Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910
1910-02-06
"világlik, a gyárbizottságot egyúttal jóléti bizottságnak is tekintem I velem együtt az egész város közönsége, de leginkább a munkásosztály fog legjobban örülni, ha ez a cim nemcsak puszta titulus marad, hanem a hozzá fűzött roményekuek meg is tud majd felelni. És ha a bizottság maga is tekinti magát jóléti bizottságnak, akkor malmost felhívom szives figyelmet a háziipari tanfolyamok létesítésére, amelyek némi keresethez juttatja azokat is. akik erősebb munkára már nem alkalmasak, akiket a város ezidó'szerint hetisegélyezéssel támogat, akik között nagyon sok ol}*an egyén akadna, aki nemcsak tudna, de szeretne is dolgozni, ha testi erejének megfelelő munkához juttatnák. —s — s. A nép és a válság. Magyarország valóban történelmi napokat él és a magyar nemzet zöme ezen korszakalkotó eseményekkel szemben olyan közönyösen viselkedik, mintha az egész ügyhöz semmi köze sem volna. A Haverda botrány, a Polóny i ügy, a primadonna kultusz sokkal nagyobb barázdákat szánt a publikum lelkében, mint a legvitálisabb politikai kérdés. Fecsegnek nálunk is politikáról, de a közéleti kérdésnek csak a személyi részei érdeklik a publikumot. A tárgyi problémák mellett elsurran a magyar közönség. Alig néhány ezer ember foglalkozik komolyan a törvényhozás munkájával. De annál nagyobb az érdeklődés a politikai heecek iránt. Intelligenciánk és népünk túlnyomó része fagyos hidegséggel és öntudatlan közömböséggel nézi az országgyűlés eseményeit. A magyar népet sem a sajtó, sem a politikai pártok tel nem világositják a vitakérdések lényegéről. Minden müveit országban abból éltiek a a politikai pártok, hogy állandó kontaktusban vannak választóikkal és minden állásfoglalásukat argumentumokkal támogatják a közvélemény «lött. A magyar politikusok ezen a téren nagy ázsiai kényelemszeretettel sokat mulasztottak. Nálunk a nép feje fölött csináltak politikát. Keni a politikai belátás, meggyőződés és tudás döntötte el a választók sorsát, hanem a hirtelenül termett tötneghangulat és a népszeuvedély. Most is ugy vagyunk, hogy a testvér a testvér ellen támad ádáz gyűlölettel, régi fegyvertársak a sárba tiporják a nép előtt a nemzet vezéreinek tekiutélyét, a legjobbak becsülete ós tis/.tssége a pártdemagogia áldozata lesz és a nép belehecceli magamagát és az országot egy kilátástalan harcba, amelyben csak veszíthet a nemzet. Argumentumok helyett ötletekkel operainak a nép előtt. A lapok tele vaunak az ország állásfoglalásával, mintha a nép kettészakadt volna, mint a vörös tenger, pró és kontra nagy tudósítások jelennek meg arról, hogy az emberek jobbra, vagy balra fordultak. Ezzel szemben az igazság, hogy a munkásság, parasztság és az iparosság a legbámulatossabb egykedvűséggel nézi a válság hullámzását. A magyar publikum nem érti az események történelmi horderejűt és azért ma még a fajfentartási ösztön sem nyilatkozik meg a népben a politikai szenvedélyek kitörésében. A sajtó legelterjedtebb része üzletszerű szempontból tárgyalja a dolgokat, a képviselők niaudátumbiztositó kortesfogásukkal befolyásolják választóik gondolkodását és mivel a magyar nép éretlen még a mai politikai problémák átérteiére, a nemzet élet-halál harcában nem ia bir tudattal hazája súlyos helyzetéről. N T Hgy erupcióknak és nagy néptel világosító munkának kell megtörténni, hogy leikeltsük a nép érdeklődését a politika és annak igazi megbiralása iránt és ha azt