Pápai Lapok. 35. évfolyam, 1908

1908-12-20

XXXV. évfolyam. Pápa, 1908. december 20. - 51. szám. PÁPAI LAPOK Pápa város hatóságának ós több pápai s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkoreskedese, Fő-tőr 23-ik szám. Hirdetésüket egyezség szerint felvesz a kiadóhivatal. Főmunkatárs: MOLNÁR KÁLMÁN A szerkesztésért íolelös laptulajdonos: GOLDBERG GYULA. KISSzetósek és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: egész évro 12 kor., főíúvro 6 k., negyedévre 3 k Nyilt-tőr soronként 40 fillér. — lígyos szám ára 30 üli Nyilvános könyvtárak. Az uj kor szelJeine nemcsak megérlelte, hanem sürgősen előtérbe állított egy nagy kultur követelményt: a nyilvános könyvtái-ak kérdését. Eötvös József bárónak, a magyar nevelésügy úttörőjének teljes diadala a mostani idő. A helyzet az, hogy Magyarországon az • irni és olvasni tudók nyolcvan százaléka szellemi táplálókot kivan és a mig ezelőtt két évtizeddel a nyilvános könyvtárak kérdését a magyar sajtó ugy tárgyalta, mint a szellemi központok egyik hiányzó tényezőjét: ma pedig ugy áll a dolog, hogy a szellemi táplálékra szorulók nagy kontingense immár a iáinkban, sőt a tanyákon is nyilvános könyvtárakat állit. Ks ha arra gondolunk, hogy a kiket a mindennapi iskola a szellemi szórakozás gyönyörűséges: országába bevezetett, mennyire igényli, j hogy olvasasszereletét gondosan és körültekintéssel elégítsük ki: ez a kultur kénlés ma sokkal jelentőségesebb, mint valaha. Hiszen ezelőtt is harcoltunk apony va ellen, pedig akkor nem ismertük a Nick Oartereket, a bűnös bárónék fertelmes életrajzait, és a pornografikus irodalom megmételyező és gomba módra szaporodó szörnyeit. Még akkor a

r

/ osztályokat egymásra uszitó, ábrándos ködképek után uyargalázó idegen talajon serkedt, szociális sajtónak, népirodalma sem kisértett. Akkor ínég Bagó Márton ur volt a veszedelmes és mégis hányszor sorompóba álltuuk a magyar nép lelke tisztaságának védelmére, holott kiterjedésre negyedrósz annyi lélek sem volt bevonható az irodaimi bogáiiostorületre, mig ma — hiszen mindenki látja, kocsis, szakácsné, csősz, bakter, kisgazda zsellér szóval az Isten adta nép mindegyike, betű után kapkod, mert az iskola e betűk szeretetére tanította meg. Föllehetne tenni a kérdést, hogy örüljünk-e ennek, avagy bánkódjunk-e rajta? Ne vessük lel ezt a kérdést. Ürüljünk és fejezzük ki örömünket tartalék nélkül, hogy a magyar kultúra ekkora hatalmas lépést tett és népmilliókat vont be a kultúra sáncaiba. Nem kell, egyáltalában nem kell! siránkoznunk azo?

