Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910

1910-02-20

XXXVII. évfolyam. Pápa, 1910. február 20. 8. szára. PÁPAI LAPOK Pápa város hatóságának és több pápai s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden v a s á r n a ]). Szerkesztőség és kiadóhivatal : Qoldlierif Gyula papír kereskedése. Fii-tér '.'.'lik szám. Hirdetéseket agyilag szerint felvesz a kiadóhivatal. Szerkesztő: MOLNÁR KÁLMÁN A szerkesztésért feleifis 1»| tulajdonos: GOLDBERG GYULA. Klíjfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához Küldendők. A lap ára: egész évro 1_' kor., félévre 6 k., negyedévre :t le Nyilt-tér soronként 40 fillér. — Kgyes szám ára ó"0 lill Lakáshiány. Városunkban napról-napra jobban érezhetővé válik a lakáshiány s ezzel szemben aránytalanul emelkednek a lakbérek olyannyira, hogy a középosztály, de különösen a hivatalnoki kar, bár élvezett lakáspénzéhez kénytelen a fizetéséből pótolni egy bizonyos összeget, iné" sem képes megfelelő lakáshoz jutni. Kétségkívül megállapítható, hogy a nem hivatalnoki karhoz tartozó intelligensebb elemek, épen a lakáshiány miatt kénytelenek városunkat elhagyni, ami SEMMIFÉLE tekintetben som lehet városunkra kedvező. Épen ez indította a v. tanácsot is. hogy a lakáshiány ügyével komolyan FOGLALKOZZÉK. Városunk polgármestert' UGYANIS jelentette a tanácsnak, hogy a középosztálynak megfelelő lakásokkal a város nem bír, mire a tanács, arra VALÓ tekintettel, hogy miután építkezésekre más alkalmai terül.'* a városban nem kínálkozik, mint a pápa-ugodi hitbizományi urodaloinnak az Esterházy-uton. a Bakonyér köhidjától a vasútig terjedő keleti területe. — határozatikig kimonDOTTA, liogy kérelemmel fordul az uro« dalom igazgatóságához, bog}' a kérdéses területet házhelyeknek parcellázva a vevőközönségnek engedje át. Azonban bármennyire helyesnek tartjuk is a városi tanácsnak a lakáshiány megszüntetésére vonatkozó eme üdvös határozatát, nem találjuk célhoz vezetőnek a kéről mezes formáját. írásba foglalni ilyen nagyobb jelentőségű ügyet és azt világosan és félreérthetetlenül megmagyarázni és megértetni, a lakásínségre a maga meztelenségében rámutatni nem lehetetlen ugyan, de felette nehéz és fáradtságos munka. Ehelyett azonban sokkal helyesebben tenné hatóságunk, ha küldöttségileg keresné fel gróf Esterházy Pált, mint kegyuraságot, akivel igy sokkal közvetlenebbül meg lehetne értetni azt a mármár tűrhetetlenné váló lakásnyomort, amellyel városunk küzd s mi meg vagyunk győződve, hogy nemesen gondolkodó grófunk városunk érdekében lakásnyoniorának megszüntetésére tog annyi áldozatot hozni ha áldozatiéi egyáltalán szó lehet — hogy a várost ebből a tarthatatlan helyzetéből, a kérendő terület átengedésével, illetve eladásával kisegíti. I>e egyidejűleg tegyük fel azt. hogy • terület eladása elől kegyuraságunk. gróf Esterhásy l'ál nem fog elzárkózni, nézzük meg kik képezik a középosztály lettnaicyobb részét és kik azok, akiknek 2I{ szobás lakásra van szükségük ? Azt mindenki tudni fogja, hogy ezek a tisztviselők, mert ezek érzik leginkább a kisebb lakások hiányát. Es ha a minden rendű és rangú lisztviselők képezik a közé}) osztály túlnyomó részét, akkor a lakásnyomor megszüntetésié alkalmával első sorban kell, hogy a tisztviselői kar nyomora enyhittessék ezen a téren. A lelkiismeretlen háztulajdonosok a lakáshiányt rendszerint arra használják föl, hogy a lakbéreket - tisztelet a kivételeknek aránytalanul fölemelik s a szűkös lakáspénzt élvező tisztviselő — legyen az akár állami, megyei, tanügyi és városi szolgálatban, — vagy nem képes maginak, családjának és rangjának megfelelő lakást kapni, vagy ha kap. azért magas bért kénytelen fizetni, mely semmiképen sincs arányban sem lakáspénzével, sem pedig a fizetésével. Ez az a középosztály tehát, mely elsősorban