Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910

1910-08-28

közvá-jfóhidnak tényleg az állatvásártér közvetlen közelében kellene lenni. Nagyobb gondot csupán | teriilet kérdése okozna, mert a közvágóhíd kö­zelében, tehát a vasúti pályatest innenső oldalán megtelelő teriilet nem kínálko­zik. A pályatest északi oldalán talán igen. Azonban a vásártérnek ez utóbbi helyen való elhelyezése olyan pénzáldo­zatba kerülne, amely talán mégsem ál­lana arányban azokkal az előnyökkel, a miket a város állategészségügyi és állat­forgalmi téren nyerne. Viszont azt sem szabad számításon kívül- hagyni, hogy a mostani vásártér területe házhelyek részére igen jól volna értékesíthető s igy az uj vásártér költségeinek egy igen je­lentékeny része az értékesítés folytán megtérülne. Hogy a város egyetemes érdekeinek melyik hely felelne meg a legjobban, azt ebben a pillanatban bajos volna meg­mondani, de térry, drogy átiatforgalmi, állat- és közegészségügyi szempontokból szorosan vett céljának az állatvásár csak akkor felelne meg, ha az a közvágóhíd és a vasúti állomás közelében helyezte­tik el. Ezek azonban csak elvi szempontok, amelyeket föltétlenül pártolunk, de hogy financiális szempontból, a miniszter iu­tencioinak is megfelőleg a kérdés mi­képpen volna megoldható,~e"z~már kizá­rólag hatóságunk feladata lesz. * Néhány végső szó a Memorandumról. A kath. főgimnáziumi bizottság Me­morandumát a legközelebbi közgyűlési meghívójához csatolva kapta meg min­den városi képviselő. Emez. eddig szokatlan eljáráson nem ütközöm rneg. Az újság bizonyos ingerével hatott rám s kíváncsivá tett: hogy mire is jó ez?­Hát szerintünk arra jó, hogy elol­vassuk alaposan elbjótől-végig és meg­jegyzéseinket világosan alakítsuk meg előre a közgyűlés előtt. E lapok hasábjain mi már eleget ismertettük az emlékiratot, annálfogva ismétlésekbe bocsátkoznánk, ha újólag kiterjeszkednénk egyes pontjaira. Ezt nem tesszük, olvasóink türelmét o kérdésre teljesen kiaknázni uem akar­juk. Csakis egy pontjára, mégpedig az! utolsóra hívjuk fel a közfigyelmet. Ez a pont igy hangzik szórói-szóra: j „Ezen okoknál fogva azzal a tisztelettel*j jes kérelemmel járulunk a tek. képvise­lőtestület elé, méltóztassék a pápai kath. főgimnázium céljaira50.000 K-t megsza­vazni s ez összeget annak idején az ille­tékes tényezők kérelmére folyósítani." Tisztelettel kérdjük: kik azok az illetékes tényezők, akiknek kérelmére an­nak idején azt az összeget folyósítanunk kellene ? Azt látjuk, hogy a bizottság nem tartja magát illetékes tényezőknek, mert akkor nem szövegezte volna igy a me­morandum záradékát. Ha pedig nem illetékes tényezők, akkor egyáltalán mi jusson kérnek oly nagy összegű közsegélyt az illetékes té­nyezők helyett ? Álljanak elő tehát kérelmekkel azok az illetékes tényezők. Hisz az sem bizonj'os. hogy azon illetékes tényezők tudnak-e az egész privát mozgalomról! Hátha tudtuk nél­kül és akaratuk ellenére történik a jelen kérvényezés. Egy város képviselőtestületének ek­kora nagy fokú anyagi áldozat dolgában a legszorgosabb körültekintéssel ke'l el­járnia. Ennek a körültekintésnek első pa­rancsa az. hogy a hatóság ne, bár ismert, de mégis mellékszerepet vivő bizottsá­gokkal, tárgyaljon ismeretlen illetékes té­nyezők ügyei felett, hanem, ha valaki­nek kérni valója van a várostól, kérje maga, az illetékes személy, illetve té­nyező. A kath. hivők illetékes tényezője a hitközség hivatalos formája. Nem találjuk sehol e mozgalomban e testületet hivatalosan képviselve. Illetékes tényező a Szent Benedek rend is. Ez a testület sem vesz részt hiva­talosan a kérvényezésben. A bizottság, ha maga nem is ismerné be. akkor sem lehetne illetékes tényező. 0 csak az egyenlő gondolkodásúak tár­sulata, ámennek hivatása a mozgalom­megindítása, a társadalomban terjesztése és az illetékes tényezőknek a mozgalom­hoz csatolása a végből, hogy aztán e té­nyezők, mint eg3'edül jogosított faktorok járuljanak kérelmekkel a város elé. A városnak kötelessége ismerni ily kérvényeknél az illetékes tényezőket, hogy el tudja bírálni: van-e azoknak szükségük oly nagy összeg segedelemre, vagy nincs? Mert azt senki sem ki vallhatja a vá rosunktól. hogy a Dunába vizet hordjon. Db továbbá ismernie kell előre a városnak szabatosan az annak idejét is, amikor az összeget az illetékes tényezők kérelmére folyósítani kell. Mostani formájában az egész dolog­nak egy. a