Pápai Lapok. 35. évfolyam, 1908

1908-12-25

. -- Ne okoskodj Pista. Egész, életedben bizalmasod -voltam, csak uem kezdesz el most titkolózni előttem. Későn nézett bátyjára azokkal az anyjuktól örökölt ibolya szemekkel, amik sohse tévesztették el hatásukat Pistára és nyájas bizalmaskodással tette hozzá: — Te . . . talán szerelmes vagy? — Mondasz valamit ... A jég meg volt törve s bár elég idejébe került Daninak, végre csak. mégis folytatta az öregebbik. — Ismersz engem, hogy nem lángoltam fel egyhamar. Komoly ember vagyok, dc — ember. Lázba hozott engem is egy lány. Tudod, a Bodor Kata. Az, amelyik neked is feltűnt a/ esti korzón . . . Ismered az Ízlésemet is. 8ohse szenvedhettem az apró, szentimentális penész virágokat. Ez a szép, ez a hatalmas, gőgös leány rabjává tett. Mikor először láttam, felkiáltottam : — Ez lesz a feleségem, vagy nem házasodom ' meg soha. Es csatlakoztam ahhoz a gáidához, mely valóságos ostrom állapotot teremtett körüle. Kata — előnyére legyen mondva — nem pazarolta ránk érdem nélkül a mosolyát. Ha mégis, néha kivételt tett valakivel, az — nem képzelődöm — én voltam. A link szerencsés fickónak neveztek ismerőseim azt kérdezték: miért nem járunk már karonfogva? Eu pedig a boldog emberek nembánomosságával hagytam őket beszélni . . . A tél közepén koresolyabált rendeztünk a Sport egyletbe. Tudod, amire neked is küldtünk meghívót. Jelmezestély volt a Jégen. Pazarul pompás volt az egész, hanem ahogy Kata öltözködött, uz egyenesen mese. Jégkirálynő volt. Fehér csillogó palást borította egész fenséges alakját s a szánkója fehér virágokkal volt díszítve. En egész este mellette voltam. Annak a lánynak tündéri szépsége, meg a zene, a fény teljesen elkábított. Éjfél után a bálteremben folytattuk a táncot. A dermesztő hideg utau tűzbe pezsdült vérünk a meleg fedél alatt. Minden vérem az agyamba nyargalt mikor átöleltem a derekát és füiebe sugtam: — Kata, imádom magát . . . Legyen a feleségem, Kaia ... Csak másnap adott rá választ. Akkor, mikor ő is, én is józan ésszel tekintettünk egymásra. Mikor a mámort felváltotta az okos, köznapi nyugal mi. Elmentem hozzájuk a szokásos vizitre. Azaz, hogy ne hazudjak, valamivel később, mert nem akartain találkozni a többi táncosával. Azt hittem, annak a pár órának sohse lesz már vége, pedig egyszerre csak minden izemben reszketve a Kata előtt állottam. Ott ült kedvenc helyén az ablak melletti zsölylyébeu. Mosolyogva nyújtotta keiét s amig megcsókoltam azt, éreztem, hogy o is reszketett. Ez az észrevétel mód nélkül felvidított engem. Szerencsés ómennek hittem. Kedélyeskedni kezdtem. Megkérdeztem, mit álmodott jégkirálynő ő fensége a bál után. — Nagyon szépet — felelte egyszerűen s olyau kedvesen, hogy* szerettein volna a lábaihoz borulni. Persze, nem tettem. Tudod, hogy én nem pózolok soha. Ahelyett, megkértem, hogy mesézze el az álmát. Lehajtotta a fejét s oly fátyolozott hangon xezdett szólni, mint bakfii leány, aki először rebegi el azt a szót: szeretlek. — Almomban — kezdte — eljött hozzám egy deli, szép levente és megkérte a kezem. Azt mondta, hogy imád és hogy legyek a (elesége . . . A fiatal ember kis hivatalnok volt, szerény fizetéssel, de — én is szerettem. -- Es „igent" mondott neki ? kérdeztem halkan, mert a boldogság izgalma fojtogatta a torkomat. Ereztem, hogy a következő perc fordulópontja lesz életemnek. — Nem — szólt, álmadozva. Nem feleltein kérésére, esak rá hajtottam fejemet a széles melléra és boldog voltam ... Aztán sóhajtott — Milyeu kár is az ilyen szép álomból felébredni, mondta. — Kata . . . édes Kata — suttogtam — emeljen a boldog emberek közé egyetlen szavával. Ne halgasson el, hisz álmok folytatása legszebb akkor, mikor azokat a valóságba visszük át. — Aksziómával él édes barátom •— azt mondta — de feledi, hogy mi lányok egészen más1 kép gondolkozunk ébren, mint álmainkban. Nem! tagadom, valamikor bakfis koromban ébren is! követtem volna ideálomat a szalma kunyhós fekete kenyeres boldogságba Csakhogy •— sajnos régen elmúlt nálam az ábrándok rózsanyilása . . . Az élet elárulta a nagy titkot: a lemondás keserve biztos sirja a szerelemnek! Azért, ha álmunkban

