Pápai Lapok. 38. évfolyam, 1911

1911-08-06

yal, padlással, mellékhelyiségekkel s termé­szetesen vízvezetékkel ellátott egyszobás la­kás ára egy évre 160 korona. Ugyanez két szobával 220 korona, három szobá­val HHO korona. Ezenkívül a kert mind­egyikhez kivétel nélkül ho/zájár. Nem közönséges lakóházak ezek, hanem mű­vészi villák, bár egyszerűek és prakti­kusok. Már most tisztelettel kérdezzük, ho­gyan lehet 15-20 koronát kérni egy öl házhelyért, mikor a fővábosban, bár tá­vol a gócponttól, de mégis Budapesten, 8 koronába kerül öle a házhelyeknek? Ennek a horribilis különbségnek a miért­jére aligha tudnának földtulajdonosaink elfogadható választ adni. Az igazság álláspontjára helyez­kedve azonban be kell vallanunk és el kell ismernünk, hogy ezeknek az árak­nak nem egyedül a földtulajdonosok az okai. Magának a hatóságnak is van benne némi része, hogy a telekárak ily szokat­lan módon felszöktek, mert a helyett, hog3' a hatóság kedvezményeket adna az építkezni szándékozó egyéneknek, a helyett úgyszólván megnehezíti azt az által, hogy a tulajdonát képező területe­ket önként 40-60 koronáért adja oda azok­nak, akiknek azokra építési célokra szük­ségük volna. Ilyen körülmények között aztán nem lehet egyedül a privát tulaj­donost okozni és föllázadni ellene, mert azt tartja, hogy neki éppen olyan drága a föld. mint a hatóságnak. És ebben igaza van. Ezek után már most vissza térve a tisztviselőtelep ügyére, ilyen körülmé­nyek között nagyon bajos elhinnünk, hogy a tisztviselőtelep, a melyre Pápán égető szükség volna, egyhamar létesül­hetne, hacsak maga a város, mint erkölcsi testület nem gondoskodik róla, hogy az illetők erre célra megfelelő és olcsó terü­lethez jussanak. tatnak; kezdhetik elölről tanulni iparukat. Ide ve­zet a falusi rossz ós helytelen tanoncnevelés is. Számtalanszor hallottuk, hogy vannak ipa­rosok, kik elszökött notórius tanoncokat rende­sen nagy meutegetés és enyhítő körülmények felsorolása mellett egy év söt néha pár hónap alatt akarnak betanítani és felszabadítani. Hát hol vau itt az ipar iránt felettébb megkívánandó kölcsönös istápolás, az előre haladott külföld el­leni ipari versenyre való előkészítés. Az 1884. évi XVII t. c. (ipartörvény I határozatlanul írja elő u tanonc képzési idő tartamát, nem állapit sere minimális, sem maximális batárt, csak a kon­tárok szaporodása mozdítja elő. Az ipartörvény csak azt, mondja ki, hogy a fölvétel alkalmával az iparos és a tanonc szülői 1 agy gyámja közt a tanidö tartama stb. egyet­értöleg állapítandó meg. bizony sokszor az anyagi érdekek mellett agyouállapitják a tanidőt. Néze­tünk szerint a tanonc 17 életévének betöltése előtt felszabadítható nem volna, nehogy lelkiisme­retlenül járjanak el a tanoucszerzödések köjrtil. Minden tanonc kötelezendő lenne felszabadí­tásakor a 'S-A évi tanoncidő letelte mellett, az általa tanult iparból gyakorlati és elméleti szak­vizsgát tenni. Ezen eredmények elbírálására pe­dig ipartestületi alkalmi bizottságok volnának szervezendök, mint szakképzettséggel biró ténye­zők. Az írni uem tudó fiuk pedig tanoncokul fel­vehetők egyáltalán nem lennének, mert igy ki­volna zárva lehetősége annak, hogy műveletlen segédek, illetve iparosok neveltessenek. Az isko­lai képzettség kimutatása sarkalatos alapfeltétele lenne a tauoncfelfogadusának. Ugyanis az iskolai képzettség hiánya miatt nem lehet megtagadni az ípartörvény szerint a tanonc lajstromszerü beiktatását, valamint a munkakönyv kiadását. Ez esetben mit tud a tanonc amikor segéddé, később mesterré lesz? Mimódon fejleszti üzleti tevékenységét? Hogyan lesz