memorand'im-bizottság vá­gyában körvonalozott célra szolgáló gyűj­tési jellege van. Gyűjtő ivekre a város 50.000 koronát nem jegyezhet. Ha ily summát kérnek tőle, főleg iskolára, köteles a határozat előtt bekérni legalább az általános tájékoztató terve­ket az illetékes faktoroktól és nem má­soktól ; mert ha ő is hozzá járni oly nagy áldozattal amaz intézményhez, neki is lehetnek a. tervre észrevételei, sőt feltétele' is. Mikor a ref. főiskolára a város 00 ezer koronát ajánlott föl, kikötötte, hogy csak az esetben folyósítja az összeget, ha az iskola homlokzata a Fő-utcára és a szinház térre jut ki. pénzt gvorsan az eladó kezébe nyomta, megragadta a zsinórt és meggörnyedve és félénken pislogaUa maga körül, mert néhányan megfigyelték az ada's­vevési jelenetet és nevettek, sietősen rángatta maga előtt a zsinóron nyikávoló és berzenkedő állatot. A Szürke-ut uteagyerekei között irtózatos ze­nebona keletkezett, mikor Tóbiás a kutyával meg­jelent, de Tóbiás a karjaira vette, föléje bájolt és kigúnyolva, n kacagásba fuló esufnevk feléje röp­ködő nyilain keresztül, miközben a kabátja esües­kéjét megráncigá'ták, szaladt fel a lépesükön és be a szobájába. A szobában az ebet, amelv állandóan nyöszörgött, a padlóra rakta, szeretettei cirógatta és leereszkedöen szó'.t hozzája: — Nos hát, ne félj tőlem, te állat; miért félsz tőlem? Ezután a fiókos-szekrény egyik fiókjából ki­vett egy tányért telifött hnssal és burgonyával és az étel egy réstét odadobta az állatnak a pallóra, mire az felhagyott a panaszos nyöszörgéssel és csám­csogva, meg a farkát csóválgatva, hízelkedve köl­tötte '.1 a lakomát. — Egyébként Ezsau lesz a neved, — mondta Tóbiás. -- Megértesz engem? Ezsau. Ezt az egy­szerű csengésű nevet könnyen megjegyezheted . . . Ks miközben maga elé mutatott a pallóra, paran­csolói ag szólította : É 'sau : Az eb, talán annak a reményében, hogy még több ennivalót is kap, valóban odajött és Tóbiás helyeslőleg veregette meg az oldalát, miközben igy szólt hozzá: — Igy van jól, barátom; megdicsérlek. Aztán néhány lépessel hátra lépett, a pallóra mutatott és újra parancsolólng kiáltotta : Ezsau ! És az állat, amely egészen vígkedvű lett, újra odaugrott és megnyaldosta az ura cipőit. Egyszer az is megtörtént, hogy Ezsau kiszö­kött a szobából és a lépcsőkön leszaladva kiugrott az utcára, ahol mindjárt elkezdett egy macskát ker­getni, meg lőganiijat kóstolgatni és túláradó boldog, sággal kergetődzött, hancúrozott a gyerekekkel, mi­kor Tóbiás n fél utca népének tapsai és kacajai között tajdihn sra torzult arccal megjelent. Ekkor BZOaben megtörtéut az a végtelenül szomorú dolog, hogy a kutya sebes ugrásokkal elillant az ura elől. Ezen a napon Tóbiás sokáig és elkeseredéssel verte Ezsaut Egy napon — a kutya már néhány hete :ir. övé volt — a fiókos-szekrény egyik fiókjából egv kenyeret vett ki Tóbiás, hogy belőle Ezsau mik enni adjon és a nagy osont nyelű késsel, a not ilyenkor használni szokott, hajlott tartással kis darabkákat szehlelt a kenyérből és a darabkákat lehullajtotta a pallóra Ezsauuak. Ezsau azonban az étvany kín­zásától esztelenül és balgáit, vaktában odaugrott, belefutott az ügyetlenül tartott késbe. A kés a jobb lapockáját sértette meg és Ézsau. szegény, véresen bukott a pallóra. Ijedten dobott félre mindent Tóbiás és a meg­sebesült állat fölé hajolt, de hirtelen megváltozott az arckifejezése és való, hogy a megkönnyebbülés és üröm fénysugara villant rajta keresztül. Óvato­san vitte a nyöszörgő ebet a pamlagra és senki sem tudná elképzelni, miiven odaadással kezdte ápolni a szegény állatot. Egész nap nem mozdult el mel­lőle, éjjel a saját ágyába, maga mellé fektette, ki­mosogatta és bekötözgette a sebeit, fáradhatatlan örömmel es szeretettel vigasztalta és szánakozott rajta. — Nagyon fáj ? — kérdezte — bizony, bi­zony, keservesen szenvedsz, én szegény Ezsaum ! De légy csöndes, el kell viselnünk. Az arca ilyen szavaknál nyugodt volt, bánatos és boldog ragyo­gású. Ugyanabban a mértékben nzonbrti, amelyben Ezsau uj erőre kapott, vidámabb lett és gyógyult, Tóbiás viselkedése mind nyugtalanabb és elégedet­lenebb lett. Nemwokára már nem is törődött a seb­bel, amely csak becéző szavakkal és simogatásokkal mutatta a kutvának szánalmát. A gyógyulás gyor­san haladt, Ezsaunak szerencsés természete volt, már njra járkálni kezdett a szobában és egy napon,

Next

/
Thumbnails
Contents