Pápai Lapok. 35. évfolyam, 1908

1908-12-20

A magyar nő rabszolga nem volt soha! Századok tanúskodnak arról, hogy eszményi helye meg'volt ugy a családi körben, mint a társadalomban. Törvényeink értelmében a férj állása, tisztessége mindig azonos volt a hitvesével, aki házának úrnője és parancsolója; gyermekeihez feltétlen joga, akiknek gondozója, nevelője sőt özvegységében törvényes gyámja is volt; ö képezte a családi kör központját, melynek ö volt szive, lelke, éltető és melegitő napsugara. Ahol ez nem ig}' volt, ott, sajnos, az egyénekben volt a hiba. Az idő haladt! A társadalom mindig több és több teret engedett a nők működési körének is. Mert mig a múltban csupán a háziteendök képezték elfoglaltságát és főleg, ha férjhez nem ment ós erre utalva volt, megélhetésének módját ma már nyilvános helyet foglal el a tanügy, művészet, tudomány, hivataloskodás, ipar, kereskedelem, háztartás és gazdaság terén is és versenyre kelve a férfiakkal, megállja helyét és szép eredményt is mutathat íel. rüzen munkakörök mindegyike megfelel a nö egyéniségének. Elégedjünk meg ezzel! Ne kívánjuk mi a politikában is nyilc helyet foglalni! Az a tér nem nőnek való ! Igyekezzünk inkább azon hogy lányainkat egyszerűségre, szerénységre, kevés igényekre és ezáltal helyzetükben való megelégedésre neveljük. Véssük lelkükbe, hogy vágyaikat ne csigázzák oly magasra, amely a családi élet megrontója és nem ritkán anyagi és erkölcsi szerencsétlenségbe sodor. Neveljük beléjük igaz, mélyen érző hazaszeretetet s akkor nem fognak rajtuk ol}' gyorsan az idegen benyomások;-megbecsülik azt, amit e haza földjén találunk. Igaz vallásosságra, szorgalmas munkásságra s emellett mindeniket a maga körében megkívántató finom lelkületre és modorra, ami sajnos, manap annyira hiányzik fiatalságunknál. De hogy az életben azon esetre, ha a Gondviselés megpróbáltatása jutna osztályrészül, arra is készítsük el őket és egy bizonyos irányban való kiképeztetés vagy diploma is legyeu hozományuk, hogy igy nyugodtan nézhessenek jövőjük elé. Maradjon a nő csak abban a körben s teljesitse ott kötelességét, melyet a férfi családi tűzhelyének, otthonának ismer és nevez. Olyan nők, akiknek sem családi, sem házi köre őket az otthonhoz nem köti, azok vállaljanak nyilvános állást. Mert másképen koczkáztatják ugy a családi kör adta kötelességüket, valamint jövedelmük sem áll arányban az otthon mulasztott ós veszendőbe menő dolgok értékével, nem is emlifcve azt a nagy veszteséget ugy erkölcsi mint fizikai szempontból, melyet az elhagyott gyermekek! szenvednék. Akik pedig' képzettséggel, pénzzel idővel, társadalmi összeköttetéssel ós munkakedvvel rendelkeznek, azoknak nagy tere nyilik a közjótókonyság terén, ahol még sok tenni! valónk van, s amely kör is komoly, kitartó munkásokat igényel. Mert hisz éppen a részvét érzete a sziv legnemesebb nyilvánulása és a nőiesség legmagasztosabb jellemvouása! Az igazi magyar uö sokkal jobban szereti hazáját, semhogy hiúsága kielégítése céljából az amúgy is oly nehéz visszouyok közt működő kormányférfiaknak, valamint a törvényhozás mindkét házának a szavazati jog kérdése által még nagyobb kellemetlenséget és bajt szerezni engedne, miután eleve tudja, hogy az nem nyugalmat és megoldást, hanem csak nagyobb kellemetlenséget, visszásságokat és az egész társadalmi rend és családi élet felfordulásását idézné elő. Azért mi igaz magyau asszonyok tiltakozunk is az ellen, hogy idegenek a mi féltetten őrzött alkotmányos életünkbe s ügyeinkbe beavatkozzanak! Ok minket megérteni ugy sem fognak soha, mert őseik e hazáért sem vérükkel, sem vagyonukkal nem áldoztak, mig a mieink ezzel váltották ós mentették meg e iiazát ! Tömörüljünk tehát ós egy szívvel, lélekkel jelentsük ki, hogy a haza érdekében lemondunk miudeu nyilvános politikai szereplésről és a szavazati jog kérelméről. A politika nem játék! Az nagy tudást, hazai történelmünkben és alkotmányunkban való jártasságot, tág látókört, nagy világ- és emberismeretet, bő tapasztalatot és higgadt, komoly munkásságot és tiszta férfiúi jellemet kivan. Most pedig mindazon igaz magyar asszonyokat, tartozzanak akár a legmagasabb körökhoz, akár a szerény polgárság vagy a magyar földmives gazdák köréhez, arra kérem, hogy ha soraimat megértették és helyeslik, legyenek szívesek csak egy levelező-lapon nevük aláírásával a lakhely és társadalmi állásuk megjelölésével azt címemre (Budapest, II. ker., Föherczeg Albreeht-ut 21. sz. a.» küldeni, hogy azután azokat illetékes helyre eljuttatni szerencsés lehessek. Az uj bortörvény. Az úgynevezett borhnmiBi'ta'si törvény, mely 1893. XXIII. t. c. eluevezés alatt ismeretes igaz, hogy egyes határozatai tekintetében módosításra szorult, de ezt novelláris nton is nyélbe lehetett volna ütni. Azonban az Ausztriával megkötött kiegyezés XXI. cikkelye a magyar kormányt uj bortörvény alkotására kötelezi és pedig azzal a megszorítással, hogy az legalább is az oBztrák bortörvényhez hasonló szigorú rendelkezéseket tartalmazzon. Ennek következtében jött létre az uj bortörvény javaslat, melyet Darányi Ignác földmivelési miniszter mult hó 12-éu terjesztett a képviselőház elé. A törvényjavaslatról el kell ismerni, hogy eléggé szabatosan van formulázva s határozmányai közérthetőek, bár némi ellentmondások és a borkereskedésre nézve hátrányos rendelkezések mégis fordulnak elő benne. A büntetések rendkívül szigorúak, ami a kiegyezés következménye, melyben ki van kötve, hogy az osztrák bortörvényhez hasonló büntetések állapitandók meg. A 67. §.-ból álló törvényjavaslat lényegesebb határozmányai rövideu a következők: Az 1. §. a bor forgalmát állapítja meg, ellentétben a mostani bortörvénnyel, mely a hamis vagy hamisított borforgalmát determinálta. Az 1. §, szerint bor eluevezés alatt az a szeszesital értendő, mely kizárólag a szőlő levéből erjedéB utján állíttatott elő. Ez ellentétben áll a 34. §.-al mely gyiiiiülcsbort is ismer s ennek készítését megengedL A 2. §. a piucekezelésnél használható szereket állapítja ineg. Nevezetesen szabad lesz a mustot befőzés által sűríteni, a mustot és bort kénezni,. savtalaniiani, deríteni, sziliében javítani, ezinteleniteni, szénsavval felfrissiteui, borélesztú'vel áterjeszteui, lejteni, szűrni, hevíteni, más borral összekeverni, — de mindezeknél a műveleteknél csak azokat az eljárásokat és csak azokat az anyagokat szabad alkalmazni, amelyeket a törvényjavaslat előír. Noha az e pontban előirt anyagokon kivül más szert vagy anyagot a borhoz használni nem szabad a 3. és a következő §.-ok bizonyos esetekben a sxeszezést és a oukrozást még meg is engedik. A must oukrozása általánosságban nem engedtetik meg, vagyis rendszerint tilalom alá esik. Minthogy azonban vaunak kivételesen oly évjáratok, amelyekben a kedvezőtlen időjárás miatt a must természetes cukortartalma oly túlságosan alacsony marad, hogy az abból a mustból fejlődő bor, jóformán él vedt leány mamájához. Ott volt ő is. — Keserű kötelességem, hogy mindent kitárjak, asszonyom. Az ön leánykája rossz utón halad !... Itt van kérem az a levél . . . Nem értem ugyan, de — nézze csak, bizonnyára szerelmi vallomást... EÄ bün ilyen korban ! A háziasszony felpattant. — Sohasem felejtem el ezt a jelenetet. Oh milyen ház, milyen család ! — Micsoda ? Az én lányom! Meg, hogy rossz utón halad? Szerelmes levél? No már ezt nem tűröm. Tudok én is mindent! Alig tette