képes versenyezni a külföld előre haladott nagyiparosával? Az ipartörvény revíziója elkerülhetetlen volt mert kuruzsiással nem lehet a kisipar nehéz és immáron elviselhetetlenné vált küzdelmein enj hi­tei.i. Az ipartörvóny útvesztőin ember legyen ki minden akadály s kétely nélkül eltud igazodni, tehát uj és jobb törvényre van óhajunk, mely nem gyámkodóiag lesz hivatva eljárni, hanem igazi önkormányzati jogainkat fogja minden irány­ból jöhető megkárosítás ellen biztosítani a régen eltörölt, de bevált céhrendszer szerint. A kevésbé tanult kisiparos nagyon ki van téve — a szabad ipar leple alatt — a kereske­delmi szellem térfoglalására. Nagy az iparszabad­ság ezért a képesítést igen szük korlátok közé kell zárni s a tanoncképzést szigorú ellenőrzés ala kell vetni. A tanoncnevelés nem csak ipari, anyókára. Leköszöntem neki szikiapadom tetejéről . — Jó napot uéuike! M. g tudná mondani, miért uem jár ma a tengeren egyetlen bárka sem? Ar. asszony fölemelte a fejét s pillanatra abba­hagyta munkáját. — Elkárhoznék az uram, aki a megváltó ha­lála napján neki feszítené a vitorláit a tenger vi­zének. Megölné a bóra s bele temetné bűnös testét az Adria lenekére ! Erdekeit a dolog. Odahagytam hát helyemet s az öreg mellé ültem a szikialépcsöre. — Nagyon szeretném tudni, milyen történet fűződik éhhel a naphoz. Mondja el nénike ! — Kér­tem az anyókát. Az olasz amúgy is szeret mesélni s azt hiszem, bizalmat ébreszthettem beune, mert letette a tüt s <>da kuporodott mellém. — Szeretné tudni ? Szívesen elmondom, — kezdte a beszédet. Kis leány voltam még a egyszer nem akartam templomba menni, amikor apám elmesélte nekem Petrohio esetét. Ö is ifverek volt még s esak az árböokotél végét volt szabad huzaia a vitorla fe­szítésénél, mikor az a dolog megtörtént. Talán 90 éve is van nur annak. Tudja i.rain, a mi vallásuuk i :.• legnagv >hh ünnep szombat. Ilyenkor fekete ruhát ven* magára egész Kevigno. fekete posztót vonnak meg a szent szobrokra, képekre is. Déd­apáinkról ra-'k maradt hagyomány tiltja, hogy erén a napon valaki megszentségtelenítse a tenger gva­szát evezöcsapásaiv d. Istentelen voit ez a Petrinio. Templomba sose járt, iiuádkozui nem szerelelt, egész életét ott töltötte koromfekete bárkáján az Adria viselten. Egyszer aztán megverte az Uten. l'illanatra megállott, sárga homlokán sűrűbbre vonta a ráncokat s halkan folytatta. — Nagyszombat volt épen. Az ablakokban már égtek a szentelt gyertyák s az Angelo ott a toronyban akkor iudolt meg először, mikor a l'.-i ronio neki gyűrte az inge ujját s felhúzta a vitorlát bárkájára. A templomba siető nép kórülallotta, ugy könyörgött neki, ne rontsa meg a föltámadás ünne­pét, menjen velük az Isteiiházába - álljon be ő is a megváltó kísérő hivei közé. — Ne beszéljetek bolondokat! — felelt Pet­1 ronio. — C*ak menjetek magatok és térdeljetek le azok elé a faragoti fabahák elé, a/tán imádkozzatok hozzájuk reggeltől estig, én megyek a magam utján a végtelen tengerre. At az én Istenem ' — Káromló! — Störuyedt el a nép fülét be­fogva és sietett a templomba Csak egy jámbor aggastyán, az öreg sekrestyés fordult viasza még egyszer — Térj a jó útra Petrouio ! Meglásd megver az Isten! — Az Isteu ! — s nevetni kezdett. — Elol­dom a kötelet, aziáu avanu ! Köpülök mint a villáin s szeretnem Istui, melyik Isten ér utol! Mir.