Pápai Lapok. 35. évfolyam, 1908

1908-12-20

_4. = ^ vezhetetleu volna, a törvényjavaslat gondonkodofct arról, bogy ily kivételes esetekben a must megfe lelő cukrozása az érdekelt í'él által kért és elnyert "külön engedély mellett, s a megállapított határok közt, foganatosítható legyen. Általánosságban tilos .. bor szeszezése is az. alkoholtartalom gyarapítása céljából. De mivel hínár vagy beteg borok keze­léiénél, bizonyos boi'deritű szerek előkészítésénél, • L). a szesz használata uem kerülhető el, a törvényjavaslat a szesz használatát megengedi, -.•ónban azzal a korlátozással, hogy a szeszuieunyi­M'-ÍJ, amely ezen az inon a borba kerül, egy lör­. j;at százalékot nem haladhatok. Külön fejezet szól a tokaji borok védelméről, i..jly igen szigorú rendelkezéseket tartalmaz s a Kikaji hegyvidéken termelt borok oukroznsát, sűrí­téséi, házasitását hatiirozottan eltillju s véget vet annak az abuzusnaK, hogy más vidékről a tokaji hegyvidékre behozoit bárok ismét „tokaji" elne­\*/és alatt adassanak el. A III. fejezetben különös figyelmet érdemel a törkölyből' kérdésének szabályozása, mely akként oldatott meg, hogy tórkölybort kizárólag házi 1b-' gyasztás-ra, ónak vizfelöuté&ővel (cukor nélkül), évenként legfeljebb 10 hektoliternyi mennyiségben és esak azoknak szabiul fiiját termésű töikölyükből készíteniük, akiknek 2 kaisztrális holdnál nincs nagyobb szőlőjük, ha nem foglalkoznak borkeres kedesscl, borméréssel, vagy kin mértékben való •darusítással. Forgalomba hozni azonban a törköly­bort, semmi körülmények között nem szabad. A. IV. fejezet taritlmaz/a a büntető határoz­uníuyokat. 'Ezek az egyes tilalmak megszegésére irányuló cselekvényeket s a büntetések kiszabására három kategóriát állítanak fel: S naptól 3 hónapig terjedhető elzárást és 10 K-tól 1000 K-ig terjed­hető pénzbüntetést, a legsúlyosabb, 3 naptól JŐ napig terjedhető elzárást éB 10 K-tól liUO K-ig terjedhető pénzbüntetéssel az enyhébb esetekre. Az utolsó fejezet a törvény végrehajtásának egy uj közegéi állítja fel. Ezek a füldmivclésügyi miniszter akal kinevezendő borbiztOBoU (ellenőrök) akik jo gosttva vaunak a törvény rendelkezései ulá e«ő helyiségeket bármikor megvizsgálni s a gyanús ita­lokból vagy anyagukból mintákat, venni. VEGIES IIII1EÍÍ, — Személyi hir. Kolter Sándor, Veszprém vármegye alispánja e hó 17-éu városunkba érke­zett s másnap részt vett az ugodi állomásról kiágazó iparvasut mütanreiidöri bejárásán. — A kataszteri bérház. Auuak idején vezetú helyen foglalkoztunk azzal, Iiogy a ka­taszteii bérház építési költsége mennyivel ha­ladja fölül a megállapított költségeket. A bérház kollaudáeiója ügyében ... városi tanács nem rég ülést, tartott, amelyen a teljesített leszámolás alapján megállapította a vállalkozók követelését s a kövutelések elleuében fizetéseket* teljesített. A leszámolás szerint S009 K. 35 fillér maradt fedezetlenül, mely a tanácshatározar szerint abból állott elő, hugy a legolcsóbb vállalkozó vállalati összege is 3152 K. 78 fillérrel volt magasabb, a költségvetésbe felvett 03,450 korona építési összegnél. Ehhez