Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910

1910-08-28

1910. augusztus 28. r ápal La pok 3. A jelen kérdésben hol vannak a ter­vek? Hol vannak e tervek illetékes té­nyezői ? Sehol! Csak egy tiszteletreméltó bizottság kér 50.000 koronát jó előre és e közben elfelejti, hogy mikor „annak idején az illetékes tényezők" kérni fogják az ösz­szeg folyósítását, köteles a város újra és most már érdemlegesen tárgyalni a dolgot és lehet, hogy a megismert ille­tékes tényezők szükségletei, bemutatott tervei s a város változott szűkösebb anyagi helyzete miatt az összeg alapo­san lefogy. Érdemes a várost határozataiban ko­molytalanná tenni ? Érdemes ez ügj'ben kétszer kérel­mezni? Feleljenek rá az illetékes tényezők! Városi képviselő. Vidéki városok közéleimezése. A „Városuk Lapja" augusztus 20-iki szá­mában, a fenti cim alatt r.z alábbi megszívlelésre méltó sorokat olvastuk: .,A földmivelésügyi mi­nister a közélelmezés érdekében leiratot intézett egyik város törvényhatóságához, melyben meg­említi, hogy mint azt már több izben, legutóbb pedig a képviselőház közgazdasági bizottságának a román szerződést tárgyaié) ülésén hangoztatta különös gondot kivan' fordítani a vidéki nagyobb városoknak a mezőgazdasági termeléssel szoros kapcsolatban álló érdekeire, főleg abból a szem­pontból, hogy e Tarosok, mint a mezőgazdasági termékek belföldi fogyasztásának elsőrangú ténye­zői, mennél célszerűbben intézhessék közélehne­zésük ellátását és hogy annak a körülménynek, hogy varosok közül nagyarányú mezőgazdasági termelés folyik, ugy a termelés mint a fogyasz­tás megfelelően hasznát vehesse. Célja az, hogy a mezőgazdasági termékek mennél rövidebb uton jussanak a városi fogyasztóhoz és hogy a fogyasz­tási cikkeknek az értékesítésre való szállítás ós raktározás közben való romlása »"agy csökkenése lehetőleg mérsékeltessék. Egyik jelentékeny nehézsége egyfelől a vidéki városok élelmezésének, másfelől a gazdál­kodóknak az, — mondja a minister, — hogy a vásárokon a vágó-állatoknak megfelelő külön hely biztosítva nincs és hogy a tenyésztő vásárokon nem találja meg vágásra szánt úllatjaiuak biztos értékesítési helyét, banem a vágásra szánt álla­tok a más célokra szánt állatokkal egy tömegben vannak a vásártéren, ami ugy az eladóra, mint a vásárlóra nézve költséges és időt rabló ered­ményekre vezet. EUö lépésnek tartaná a minis­ter a mondott cél elérése érdekében azt, hogy város a tisztán levágásra szánt állatoknak a vásár­téren külön és szembetűnően megjelölt és elkülö­nített helyet jelölne ki s a szükséges berendezé­sekkel ellátná. A minister a maga részéről e be­rendezés költségének viseléséhez ugy egyszer s mindenkorra szóló pénzsegéllyel, valamint az esetleg szükséges épületek és berendezések amor­tizationális terhei egyrószéuek elvállalásával kész­séggel hozzájárulna. További megfontolás tár­gyát fogják képezni — a minister leirata szerint — a könnyen romlandó élelmiszerek, mint hus, leölt baromfi és házinyúl, tojás, tej és tejtermé­kek, zöldség, zöldfözelék nyári és téli konzerváló raktározásának rendezése, ami a szegényebb nép­rétegek érdekei szempontjából szintén a városi hatóság közrehatását igényli, hogy e berendezé­sek és azok üzemben tartása a szegényebb nép­rétegek élelmezését ne drágítsa, söt ellenkezőleg a mainál olcsóbbá tegye; de mindenesetre' bizto­sítsa azt, hogy a szegényebb városi fogyasztó is olcsó áron egészséges és megfelelő minőségű táplálékhoz jusson Fontolóra véve azt, hogy mezőgazdasági termékeinknek jelentékeny há­nyada épen a fogyasztásig való jutása alatt válik értéktelenné, a fentemiitett városi berendezéseket a