Pápai Lapok. 36. évfolyam, 1909

1909-09-19

Pápai bapok fundálná. Ez az intézet financirozn.i aj kel nem fogják esetről-esetre megmoz­gatni, az a körülmény viszont, hogy laz itthon elhelyezett községi kötvények városok vállalatait és a városi tisztvise­lők adósságainak rendezésével foglal­koznék. Az alapítók ugy vélik, hogy az 5 millió jegyzése a városokra nézve meg­terheléssel nem járna, mert a legutolsó zárszámadatok adatai szerint a városok törzsvagyonában 50 millió korona értékű értékpapír van. amelyek egy részének átcserélésével az alaptőkének a városokra eső felerésze fedezve lenne. A kibocsátandó 4 és fél százalék, kedvezőbb pénzviszonyok között 4 szá­zalékos községi kötvények elhelyezését külföldön ós itthon az a pénzcsoport eszközölné, amely az alaptőke jegy­zésébe ö millió korona összeget parti­dpál. Ezek a kötvények bár a jelenleg forgalomban levő községi kötvényekkel teljesen szoros természetűek, mégis speciális természetűek lennének annyi­ban, hogy az eddig forgalomban levő községi kötvények biztositékául csak azok az alapok szolgálnának, melyek a kibocsátó intézet tulajdonában vannak, inig a magyar városok központi hitel­intézete községi kötvényeinek belérté­két jelentékenyen emelné az a körül­mény, hogy ezeket olyan intézet bocsátja ki. amelynek Magyarország városainak összesége áll a háta mögött a maga hatalmas és imponáló erkölcsi erejével, | forrásokra, mely mindenkivel szemben a legnagyobb i Ha tehát garanciát nyújtaná. Emelni fogja a kötvények becsér­tékét — az alapítók szerint — azt is, hogy e kötvények egy részének a bel­földön • városok és vármegyéknél alapokba való elhelyezésére kilátás van. ami ha tényleg sikerül is, ugy a pénz­piac és politikai életben jelentkező idő­leges nyugtalanságok ezeket a szilárd kezekben elhelyezett községi kötvénye­nem egy könnyen mobilizál tataik, fel­tétlenül tartósabbá teszi a külföldön levő községi kötvények stabilitását is, tehát kedvezően hat az árfolyam alaku­lására. Hogy ez az intézet eminenter a városok hitelviszonyainak kielégítésé­vel foglalkozzék, illetve, hogy irányí­tása a városok kezében maradjon, az alapítók ugy tervezik, hogy az intézet igazgatóságában és felügyelőbizottságá­ban ugyanannyi polgármester foglaljon helj'et, ahány tagot az alaptőke fele­részét jegyző pénzcsoport választ, az úgynevezett igazgató-tanács tagjai pedig kizárólag polgármesterek lennének. A magyar városok központi hitel­intézete a községi takarókpénztárak fel­állítását nem gátolná, de ezt elősegíteni s ezeknek mintegy természetes köz­pontja, tőkéinek gyűjtő és levezető csa­tornája lenne. Tény az, hogy i törvényhatósági i és rendezett tanácsú városok össztarto­zása az 1908. év végén, a függő köl­csönök levonása után 270 millió koro­nát tett ki és ezen kölcsönöknek 7b' százalékát nég} r legnagyobb községi kötvényt kibocsátó intézetünk nyújtotta és csak 24 százalék esik egyéb hitel­ei városok szabadulni akarnak a kartellben álló intézetek dik­tatúrája alól, akkor gondoskodniuk kell egy központi intézetről, mely hiteligé­nyeiket kielégíteni képes. A magyar városokra tehát olyan nyereség volna, ha központi hitelinté­zetük mielőbb megalakulna, amelyet a jelen pillanatban még meg sem lehet határozni. Társadalmi mizériák. Alig