akarjuk, hogy a nemzeti ügy mélyebb felértése döntse el a választók állásfoglalását. H. K. A kath. kör hangversenye.' — 1910. íubruár 1. — A pápai Kath. Kör egy évtizedet meghaladó fennállása alatt sokatjküzdntt mig odáig ért, Ind ma áll. 8 ha mostanában erkölcsi és anyagi siker koronázza hangversenyeit, estélyeit éa egyébb mulatságait, ezen éppen nem ütközhetik meg senki, mert ennyi küzdelem, becsületes igyekvés, kitartó munka és tátadság utat: valóban joggal kérheti közönségünk elismerését éa további pártfogását. A mai estén végbement dolgokat természetesen két főcsoportra kell ossztani, vagyis külön emlékezni meg a hangversenyről és külöu az azt követő táncmulatságról ós teszem azt olvasóink szives engedelmével megfordított sorrendben. A táncmulatság, mely a hangverseny utáu a mint csak lehetett, rögtön kezdetét vette, magán viselte a kedélyesség és fesztelenség minden jelét. A sokszor kellemetlen túlzsúfoltság seia bántotta a táncoló párokat, ugy, hogy az öreg Griff-terem elég tágasnak bizonyult. Ropták is a táncot késő éjfél utánig szakadatlanul ós még a hajnali órákban is voltak, kik nem tudták, vagy nem akarták abbahagyni a tüzes csárdást. A nem táncoló jelenvoitak az étkező termekben szórakoztak, a hol a szünetek és szünóra alatt a szebbnél-szebb, tánctól kipirult lányarcokban ia lehetett gyönyörködni. A hangversenyről szólva, megállapítható, hogy a műsor helyi szereplőkből került ki. Es ez helyesen vau igy. Az elözö években, igaz, egész gárdája a művészeknek lepte el pódiumunkat, de a nagy élvezetet, melyet nyújtottak, mindig elhomályosította, mondjuk keserűvé tette az a tudat, hogy az illetők fővárosiak, vagy más vidéki városiak, szóval, ha még oly kedvesek és ismerősök, — végtére is idegenek voltak. Zenei életünkben, magán a kör zenészeti osztályában egy szebb kor hajnala latszik piroslani; szebb mint az a sivár kor volt. hogy idegenekre szorultunk. Legyünk azonban őszinték. Még mindig tartanak a szükség napjai, még mindig messze van az az Ígéret földje, mikor egy hangversenyt megtartanak, pl. színdarab nélkül és az előadott számok mindegyike a unga tökéletes érdemében találhasson egyetemes méltánylásra, A kik maguk is benn vaunak a zenei életben, tudjuk, hogy mennyi ócsárlás. mennyi kishitűség, mennyi érzéketlenség, kontárság uralkodik nálunk a zeneművészetben és mennyi auuak megitéléeében Jóformán nem is akad embír, a ki nyíltan, őszintén és bátran merné megmondani véleményét,, ha az pl. rossz, vagyis a szereplökre kedvezötleu. Pedig hát azáltal, hogy minden szereplő a magas égig ki lesz dicsérve, éppen nem teszünk se az illetőknek, sem a közügynek jó szolgálatot. 8 nagyon üdvös halassal vau az egészségre ÍH. MOH menjen, tanuljon, majd holnap folytatjuk ismét i szurony vívást. Folytatták is heteken keresztül. Ollós Géz; azonhau ekkorra sem tudta megtanulni. Kantot Sohoppenliauert nagyon jól megtaiiulta, de a «zu rouyviváat sehogy ae tudta megtanulni. Hej, de sokat szenvedett ezért a kapitány úttól! Sok rosszhoz hozzászokik ar. ember. Ollós Géza is hozzá kezdett már szokni a szuronyviváshoz. Észrevette ezt azonban Koniorovcsák kapitány a ujabb kinzáai módon törte a fejét. Azt hallotta, hogy a profeaszor kerül miuden társaságot, a táncot pedig gyűlöli. Bolondságnak, komoly emberhez nem valónak tartja. Pokoli ötlet villant meg agyában. Eszméjének pompusságán ., maga hangos kacajra fakadt. Másnap keményen ráparancsolt, hogy azokon az estélyeken, bálokon, ahová a