járult még az a többlet is, hogy a tanács 3447 K. 4*2 fillórnyi pótmunkát rendelt el s igy a városi tanács csak az igy leuuniariuló L>0Ö9 K. 15 fillért tekinti tulajdon­képpeni túllépésnek. Az azonban teljesen mel­lékes, hogy a tanács mit tekint túllépésnek, a i'o az, hogy a kataszteri bérház a költségvetési 03.450 K, helyett 72,1X9 K. 35 fillérbe került, aminek nem lett volna szabad megtörténni. Sőt lm hozzáadjuk az Uszoda utca rendezési költségét, mely ugyancsak az építkezéssel vált szükségessé, a bérháza a városnak 70.390 X. í>7 fillérjébe korúit. — A papai Leányegyesület karácsonyi esíelyet folyó hó 20-án szombaton este pont 8 órakor tartja saját helyiségében a következő prog­rammai: 1.) „A mumus." Operette 1 felv. irta jlfakai .Emii, zenéjét szerze Sztojanovies Jenő. Előadják Nobel Jozefa és Kovács Mariska. 2,) Pápai Lap ok Bethoven: „Ooriolán nyitány." Moszkowszky : „Spanyol tánc," Négy kézre játszák Gerstl Leone ós Kiss Vilma. 3.) „Versek." Irta ós előadja Dr. Rózsánó, Beck Blanka. 4.) Quartetta: H. Stähle Előadják: zongora Révész Arnoldné, hegedű Gáty Zoltán, viola Rácz Dezső, Cello Szentgyörgyi Sándor. 5.) „A mogyoró." Színmű 1 felv. irta Ambrozovics Dezső. Előadják Lázár Vilma, Weisz jRenée, Koréin Adi, Böhm Zoltán, Bogdándi Jenii. Belépődíj az első 3 sor 2 kor, a többi ülőhely 1 kor., állóhely 60 fillér. — Vasárnap folyó hó 20-án d. n. 5 órakor tartja az egyesület rendes heti ülését, melyen szavalattal közreműködnek Szusz Olga, Drach Róza, felolvas Deutsch Sze­réna, zenében küzienniködik AVeiler Etelka ós Hirsch Jenő. Belépődíj nem tagoknak 40 fill. — Megyegyülés. Veszprém vármegye közig bizottsága e hó 14-ón és a következő napokon Veszprémben a vármegyeház nagyter­mében megyegyűlési tartott, amelyen a bizott­sági tagok igen szép számban jelentek meg. Elsőnek a megüresedett bizottsági állásokat töltötték be, azután^pedig a többi tárgyak fölött határoztak. Nagyobb vitát váltott ki Szentgál község kérelme, lietenkiut egy marhavásár és hetivásár iránti kérelme. Dr. Véghelyi föjegyö ismertette. Miután e kérvényt véleményezés végett a külön­féle szakbizottságoknak kiadták, akik általános érdekű szempontból e kérvény elfogadását nem javasolták s a megyebizottsághoz a gazd. választ, is ugy nyilatkozott, a kérést nem ajálja elfo­gadásra. Felszólalt mellette a szolgabíró ós aján­lotta, majd Bartalos István pápai ügyvéd, aki Szentgál különleges helyzetére hivatkozva szin­tén hasznosnak és ugy elíogadandónak vélemé­nyezte. Csóthi Géza orsz. gy. képviselő a kérdést két részre osztja és a mavhafelhajtást a migj'ou sürü járvány miatt nem ajálja, de a hetivásárt megszavazza. Szavazásra kerülvén a dolog, ellene 43-an a kórvény mellette 57-en szavaztak. A gyűlésnek mégis legérdekesebb pontja volt, amely a délutáni órákba is belenyúlt az egyes községek szabályrendeletei. Sok javítani való volt ezeken. Elénk vitatkozás fejlődött ki a tűzrendészetnél, amihez dv. Óvári Ferenc, Csóthi Géza, országgyűlési képviselő és több megye­bizottsági tag hozzászóltak. Csóthi Géza plébános ellene volt az 1 kor. megadóztatásunk a tűzren­dészet érdekében, inert szerinte csak a polgársá­got terheli és határozottan ártalmas, mert akkor az adó/.