Pápai Lapok. 38. évfolyam, 1911

1911-11-26

XXXVIII. évfolyam. Pápa, 1911. november 26. 48. szám. PÁPAI LAPOK Pápa város hatóságának és több pápai s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik mindet) vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Goldborg Gyula nspirkereskedese, KS-tér 23-ik szám. jlirdetóseket egvejeséy szerint felvesz a kiadóhivatal. A szerkesztésért felelős laptulajdonos: GOLDBBRG GYULA. Klflflzetések éa hirdetéai dijai; s lap kiadóhivatalához kiildendSk. A lap ára: egósz éyre 12 kor., félévre 6 k., negyedézre 3 k Nyilt-tér soronként 40 fillér. — Egyes szám ára 30 Uli. A vasárnapi korcsmázás. Az emberekben mindig megvolt a hajlandóság, hogy sorsukról panaszkodjanak. S ez természetes is, mert teljesen boldog ember alig van a földönt TáV'oU ról nézve, ahonnan a részletefc^t^em, csak a külső jelenségeket lehet megfigyelni, a mások sorsát gyakran irigylésreméltónak tartjuk és kívánjuk, bárha cserélhetnénk velük. Rendesen a mások látszólagos vagy tényleges anyagi előnye csábit bennünket erre a meggondolatlan óhajtásra, melyet még megerősítünk panaszainkkal. A társadalmi kérdésekkel foglalkozók meglehetősen megszokták már az örökös panaszokat és itt-ott szinte érzéketlenekké lesznek vele szemben. Ám ez a fásultság kell hogy megtörjék abban a pillanatban, mikor a panaszkodás általánosnak, sőt mi több, indokoltnak is mutatkozik, amint ez az eset, sajuos, most is beállt. Az egyének gazdasági egyensúlya erősen megingott. Egyrészt a bevételek alig emelkedtek vagy talán éppen csökkentek, másrészt pedig a kiadások óriásian megnövekedtek. A bevételek foko zása a társadalmi életot vezető férfiak dolga, nekik kellene gondoskodniok, bogy rendes közgazdasági viszonyok teremtésével a létfentartást megkönnyebbítsék. De nem erről akarunk irni most, bár kötetekre való anyagunk volna róla. Hanem inkább arról, hogy az egyén a kénytelen-kelletlen rátukmált viszonyok keretében találja fel a 'fen tartásához szükséges eszközöket. Ezek közül bizonyára a legalkalmasabb a mértékletesség, melyet azonban nem volna szabad összetéveszteni azzal az ínséggel, amelyet parancsolólag reánk kényszerit elhanyagolt közgazdasági életünk. Mert a mértékletesség nem jelentheti azt, hogy ne kereshessünk annyit, amennyi jól lakásunkhoz és hébe-hóba egy korty erős-tő i! ilboz szükséges, de igenis jelenti azt, hogy ne pazaroljuk pénzünket és - atni annál még sokkal Pontosabb — egészségünket haszontalan szenvedélyekre, hanem bánjunk mindkettővel csinyján. Ilyen mértékletes emberekre az alsóbb néposztályban kevésre akadunk. Mert bár oly méregdrágák az élelmi cikkek, minők még eddig sohasem voltak, bár a szegény ember nem minden nap lakik jól és élelmezése egészségi szempontból a 1 e g fogyatékosabb, a korcsmák mégis megtelnek, különösen vasárnaponként. Nagy baj ez, melynek orvoslását most furcsa módon akarják eszközölni: be akarják csukutni a korcsmákat vasárnap. Ugy okoskodnak, hogy igy meg i lesz fosztva a munkásember attól az al! kálómtól, hogy eligya utolsó garasát, j egész heti keresetét. Több keresetre nem jadnak ugyan neki alkalmat, hanem azt akarják, hogy az életszükségleteinek fedezésére ki nem elégítő keresetből ne fordíthasson annyit italra. Mind szélesebb közökre terjed ki a vasárnapi korcsmájzás elleni mozgalom, de azért mégse ! kell tartani attól, hogy az ige egyhamar testté is fog válni. S ez nem oly nagy baj, mint aminőnek a mozgalom kezdeményezői fel szeretnék tüntetni. Mert aki iszákos, az bizony könnyen fogja módját ejthetni, hogy vasárnap is leihassa magát, aki pedig mértékletes, az most se korhelykedik. Ka meg csak arról van szó, hogy az alkalom ne csábítsa az embereket iszákosságra, annak elkerülésére a korcsmáknak vasárnapi bezárása korántsem oly célravezető, mint az a módszer, a melyet külföldön sok helyütt kedvező eredménnyel használnak. Ott a munkásokat nem szombaton, hanem valamely más köznapon fizetik, ugy, hogy vasárnap nem rendelkezvén elegendő pénzzel, nem issza le magát. Ha nálunk is kedden vagy szerdán adnák ki a munkások bérét, sokkal kevesebben dorbézolnának vasárnap a korcsmákban. Jogosult azonban a