tiaztikar hivatalos, • iá minden alkalommal okvetlen megjelenjék. — Un terméazeteseu nem azért lesz ott, hogy a szép leányok körül legyeskedjék — tette hozzá — hanem azért, hogy azokat mulattaaaa, akiket aenki sem mulattat. Csak aztán vigyázzon, szégyent ne hozzon a századra. Kedvetlenül, dc mégis elment Ollós Géza az első mulatságra. .Sokan voltak ott, ugy érezte, hogy az ő jelenléte teljesen fölöalegea. Meghúzódott a fényesen kivilágított terem egy sarkában a karjait óaazefonva, elábrándozott. Miért, hogy neki senkije eines, miért, hogy őt aenki se azereti? Pedig neki ia van azive, jobb, mint a másé, hűbb, mint a másé és még sinnaen senkije. De ha volna: tenyerén hordaná, megbecsülne 1. percben kimondhatatlanul boldogtalannak érezte magát. Szeretett volna elrohanni, hogy senki se lássa, hogy senkit se lásson. Kifelé indult. Az ajtóban egy leánykával találkozott. Szőke hajú, kék szemű, karcsú termetű leánykával. Nem valami szépség, de kellemes jelcuség. Kettőjük tekintete találkozott. A katona megrázkódott, elkapta szemét a leányról s kifelé menekült. Egy erős ké* azonban vállon ragadta : — Vigyázzon, professzor ur, szégyent ne hozzon a kompániára! A kapitány ur volt. O szólott hozzá, az ezred réme. Visszafordult hát a terembe. Oda állott megint a sarokba s kereste azt a szőke fejet, azt a kék szemet. Kereste, tle a nagy sokaságban nem találta. Tovább akarta fűzni ábrándjait, miközben hozzája lépett a század kadétja. Csupasz arcú, eleven fin. — Jöjj, bemutatlak néhány hölgynek. Táncolj, udvarolj, mert különben bajod lesz a kapitánynyal. Gépiesen követte a kadétot. Hanta is ő, akárhová viszi, akárkinek mutatja be. Arra gondolt, hogy még kétszáz egynéhány napja van hátra s aztán ismét szabad ember. Ott táncol, ott mulat, ahol ő akar, nem pedig ahol a kapitány ur akarja. Mikor feltekintett, azt a azőke leánykát látta maga előtt, akivel előbb ar. ajtóban találkozott. A kadét ravaszul mosolyogva bemutatta: — Lujza kisasszony, ime itt van a mi önkéntesünk, Ollós professzor ur. Ollós zavarában ügyetlenül meghajtotta maaai. I'e ei MI -in. inéi i v/.i a |taiauenui Kafiia. A regulának pedig engedelmeskedni kell. Mi történik vele, ezen nem igen volt ideje gondolkozni. Nyomában volt az ezred réme. Fekete bajuszát fehérre lepte a hő, fehér volt meg a azemöldöke ia. Szeme azonban félelinea sötétben villogott. — Tud-e vivni, professzor ur? — dörgött az önkéntesre. — Mindent tanultam, de ezt nem, kapitány ur. — Nem? Ugy meg kell tanulnia. Micaoda katona maga? Ha még fegyvert ae tud forgatni és micsoda tanár, ha még azt ae tanulta meg? Mától fogva a szurony vívást fogja minden nap gyakorolni. Megértette? Ezzel előhozatott két háromméteres dorongot a előhivatott egy izmos azakaszvezetőt. A dorongok vége ronggyal volt betakargatva, mintha azáltal nem fájüa annyira az ütéa. — A tanár úrral gyakorolja a azurnnyviváat. Ne sajnálja, csak üssön rá, épen ugy, mint a cigáiiytrombitásra szokott. A tanár ur is caak olyan katona, mint a többi. A ezakaszvezető a azó azoroa értelmében megfogadta a parancsot. Kezébe vette az egyik dorongot, a másikat Ollósuak adta, aztán nekirohant a kétazer-háremazor ugy mellbe csapta, hogy megtántorodott. A kapitány azonban talpra parancsolta a ebben a formában tovább folyt az oktalan oktatáa. Mikor félóra múlva végeazakadt, ezegéuy Ollós Géza talán ember aem volt már. — No látja prüf.-.ur, ezt kell megtanulnia. Ez többet ér a világ mindenféle filozőptérenél