gondjaira bizott mezőgazdasági erdekek szem­pontjából is oly fontosnak tartja a minister, hogy anyagi és erkölcsi támogatását ajánlja az ily célú berendezésekre. A miniszternek eme kijelentései fölött nem szabad egyszerűen napirendre térnünk és ezért felhívjuk arra hatóságunk figyelmét; annál is in­kább, mert hiszen éppen a mi vásártér ügyünk is aktuális kérdéssé vált abból az alkalomból, hogy annak céljaira a miniszter egy megfelelőbb hely kijelölésére hívta föl városunk hatóságát. Talán nem volna hiábavaló fáradtság, ha kérvénnyel fordulnánk a földmivelésügyi minisz­terhez állami segit.sgért és vásárterünket az ál­tala fentebb hangoztatott módon átalakítanék. Bizton hisszük, hogy kérelmezés ese én Pápa városának is megadná erro a célra azt az anyagi támogatást, amelyet egy másik vidéki városnak önkényt fölajánlott. Drága az élet! mintán egy tányér tejet és tejbe mártott fehér ke­nyeret egészen felhabzsolt, makkegészségesen ugrott le a pamlagról, hogy boldog ugatással és a régebbi szilaj jókedvvel ugráudozhnssék körűi-kasul mind a két szobában, hogy ráncigálhassa az ágytakarót, hogy egy burgonyát hemperegtessen maga előtt a pallón és széles jókedvében bukfenosket hányhasson. Tóbiás az ablaknál állt. a virágcserép mellett és mialatt az egyik keze, amely hosszan és sová­nyan nyúlt ki a rojto« kshátujjhól, mechanikusan vájkált a mélyen és halántékára lesimított hajban, az alakja a szomszédos ház szürke faláról feketén és fúrásán vetődött le. Az arca sápadt volt és a fájdalomtól eltorzult és valami sanda, zavart, irigy és mérges pillantassál, mozdulatlanul kisérte Ézsau ugrásait. Aztán hirtelen összeszedte maiját, odaug­rott hozzá, meglógta és lassan a knriaira vette. — Én szegény Kzsaum — kezdte bánatos hangon — de Ézsau, a pajkos és virgonc Éssau egyáltalán nem volt hajlandó ezt a bánásmódot to­vább is tűrni, hanem virgoncan és mohón kapott a kéz mán, sincl. simogatni akarta őt. kiragadta magát az ura karjaiból, leugrott a pallóra, tréfásan félreugrott, ugatott egyet és vidiinan I >va szökdé­cselt Tóbiás el."!. Ami most következett, valami oly érthetetlen és gyalázatos volt, hogy habosom részletesen élbe­szelni. Mindciiiiekel Tóbiás, i léi--i ! '.• lógd ka­rokkal mereven állt és egy kicsit előrehajolt, az aJKait összeszorította és a szemgolyói kellemetlenül, remegve vonaglottak az. üregeikben. Ks aztán egy­szerre egy őrült ugrással megragadta az állatot, va­lami nagy, fehér tárgy villant meg a kezében és a kutya egy vágástól, amely a jobb válltól egész me­llyen a mellkasba hatolt, a földre bukott, egy árva i hangot sem hallatott, egyszerűen oldalt a földre bukott, véresen és vonaglón. A következő pillanatban a pamlagon feküdt és előtte térdepelt Tóbiás, egy kendőt szorongatott la sebhez és reszkető hangon dadogott: — Én szegény Kzsannm ! Én szegény Ézsauom I Miiven szomorú minden ! Milyen szomorúak vagyunk mi mindketten! Szenvedsz, Ézsau ? Igen, igen, jól tudom, hogy szenvedsz. Milyen siralmasan fekszel itt előttem ! De én, én melletted vagyok ! Éu meg­vigasztallak ! A legjobb zsebkendőmet fogom . . . Csakhogy Ézsau élettelenül feküdt ott és hör­gött. Homályos és elboruló szemei kérdőleg és ma­gyarázatot esdve, teli ártatlansággal és panaszos váddal, bámultak fel az urukra, aztán egy kicsit kinyújtotta a lábait és kiadta a páráját. Tóbiás azonban mozdulatlanul megmaradt tér­deplő helyzetéhen. A reál Ézsau kihűlt testére haj totta és keservesen sirt. Fordította: Gömöri Jenő A régi jó időkben, mikor a nemzetek foly­tonos háborúskodásban éltek egymás ellen, még igen olcsó volt az élet. Egypár tízezer emberrel több, avagy