mozgalom küTÄRCA Hoztunk ••" -int egy Kosár virágot — maradjunk inet» a régi Almanachok stílusa mellett — szt odaöntjük szép olvasónőink lába ele*. Van fűszeresen fanyar vadvirág, altiakba való ékesság, égőszinü, mint á drágakő, van idegenszerű dísznövény, a kelyhe forró és szomjas, mint az emberi száj, ábrándos vízinövény, »nicly melegebbnek érzi a koldfényt a nap tüzénél. Tessék benne válogatni. Nem hiába élünk közelebb Seherezade hazájához: nálunk ma is több mese terem, mint egyebütt, Olyan bő a termés, hogy a könyvkiadók kaszával válogathatnak benne, az újságkiadók pedig napról-napra fölvirágozhatják vele hasukat, mintha mindig Űrnapja lenne. Es a kérkedés azoobau valami szegénységet •s takargat: a msgysr humor, irodalmunknak ez a jellemző specialitása veszendőben vsn. Miután emberemlékezet óta fényt és meleget szórt a Parnasusrs, lassankint, szinte észrevétlenül, elmerült sz égboltozat hatarán és ami mág ott fénvlik a magasabb hegyeken, az essk elkéselt bnesiisngár. Bizonyos, hogy esentul homályosabb és hűvösebb lesz nálunk is az élet. Pedig abban a játszi fölényben, amely oly magasságból mosolgott le as életre, mint sz alföldi ég, egy ősereju faj különös életbölcsessége nyilatkozott meg. Ez a humor, akár a bölcsek köve, képes volt minden csodára, megaranyozott sok nyomorúságot, jóllakatott sok éhséget, áthidstt száz szakadékot és megoldott nem egy tűrhetetlen feszültséget. Ugy látszik azonban, hogy az ősök öröksége nem bírja el a eivillisációt. Ahol gőzekével szántanak, onnan elssállansk a nemes kócssgok és varjusereg telepssik a helyükbe. A humor a magyar irodalomnak addig adott egyéni zamatot és zománcot, amíg az ország távolesett a világtól, amíg vidék volt. Tegnap még Budapest maga sem volt város, hanem falusi emberek megszállóhelye, a vidék ezüstös holdfénye besütött a régi Hatvani-utcába, a Sorokiái iut ablakaiból kíváncsi falusi arenk kandikáltak elő. Aki itt mesélt és dalolt, annak lelkében szélesvooalu tájképek éltek, gyermekkorának éjszakáiban parasztasszonyok babonás meséi világítottak, első szerelmének emlékeiben füzesek zúgtak, vadgalambok szóltak. Aki közülök történetesen Budspesten született, as is vidéki életetet élt és ha a valóságban nem is, legalább papírról szívta magába a falu tüzes napfényét és a falusi ember mosolygó fatalizmusát. Tegnapról mára a msgyar város legyőzte a falut. Mo-i már Budapest ivlámpáinak hideg fénye kápráztatja a vidéki ember szemét is és a falu váReggelizéTelőtt félpohár Schmidhauer-féle Használata valódi aldas gyomorbajosoknak. székszorulásban szenvedőknek. Kapható Fápa. és vidékén minden gyógyszertárban és jobb tüszerüzletben. Igmándi rosi életet él, hsbár csak vágyaiban is, újságpapíron. Az élet betört az álmok orsságába, az emberek most már nem érnek rá arra, hogy elmélyedve sziueerizáljanak, ok annyira megkomolyodtak, hogy még a falu bolondja is komor és nagy elszántságot hordoz magában, ugy megtanultak dolgozni, hogy még a naplopó idegei is sajognak a kimerültségtől. A város aszfaltja nem jobb, de nem is rossszabb irodalmi termőföld, mint a falu göröngye, de másféle élet csírázik benne. A város sunyira benne él az életben, annyira harcosa, rabja, vsgy lázadója az életnek, hogy nem tud föléje emelkedni és nem tud rajta elnézően mosolyogni. A város vsgy imádja, vsgy gyűlöli az életet, de sohasem bagatellizálja. Ha nevet is, gúnyosan nevet; ninos humora, de vau szatírája. A kócssgok vonulófélben vannak. A msgysr httmnr, az erőnek és a gondtalan egészségnek ez a szárnyaló, fényes tollazatú teremtménye, buesuzőfélbcii van. Egy ideig talán tévelyegve ott kóvályog még a fejünk fölött, de holnap már hiába nézünk a magasba, csak az üres égbolt derült és meleg közömbössége mosolyog le reánk. As Almanach, ugy mint eddig, ezentúl is kosárba gyűjti a meséket, a vidék és a város termését, humorosat és komolyat, megbecsülve a régiek adományát, őrülve annak, ami uj. Az egésset odaöntjük olvasóink elé, válogassanak benne és találjuk meg azt, ami kedvükre való. A szerkesztő. Az elrontott gyomrot 2-3 oraalat't teljenen rendhehoiza. Kis üveg 40 fillér. Nigy üvog 60 Ilii. keserűvíz «5-100