múlik el nap, hogy nagyobbeaabásu hivatali sikkasztásról vagy családi botrányról, gyanús elözméiiyü és körülményit öngyilkosság­ról ne olvasnánk. Hiszen szó, ami a szó, igaz, hogy hasonló esetek előfordulnak más országokban is Európá­ban. A gonoszságnak nincs külön hazája. Ámda ne feledjük, hogy mi kis ország vagyuuk és mégis aránylag épen a visszaélés, a törvény megsértése, az erkölcsi megtáutorodás sokkal nagyobb, mint Németországban, vagy épen Angliában ; az északi józan kis népekről nem szólva. Es micsoda vé­dekezés általános erkölcsi szempontból, ha azzal vigasztaljuk magunkat, hogy máshol is fordulnak elö nagy számmal bűnösök? Talán ideje volna már, hogy a társadalom ne térjen könnyelműen napirendre a sok rut tra­gédia lelett. Talán ideje volna annak is, bogy allataiért],link ne csak a költségvetésről, pénzügyi egyensúlyról ós politikai nimbusz foltozgatásiról hanem az erkölcsi egyensúly kérdéseivel is ko­molyan foglalkoznának. A testi egészség megóvására már sok üd­vös, no meg nem kevés fölösleges rendelkezést tettek : de mit ér minden gondoskodás és megfize­tett in unka, ha a nemzet erkölcsileg megy tönkre? Hol lesz majd a politikai nimbusz, miképen ál­lítható vissza a külföldnek annyira keresett bi­zalma, ha napról-napra ijesztőbb mértékben ter­jjed erkölcsi megbizbatatlanságuiik híre? És ez mind visszavihető egy forrásra. Arra j amit már annyian éreznek, hangoztatnak, amit | talán már e lap hasábjain is unalmasnak találhat­: nak, mert az bizonyos, bogy a panaszok diapa­I zonja ft lyton egy és ugyanaz. De látszik, bogy , ki-ki hiába mutat rá az okokra, nincs a vezető emberekben semmi komoly szándék, vagy képes­ség megszüntetésére. Az ok pedig az, bogy va­lamint az ország összessége, az egyén is többnek akar látszani, mint ami. Mert ebben a szerencsét­len országban, hol nem belső érdem szerint Íté­lik és becsiilik az embert, hanem a nagy száj es a külső fitogtatás csillogása szerint, természetes, bogy mindenki rendkívüli utón akar érvényesülni, szeretne mihamarabb gazdag lenni és mert nem lehet, legalább gazdagnak látszani, szerepelni igaz tehetség és pénz nélkül. Az igazi kötelesség­tudó embereket ezzel háttérbe szorítják, a fon­) tos pozíciókba strébereket ültetnek be, akikuek valódi értékát dehogy is mernék értékelni, amíg csak egy szép napon ki nem sül, hogy külső te­uiegérti, az egyedüli, aki nehéz óráiban hűséges t.osa maradt? Árulást követett el az ura maga el­len házasságuk legelső szakában s nem-e én voltam akkor is és mindig a maga hűséges, önzetlen ba­rátja. Avagy amig remélhettem boldogulását, azzal az emberrel mondtam e addig, hogy szeretem ? Pe­dig szeretem. Őrülten szeretem. .Szivemnek minden csepp vérével szeletem. Es ne feledje el Martha a multat. Nem mondhatott többet A szép, szomorú asz­szouy mind a két kezét odatapaettotta beszélő aj­kára. Mégse merte csókolni azt a két kezet, csak lehajtotta a fejét s visszaesett a székébe csendesen. t'gvis egyre gondoltak inindketteu. Messze tájra szállt a lelkük, vissza az édea múltba, messze e háztól és oly közel egymáshoz. A régi kép megelevenült . . . Csodás nyári alkony borult a tájra. Ott ültek a kerti kőpadon. Rájuk hajolt az akác világos lombja. A (enyvesek felől szálió szellő