- ezt kimondta, elindult a bárka s vitte a szél lassan, be a teuger közepébe. A templomból azalatt megindult az ünueplő sokaság s lenn a parton megkerülte a várost. Vi­lágol volt minden ablak, esak a Petronioé maradtak sötélek. Ugy mesélte apáin, hogy a megváltó ha­ragosan fordít >tta el a fejét, mikor az istentagadó ablakai alá ért. Megfeledkeztem magamról s önkénytelenül el­mosolyodtam. Szerencsémre hamar észrevettem a dolgot s mire az öreg rám tekintett, már újra el­komolyodtak arcom vonásai. — No és mi lett Petronioval ? — szakítottam félbe. — Hallgassa csak urain, azt is elmondom! — Mikor véget ért a körmenet s eloszlott a sokaság, fekete felhők szálltak onnan nyugatról a tiszta égboltra. Ks amint szálltak-szálltak, százszor akkorára is növekedtek, beborították az egész há­tait. Megmozdullak a csendes hullámok s mu*>gva csapkodták a partokat. Ijesztő sötétség borult a városra s rettentő szél kezdte tördelni, tépni a fák ágait, fiatal leveleit. Egyszer csak világos lett a legfeketébb felhő, irtózatos dörrenés hallatszott a magasságitól s mint valami tüzes kígyó szaladt le az égről oda, ahol az a kis ariget van. S kezével a Kagnole-szigetre mutatott, amely Az ipari tanonc nevelésről. A legnagyobb hiba abban áll, hogy nálunk csakis a tanulásra hajlammal nem biro fiuakat adják ipari pályára, a mikor ott is kellene ta­nulni és tanítani. De amiknr meg az amúgy is fennálló hiányok mellett a tatdtó iparosok zöme, — a tanoncokat nem a műhelybe, hanem a szak­mán kivül. igen nagy ideig mással foglalkoztatják \ tanoncidö rövidre szabott tartatna alatt, ha­csak a tanoncok különös oknál fogva jobban óhajt­ják az ipar elsajátítása körüli ismeretek megs zer­leset. A tanoncidö tartamát legtöbb esetben a minimumra szállítják le, illetve állapítják meg, nert az ipartörvény erről sem intézkedik, de még jzen idő alatt is a tanonc a mint igaz is — csak átékkal tölti ifjúkorának aránynapjait. Az idő el­ár a tanonc segéddé lesz, akár nem tanult, akár íem ért a szakiparához, hogy aztán az élet ne­:iéz küzdelmében ugy a saját, valamint a családja ivagy hozzátartozói kényeiét miként lesz képes negkeresni, arról a mai napig is hallgat, a krónika. No de honnan tanuljon az a tanonc a mi­ior néhány iparos — tisztelet a kivételnek — nég maga sem ért az iparához, mert öt sem taní­ottak. Ha az idő elérkezik a tanonc felszabadul i az ipartestületek révén megkapja a stilizált raj­tokkal díszesen kiókesitett, pecsétes, rámába fog­alható „Tanuló bizonyitványt" pedig akkor még nitse tudnak az újszülött iparossegédek. Igy az-1 :án a munkakönyvet segéllek egy része minden izámitás és tanácskozás nélkül, megszabadulva a anonckodás nehézségeitől örömükben a nagy vi­ágba indulnak, munkál keresnek. A másik része jelút\a kevés és hiányos tudásukat a feiszaba-| litó mesterüknél, visszamaradnak továbbképzés sáljából még egy ideig Azok aztán kik vándor­úra kelnek uiunkaszerzés céljából, nem mondjuk, logy helyet nem kapnak, sőt igen sok helyet, 11• • T • sok ideig sehol se tűrik őket tudatlanságuk matt. Miért? Mert mindent tudnak, csak a mester­iéghez nem értenek, mert őket a tanonckodái ideje alatt kevéssé oktatták az ipar titkaiba. Mig ÍZ élet fenntartására pénzük és kitartásuk van tddig csak utazgatnak: hol vau munkájuk, hol íincs keresetük. Végre aztán anyagilag teljesen tönkremenve jelátják tanítómesterük és saját hibájukat, hogy jk mily kevéssé értenek a megélhetésüket biztosí­tandó iparukhoz. A sok jövés-menés mellett le­rongyolódva, pénz nélkül távol talajoktól más megyékbe elhagyottsagukban a rossz és erkölcs­telen útra kénytelenek lépni utóvégre is mint munkanélküli egyének a rendőrhatóságok gond­jaira kerülnek ahonnét is az iparossegédeink kény­szer útlevéllel avagy néha toloncuton haza és vissza illetőségi helyeikre küldetnek, illetve szalut- J

Next

/
Thumbnails
Contents