kevesebb, meg se kottyant az évi statisztikában, melyet akkoriban nem is vezettek. Manapság, épen megfordítva vagyon. Sok az ember, ellentótben a régi időkkel, mikor a né­pesség kisebb volt és drága az élet. Semmiféle háborúskodás, forradalom, avagy nagyobb beteg­ség nem tizedeli meg az emberiséget s az sza­porodik, olyannyira, hogy rövidesen nem is lesz hely már a földkerekén, ahol egymástól elfér­jenek. S inert ilyen sokan vagyunk s ilyen nagy tömegben igyekszünk a világ rendjón segíteni, javítani, éjien azért drágább és drágább lesz az élet s avval egyidöben nehezül meg a létfen­tartás. Ma egyebet sem hallunk, mint lakásuzsorát, élelmiszeruzsorát; stb. mert a laikus közönség azt hiszi, hogy a háziurak, az élelmiszerszállitók uzsoráskodnak feleikkel s nem tudják, hog}- a nagyszaporodásu emberek fogyasztása nagyobb lévén a konjunktúrák ugy alakulnak, hogy nagy keresetnél a kínálat árai emelkednek, önkételenül minden uzsoráskodás nélküli szándéktól mentesen. Ha elgondoljuk, hogy nékünk olyan föld­birtokunk van, ariely jó nagy terület keretében az egyedüli, amely teriuöképes s hozadéka van s elgondoljuk, hogy ennek az egyetlen birtok­nak kell, nagy határon nagy csomó embert élel­mezéssel ellátnia, akkor mindjárt reájövünk arra, hogy az élelmicikkek, erről a birtokunkról azok­nak a konyhájába fog vándorolni, akik azt job­ban megfizetik. Így tehát ami birtokunk termei­vényei, lassan és önkéntelenül többet érnek, vagyis drágábban adódnak el, mert hiszen mi is annak fogjuk azt odaadni, aki a legtöbbet kinálja. S igy megindul a verseny a mi termei­vényeinkért, s egyik többet tog kínálni érte, mint a másik. Végeredményben, pedig az általunk termelt élelmi szerek horribilis magas árakat fognak elérni, anuélkii' hogy nii valamivel is hozzájárultunk volna ahhoz, hogy azok ára fel­menjen, avagy uzsoráskodási szempontból, emel­tük volna az árakat. Önkéntelenül, szinte önma­gától ment tel azok ára, a körülmények, a ked­vező konjunktúrák beállásától. Igy van ez mostanság mindennel. Nem a háztulajdonosok uzsoráskodnak a lakásokkal, nem az élelmiszerszállitók, élelmiszertermelők emelik az árakat, hanem a kereslet ezek után nagyobb, mint a kínálat s igy természetesen, maguk a fogyasztók kelnek versenyre egymás ellen s emelik fel az elsőrendű szükségletek árát. Tehát nem a mérhetetlen drágaságban rejlik a nehéz életnek titka, hanem abban, Imgy ime már évek óta semmivel sem vittük előbbre kere­setünk emelésének lehetőségét. Stagnálunk, állunk a kereseti torrások fel­fedésében. Mindenki, mint a kocsi elé fogott ló ludad az orra után, jnjgat. sopánkodik az élet drágasága ellen s ott próbálkozik a tetier meg­könyitéssé, ahol fizikai lehetetlenség azon vál­toztatni. Mert hiába jajgatunk, hiába kesergünk az elsőrendű szükségletek magas árán, azok da­cára minden keservünknek egy fillérrel sem fog­nak lejebb szállani, söt amint a viszonyok mutat­ják, még emelkedő tendentiában leledeznek. A másik oldalon van a segítség. A jövedelmek sza­porításában. De ennek a titkán senki sem töri a fejét, senki sem igyekszik gyarapítani azt a kis keresetet, mely immár tiz esztendő óta nem változott, mig a megélhetésre szükségelt cikkek ezen idő alatt majd kétszeres árra emelkedtek. Az bizonyos, hogy sokkal nehezebb annak nyitjára jutni, miképen lehetne jövedelmeinket szaporítani, mint azon sopánkodni egyre, mi­képen lehetne az igen drága életet lejebb szállí­tani. De ami könnyebb az nem vezet esetleg sikerre s épen azért kell nékünk a helyes utat megmutatni, ahonnan a javulás, a könnyebbedé* beállhat. Ha majd lesznek, akik a mi tanácsún-

Next

/
Thumbnails
Contents