Pápai Lapok. 36. évfolyam, 1909
1909-09-19
Pápai bapok fundálná. Ez az intézet financirozn.i aj kel nem fogják esetről-esetre megmozgatni, az a körülmény viszont, hogy laz itthon elhelyezett községi kötvények városok vállalatait és a városi tisztviselők adósságainak rendezésével foglalkoznék. Az alapítók ugy vélik, hogy az 5 millió jegyzése a városokra nézve megterheléssel nem járna, mert a legutolsó zárszámadatok adatai szerint a városok törzsvagyonában 50 millió korona értékű értékpapír van. amelyek egy részének átcserélésével az alaptőkének a városokra eső felerésze fedezve lenne. A kibocsátandó 4 és fél százalék, kedvezőbb pénzviszonyok között 4 százalékos községi kötvények elhelyezését külföldön ós itthon az a pénzcsoport eszközölné, amely az alaptőke jegyzésébe ö millió korona összeget partidpál. Ezek a kötvények bár a jelenleg forgalomban levő községi kötvényekkel teljesen szoros természetűek, mégis speciális természetűek lennének annyiban, hogy az eddig forgalomban levő községi kötvények biztositékául csak azok az alapok szolgálnának, melyek a kibocsátó intézet tulajdonában vannak, inig a magyar városok központi hitelintézete községi kötvényeinek belértékét jelentékenyen emelné az a körülmény, hogy ezeket olyan intézet bocsátja ki. amelynek Magyarország városainak összesége áll a háta mögött a maga hatalmas és imponáló erkölcsi erejével, | forrásokra, mely mindenkivel szemben a legnagyobb i Ha tehát garanciát nyújtaná. Emelni fogja a kötvények becsértékét — az alapítók szerint — azt is, hogy e kötvények egy részének a belföldön • városok és vármegyéknél alapokba való elhelyezésére kilátás van. ami ha tényleg sikerül is, ugy a pénzpiac és politikai életben jelentkező időleges nyugtalanságok ezeket a szilárd kezekben elhelyezett községi kötvényenem egy könnyen mobilizál tataik, feltétlenül tartósabbá teszi a külföldön levő községi kötvények stabilitását is, tehát kedvezően hat az árfolyam alakulására. Hogy ez az intézet eminenter a városok hitelviszonyainak kielégítésével foglalkozzék, illetve, hogy irányítása a városok kezében maradjon, az alapítók ugy tervezik, hogy az intézet igazgatóságában és felügyelőbizottságában ugyanannyi polgármester foglaljon helj'et, ahány tagot az alaptőke felerészét jegyző pénzcsoport választ, az úgynevezett igazgató-tanács tagjai pedig kizárólag polgármesterek lennének. A magyar városok központi hitelintézete a községi takarókpénztárak felállítását nem gátolná, de ezt elősegíteni s ezeknek mintegy természetes központja, tőkéinek gyűjtő és levezető csatornája lenne. Tény az, hogy i törvényhatósági i és rendezett tanácsú városok össztartozása az 1908. év végén, a függő kölcsönök levonása után 270 millió koronát tett ki és ezen kölcsönöknek 7b' százalékát nég} r legnagyobb községi kötvényt kibocsátó intézetünk nyújtotta és csak 24 százalék esik egyéb hitelei városok szabadulni akarnak a kartellben álló intézetek diktatúrája alól, akkor gondoskodniuk kell egy központi intézetről, mely hiteligényeiket kielégíteni képes. A magyar városokra tehát olyan nyereség volna, ha központi hitelintézetük mielőbb megalakulna, amelyet a jelen pillanatban még meg sem lehet határozni. Társadalmi mizériák. Alig múlik el nap, hogy nagyobbeaabásu hivatali sikkasztásról vagy családi botrányról, gyanús elözméiiyü és körülményit öngyilkosságról ne olvasnánk. Hiszen szó, ami a szó, igaz, hogy hasonló esetek előfordulnak más országokban is Európában. A gonoszságnak nincs külön hazája. Ámda ne feledjük, hogy mi kis ország vagyuuk és mégis aránylag épen a visszaélés, a törvény megsértése, az erkölcsi megtáutorodás sokkal nagyobb, mint Németországban, vagy épen Angliában ; az északi józan kis népekről nem szólva. Es micsoda védekezés általános erkölcsi szempontból, ha azzal vigasztaljuk magunkat, hogy máshol is fordulnak elö nagy számmal bűnösök? Talán ideje volna már, hogy a társadalom ne térjen könnyelműen napirendre a sok rut tragédia lelett. Talán ideje volna annak is, bogy allataiért],link ne csak a költségvetésről, pénzügyi egyensúlyról ós politikai nimbusz foltozgatásiról hanem az erkölcsi egyensúly kérdéseivel is komolyan foglalkoznának. A testi egészség megóvására már sok üdvös, no meg nem kevés fölösleges rendelkezést tettek : de mit ér minden gondoskodás és megfizetett in unka, ha a nemzet erkölcsileg megy tönkre? Hol lesz majd a politikai nimbusz, miképen állítható vissza a külföldnek annyira keresett bizalma, ha napról-napra ijesztőbb mértékben terjjed erkölcsi megbizbatatlanságuiik híre? És ez mind visszavihető egy forrásra. Arra j amit már annyian éreznek, hangoztatnak, amit | talán már e lap hasábjain is unalmasnak találhat: nak, mert az bizonyos, bogy a panaszok diapaI zonja ft lyton egy és ugyanaz. De látszik, bogy , ki-ki hiába mutat rá az okokra, nincs a