lebhenésére elvált egy-egy virág a faágtól a az édes, fehér szir­mok odahullottak (éjükre, nyakukra. Kacagtak rajta. Kot u.k évődtek egymással. Versenyeztek, hogy ki si- I magának több hulló virágot. S mikor egy­egy makrancos virág szirom bele temetkezett a Martha suru, lenszinü hajába, a társa odavonta fe­jét pihegő mellére a ugy bontogatta, csókolgatta azt a selymes, lágy hajat. Oh az az édes kis virág . . . Oh az a hódító haj özön . . . Az asszony zokogott. Miért, hogy az első szerelem poézisát bepisz­kolják az emberi ssámitááok ?! . . . A férfi felkapta a fejét. Lángoló szemein át kilövelt a belsejébeu forrongó indulat. Heves vér szökött arcába. Átfogta az asszony térdeit. Végig csókolta a lábát, cipőit, tubáját. Lobogó szenvedély­lyel szólította ar. arcát az asszony lábaihoz s köny­nyekben, csókokban fürösztötte azt. — Hát mégis igaz, mégis igaz, bogy engem szerettél. A homály egyre nőtt. Valami külöuös kábu­lat lepte meg mindkettőjüket. Ar. asszony fáradtan hajolt a szék támlányra s kezeibe temette fejét. A férli csukott szemmel, kulcsolt kézzel be­szélt fel hozzá, halkan, mint az imádkozó: — En bálványom, én szerelmes mindenségem ! Bevádollak téged a szivek istene előtt. Megcsaltál. Elhagytál engem. Idegenhez kötötted az életedet. Tolvaj bitorolta csókjaidat, idegen osztotta meg örö­mödet, bánatodat helyettem. Kinos, lázas óraimban, mikor kiült arcomra a halál verejtéke, nem kerestél fel un- árvaságomban. Beteg ágyam mellett nem töltöttél egyetlen virrasztó éjszakát sem. Pedig szi­ved első dobbanása, lelked -Is., ébredése az enyém volt. Melléin rendelt téged a Mindenség Ura s uem is hagylak itt tovább, elviszlek, elrabollak téged. Felugrott. — Jöjj,jöjj innen! — moudta szilárd, paran­csoló haugou. Ez a hely megmételyezi a te tiszta, kristálylelkedet. Szivedbe kell, hogy fagyjon a vér ennyi közönyben. Fustuuk, meneküljünk e helytől, hol büuös láb tiporja a házi tűzhely szentségét. Vad in.In.an Laminál kapott az asszon\ kar­jához. — Ki a te hitvesed, ha nem én? Ki volt és ki vau szivedben rajtam kivül? O jer, jer velem! Urad helyett urad leszek, anyád helyett szüléd . .". Az asszony elfordult tőle. Ugy zokogott hang­talanul. — Vagy talán szereted ? — kérdezte metsző gunuyal hangjábau. — Szeretem — felelt az asszony csendesen. Oly hangon, miutha azt mondaná, fehér, fekete. Aztán rá einelé tekintetét a tértira. Könnyein át sugárzott az imádó szerelme, szerelmes vágyódása. Es beszélni kezdett hozzá kérve, parancsolva. — (iyula! Hagyj el engem! Hagyj el az Is­tenért . . . Ha pokol az otthonom, kötelességem elkárhozni a tüzében. Nem ismerem más törvényét a becsilletnek. Astán keményebb lett a hangja: — Menj el. Ne térj vissza hozzám soha. soha többé. Hű maradok az uramhoz, Isten engem ugy segéljen. Ott ádt a szoba közepén, mint a lángpallósos cerul, aki kizárja érdeméből azt az embert, akit imád A szeme szikrázott, a melle pihegett, szive leszakadni kéazült, dc pinci termete megtartotta királyi fölényét. . . . Valaki sirt a szobában. Szaggatott, cröa zokogással. Az asszony odament hozzá. Onkényte­len fejére tette a kezét. Fagyos ujjaival csillapította a forró agy lázas űterét. Aztán kézen fogta és sze­| liden vezette az ajtó felé.

Next

/
Thumbnails
Contents