érzi a lakáshiányt s következésképen ezen az osztályon kell segíteni elsősorban. A segítés módja pedig abban állana, hogy ha sikerül akár a szóban levő. akár más alkalmas helven telket szerezni, ott egy régen óhajtott tisztviselőtelepet kell létesíteni, ami által a mostani, tisztviselők által lakott lakások mind fölszabadulnának s elfog(alhatnak azokat mások, akik épen a lakáshiány miatt városunkatelhagyni kénytelenek. Mi ezen az utón is kérjük gróf EsTÄRCÄ, A játék vége. i j a. — Otthon. Amért van békés otthonom. Né mondj boldognak engem ! Felhők borítják homlokom, K mély gyász borong szivemben. Köröttem boldog kedvesim: De vannak elhagyottak; A hideg éjben gyermekim Künn fáznak, künn zokognak. Mit ér, ha boldog hajlékom Betöltve puha kéjjel, Ma szivem nem szakithatom Milljó darabra széjjel! Ott kivül minden reng, remeg> Ks rajta nincs hatalmam. — Magállhat-e, oh Istenek, K fészek ily viharban ? De nem e fészket féltein én, N"ti csupán e családot: Boldoggá tenni vágyom én S ölelni a világol! A boldogságot gyűlölöm. Mely mepbuvik magába, Melyből a lörész nem ömöl A nagy embercsaládba. I — A „I* á p a i I, a |> n k" e r • <1 et i t á Irta: Zoltán Vilmos. Azt a pofont, mely Jean Delombre vieomte arcán a fényesen kivilágított klnhhan elcsattant, Meghallották egész Parisban. Ks a botrányra éhes világ elégülten dörzsölgette kezeit. A kis kövér Félix de Chancy 'maga sem írtette, hogy haragja mikép tudta elragadni eunyire. De a vieomte viselkedése a L'H>I feleségével szemIM-B már annyira hiján volt a köteles tiszteletnek s a botrány annyira közszájon forgott, hogy a grófot a vieomt" láttára elfogta a meggondolatlan düh. .Másnap reggel meg volt a párbaj és a gróf pisr.tolygolyöja sou-nyi rést szakított a vieomte baltáién. Kzzel a dolog el volt intézve, de esak kifelé, ellenben a csnládliaa állandóan forrongtak a kedélyek a szép Jnliette grófné ellen, akinek meggondolatlansága ismét a botránykrónika lapjaira került. Végre is összeült a csaláüi tanács és ennek eredménye az volt, elhatározlak, hogy Jnliettet Páljától menten messzebbre, a de Chancyk svájci vadászkastélyaim fogják kü'dcni, egy évi száműzetésbe. il. A Mont Hinne francia lejtőjén, a fenyvesek régiójában, alig egy órányira a hóhatártói áll Le Ni'l. a gróf de Charny osalad ódon vadászkastélya. A kastély valaha rablólovagok sasfészke volt s egyik tornya még a régi vár maradványa. A de Chancy család tagjai nem igen törődtek e távoli birtokkal. Az egész kastély és a körülötte fekvő rengeteg a vén Thibeant apó gondjaira volt bizva, aki öszhajn, törődött féleségével és a kettejük árva unokájával, Anorával csckélysaámu cselédség élén rendbe tartotta a regényes fekvésű birtokot. AzeUítt évenként egyszer Félix gróf néháuy barátjával eljött egy-két napra, hogy zergékre vadásszon, de néhány év óta e látogatások is elmaradtak. Thibeant apó meglepetése tehát elképzelhető, m'kor a falubeli postás egy tavaszutói délután levelet hozott neki Parisból. A levélben Félix gróf tudatta feleségének és társalkodónőjének megérkezését, akik hosszabb ideig, előreláthatóan egy évig Le Nilben fognak taitózkodni. A gróf erősen lelkére kötötte hű szolgájának, hogy a grófnőre ugy vigyázzon, mint a szemefényére s különösen hangsúlyozta, hogy feleségének ott időzése alatt tilos látogatásokat fogadni. Amire, egy liuszonhatéves csinos fin, okos éa mély kedélyre valló, lángoló szemekkel, akinek az öreg a levelet, megmutatta, vállat vont. — Megint valami nagy un botrány — szólt egykedvűen. — Mi közünk hozzá? Kn ugyan nem fogok ellenőrizni senkit. — Azt fogjuk tenni, amit az uraság páranosol — szólt szikrázó szemekkel az öreg. — Ks ha ellenkezni mersz, leütlek. André szó nélkül fogta hosszuesövii puskáját, azt vállára vette és kimért léptekkel elindult az erdő felé.