vezető emberekben semmi komoly szándék, vagy képesség megszüntetésére. Az ok pedig az, bogy valamint az ország összessége, az egyén is többnek akar látszani, mint ami. Mert ebben a szerencsétlen országban, hol nem belső érdem szerint Ítélik és becsiilik az embert, hanem a nagy száj es a külső fitogtatás csillogása szerint, természetes, bogy mindenki rendkívüli utón akar érvényesülni, szeretne mihamarabb gazdag lenni és mert nem lehet, legalább gazdagnak látszani, szerepelni igaz tehetség és pénz nélkül. Az igazi kötelességtudó embereket ezzel háttérbe szorítják, a fon) tos pozíciókba strébereket ültetnek be, akikuek valódi értékát dehogy is mernék értékelni, amíg csak egy szép napon ki nem sül, hogy külső teuiegérti, az egyedüli, aki nehéz óráiban hűséges t.osa maradt? Árulást követett el az ura maga ellen házasságuk legelső szakában s nem-e én voltam akkor is és mindig a maga hűséges, önzetlen barátja. Avagy amig remélhettem boldogulását, azzal az emberrel mondtam e addig, hogy szeretem ? Pedig szeretem. Őrülten szeretem. .Szivemnek minden csepp vérével szeletem. Es ne feledje el Martha a multat. Nem mondhatott többet A szép, szomorú aszszouy mind a két kezét odatapaettotta beszélő ajkára. Mégse merte csókolni azt a két kezet, csak lehajtotta a fejét s visszaesett a székébe csendesen. t'gvis egyre gondoltak inindketteu. Messze tájra szállt a lelkük, vissza az édea múltba, messze e háztól és oly közel egymáshoz. A régi kép megelevenült . . . Csodás nyári alkony borult a tájra. Ott ültek a kerti kőpadon. Rájuk hajolt az akác világos lombja. A (enyvesek felől szálió szellő lebhenésére elvált egy-egy virág a faágtól a az édes, fehér szirmok odahullottak (éjükre, nyakukra. Kacagtak rajta. Kot u.k évődtek egymással. Versenyeztek, hogy ki si- I magának több hulló virágot. S mikor egyegy makrancos virág szirom bele temetkezett a Martha suru, lenszinü hajába, a társa odavonta fejét pihegő mellére a ugy bontogatta, csókolgatta azt a selymes, lágy hajat. Oh az az édes kis virág . . . Oh az a hódító haj özön . . . Az asszony zokogott. Miért, hogy az első szerelem poézisát bepiszkolják az emberi ssámitááok ?! . . . A férfi felkapta a fejét. Lángoló szemein át kilövelt a belsejébeu forrongó indulat. Heves vér szökött arcába. Átfogta az asszony térdeit. Végig csókolta a lábát, cipőit, tubáját. Lobogó szenvedélylyel szólította ar. arcát az asszony lábaihoz s könynyekben, csókokban fürösztötte azt. — Hát mégis igaz, mégis igaz, bogy engem szerettél. A homály egyre nőtt. Valami külöuös kábulat lepte meg mindkettőjüket. Ar. asszony fáradtan hajolt a szék támlányra s kezeibe temette fejét. A férli csukott szemmel, kulcsolt kézzel beszélt fel hozzá, halkan, mint az imádkozó: — En bálványom, én szerelmes mindenségem ! Bevádollak téged a szivek istene előtt. Megcsaltál. Elhagytál engem. Idegenhez kötötted az életedet. Tolvaj bitorolta csókjaidat, idegen osztotta meg örömödet, bánatodat helyettem. Kinos, lázas óraimban, mikor kiült arcomra a halál verejtéke, nem kerestél fel un- árvaságomban. Beteg ágyam mellett nem töltöttél egyetlen virrasztó éjszakát sem. Pedig szived első dobbanása, lelked -Is., ébredése az enyém volt. Melléin rendelt téged a Mindenség Ura s uem is hagylak itt tovább, elviszlek, elrabollak téged. Felugrott. — Jöjj,jöjj innen! — moudta szilárd, parancsoló haugou. Ez a hely megmételyezi a te tiszta, kristálylelkedet. Szivedbe kell, hogy fagyjon a vér ennyi közönyben. Fustuuk, meneküljünk e helytől, hol büuös láb tiporja a házi tűzhely szentségét. Vad in.In.an Laminál kapott az asszon\ karjához. — Ki a te hitvesed, ha nem én? Ki volt és ki vau szivedben rajtam kivül? O jer, jer velem! Urad helyett urad leszek, anyád helyett szüléd . .". Az asszony elfordult tőle. Ugy zokogott hangtalanul. — Vagy talán szereted ? — kérdezte metsző gunuyal hangjábau. — Szeretem — felelt az asszony csendesen. Oly hangon, miutha azt mondaná, fehér, fekete. Aztán rá einelé tekintetét a tértira. Könnyein át sugárzott az imádó szerelme, szerelmes vágyódása. Es beszélni kezdett hozzá kérve, parancsolva. — (iyula! Hagyj el engem! Hagyj el az Istenért . . . Ha pokol az otthonom, kötelességem elkárhozni a tüzében. Nem ismerem más törvényét a becsilletnek. Astán keményebb lett a hangja: — Menj el. Ne térj vissza hozzám soha. soha többé. Hű maradok az uramhoz, Isten engem ugy segéljen. Ott ádt a szoba közepén, mint a lángpallósos cerul, aki kizárja érdeméből azt az embert, akit imád A szeme szikrázott, a melle pihegett, szive leszakadni kéazült, dc pinci termete megtartotta királyi fölényét. . . . Valaki sirt a szobában. Szaggatott, cröa zokogással. Az asszony odament hozzá. Onkénytelen fejére tette a kezét. Fagyos ujjaival csillapította a forró agy lázas űterét. Aztán kézen fogta és sze| liden vezette az ajtó felé.