ást fogja mondani tűzvész alkalmával: Menjen oltani az n szegény, tiki nem fizet adót. Dr. Óvári vele szemben az adózás szükséges­ségét vitatta, inert ez a jövedelem arányában éri a vagyonosabb osztályt és különben sem látebben veszedelmet, mert az oltást ugy is a tűzoltók végzik, ahol pedig nincs ott annak kel] oltani, aki adót nem fizet, mintugy természetben róná le adóját. Ezen rendeletek egyes pontjait igy megvitatva az egész vármegyében egyönte­tűvé és általánossá tették. Kedden folytatták a gyűlést és a körorvosi kerületek, valamint a törzsfizetés és a személyi pótlék meghatározásáról tanácskoztak és döntöt­tek. Pápa vidéke is kapott két körorvost, egyik­nek állomása Pápakovácsi. Nagyobb vita fejlődött a bordélyházakról alkotott szabályrendelet megváltoztatása dr. Csete Antal kemény szavakkal kel ki a visszaélé­sek ellen ós követeli, hogy olyanok is vettesse­nek orvosi vizsgálat alá, akik ezt nem csak keresetből űzik. Szerdáu. A pápai kölcsön ügyét tárgyalták és beleegyezett a közgyűlés, hogy a város kölcsönét olcsóbb kamatra a veszprémi takarék­pénztárból vehessék fel. A Pápa város kérvényét a cigány ügyben a közgyűlés elutasította. A közgyűlés ugyanis a cigányügy rendezését oly módon tervezte várme­gyénkben, hogy minden cigány illetőségű helyére telep, és megfelelő munkára és ruházatról gon­doskodjék. Ez ellen folyamodott a város, hogy ez Pápán keresztülvietetleu, A gyűlés szerdán dél­ben ért véget. — A pápai keresk. ifjúsági önképző kör jan. hó 2-án tartja hangversennyel egybe­kötött táneestélyót, melyről lapunk jövő számá­ban bővebben fogunk megemlékezni. — A Kath Kör estólye. Élvezetes kedves estólye volt mult vasárnap a kath. körnek, a bencés gimnázium tornatermében. A műsort ter­mészetes ismét a kör dalárdája nyitotta meg, elő­adván Bereczki: „A vén cigány" cimü remek szerzeményét. Utána Cziller Péterné egy Leybach darabot játszott zongorán s a nagy gyakorlatra 1908. december 20. valló briliáns játékot a hallgatóság zajosan meg­tapsolta. Ezt követte Béri Zsigmoud tanulságos szabad elöadásn. Előadásában egymással szembe állította a szabadgondolkodó és keresztény tano­kat s tótolröl-tételre rombolta le a szabadgoudol­kodóknak az Isten létezését naiv gyermekülésé­nek hirdető állításait. A gazdag tartalmú, magvas ós alapos' tudásra valló előadást a közönség vi­haros tapssal honorálta. Vaszari Ernő lépett ez­után a pódiumra s Pikethy Tibor diszkrét zou­gorakisórete mellett müdalokat énekelt. Éneke, hangja azt a benyomást keltette bennünk, hogy Vaszari szorgalmas művelője az éneknek s szép férfias ós kifejezésteljes előadása nem közönséges kvalitású. Énekszámait a jelenlévők szűnni nem akaró ujrázására meg is kellett toldania. Resok Margit, akinek neve a műkedvelők szótárában már jó hangzású név, Erdélyi Zoltánnak „A rózsa" cinni kedves monológját adta elö még kedvesebb alakításban és kifogástalan művészettel. Végül a dalárda énekelt még két három számot