1 •. vd'id^n kritika nélkül mohón falják a betűt, válogatás nélkül és hogy ezek a betűk olykor nagy ártalommal vaunak a nép lélekre. Mert hiszen segíthetünk rajta, tíőt a magyar intelligenciának határozott, elháríthatatlan feladata, hogy ti kultur szükségletének irányt szabjon. Talán a modern idők eljövendő szellemét érezte meg Darányi földmivelésügyi miniszter, mikor ezelőtt mintegy tiz évvel megkezdte főleg azokban a veszélyeztetett vármegyékben, a hol a szocializmus immenenter veszélyes mérveket öltött, a nyilvános könyvtárak fölállítását korszakos kultur munkáját, Ks azok a kedvező tapasztalatok, a melyeket Békésben. Csanádban, Csongrádban és Szabolcsban tett, arra bírta a minisztert, hogy fokozatosan és tervszerűen tárcája keretében a nyilvános könyvtárak ügyét szolgálja a közel háromezer nép-könyvtár van már felállítva az országban és ezekkel nevezetes tapasztalatokat tett a miniszter. Kérdőiveket köröztetett. Kérdést tett, hogy a nagy magyar Alföldön mit szeret olvasni a földmives, kisgazda és munkás? Ks a kérdésre az volt. a felelet, hogy Arany es Jókai után Vas Gereben és Mikszáth a legkedvencebb magyar irók; melléje sorakozik olvasottság dolgában Rákosi Viktor „Korhadt fakeresztje" cimü műve, mely állandóan forog és soha a könytárba vissza nem jön, mióta abba elhelyezték. Krdckesen világítja meg ez a körülmény a magyar Márta kisasszony. Irta: Prém József. — A „!' á p a i L a p o k" i< r e d e t i t á r e á j a. — Idegen fürdőhelyen töltöttem a nyarat. A fenyves hegység sűrűjében eldugott villatelepuek legérdekesebb hölgye Marta kisasszony volt. Előttem legalább az. Magas, kare.su alak, parancsoló tekintet, gúnyos modor, bizalmatlan merevség a vonásaiban — mindez már a/, első napon fölkeltette figyelmemet, sőt erős érdeklődésemet. Valamikor láthattam ezt az arcot, de hol ? Aztán bántott, hogy ennek a leánynak az ajkát soha mosoly be nem sugározta, Pedig, lia csak egy kii-sé hiu: ugy mindig mosolyog —oly széppé tette minden kis vidámság. Mert tudott vidám lenni, de osak akkor, ha senki sem látta. Véletlenül meglestem egyszer, amikor a kis ízával labdázott. Milyen pirossá vált az arca, milyen édesen nevetelt s milyen bájossá tette egész lényét a dévajság. Barátaim kinevettek. Nem fért a fejükbe, un' különöset találok ezen leányon. — Hát érdekelhet egy nevelőnő? — Nevelőnő? — Közönséges goit vornan te! I j — Ohó, tiltakozom, hogy közönséges! I — Aztán gyűlöli a magyarokat. Csak hallanád, liogy szidja őket. Milyeu kicsinylő megjegyzéi seket tesz rájuk. — Hisz nem is ismer. — De látja, hogy magyar vagy. Vigyázz: kinevet ! Éppen a kert mellett haladtunk el, ahol Márta kisasszony is ízával sétált. Tán hallotta is a mi magyar beszédünket és í-ötét tekintetet röpített át hozzánk. — Na már most meg kell ismerkednem vele! Kiáltottam fel. — Most már igen'. Hátha az, akire oly nagyon emlékeztet . . . Egy bánatos útitársam. . . Aztán kíváncsi voltam, hogy miért lobban fel a harag éji-ötét szemeiben, ha csak emiitik is előtte szép hazánkat? Miiele rettentő emlék lehet, hogy szivecskéje elfordult a lovagias nemzettől? Néhány napra rá bemutattak Márta kisasszonynak. Furfanggal járt a dolog. Előbb megismerkedtem a saját úrnőjével, a kis Iza anyjával. 0 aztán megtette nekem a kívánt szívességet, uem is sejtve: miféle titkos célom van. Csakhamar mindennapi vendége, lettem a villának, ahol az én nemzetem gyűlölt ellenfele lakott. Nehéz munka volt, de véghez vittem, hogy megnyerjem Márta kisasszony bizalmat. Eljött az és miért oly ádáz, esküdt megesznek esett Magyarországon elleuségitnk ? Német barátnőm belesápadt, aztán rákezdte: — Az én Magyarországi kalandom? Na hiszen megjártam én ott Önöknél! Nagyon kurta, dc nagyon furcsa az egész. II. Mikor most három éve, hibákkal teli német levelet kaptam Linzbe, a szüleimhez, hogy Magyarországba siessek mint nevelőnő. Családunk minden tagja H a rokonság riadtan nézett reám, mintha most utoljára látnának, mert szentül hitték a keleti barbárok. De mennem kellett és örültem, hogy olyan előnyös és kitűnő hely kínálkozik. Apám már évek óta osak kapitányi nyugdijából élt. Korán lc kellett mondania a tiszti pályáról, mert nyomorékká lőtték egy párbajban. Ot testvérem van, kiket nagy nélkülözés közt neveltetett. Anyánkat rég elvesztettük. Kenyérkereset után kellett nekem is látnom. De apám csak nem akart ereszteni: — Ne menj, lányom! Ne menj! Sose térsz többé vissza. Vagy ha visszatérsz: nem lehetsz már gycrinekmu. Ismerem a magyar férfiakat, kivált ott az alföldön. Ezredemmel városokban, falvakban voltam; mulattam a jóvérű gavalérokkal, akik a kastélyuk nevelőuőit. könnyű zsákmánynak tekintik. Erőidő, amikor mosolyogva kérdőre vonhattam : Mi baja; szakosak, zsarnokolt. Áldozatuk leszel! Csak olyant, a mely az „Eisö Pápai ViSianyeröre Berendezett KávépőrköJdéböl" naponta frissen pörkölve kerül ki amely kiváló zamatánál fogva közkedvelt. ' Kapható közein Vilmos Tüszernagykereskedésében.