1 megszólal is a sziv, ébredéskor kötelességünk meghallgatni az ész szavát, amely elég érthetőn tanácsolja, hogy akinek ' igényei vannak, ne cserélje fel életét a két szobás lakások poézisaval . . . Nemde, édes barátom, ön igazat ad nekem ? Ugy éreztem, hogy szivén ütöttek és jég darabot csúsztattak végig a testemen. Elfordultam és begomboltam a „Fereno-jóskámat." Azt se tudom hogyan búcsúztam, azt se hogyan értem )e a lépcsőn. Még a napsugarat is olyannak láttam, mintha leöntötték volna fekete téntáyal ... Mi is van ma ? Kedd ? Na, igen. Éppen ma van három hete annak, hogy Fortuna küldeményét a százezer koronás zsebpénzt hiány nélkül felvettem. Képzelheted, milyen szenzáció volt ez a városbon. Terringettét öosém! egyszerre érdekes és keresett ember lettem. Még Bodor Kata is leereszkedett hozzám. Hallod?! Az Kata! A színházba történt, hogy legyezőjével meglegyintette vállamat: — Mióta gazdag, meg sem ismeri a szegény embert. Mikor jön ei hozzánk? Kestelein bevallani, de a hívás jól esett. Nehezen nélkülöztem annak ä lánynak a látását. Hanem azért nem mentem el, csak a korzón csatlakoztam hozzájuk. Ezeken az estéken a régi fesztelen hang nytilt fel köztünk, ami uem annyira engem szégyenít, mim, Kata művészi társalgását dicséri. Egyik elválásunkkor például a világ legtermészetesebb hangján igy szólt hozzám: — Holnap felmegyünk mamával az uj lakására. Hallottam, hogy valóságos kis műveinek szobáinak minden sarka. Kíváncsi vagyok rá. El is jöttek. Mint a vidám gyermek, ugy szaladgált itt fel s alá. Kata . . . Ott megállott soká a kandallónál. Fehér kezét a márvány szarvason nyugtatta . . . Ez a kép itt szemközt, e« kötötte le főkép figyelmét. Az asszonyt nézte, aki átöleli uz ura nyakát és hozzásimul a l'élhomályhau. ITitt hiaze-n .oazed^^ekdt-wfipiniyík". . . A függönyöket is megigazgatta Kata és elrendezte a uippeket. Öröm volt nézni az ügyes kezeit. Kacagása betöltött minden kis zugot. Szinte egyet gondolt velem, mikor azt mondta: — Innen nem hiányzik más semmi, mint egy csinos, életre való asszony. Csak hozza' ne tette volna később halkan, szemlesii! ve: — Mikor beszél már a mamával'.' Az öregebbik Bareza eidobta a szivart és nagyot kacagott. A kacagása pedig éles volt és bántó. Végig dobta magát a piros pipaesos nyugágyon és ."ásított csúnyán, olyau csúnyán a hogy csak a férfiak tudnak, mikor egyedül érzik magukat . . . deig tartott. A zárkö 1032-ben került a helyére. A sírbolthoz ngy jutunk, hogy a kolostor keskeny kapuján átmegyünk, itt egy folyosóra érünk, mely egyenest a sírbolthoz vezet. A sírbolt ajtaja jobbról van és ha azon nem lenne a jelző „Kaiser grilft" bízvást azt hihetnők, hogy azou keresztül egy szobába jutunk. Az ajtó egyszerű fa ajtó, mely közönséges kulcscsal záródik. A sírboltot mindenki megnézheti aki látni akarja és igy, naponként százakra megy azok száma, akik annak megtekintésére a kapucinusokhoz zarándokolnak. A sírbolt látogatása csak csoportonként eszközölhető. Amint egy csoport, 4-5 ember összeverődik, jő a soros barát, kiveszi zsebéből a kulcsot, megforgatja