precízen, fegyelmezetten s ezzel a művészi színvonalon álló estély véget ért. — Ihász Lajos végrendelete. A pápai járásbíróság e hó 14-én hirdeUe ki a nemrég elhunyt Ihász Lajos főrendiházi tagnak, a du­nántúli evang. egyházkerület felügyelőjének vég­rendeletét, melyet az elhun3'tförend még 1903-ban szerkesztett. A végrendelet szerint az elhunyt lörintei uradalmát, amelynek értéke mintegy másfél millióra tehető, egyházi, iskolai és em­berbaráti célokra, a dunántúli evang. egyházke­rületre hagyta, mig hathaltni uradalmát, mety majdnem kétszer akkor.i mint a lörintei birtok,, a hozzátartozó pusztákkal együtt gyámfia Jókay Miklós Móric örökölte. Egy Pápán felállítandó lelencház céljaira a lörintei ós hatlnümi birtokok évi tiszta jövedelmének 10%-át liagj'ta, mely összeg mindaddig fizetendő, mig az 200,000 koronára fel nem szaporodik. Uradalmainak jó­szágigazgatójává Dr. Kluge Endre helybeli ügy­védet tette meg, akinek évi hat ezer koronát, a lörintei birtokon lakást, fűtést, világítást, egy négyesfogat tartását, azonkívül a birtokok tiszta jövedelmének 5?»-át biztosította. A birtokok haszonélvezete Ihász Lajos özvegyét, született Jókay Etelkát illetik és csak ennek halála után száll a végrendeleti örökösökre, akik a birtokot fel nem darabolhatják s adóssággal meg nem terhelhetik. — A vidéki sajtó köréből. Györszent­mártonban karácsonykor egy uj hetilap indul meg. Az uj társadalmi hetilap „Györszentmárlon és Vidéke" oinien, Pósch Mihály jegyző szerkesz tósébeu fog megjelenni. — Mütanreiidöri bejárás. A pápa— báuhidai vasútvonal ugodi állomásán, illetve an­nak közelében van Langráf Zsigmond mészégető telepe, ahová a Bakonyból iparvasuton szállítják a szükséges kőanyagot. Az iparvasut műtanreu­döri bejárását e hó 18-án tartották meg az illető szakközegek, amelyen hatóságunk részéről Mé­száros Károly polgármester vett részt s az ipar­vasutat ezzel átadták a forgalomnak. — A városházáról. Kemény Béla városi jegyző eg}' havi szabadság ideje letelvén, e hó 10-án átvette hivatala vezetését. — Főúri vadászatot tartott gróf Ester­házy Sándor marcaltöi uradalmában f. hó 15-, 16 és 17-én. Esett a háromnapos vadászaton közel (i00 db. nyul. Jelen voltak a vendégszerető házi­gazdán kivül gróf Weissenwolf Conrad, Jákói Geisa igazgató Jákói Bandival, Vimmer tiszttartó, a csikótelepi tisztség és Szaiít Aladár körjegyző. A kedvező szép időben gróf Esterházy Sándornó lis megjelent három kis fiával a vadászatnak leg­érdekesebb részéhez, mikor a sok száz hajtó alkotta gyűrű szorul a tapsi fülesek közül s a kis grófoknak felette nagy örömet szerzett a kétségbe esett nyulak nyargalása, mit végül egy gyors bukteno fejezett be pirosra festve a ro­pogós havat. ~ A fogyasztási hivatalnokok nyug­dija. Megírtuk annak idején, hogy a regálé bi­zottság megbízásából a város polgármestere meg­kereste Dr. Beke Manó egyetemi tanárt, hogy mi módon volna célszerűbb a fogyasztási hiva­talnokok biztosítása? Dr. Beke Manó most kül­dötte meg válaszát a város polgármesterének, melyben tudatja, hogy a magántisztviselők nyűg-

Next

/
Thumbnails
Contents