilyen tisztségek vállalása. Ez az áldozathozatal váltja ki belőlünk az elismerés szavait. örvendünk, hogy a programm szerint a jubileumi díszközgyűlés ünnepi szónokává Dr. Antal Gézát, városunk országgyűlési képviselőjét tudták megnyerni. Ő bizonyára fog találni megfelelő szavakat, melyekkel az ünnepi beszéd keretében nemcsak az intézmény humánus voltát, hanem a tagok s különösen vezető férfiak önfeláldozó munkáját méltatni lehet. Ilyen illusztris szónok, a meggyőző érvelés, a retorika