a zárban és az ajtó előttünk feltárul. Mintegy 20-21 egymásután egyenes vonalban következő lépcsőfokon jutunk le a sírboltba, mely villanyfénnyel van megvilágítva. Mihelyt a csoport utolsó tagja is át lépte a küszöböt, a barát beteszi, bezárja az ajtót maga utáu éa siet le a lépcsőkön, hogy a magyarázathoz fogjon. Ez a magyarázat nem mindig kielégítő, mert némelyik szerzetes kényelmes ur és csak 10-12 koporsóra mutat, elmondva, hogy ki pihen abban, mig a többi koporsó előtt szótlanul megy el. ilyen kényelmes vezető az a szerzetes, akin épen ez idő szerint van a vezetés sora. Kalauzolt engem több ízben már olyan szerzetes is, a ki minden egyes kopoiMó,'!..'! valóságos előadást tartott a históriából. Amint a szerzetes magyarázatát elvégezte, megy előre, jelezve, hogy * mindenkinek távoznia kell. — A lépcsőházban egy ablakfülkében egy tányér van kitéve könyöradományok gyűjtésére; az összegyűlt pénzt a szerzetes veszi magához. A sírbolt 2 részből áll és pedig az eredeti traktusból, Anna császárné idejéből és az uj traktusból, melyet Mária Terézia építtetett. A régi traktus egy hosszú teremszerű helyiség, mely a lejárástól jobbra fekszik. Itt a koporsók mindenike egy egy remekműve a fémiparnak. A koporsók a helyiség két oldalán a falak mellett, a helyiség hosszában vannak elhelyezve. Közepett van a járda. A koporsók a járdától magas vasrácsozatlal vaunak elválasztva. A Mária Terézia állal épített traktusban a koporsók többnyire egyszerű fém koporsók, melyek ott szabadon elhelyezvék és mindenki által megközelíthetők és érinthetők. Ez a traktus 1748-ban épült. A régi traktusban a Habsburg, az újban a Habsburg Lothringi házból származó uralkodók és hozzátartozóik aluszszák örök álmukat. Előbbiben 38, utóbbiban 94 tetem pihen. A 132 tetem között egyetlen egy van, mely nem fejedelmi sarj és ez, a régi* traktus egyik sarkában van elhelyezve. A temetési szertartás és a tetemnek a sírboltban való végleges elhelyezése között több heti időköz van rendszerint. A testet ugyanis, a halál beálltával első sorban be-balzsamozzák, aztán az életben viselt, méltóságok összes jelvényeivel feldíszítve, egy aranyozott pántokkal kivert fakoporsóba fektetik és a lovagteremben vagy az udvari kápolnában egy dij szes ravatalra helyezik. A koporsó nyitva marad, csupán egy terítővel lesz befödve, mely terítő uralkodó felség vagy ilyennek neje ravatalán arany szövettel kivarrt fekete bársonyból, főhercegek és főhercegnőkén ezüst szövettel díszített vörös bársonyból való. A kapucinusok a temetési szertartás tartamára, templomukból az összes ülőhelyeket kihordatják, a templom belsejét fekete posztóval teljesen bevonják, az elhunyt címereivel és egyéb gyászjelvényekkel földíszítik. Az előre meghatározott időpontban a kapucinusok, kolostoruk kapuja előtt gyülekeznek és várják a közeledő temetési menetet a halottat, égő fáklyákat tartva, a többi papok előtt haladva, a templomba kisérik. A templomba csak meghívottak léphetnek. A tetemet a templom közepén emelt magaslatra helyezik, mire a herceg-érsek azt beszenteli. A kapucinusok és a hercegérsek fényes segédlete a szokásos zsoltárokat eléneklik, aztán a koporsóit vállou leviszik a sirboltb.i, a hova azt a kapucinusok fáklyafény mellett kisériic. A sírboltban a koporsó az előcsarnokban lesz egyelőre letéve a hol néhány hétig marad. Aztán, de csak a néháuy hét leteltével, megjelennek az udvar kiküldöttei, akiknek jelenlétében a koporsót újra beszentebk, mire a házfőnök azt a fémkoporsóba helyezi. A fémkoporso le lesz ólmozva és csendes lakója a sírboltban kijelelt örök nyugvó helyére jut. (Folyt, ki'v.j