ön be a lábát, a házamba, már kacérkodott a férjemmel ! El akarja csábítani tőlem ? — Eu ? De asszonyom ! — Szakítottam félbe ? — Hallgasson ! Most én beszélek! El akarja csábítani az uramat. Igen ! Azután a vasúti ismerősének már az első reggelen légyottot ád a kertemben ! . . . Levelet dobot magának s mert a lánykám rajtakapja, most elég vakmerő, hogy őrá fogja s őt mártja be, az ártatlant! Elmondott mindent a gyermekem . . . De most már vége! Még ma szedje össze a holmiját a ne tegye ezereueeétlenné a családunkat ... Sirva fakadtam ennyi gonoszságra és sirva hagytam el az önök szép országát. Hazaérve, apám ádáz haraggal, ökleit összeszorítva kiáltott: — Oh, azok az alávalók! Hát te is, te is! Téged is kiszemeltek, mint egykor édesanyádat? — Anyám ? — Tudd meg, hogy auyádat, ki nevelőnő volt ott lent, én védelmeztem meg a házigazdája cudarsága ellen. Vendég voltam » háznál és arculülőttem a gyalázatost. Megverekedtem vele, nyomorékká lettem, de /eleségül vettem az ártatlant. Ez volt atyám titka . . . Hát nincs okom, liogy rettegjem a magyaroktól ? III. Márta kisasszony arca olyan fehér lett njra, mint a krizantém, melyet kezében tartott, s melylyel most negédesen felém csapott. A régi emlék ismét haragra lobbantotta. Ránéztem, s ha már elbeszélése alatt minduntalan fel akartam kiáltani a meglepetésektől, most többé nem bírtam magamba fojtani a szót: — Szent isten! Hát van sors, van végzet? Van csoda ? Ha tudná Márta, ha tudná! — Dc mit? — Ön elhallgatta a városka nevét. Elhallgatta a családot is. — Kérem nem vagyok gyöngádtelén. — Nos hát, Ismerem az ön különös háziasszzonyát, a volt házigazdáját és a furcsa növendéket . . . — Ott volt ön iä abban a fészekben? — Az a fészek a szülővárosom ! Nagy Komlód, igen! S az a feketebajuszu, hoditó ur. Járraay Domokos a nagybátyám! . . . Az a majomszeretettel megáldott anya az én nagynéném ... és a koraérett leányka. — Paula! — Vetette közbe Márta riadtan. — Az én kis unokahúgom. Szegény Márta majd elájult erro a rettentő fölfedezésre, alig bírtam lecsillapítani . . . — Sose ijedjen meg. Még akkor sem, ha még ma találkozni fog velük, mert megérkeztek ők is. Itt töltik a nyarat ... — Ab, akkor én menekülök, Linzig meg sem állok! — Na persze.! — S az a fiatalember! Az ön hasonmása! Az n ti társam ... A leveles kő dobója ott a fal mellett ... Ez senki máa, mint. ön! Most már hiába tagadná . . . Oh Istenem! iBtenem! Már könnybe lábadtak a szemei . . . En. azonhan hamar készen voltam a csellel. Óh ártatlan csel! Es felsóhajtottam \ „Jámbor hazugság, szerafüllentés, most segítsetek." Csak egy pillanatig tartott, amig nagyot gondoltam és merészet ... A szivem remegett és néztem, néztem a bájos német lányt. Es elszántan vetettem cl a kockát; bármint fordul is . . .. — Márta Itisa9z90uy! Hát most is azt hiszi, hogy az a levél Paulának szólt, hát nem érzi,, hogy önnek akarta életjelt adni magamról? . . . Hiszen én voltam a vasúti ismerős. A balgatag útitárs! Együtt ültünk a vonaton Budapesttől Nagykömlódik . . . Már akkor megszerettem . . . Nem is tudtam, hogy német, s azért írtam maggyaru). — Nekem szolt az átbajitotfc levél? Vakmerően vágtam oda: — Hát persze, hogy Öunek! — Akkor hát ártatlau Paula? — Már férjhez is ment — máshoz . . . sietett! — S az anyját hiába vádoltam. — Nagynéném igazat mondott, amikor védte Paulát és kitalálta, hogy én — Önt ostromlóm ... — Ugy hát a magyarok ... — Mégsem oly gonoszak . . . Győződjék ineg és — legyeu a feleségem! . . . IV. Márta kisasszony még csak menyasszony. És erősen tanul magyarul, ami apjának, az osztrák exkapitánynak, sehogysem fér a fejébe. Az bizonyos, hogy egy ellenségünkkel kevesebb vau már..